A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 16. szám - Az özvegyi jogról

A J OGh — hisz selejtes mindenütt akad — a jog- és államtudományi tanfolyam négy éve alatt teljesen befejezhesse s ne csak a végbizonyítványt, hanem az elméleti minősítést is megszerezhesse. Ez pedig ugy volna eszközölhető, hogy az első két évre ott volna a két alapvizsgálat, a harmadik év végén le volna tehető a tervezett állam vizsgálatból az első szóbeli, a IV. évvégén az írásbeli és második szóbeli s közszolgálatba, mint bírósági, vagy közigazgatási gyakornok stb., ügyvédi irodába mint bejegyezhető jelölt csak az léphetne, ki tanulmányait ilyformán teljesen befejezte. A ki ezt elmulasztaná, a hanyagságból reá háramló késedelmet és veszteséget csak önmagának tulajdoníthatná. Ezért én most is csak azt hirdetem eszem teljes meggyőződésével, szivem erős sugallatával: tegyünk vizsgálatot a III. év végére s tekintetbe véve a dolgoknak az értekezlet folyamán bekövetkező alakulását, azt indítványozom, tegyük oda a szervezendő államvizsgálat első szóbeli részét. Az értekezlet tanácskozásainak alapiát képező miniszteri »Vázlat* 11. pontja kétségtelen komolysággal azt mondá, hogy a tervezett államvizsgálat csak az egyetemeken és azokon a jogakadémiákon lesz letehető, melyek a minisztar előtt igazolják, hogy a kötelező tárgyakat kellő óraszámú és kellő képzettségű tanerők adják elő. Erre a feltételre még az értekezlet előtt kimondám, hogy oly jogakadémiát, hol kellő képzettségű tanárok nincsenek, vagy nincsenek legalább oly minimális számmal a rendes tanárok, hogy a jogi stúdiumok általuk kellő óraszámban legyenek előadhatók és pedig egyesek oly megterheltetése nélkül, mely akadémiai tanársággal épen nem egyeztethető össze: ily jogakadémiát eddig sem kellett volna megtűrni s gondoskodni kellett volna arról, hogy ha volt olyan s a hiányokat megfelelő felszólítás után nem pótolta, módjában legyen a közoktatási miniszternek, hogy azoktól a nyilvánossági jogot is megvonhassa. Az ily intézet megszűnése csak előnyös a többi vidéki jogakadémiákra, melyeket diszkreditálnak. Azonban azt sem hallgathattam el, hogy a vizsgáltatási jog itt megirt föltételei legközelebbi meghatározás nélkül oly ruganyos természetűek, hogy tetszés szerint terjeszthetők ki, vagy vonhatók összébb; minthogy pedig a felsőbb, s közelebbről a jogi oktatás körében még mindig a miniszteri diskrecionárius hatalom a főtényező, mert organikus törvényünk e téren nincs, azért az alkotmányosság követelménye az, hogy e hatalom maga kösse meg saját kezét világos, félre nem magyarázható kijelentések és szabályzatok által. S minthogy 1874 óta a vidéki jogakadémiák fentartóira, különösen az anyagi szegénységgel küzdő protestáns felekezetekre a közoktatási kormányzat rendeleti ulon újabb és újabb terheket hárított; s mert a mondott idő óta hosszú időn keresztül az volt a közoktatási miniszter leplezetlen törekvése, hogy a vidéki jogakadémiák életerét elkösse s romjaikon a harmadik egyetemet felállítsa: bár nem helyesen, de arra a gondolatra is jöhettek volna a felekezeti intézetek íentartói, hogy az ily határozatlanság nem egyéb, mint leplezett folytatása az eddigi irtó harcnak. A miniszter szándékainak tisztaságát s az értekezlet tagjainak helyes belátását mutatja az. hogy ezt a kétes szövegezésű pontot szabatosan körvonalozták. Voltak ugyan, kik nyíltan kijelenték, hogy semmiféle vidéki intézet iránt nem viseltetnek bizalommal, s igy az egyetemek kebelében akarták központosítani a vizsgáltatási jogot is; de az értekezlet többsége belátta, hogy igy a mostani állapotoknak csak neve változnék, egyébként maradna minden a régiben s eltekintve a kolozsvári egyetemtől, hol túltömöttség épen nincs, sőt a hallgatók nagyobb száma volna kívánatos: a budapesti egyetem megint a tömeges vizsgáztatások színhelye lenne s 1,000 doktorátust fölváltaná 2,000 kötelező államvizsgálat, a tanárok pedig, elvonva majdnem minden nemesebb törekvéstől, maradnának a minden mértéket meghaladó vizsgálatok lélekölő békóiba verve. Ismét mások csak azon akadémiáknak vélték a vizsgáztatási jogosultságot megadhatónak, melyek helye egyúttal kir. táblai székhely is (u. m. Pozsony, Nagyvárad, Kassa, Pécs és Debrecen), főkép azért, mert a bizottságok nem-tanár tagjait ily helyeken a jogi élet kitűnőségei közül nem volna nehéz kiválasztani. Azonban ez a megokolás nem meggyőző, mert a miniszteri »Vázlat« előre jelzi, hogy oly akadémiákra, melyek egészen kis városokban feküsznek (pl. Sárospatak) napidíjjal más helyről küld elnököt és két külső tagot. Másrészt pedig igazságtalanság volna, mert pl. az egri püspöki és azonkívül négy