A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 44. szám - Még egyszer az osztrák társaságok magyarországi fióktelepeinek képviselői kérdéséhez. (Egy kis polémia.) - Közbirtokosság a közbirtokosok nyilvánkönyvi kitüntetése nélkül

332 A J O Gr. A tévedés tényleg meglévén, kell, hogy annak jogi orvoslása is meglehessen, mi nem lehet más, mint a p e r ú j i t á s. Ez megfelel a Curia joggyakorlatának is. Vannak reá több példák, melyeket szerzr munkájában is felidézett, ily tévedés esetébeni perújítás megengedéséről. Ilyen a Mészáros per 1878. évből, a liárczaiak örökösödési pere 1883-ból, melyekbea tévedés a 1 a pjáni perújítás megengedhetősége világosan megállapittatott. Különhen a Lauro-justh perben más új bizonyítékok alapján is megengedendő a perújítás, t. i. azon nyugták alapján, melyeket maguk a Justh örökösök mutattak fel az általuk megújított haszonbérleti perben és a melyek által önmaguk megerősítették azon állítást, hogy az 1833-iki szerződés s jogviszony haszonbérleti volt, dacára a kir. tábla 1881. évi ellenkező enunciatiójáuak ; a melyet azonban a Curia fent idézett 1839. évi ítéletében határozottan megdöntött, azon szerződést s ügyletet egyenesen s világosan haszonbérletinek nyilvánítván. Ezek alapján szerző a munkájában következő bebizonyított megállapodásokra jutott: 1. A Lauro-justh féle szerződés haszonbérleti volt s annak tekintendő. 2. A res judicataa Lauro örökösök perében nem alkalmazható, jogi kellékeinek hiánya miatt s mert az alapjául tévesen vett engedmény jogilag nem létezett. 3. Itt a Curia 1883. évi plenáris döntvénye nem érvényesíthető, mert abban zálogról volt szó, itt pedig haszonbérlet forog fenn ; a Lauro örökösöknek alapkeresete első sorban haszonbér visszabocsátása iránt lévén támasztva. 4. A res judicatát kimondó itélet ellen is van perújításnak helye, újabb bizonyítékok alapján s különösen a bírói tévedés kimutatásával. Még egyszer az osztrák társaságok magyarországi fióktelepeinek képviselői kérdéséhez. (Egy kis polémia.) A »K e r e s k e d e 1 m i Jog és Ismeretek Tárának« nincs sok szerencséje a gyakorlati kereskedelmi jogi kérdésekkel, melyeket szerkesztője dr. Róth Pál t. kartársam oly sok ügybuzgósággal tárgyalni jónak lát. Kötelességének tartja természetesen hozzászólani mindazon nagyobb fontosságú elvi jelentőségű kérdésekhez, melyeket a bírói gyakorlat felvetett és melyek a jogászközönség érdeklődését felköltötték, de mintha a végzet üldözné, mindig ép ellenkező értelemben döntik el a hivatott bíróságok az illető kérdéseket, mint mily értelmet rendesen a csalhatatlanság érzetével, de ritkán a kellő tárgyilagossággal vitat nevezett t. kartársunk. Történt vala, hogy tavaly a »Mutual« amerikai életbiztosítási társaság ellen Magyarországon való letelepedési ügye keltett jogász- és más körökben nagyobb érdeklődést, melyben tudvalevőleg a Curia első ízben megtagadta a letelepedtetés jogát, illetve a cégjegyzést és azután az eszközölt újrafelvételi eljárás folyamán egy teljes ülési határozatban a cégbejegyzést megengedte. A midőn ezen érdekes ügy e lapokban bő indokolással ismertetve lett, dr. Róth Pál ur azonnal hozzá szólott a tárgyhoz és az ismertetett érvek ismétlése alapján megadta az ö véleményét is. Azon idő óta azután lapja azon rovatában, mely jogi szaklapba nem való és melyben nagy előszeretettel tárgyalva vannak a biztosítási és más társaságok belügyei, nemzetgazdasági és statistikai adatok és