A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 43. szám - Szemelvények a kir. táblák judicaturájából. 2. [r.] Az özvegyi jog és zárlat

A JOG. 323 hogy az örökösök egymás örökösödési jogát elismerik és feltéve azt, hogy a tárgyalás alkalmával nem fordul elő nyilatkozat és a hagyatéki iratok közt oly okirat, mely az örökösök kizárólagos örökösödési joga iránt kétséget támasztana, a községi jegyző illetőleg körjegyző által felvett halálesetfelvételi iv teljesen elegendőnek tűnik fel, nemcsak a családi összeköttetés igazolására, hanem a kizárólagos örökjog megállapítására is; az egész hagyatéki eljárásban nem szerepel más okmány, mint a haláleset és a hagyatéki bíróság a nélkül, hogy egyéb bizonyítékot kívánna, ki szokta mondani a hagyatéki átadó végzésben, hogy a jelentkezett örökösök »kizárólagos örökösödési joga ezennel megállapittatik«. II. A hirdetményi eljárásban. Azt hiszem, nincs birtokbiróság, a mely egy ily egyszerű halálesetfölvételt elegendő bizonyítékul fogadna el az örökjog kizárólagosságának bizonyítására; mindenik birtokbiróság megkívánja, hogy a haláleset illetve adatainak hitelessége az illetékes lelkész aláírásával bizonyittassék, sőt ezenkívül tudvalevőleg anyakönyvi kivonatok, családi értesítők és községi bizonyítványok is megkívántatnak, vagyis a hirdetményi eljárásban nemcsak a családi összeköttetés, de a kizárólagos örökjog is tényleg bizonyítandó, a mely bizonyítást a birtokbíróságok a legnagyobb scrupulositással ellenőrzik. Mi következik az előadottakból ? először is az, hogy a jelzett esetekben, a melyek, mint mondom, a hagyatéki ügyek nagy többségét képezik, a kizárólagos öröklési jog a gyakorlatban, a rendes eljárásban külön bizonyítás tárgyát nem képed, ellenben a hirdetményi eljárásnak ez a bizonyítás létfeltételét képezi; másodszor, hogy a rendes eljárásban a kizárólagos örökösödési jog bizonyítása csak a felmerült kétely esetén válik actuálissá és hogy az életben a törvényeink által akarva vagy nem akarva létesített eme megkülönböztetése tényleg meg van a rendes és a hirdetményi eljárás között. Mivel lehetne indokolni a rendes eljárásban meghoncsult enyhébb felfogást ? Ennek a felfogásnak csak egyben találnám indokolását s ez az, hogy a rendes hagyatéki eljárás birósági beavatkozáson alapuló eljárás, a bíróság tekintélye alatt megtartott tárgyaláson alapszik, a mely tárgyalás szóbeliségében és mert az örökösöknek alkalmuk van egymás jelenlétében és birósági személy, illetve megbízott előtt nyilatkozni, egymásnak örökjoga iránt van garancia és biztosíték, a melynek alapján a bíró a kizárólagos örökösödési jogot megállapítja. A haláleset — mindig az adott esetet tartva szem előtt — a rendes eljárásban nemcsak a családi összeköttetés, hanem a kizárólagos öröklési jog bizonyítására is elegendő, mig a hirdetményi eljárásban ugyanily esetben az 1877. évi XX. t.-c. 250. §-ában a halálesetfelvételnek adott bizonyító erő figyelembe nem jön. Egy és ugyanannak az okmánynak más a bizonyító ereje az egyik és más a másik eljárásban. Ennek egyik oka bizonyára az, hogy ha a családi öszszeköttetés, a vérségi kötelék, a melyen a törvényes öröklés nyugszik, bizonyítva van és pedig a törvény erejénél fogva a halálesetfelvétellel, ezzel bizonyítottnak szokták tekinteni bíróságaink a kizárólagos öröklési jogot is, vagyis a családi összeköttetés bizonyításának és a kizárólagos öröklés bizonyításának fogalmát egynek, egymást fedő két fogalomnak tekintik. Ha azonban tekintetbe veszszük azt, hogy a halálesetfelvétel az öröklés iránt érdeklődő felek puszta bemondásán alapuló okirat, továbbá hogy a családi értesítő sohasem bizonyíték arra nézve, hogy az abban felsorolt leszármazókon kívül nincs-e még egy-két-három törvényes örökös, a kik esetleg az ország más vidékén vagy más országban születtek, ezeket az okmányokat a családi összeköttetés és a kizárólagosság közős bizonyítékául elfogadni nem szabad. Az előadottak alapján feltétlenül osztjuk a budapesti kamara nézetét és aláírjuk azt az indítványát, hogy »elvileg ki kellene tehát a törvényben mondani, hogy minden oly esetben, midőn az örökhagyó leszármazói, felmenői, testvérei, vagy ezek leszármazói és házastársa törvényes örökösödés alapján támasztanak öröklési igényeket, az igénylők kizárólagos örökösödési joga igazolandó; ellenben a törvényes örökösödés más eseteiben, a mennyiben a jelentkező örökösök kizárólagos örökösödési jogukat teljes hitelű leszármazási kimutatásokkal igazolni nem képesek, hirdetmény kibocsátásának van helye. Nagy előnye és érdeme a jelen