A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 1. szám - A betétszerkesztéshez

tisztet olyannak, melyet ép úgy teljesíteni tartozik az illető, mint ha a választmány tagjává választatott. Ha tetszik nekünk az, hogy az ügyvéddé avatás körül megadatott az ügyvédi karnak is a megfelelő befolyás, tetszenie kell annak is, hogy viseljük annak terhét. Ha az, a ki 5 vagy 10 év óta teljesiti már e tisztet, felmentetni kéri magát, helyes és méltányos, ha felmentetik, de ha valaki azzal áll elő, hogy e tisztség teljesítéséhez nincsen kedve, vagy egyéb elfoglaltsága nem engedi, ezt felmenteni nem szabadna. A ki az ügyvédi hivatás előnyeit élvezni akarja, annak viselnie kell annak terheit is. Ha így fog eljárni a kamara választmánya, nem lesz kénytelen e tisztségek egy részét középszerűségekkel betölteni. A mi pedig a másik panaszt illeti, igazat kell adnom az ügyvédvizsgáló bizottság Elnökségének, ha ezeken orvoslást követel. Egészen helyén van, hogy a kamara választmánya másokat keres, hogy ez indolentia kiirtassék. S azt hiszem, hogy egyrészről évenkint egy körirat a megválasztottakhoz, melyben a kötelességek pontos teljesítésére kéretnek fel s másrészről a nem pontosan megjelenők neveinek közlése a választmánynyal, feleslegessé fogja tenni a jövőben az emiatti panaszokat. De ha mégis előfordulnának, mi sem akadályozza azt, hogy a választmány az ilyeneket igazolásra felhívja, ismétlődő esetben pedig a tisztség viselése alól felmentse vagy esedeg mint kötelességszegőket fegyelmileg is feleletre vonhassa. Nehezebb kérdés az, hogy mi célszerűbb, teljesen felújítani évenkint a bizottságot, vagy, ha különben beválnak és pontosan teljesitik kötelességüket, lehetőleg s legalább nagyjában a régi, már kipróbált tagokat választani meg újólag. Tagadhatlan, hogy mindkét rendszernek megvan a maga előnye és hátránya. Nem akarok hosszasan ezek elemzésébe bocsájtkozni. Elégnek tartok két körülmény megemlítését. Azt t. i., hogy az évenkénti felújításoknál mégis átmegy ezen »nobile officiumon* karunk valamennyi jeles tagja; ugyanazoknak több éveken át való megválasztásánál pedig jobban megvan óva nemcsak az állandóság, a kérdezésben való routin, hanem az is, hogy a kar kevésbbé van annak kitéve, hogy teijeseh°alkalmatlanok beválasztása által compromittálja magát. E két szélsőség között azonban mégis legjobbnak tartom a középutat. Meghagyni ugyan azokat, a kik sem képesség, sem pontosság tekintetében panaszra okot nem adnak, de mégis úgy intézni a dolgot, hogy a stabilitás »nenyulj hozzám* rendszerré ne váljék, vagyis évenkint a biztosoknak legalább egy harmadát újakkal helyettesíteni. Az ügyvédi kamara választmánya által c tárgyban kiküldött bizottság egyébiránt oly tagokból áll, kik bizonyára azon lesznek, hogy oly javaslatokat tegyenek, melyekkel szemben a felmerült panaszok elnémuljanak. A betétszerkesztéshez. Irta : Dr. MOLNÁR ]., kir. aibiió Babarcon. Gyakran ugy vagyunk törvényeink alkotásánál, mint a columbusi tojással, az alphát elhagyjuk, hogy könnyebben és gyorsabban az ómegához érjünk. P>.t kell mondanom a betétek szerkesztéséről szóló törvényekről. Mióta alkalmam van az egyes eseteket e törvények Procrustes ágyába szorítani, azóta tán nem annyira a törvény mélyebb stúdiuma, mint inkább a tapasztalati szempontokból oly hiányokra akadok, melyek ugyszólva a törvényhozás nemes intentióit inkább hátráltatják, mint előre mozdítják. A hiányok részint alakiak, magából a bírói, vagy — miután a bizottság együttesen tartozik működni — a bizottság tekintélyének nem körvonalozásából származnak, részint pedig anyagiak, vagyis a törvény hézagos voltából erednek. A betétek szerkesztéséről szóló törvények és igazságügyministeri rendeletek célul tűzték ki azt, hogy a Vagyonjogi viszonyok a hitelkönyv alapján teljesen és gyorsan rendeztessenek, hogy ennélfogva a betétekbe vetett bizalom feltétlen, vagyis olyan legyen, hogy mindenki tiszta képet nyújtson vagyonáról akkor, ha hitelre szorul. E tendentia mellett a törvények és ministeri rendeletek a nemcsak zilált, hanem valósággal szomorú állapotokat feltüntető tkvi rendetlenséget igyekszenek megszüntetni. Az átszármazás törvénye nélkül