A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 13. szám - Adalék a végrehajtási törvény revíziójához

102 A J O Gr. jog alapelveivel és intézkedéseivel összhangzásban szabályoztassék ; a töredékes munkának mentségéül azonban még sem fogadhatom el. Ha a jelek nem csalnak, nincs kilátás arra, hogy az öröklési jog tervezetéből rövid idő alatt törvény legyen. Erre enged következtetni a kormánynak az a ténykedése, hogy eredeti szándékától eltéröleg az örökösödési eljárásra vonatkozó javaslatot ilyen alakban akarja a törvényhozás elé terjeszteni. Igen elszomorító jelenség ez, mert óhajtva vártuk a polgári törvénykönyv legalább egyik részének életbeléptetését és az intéző körökkel érintkezésben nem álló szakközönség alig tudja a késlekedésnek magyarázatát adni. De ha ez egyelőre nem lehetséges — talán azért, mert a kormány az öröklési jogot a családjoggal együtt akarja a törvényhozás által rendeztetni — az öröklési eljárásra vonatkozó törvényjavaslatot azért még sem kellett volna azzal az intézkedéssel kezdeni, hogy ennek meg annak a törvénynek ezek meg azok a szakaszai hatályon kivül helyeztetnek, ennek meg annak a törvénynek ezek meg azok a szakaszai módosíttatnak, hanem hatályon kivül kellett volna helyezni az összes eddigi törvényeket és az örökösödési eljárásnak mini len egyes mozzanatára kiterjedő tervezetet elkészíteni. A javaslatnak alapelvei különben helyesek és a jogászközönség csakis örömmel fogja látni ezeknek mielőbbi megvalósítását. Áttérek a javaslat egyes főbb intézkedéseinek méltatására. Első sorban említést érdemel a gyámhalóságok eddigi hatáskörének megszüntetése. Rá sem kell mutatni az újkori jogfejlődés követelményeire, hanem csak vissza kell tekinteni a legközelebb lefolyt másfél évtizedre, különösen az l88ti. évi VII. törvénycikk előtti évekre és ha elgondoljuk, hogy ezen idő alatt az uralgó rendszernek mennyi ferdeségeivel, az exponált közigazgatási tisztviselőknek — tisztelet a kivételeknek — mennyi gyengéivel kellett találkoznunk ; de ha csak magát azt a visszásságot veszszük, mely abban rejlik, hogy az a hatóság, mely a kiskorúak érdekének törvény által kötelezett őre és e szerint mindenesetre egyoldalú bíráló, legyen az intéző hatóság, lehetetlen, hogy el ne mondjuk: aze a korszakot, bár csak kitörülhetnők igazságszolgáltatásunk történetéből. A javaslat 2. §-a az örökösödési eljárást helyesen utalja a járásbíróságok hatáskörébe; mivel azonban az örökösödési bizonyítvány kiadatását csak az ingó hagyatékra nézve tartom helyesnek, ezt a szakaszt következő módon vélném szövegezendőnek : »az örökösödési eljárás, ide értve az örökösödési bizonyítvány kiadatását, a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartozik.« A 2. §. 2-ik bekezdése egészen fölösleges, mert az magától értetődik, hogy az e szakaszban megjelölt közegek csak a törvényben meghatározott módon és az ott megállapított korlátok között járhatnak el. Az illetékességet a 3. §. helyesen szabályozza akkép, hogy az örökösödési eljárásra azon kir. járásbíróság illetékes, melynek területén az örökhagyó utolsó rendes lakása volt. A szakasznak 2-ik pontját módositandónak vélném. A javaslat 5. i--a szerint a haláleseti fölvétel, mennyiben az örökhagyó elhalálozási helyére nézve illetékes járásbíróság nem egyúttal az örökhagyó rendes lakhelyére nézve illetékes bíróság — az örökösödési eljárásra illetékes bírósághoz átteendő. Az örökösök! t k a választási jogát több egyaránt illetékes bíróság között figyelem1 e méltatandónak tartanám — mert fenforoghatnak olyan körülmények, melyek valamennyi örökösre nézve indokolják ezt a szabad választási jogot. A 