A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 10. szám - Perújítás és perköltség

A JOG. sorából (a pótvizsgáitoknál 1—1) legyen behiva. Kívánatos­nak jelezte az értekezlet azt, hogy az elnökök lehetőleg evenkint különböző helyeken felváltva szerepeljenek s hogy az ifjaknak teljes szabadságukban álljon az, hogy a tanulmá­nyok elvégzése után a vizsgálat letételére bármelyik bizottság előtt jelentkezzenek, oly módon azonban, hogy a már meg­kezdett vizsgálat csakis ugyanaz előtt a bizottság előtt legyen folytatható s igy természetesen javítható vagy ismételhető is. Végül szükségesnek látta az értekezlet azt is kimondani, hogy az újonnan szervezendő jogi államvizsgálat letételének tan­folyam hallgatása nélkül hely nem lesz engedhető. (Befejező közlemény következik.) Perújítás és perköltség. Irta: POLGÁR JÓZSEF, vámos-mikolai kir. járásbiró. Mégis különös, hogy judicaturánk sokszor a legegyszerűbb, legtisztábbnak látszó jogi kérdésekben is évek hosszú során át ingadozik és nem képes helyes elvi megállapodásra jutni. Feltűnő, hogy egyes elvi esetekben a felsőbb bíróságok gyakorlata, judiciuma mily eltérő, sőt teljesen ellenkező és mily nehezen vergődik állandóságra az igazságnak megfelelő helyes irány. Itt van a perköltség kérdése a perújításban. Igaz, hogy épen a perköltségek felett való intézkedés még az alapperben is azon része az Ítéletnek, melyekre kimerítő, minden egyes esetben alkalmazható jogi szabályokat alkotni, azokat taxatíve felsorolni teljes lehetetlenség és ezzel még a leg­jelesebb processualisták sem képesek megmérkőzni. E kérdésben a méltányosság párosulva a helyes jogi érzékkel, adja meg a megfelelő alapot és valamint az alapperbeli per­költségek megállapítása tárgyában bizonyos elvi szempontok dominálnak és adnak majdnem biztos irányt, ugy még inkább áll ez a perújítás folytán felmerült költségekre. És ha mégis e részben a judicatura még ma is ingadozó álláspontot foglal el és határozott megállapodásra nem képes jutni a tekintetben: vájjon a perújítás hatálya az alapperbeli költségekre kitérje d-e vagy sem és ha igen, az alapperbeli költségek elbírálásánál mik az irányadó momentumok, ugy ez részben az esetek ritkaságának és leginkább annak tulajdonitható, hogy felsőbíróságaink ezen kérdés behatóbb tanulmányozását, nem tulajdonítván e kérdésnek nagyobb fontos­ságot, ez ideig mellőzték. A kir. Curia egy eset alkalmából 1891. évi február 13-án 5,236. szám alatt hozott Ítéletével (bjt. XXIII. köt. 10. sz. 80 lap) ellenkezőleg a másodbirósággal kimondotta: a perújitás az alapperbeli költségekre nem bir hatálylyal, a mennyiben a perköltség az által viselendő, ki annak megfizetésére köteleztetett és mert ekként az alapper költségére a perújitás ki nem terjedhet. Ez volt a Curia álláspontja tavaly februárban. Egy másik esetben a budapesti kir. tábla a következőleg határozott: ellenben az alapper költségére nézve meg kellett változtatni az elsőbiróság ítéletét, mert a perújitás hatálya kiterjed az alapperbeli ítéletre a maga egészé­ben, kiterjed tehát nemcsak a per főtárgyára, hanem annak mellékes járulékaira is, ennek pedig okszerű következménye, hogy a mennyiben hatályon kívül helyeztetik az alapperbeli ítélet, ez az Ítélet nem lehet többé hatályos az abban megítélt per­költségre sem. Es ezen homlokegyenest ellenkező elvet a kir. Curia ugyan­csak 1891. évi június 26-án 10,58,"). szám alatt helybenhagyván, sanctionálta. A judicatura tehát az egyik szélsőségből a másikba esett, holott ugy az egyik, mint a másik elvi álláspont téves. Hogy a perújitás hatálya az alapperbeli Ítéletre