más allotriák, elkeseredett harcot folytatott az amerikai biztosító társaságok letelepedése ellen. Felmerült azután azon érdekes jogi kérdés, vájjon a külföldikölcsönös biztosító társaságok, mint szövetkezetek (a Mutual és New-York amerikai társaságok) tartozna k-e tagjaik, illetve biztosítottjaik névjegyzékét a bíróságoknak bemútatni. E lapok voltak az elsők, melyek e kérdésben kimerítő és tisztán jogi megokolás mellett azon álláspontot vitatták, hogy a külföldi szövetkezetek a ker. törv. alapján nem tartoznak ily tagjegyzéket bemutatni. Dr. Róth Pál természetesen hivatásszerűen hozzá szólott a tárgyhoz és nem minden szenvedélyességtől ment érveléssel, melyben több nemzetgazdasági, mint jogi okoskodás volt, sorompóba lépett — természetcsen a bemutatási kényszer mellett. Végzetszerűen a bíróságok megint nem akartak tanulni dr. Róth Pál ur tanításaiból és bizony bátorságot vett magának a bpesti kir. tábla és ép ellenkezőjét mondta ki annak, a mit dr. Róth Pál ur, mint csalhatatlan dogmát hirdetett. Es a tanács, mely e merényletet elkövette, nem kisebb jogászokból állott, mint egy Szentiványi, Kormos, Bubla, Jókuthy, Wattay dús tapasztalatú, első rangú kereskedelmi biráinkból. A mint ezen táblai határozat közölve lett, »A Keresk. Jog és Ismeretek T ár a« egy, egyenesen »a z igazságügyminister figyelmébe« ajánlott cikkében a magyar jogi szakirodalomban szokatlan szenvedélyes és személyeskedő cikkben, melyben mindennek elneveztettek ama tanács t. tagjai csak nem jogászoknak, azokat egyszerűen lehordta. A mint értesülünk, az igazságügyminister dr. Róth Pál ur figyelmeztetése dacára, bíráinak józan jogászi felfogásában továbbra is rendithetlenül — megbízik, azokat magas bírói állásukban — továbbra is — meghagyta. Jött azután a Dunagőzhajózási társaság c é g é z é 8 i ügye, mely szintén az »érdekes< jogesetek közé tartozott, szintén újra felvételről és Ausztria-Magyarország közti viszonyról lévén szó Az tehát természetesen dr. Róth Pál ur hozzászólásának tárgyát képezte ismét, lapja 27-dik számában. E lapokban megjelent terjedelmes cikkben egyidejűleg kimutattatott, hogy a Dunagőzhajózási társaság, mint osztrák társaság nem tartozik mint a többi külföldi társaság Magyarország fióktelepe helyi képviselőjének cégét bejegyeztetni. Dr. Róth Pál a fenti cikkében természetesen ellenkező álláspontot foglal el. És megesett megint dr. Róth Pál úrral, hogy a bíróság megint cserbe hagyta és az ő nézetével — ellenkezőleg döntött, a mint ez az ezen lapok mai számában közölve van, kimondván a bpesti keresk. és vtszék, hogy az osztrák társaság magyarországi fióktelepe képviselője nem tekintendő cégjegyzőnek, hanem csak keresk. meghatalmazottnak és azért cégjegyzése bejegyeztetésére a társaság nem köteles, a mely végzés jogerős is lett. De érdemes néhány szóval reflectálni dr. Róth Pál ur utóbbi cikkére. Érdemes, mert mindjárt a cikk első részéből oly csodálatos rokonság tűnik ki a társaság által a törvényszékhez benyujtott kérvény bevezetésével, valamint az abban felhozott érvekkel és azok csoportosításával, hogy csak azon lehet és kell csudálkozni, hogy ezek dacára egy jogilag nem közvetített ugrással mégis azon véleményre jut, hogy az osztrák társaságok magyarországi fióktelepe helyi képviselője mégis cégvezetői minőséggel bír. Be kell azonban vallanunk, hogy nemcsak azon érveket használta fel, de egy sajátlagos, kizárólagosan sajátlagos érvvel találkozunk cikkében. Ugyanis