3. §. '2-ik pontját nézetem szerint akkép lehetne szövegezni: »ha az örökhagyó több kir. járásbíróság terű létén tartott egyidejűleg rendes lakást és az örökhagyó elhalálozási helye egyúttal rendes lakhelye is volt, az örökösödési eljárás megindítására azon kir. járásbíróság illetékes, melynek területén az örökhagyó meghalt, különben pedig azon járásbíróság, melyhez a haláleseti felvétel átküldetett, hacsak az örökösök az egyaránt illetékes bíróságok közölt mást közmegegyezéssel nem választanak, mely esetben az örökösödési eljárásra különben illetékes bíróság a haláleseti felvételt az örökösök által kijelölt bíróságnak megküldeni tartozik.« Ugyanezen szakasz 2-ik bekezdésében olvasható ezen szavakat : »a hagyatéki vagyon létezik« a következőkkel felcscrélendőknek vélném: »a hagyatéki ingatlan vagyon, vagy ennek hiányában az ingó vagyon létezik. Egyebekben itt is a 3. §-nak intézkedései alkalmazandók.« Ugyanezen szakasz végbekezdését nem találom indokoltnak. Én nem tudom elképzelni, hogy a hagyatéki bíróságnak illetékessége a fentiek alapján megállapítható nem lenne. Lehetséges illetékességi összeütközés a hagyatéki bíróságok között, melynek elintézésére a m. kir. Curiát tartanám hivatottnak. Ez felel meg a mi perrendtartásunk szellemének is. A 4. §. 2-ik bekezdését azonban célszerű lenne azzal kiegészíteni, hogy azon esetre, ha a hagyatéki bíróság illetékessége a fentiek szerint meg nem állapítható, az illetékes hagyatéki bíróságot az igazságügyi miniszter jelöli meg. A javaslatnak a haláleseti felvételre vonatkozó intézkedései a javaslat minőségénél fogva nem lehetnek kimerítők. Egyebek között hiányzik benne intézkedés az iránt, hogy mit tegyen a halálesetet felvevő közeg, ha az örökhagyó szóbeli végrendeletet tesz. Az 1877. évi XX. törvénycikk 226. §-a ez irányban tartalmaz ugyan rendelkezést, de mivel a most emiitett szakasz is tartozik a módosítottak közé, nem lehet tudni, vájjon a módosítással az 1877. t.-c. 226. §-ának e részbeni intézkedése hatályát veszti-e vagy sem? Az 5 §. szerkezeti szempontból is lenne módosítandó. A most emiitett bekezdés ugy van szövegezve, hogy a benne foglalt intézkedést ugy is lehetne magyarázni, mintha a javaslat a haláleseti felvételnek az illetékes hagyatéki bírósághoz való áttételét csak azon esetre kívánná, ha az örökösök között kiskorúak vagy gondnokság alattiak vannak. Ez bizonyára nem intentiója a javaslatnak. Az illetékes hagyatéki bíróságnak kötelességévé teendő, hogy a haláleseti felvételt esetleg kiegészítéssé. A javaslatnak másik lényeges rendelkezése az ingatlan hagyaték átadásának kötelezővé tétele. Ezzel az intézkedéssel a javaslat egy régen érzett szükségnek felel meg. Az egyén és a társadalom jólétének, hitelének, szabadságának hatalmas emeltyűjét képezik a rendezett birtokviszonyok. Hogy milyen állapotok uralkodnak e tekintetben nálunk, ezt ecsetelni fölösleges, de csodálkozni mégis csak kell azon, hogy egy nemzetgazdasági tekintetben oly rendkívüli fontossággal biró tényező körül oly rendkívüli közönyt tapasztalunk. A javaslatnak törvényerőre emelkedése esetére tehát az ingatlan hagyaték birói átadása iránt is minden esetben hivatalból tartozik gondoskodni a bíróság. Helyes következetességet azonban hiába keresünk a javaslatban, Szinte azt a benyomást teszi a javaslat az elfogulatlan birálóra, hogy szerkőjének nem volt elég bátorsága és erélye arra, hogy kibontakozzék az eddigi rendszer hatása alól. Talán a jogfolytonosság kedvéért ? A kormány az eléje terjesztett volt tervezetből azt az elvi intézkedést vette át, mely az önjogú örökösök kérvényezési jogának elsőbbséget adva, az