protestáns intézet fennállhatását egyszerűen lehetetlenné tenné, ugyanis arra nézve tisztában lehetünk, hogy a mely jogakadémia nem nyer jogot az új államvizsgálatok tartására, annak hallgatói oly csekély számra redukálódnak, hogy akár rögtön becsukhatja kapuit, mint céltalan. Aztán elmondhatni azt nyugodtan valami vidéki jogi intézetről, hogy csak azért, mert véletlenül nem táblai székhelyen fekszik, feladatának nem is felelhet meg? S ha netán még akadnának is bennük hiányok, kérdés: nem hajlandók és képesek-e ezek megszüntetésére ? Méltányos volna ezektől a vizsgáztatási jogot s igy a létezés alapját egy indokolatlan hatalmi szóval elvonni ? A harmadik indítvány az volt, hogy a szervezendő vizsgálat, mint kvalifikáló természetű, vétessék ki teljesen a tanintézetek köréből s csak az illetékes kir. táblákon legyen letehető. Ez a nézet, melyet első sorban a fővárosi ügyvédi kar egyik előkelő tagja s a jogi szakoktatási ügy alapos ismerője képviselt, egészen következetes akkor, ha ezt a vizsgálatot nem mint a tanulmányokat befejező elméleti, hanem a német »Referendarexamen« mintájára gyakorlati képesítő vizsgálatnak tekintjük. Azonban nézetem szerint sem a »Vázlat«, sem az értekezlet nem tekinté sem ilyennek, sem olyannak, hanem mindkettőből adott bele valamit s igy se hús, se hal nem lett belőle. Maga a »Vázlat« elméletinek nevezi, tehát azt kellene hinnünk, hogy a négy évi elméleti tanulmányokról ad számot, a mi természetes is volna, mert hisz a dolog ugy áll, hogy a gyakorlatot elméleti tanulmányoknak kell megelőzni s mindkettőről számot kell adni; a theóriáról a jogi tanfolyam alatt s közvetlenül befejezése után, hogy meg lehessen ítélni, van-e az illetőnek elég biztos tudományos alapja, melyre a gyakorlat épülhet, a gyakorlatról a praktikus évek befejezése után. A praktikus ismeretek megvizsgálására valók az úgynevezett gyakorlati vizsgálatok, nevezetesen a bírói, ügyvédi s a még csak törvényben, de tényleg nem létező gyakorlati közigazgatási vizsgálat (1883 :1. t.-c). Nagyon szükséges tehát, hogy a helyes, öntudatos praxis alapját képező elmélet legyen képviselve a jog- és államtudományi szakoktatást befejező vizsgálatokon. Épen azért ezek kizárólag az illető intézetek körében volnának megtartandók s én még az eddigi államvizsgálatok úgynevezett kültagi intézményét is elejtendönek tartom, mint a mely a gyakorlatban, mondhatni, teljesen célszerűtlennek bizonyult s ellene az értekezleten is hangos, éles és jogosult panaszok voltak hallhatók. Azt hiszem, hogy a kellő szigor és ellenőrzés biztosítása végett e vizsgálatokhoz a közoktatási miniszternek kellene szakértő képviselőt küldeni, esetleg az igazságügyminiszternek is. Igy, a mint az értekezlet az új vizsgálatot tervezte, mely az államtudományit is magába öleli, félig gyakorlati, félig elméleti. A jogtanulók tehát a jövőben, eltekintve az alapvizsgálatoktól, a birói s ügyvédivel 11/« gyakorlati és elméleti vizsgálaton mennek keresztül. Azt hiszem, a tapasztalás mielőbb ki fogja mutatni, hogy az értekezlet csakugyan tévedett, s a theória is hozzájut a maga igazaihoz. Ha valahol, ugy nálunk állnak Savigny szavai: »Unsere Theorie muss praktischer, unsere Praxis theoretischer werden !« Az özvegyi jogról. Irta : dr. KEMÉNY ANDOR, kir. albiró Zomborban. Mikor jogászéveim alatt dr. Herczegh Mihály »Magyar magánjog« című tankönyvét tanulmányozva, abban a »particularis jogszokásrók olvastam, hitetlenül ráztam a fejemet. Nem voltam képes semmiképen felfogni azt, hogy egy és ugyanazon törvény uralma alatt álló területen többféle lehessen a jog, különféle az igazság. Azóta sokfelé hányt-vetett a sors, sok mindenre megtanított az élet és a tapasztalat, s uti exempla docent, a többek között azt is megtanultam, hogy az özvegy nőt ipso jure megillető özvegyi jog, terjedelmét, illetve tartalmát tekintve, nem mindenhol egy és ugyanaz ; de sőt hely szerint lényegileg különböző. Igy például Gömör-Kishont vármegyében — a rimaszombati kir. törvényszék területén a bíróságok, helyi szokás szerint — hagyatékátadó végzéseikben az özvegy nő részére minden további jelzés és hozzáadás nélkül »az özvegyi jogot« állapítják meg s ennek alapján a tkvbe az »özvegyi jog« kebeleztetik be. Egészen máskép áll azonban a dolog Nagy-Hont vármegyében, az ipolysági kir. tszék területén, a hol, megint helyi szokás szerint, az özvegy nők részére a birói átadó végzésekben »a lakás-tartás és élelmezésből álló törvényes özvegyi jog« állapittatik meg s ez jegyeztetik meg szórói-szóra a telekkönyvbe. Ettől ismét eltér Borsod vármegye, a hol is a miskolci kir. tszék területén — a helyi szokásnak megfelelöleg — a bírósági