minden ebbeli állami hivatalnok, kiben a kötelességérzet honol, magáévá teszi e törekvést. Es mit tapasztalunk mégis ? Midőn a tkvi állapot kipuhatolása, illetve a betétek szerkesztése céljából a bizottság maga elé idézi a feleket, első kérdés az, vájjon az idézvény képes-e a megidézettnek imponálni és vájjon az idézvény külalakjánál fogva oly tekintélyben részesüké, mint más bírósági végzés. A. és B. idéztetnek birtokkiigazitás végett, hogy nyilatkozzanak a tényleges és helyes birtoklási viszony iránt. A. és B. megkapja az idézést, de mosolyognak, hisz az idézés nem bír hivatalos pecséttel, tehát a kényszer jellegével, ki garantiroz azzal, hogy valaki nem űz tréfát és őt a szomszéd vagy távolabb faluból a helyszínre csalja. Igaz, hogy a saját érdeke kívánatossá teszi a megjelenést, de bir-e a falusi nép annyi belátással, hogy — eltekintve a törvény iránt viselendő tisztelettől — saját érdekét ekként megóvandónak tekinti, ki parancsolja azt, hogy neki menthető ok nélkül a bizottság előtt meg kell jelenni, hiszen erre kényszer nem existál, de különben is neki a vásárra vagy a disznótorba kell menni, holott a betétszerkcsztö bizottság várhat. Ez a körülmény okozza azt az óriási időveszteséget, melylyel a bizottsági munkálat hosszúra nyúlik, sőt néha e miatt a rendezés meghiúsul. A dolgok ily állásánál jogi szempontból teszem a kérdést, vájjon a betétszerkesztő bizottság idézései birnak-e kényszerjelleggel ? Sokan tán, kik abból indulnak ki, hogy az idevágó törvények és rendeletek strict intézkedést tartalmaznak, tehát kibővitő magyarázatot nem engednek, szorosan magyarázandók és igy az ily idézvények hatálya egyenesen az idézettek jóakaratától vagy jobban mondva a törvény foganatja azok inyjétöl van függővé téve. E nézet azonban szerény véleményem szerint helytelen lenne. A szerkesztő bizottság élén bírói hatalommal és hatáskörrel felruházott biró áll, kinek meghagyása ép oly parancs, mint más székhelyhez kötött bíróé. E functiója a birónak nemcsak jogát, de kötelességét is involválja. A betétszerkesztő birónak ez állása az 1886: XXIX. t.-cikk 78. §., az 1889: XXXVIII. t.-cikk 31. §. _s az 1891: XVI. t.-cikk 10. §-ában nyilt kifejezést nyer. Ép ezen törvények után indulva, határozott nézetem az, hogy a betétszerkesztő bizottság esetleg birság mellett is idézhet. De vannak anyagi hiányok is. Az 1889 : XXXVIII. t cikk 5. és 6. g-ai segítségére sietnek az 1S86 : XXIX. t.-cikk 15., 17. és 18. §-ainak és mégis e töltelékben oly ürt hagynak, mely igen könnyen betölthető és sok zavarnak elejét venné, csak anyagi törvényünket kellene szem előtt tartani. Ha e törvények annyi súlyt fektetnek a lelkészi és helyhatósági bizonyítványokra és a bizalmi férfiak nyilatkozatára, hogy ugy.-zólva ezek csinálják a betéteket, ugy igen könnyen kimondhatták volna azt is, hogy anyagi törvényeink értelmében a hitvestársi és a testvérek közti öröklést e törvények keretébe kell vonni, mert itt is ugyanolyan okmányokkal lehetne a jogutódlást és a tényleges viszonyt igazolni. E hiány megszűnte nemcsak a hitvestárs érdekének szolgálna, hanem az érdekelt hitelezőknek annyiba válnék előnyére, a mennyiben brevi manu a hagyatéki eljárás tehát , a tetemes költségek mellőzésével a tényleges helyzetnek megfelelően a tulajdonjog bejegyezhető lenne. E h'ány mellett a | hitvestárs minden jogvédelem nélkül a haszonélvezeti jog | bejegyzését nem kérelmezi, mert a többhöz van joga, de mert tulajdonjoga nincsen bejegyezve, az elhunyt hitvestárs egyik oldalági rokona előállhat azzal, hogy az ingatlan öröklött és igy tulajdona vitássá válik. Igaz ugyan, hogy anyagi törvényeink értelmében a hitvestárs csak a szerzeményi vagyonban leszármazók hiányában j a törvényes örökös, de ez akadályt nem gördíthetne a betétj szerkesztő bizottság elé. mert ennek szigorú vizsgálata kitér jeszkedhetik annak kutatására, vájjon a kérdésben forgó ingatlan szerzeményi-e vagy öröklött, e vizsgálat pedig annál kevésbé derogálna a birtokbiróság, illetve a hagyatéki bíróság hatáskörének, mert a betétek elkészítésekor kibocsátandó hirdetményi határidő alatt elég utja és módja van a vélt érdekeltnek, hogy állítólagos igényeit érvényesítse.