örökösödési eljárásnak hivatalból való megindítását csak azon esetre rendeli el, ha az önjogú örökösök sem az örökösödési bizonyítványnak kiadatását 3 hónapon belül nem kérelmezik, S3m pedig közülök valamelyik az örökösödési eljárás megindítását nem kérelmezi. Szeretném tudni, mire való ez az alternatív intézkedés. Megsértjük talán az örökösök szabad egyezkedési jogát, ha kimondjuk, hogy mindazon esetekben, a midőn ingatlan vagyon tartozik a hagyatékhoz, az ingatlan hagyatéknak átadása és telekkönyvi átruházása iránt a hagyatéki biróság hivatalból tartozik gondoskodni akkor is, ha különben hivatalos beavatkozásnak esete fenn nem forog ? Korántsem. Csak egyszerűsítjük a dolgot. Fontoljuk meg, hogy a gyakorlatban mennyi akadályba fog ütközni annak a nyilvántartása, vájjon az örökösök az egész ingatlau hagyatékra nézve kértéke az örökösödési bizonyítvány kiadatását? Bizonyítja ezt magának a javaslatnak 7. §-a, mely a közigazgatási hatóságoknak, a közjegyzőknek, a községi elöljáróságnak és nem tudom kinek a kötelességévé teszi, hogy minden olyan tudomásukra jött esetről, a melyben olyan személy halt meg, kinek hagyatékához ingatlan tartozik, a hagyatéki bíróságnak jelentést tenni tartoznak, ha a 3 havi határidő alatt az örökösök maguk nem intézkeduek. Lehet-e ezt komolyan célszerű iutézkedésnek tekinteni .J Nem bizzuk-e esetlegekre a dolgot ? Hát ha az örökösök az ingatlan hagyatéknak csak egy részére nézve kérik az örökösödési bizonyitvány kiadatását, a többire nézve nem? Ott vagyunk, a hol voltunk. Legalább rendszer nincs a dologban. És mi történik akkor, ha az örökösök kérik az örökösödési bizonyitvány kiadatását, de ezen kérelemnek holmi hiányos felszerelés miatt helyt adni nem lehet? Pótlás végett visszaadjuk, vagy megindítja a biróság az örökösödési eljárást ? Ha valamit el akarunk érni, törekedjünk arra, hogy azt tökéletesen elérjük. Az aHott esetben csak ugy lehetséges ez, ha a törvényhozás kimondja, hogy mindazon esetekben, a melyekben az örökhagyó hagyatékához ingatlan tartozik, a hagyatéki biróság az ingatlan hagyatéknak rendezése ügyében hivatalból tartozik intézkedni. Csakhogy a hagyatéki biróság hivatalos ténykedésének nem kell szükségképen egyformának lennie. (Folyt, köv.) Adalék a végrehajtási törvény revíziójához. Irta: GYARMA.THY ERNŐ, kir. közjegyzöjelölt N.-Enyeden. A fenti cím alatt dr. B o r s i t z k y Imre pécsi törvényszéki aljegyző, kiindulva abból, hogy állítólag több biróság, ha a végrehajtási törvény 51. §-ában felsorolt személyek fizetésének 80fJ fit érintetlenül hagyásával lefoglalható egyharmadára végrehajtás eszközöltetett és végrehajtást szenvedő időközben nyugdíjaztatott, nem a nyugdíjnak az 1881. évi LX. t.-c. 55. §-a alapján 500 frt érintetlenül hagyásával végrehajtás alá vonható egyharmadát utalja ki a 133. §. alapján kiadott kiutalványozó végzésben — hacsak a nyugdíjra folytatólagosan foglalás nem vezettetett hanem csakis a nyugdíjnak 800 frton fe'üli részét, a Jogtudományi Közlöny idei 9. számában a végr. törvény 54., 55. és 60. ij-ai közti állítólagos, illetve általa talált színleges ellenmondást és határozatlanságot tárgyalva, hosszabb logikai törvénymagyarázat után azon couclusióra jut, hogy a fentemlitett esetben a nyugdíjnak 500 frtot meghaladó egész része utalandó ki. Felfogása világosabbá tételére mindjárt példát is hoz fel a következőkben : »A végrehajtást vezetvén B. 1,500 frtnyi fizetésére, lefoglalás alá veszi annak 500 irtot kitevő egyharmad részét és ha B. időközben 9U0 írttal nyugdíjaztatik, akkor a kiutalványozás 400 forint nyugdíjra terjedhet ki, mert 500 frt érintetlenül marad ; nem tar-