javaslatnak az, hogy az első tervezet azon célszerűtlen intézkedését, a mely szerint a hagyaték bizonyos esetekben egy birósági tag által és illetve a bíróság megbízásából a községi elöljáróság által tartandó meg, megszüntette és 10. §-ában minden hagyatékot kizárólag kir. közjegyző által tárgyalandónak mond ki. Kimutattam más alkalommal a tárgyalási közegek többféleségének célszerűtlenségét és rámutattam a tervezett intézkedés súlyos következményeire. A tárgyalás megtartásának helye iránt szintén kedvezőbb és célirányosabb intézkedést találunk a javaslatban; az első tervezetben szabályul állíttatott fel' az az elv, hogy a tárgyalás csak akkor kötelező '>mindenesetre«, ha a hagyatékhoz oly ingatlan tartozik, melynek tulajdonjoga nincsen az örökhagyó javára bekebelezve. Pedig hát ily esetben mi lesz az első kérdés ? Mindenesetre az, hogy kinek nevén áll az ingatlan ; ezt a kérdést pedig csak ott lehet megoldani, a hol az illetékes hatóság fekszik. Kétségtelen tehát, hogy ily hagyatéki ügy a helyszínen való tárgyalás elvének fentartása mellett, több tárgyalást fog szükségessé tenni, a mi a hagyatéki ügy gyorsabb lebonyolításának akadálya és a felek s a közjegyző terheltetésének oka lesz. Megmaradunk tehát azon más alkalommal kifejtett nézetünk mellett, hogy a hagyatéki tárgyalás csak akkor tartandó meg a helyszínén, ha a hagyaték különös körülményei azt megkívánják, a mit elbírálni a felek indokolt kérelmére a hagyatéki bíróság feladata lehet A javaslat 11-ik §-ában ki van mondva, hogy a tárgyalás nemcsak szóbeli, hanem nyilvános is. E szakasz előző bekezdésében megállapíttatik, hogy a tárgyalásra bármely érdekelt fél megjelenhet akkor is, ha megidé/ve, vagy a tárgyalás határnapjáról értesitve nem is lett. Tekintettel arra, hogy a nyilvánosság csak a peres eljárásban követelménye a modern igazságszolgáltatásnak, tekintettel arra, hogy az előző bekezdés éi telmében a hagyatéki ügynél felmerülhető minden érdek kellően érvényesülhet, tekintve továbbá azt, hogy a hagyatéki tárgyalás nem peres ügy, nem is közérdekű ügy, hanem egy családnak magánügye, a nyilvánosságnak megállapítása a tárgyalásnál csakugyan felesleges, annál is inkább, mert keresztül sem vihető. A kir. közjegyzők kényszerítve lennének vagy arra, hogy áldozatokat hozzanak megfelelő hivatali helyiségek tartásával, vagy arra, hogy a törvényjavaslat adta jogukkal élve, a nyilvánosságot hivatalból kizárják. A mit a javaslat a megidézett, de a tárgyaláson meg nem jelent örökösre vonatkozólag megállapít, régen érzett szükséget pótló intézkedés. Meg lesz ezzel szüntetve az az anomália, hogy a gyámhatósági törvény 279-ik §-ában megállapított elővezettetési kényszer a nélkül, hogy a hivatkozott szakasz feltételei megtartatnának, a hagyatéki eljárás keretében rendszeresen alkalmaztatik és a királyi közjegyző szuronyos csendőr fedezete alatt vezeti a hagyatéki tárgyalást és köti a »barátságos egyezséget« azon felek között, a kik eltelve az indokolt méltatlankodás érzetével, mint valami gyilkos haramiák, szakittatnak ki megrémült hozzátartozóik köréből és kisértetnek faluról-falura a nagyságos gyámhatósági megbízott elé. Emiitettük, hogy ennek a gyászos kényszernek bizonyos föltételei vannak hogy az csak fontos esetekben, akkor, ha a megelőző pénzbirságolás sikerre nem vezet és csak elkerülhetetlen szükség esetében alkalmazható; ha ezek a feltételek betartatnak, akkor a karhatalom alkalmazása legalább törvényes, habár polgári ügyben szerintünk sohasem indokolt; ismerek azonban közigazgatási bizottságot és árvaszéket, a mely hagyatéki eljárás keretében a jelzett feltételek teljes ignorálásával a kir. közjegyzők megkereséseire foszolgabirái által érvényesítteti ezt a kényszert, valahányszor a fél az első kitűzött határnapon meg nem jelenik. S midőn akad egy kir. közjegyző, a ki felhívta az illetékes hatóságok figyelmét a kényszer alkalmazásának feltételeire, az volt a válasz, hogy ezekért az intézkedésekért a hatóságok és nem a végrehajtó közeg felelős és az eljárás a hagyatéki ügy gyorsabb lebonyolítása érdekében és hozzátehetjük, a közigazgatás alaposságának dicsőségére történik. Üdvözöljük a javaslat 16. g-át, a mely ezen önkénynek, egy jogállamhoz nem méltó e'járásnak és visszaéléseknek véget vet. Szemelvények a kir. táblák judicaturájából. II* Az özvegyi jog és zárlat. Irta: POLGÁR JÓZSEF, vámos mikolai kir. járásbiró. Az országbírói értekezlet által javaslatba hozott ideiglenes törvénykezési szabályok 16. §-a az özvegyi jog (jus viduale) tekin* Előző cikket 1. a »Jog« 21. számában.