dr. Roth Pál ur, mint első, tehát legfontosabb (?) kérdésül az ügy elbírálásánál azt veti fel, vájjon a külföldi társaság magyarországi fióktelepe képviselőjének igazgatósági tagnak kell-e lenni? Hát ennek a kérdésnek az ügygyei való összefüggését értse meg jogász, a ki tudja. Senkinek, se gyakorlati, se elméleti jogászoknak, se törvényhozónak, se törvény-comm?ntárnak eszébe még nem jutott, hogy az a kérdéses ügy eldöntésére befolyással bir vagy bírhat, vagy azzal összefüggésben állhat. Ep oly joggal állithatnók fel a kérdést, hogy kell-e a fióktelep képviselőjének felszentelt püspöknek lenni. És ép annyi bizonyossággal jutna minden jogász a következtetésre, hogy nem kell a fióktelep képviselőjének sem igazgatónak, sem felszentelt püspöknek lenni. Es valóban dr. Roth Pál ur is erre a következtetésre jut. Miután azután szerencsésen megoldotta ezen nehéz problémát, felveti végre a kérdést, hogy hát »az ilyen képviselőnek hogyan alakul a jogi helyzete* ? Erre a nehéz és döntő kérdésére megfelel magának következő érdekes érveléssel : »Az egyezmény idézett 2. §-a értelmében az osztrák fióktelep képviselője lényegében (?) cégvezetőnek tekintendő, mert törvény erejénél fogva csak a cégvezető képviselheti főnökét bíróság előtti, mint bíróságon kívüli minden ügyben, mig a kereskedelmi meghatalmazott csak concret meghatalmazása korlátai közt képviselheti főnökét. Kereskedelmi meghatalmazott minőségével tehát az ilyen képviselő nem birhat, mert meghatalmazását nem a részvénytársaság, hanem a törvény (az egyezmény 2. §-a) szabályozza. Hogy ennek az érvelésnek teljes alaptalansága kitűnjék, elég az 1878: XXII. t.-c.-ben foglalt egyezmény 2-dik §-ának idenéző részét reprodukálnunk, mely ugy szól: »a társaság a másik állam területén felállított minden fióktelep részére képviselőt köteles rendelni, ki ugyanott tartozik rendesen lakni és f e 1jogositandó arra, hogy a társaságot a fióktelep ügyleteiből eredő ugy biróság előtti, mint bíróságon kívüli minden ügyben képviselhesse.« A telepképviselő tehát kirendelése által még nem bir törvény erejénél fogva — mint dr. Róth Pál ur hiszi — azon joggal, hogy a társaságot a telep ügyeiből biróság előtti és kívüli ügyeiben képviselhesse, mert világosan azt mondja a fenti szakasz, hogy »feljogositandó« a biróság előtti és kívüli képviseletre. Feljogosítandó tehát külön erre a társaság által ; mi ha nem történik, nem terjed ki képviseleti joga erre és a fióktelep addig nem működhetik törvényesen. A cégvezetőnél «s_ igazgatónál ezen képviseleti jog már a cégjegyzői kirendelésben s illetve a közgyűlés által való választásban fekszik és erre nem »jogositandó« többé fel. Különben nem akarunk bővebben dr. Róth Pál urnák fenti érvelésével foglalkozni. Ajánljuk neki az ezen kérdésre vonatkozó, e lapok 38-ik számában megjelent, az egész kérdést kimerítő tanulmányok alapján megvilágító cikket. De ajánljuk neki e lapok mai számában közölt a budapesti kir. kereskedelmi és váltótszék által hozott határozatot és annak kitűnő indokolását. Tán mégis meg fog győződni akkor, hogy kissé elhamarkodta a dolgot, a midőn azt a tételt állította fel, hogy »az osztrák fióktelep képviselője lényegében (?) cégvezetőnek tekintendői Közbirtokosság a közbirtokosok nyilvánkönyvi kitüntetése nélkül. Irta: DIVÉKY ÁGOST, alsó-kubini kir. közjegyző. Az árvái uradalom egyike azon terjedelmes uradalmaknak, mely neh. 1 hurzo Cyörgy gróf volt Magyarország nádorának