a maga egészében kiterjed és igy az alapperbeli költségekre vonatkozó birói határozat is új elbírálás tárgyát képezi, az, a kir. Curia elismert tekintélye dacára is, bizonyos 8 erre nézve csakis a másodbiróság enuntiatiója fogadható el és csak az nyerhet alkal­mazást. A perköltségekre vonatkozó rész a prts 251. §-ának inten­tiója alapján is csak oly essentialis alkatrésze az Ítéletnek, mint a per főtárgyára vonatkozó rendelkezés, elannyira, hogy meg­semmisítés tárgyát képezi azon Ítélet, mely a kereseti kérelem dacára és ellenére a perköltségek tekintetében intézkedést nem tartalmazna. Ez is bizonyos. Az meg perújitás mellett is csak természetes valami és ezzel semmi újat sem mond a Curia, hogy a perköltség az által viselendő, a ki annak megtérítésére köteleztetett, mert hát az 1868. évi L1V. t.-cikk 323. §-a világosan rendeli, hogy a perújitás az alapperben hozott ítélet végrehajtását nem akadályozza és a kir. Curiának eme nyilat­kozata nemcsak a perköltségekre, hanem a per főtárgyára is alkalmazandó lévén, nyilvánvaló, hogy perújitás esetén a per főtárgva is az által térítendő meg, ha az arra jogosított peres fél követeli, a ki annak megtérítésére köteleztetett. Ebből pedig aligha következik azon ered­mény, a mi a kir. Curia indokolásának okszerű és 1 o g i c a i alkalmazásából levezethető, hogy a - p e r­újítás tárgyát a kereset főtárgya sem képezheti és a perújitás erre hatálylyal nem bir. Pedig az okoskodás ide concludál. De hát nem is az a vitás kérdés, ki fizesse meg az alap- " perbeli költségeket, ha az arra vonatkozó Ítélet már j ogeröre emelkedett, hanem az, vájjon a perújitás hatálya az alapperbeli költségekre kiterjed-e. A petitio a keresetnek egyik főalkatrésze és ebben a kereset tárgyát képező fő- és mellékkötelezettség szabatosan és határo­zottan kifejezendők s igy tartalmaznia kell, legalább tartalmazni szokla a perköltségben leendő elmarasztalás iránti kérelmet is Mmthogy pedig a prts 319. §-ának rendelkezése azt mondja : A per újítási kereset az alapperbeli kérelmen túl nem terjedhet; evidens, hogy legalább is arra, a mi az alapperbeli kereseti petitióban foglaltatott, kiterjedhet. Kérelmez­hető tehát, hogy az Ítélet hatályon kívül helyezésével necsak a kereset főtárgya és járulékai, hanem a perköltségekre vonatkozó rész is újból elbiráltassék, a miből ismét következik, hogy a per­újitás folytán hozott Ítéletnek a perköltségekre vonatkozólag is kell intézkedést tartalmaznia és ezzel a kir. Curia álláspontjának tarthatatlansága eléggé ki van mutatva. De téves a kir. tábla felfogása is. Mert habár egyáltalán nem lehet elképzelni azt, hogy a perköltség, mely az ítéletnek egyik alkotó részét képezi, perújitás esetén új elbírálás tárgyát ne képezhesse, ép oly helytelen amaz ellenkező nézet, mely az alap perbeli Ítélet h a t á 1 y o n k i v ü 1 helyezésének okszerű következ­ményeként állítja, hogy az Ítélet a perköltsé­gekre nézve sem hatályos többé. Ha a kir. tábla akkor, a midőn az alapperbeli ítéletet hatályon kivül helyezi, annak a perköltségekre vonatkozó részét nem érinti, az okszerű következmény levezetése helyes. De azért ezen törvénytelen eljárásból minden egyes jogeset és viszonyra princípiumot alkotni nem lehet, nem szabad s ezért legalább is téved a kir. tábla, ha az alapperbeli költsígekre súlyt nem fektet, vagy azt szándékosan ignorálja, mivel magából a birói judicium tárgyát képező jogeset újbóli felülbírálásából még nem következik változatlanul az, hogy ha az alapperbeli Ítélet a kereset főtárgyára nézve megváltoztató, a perköltségekre vonatkozó rész hatálya azért érvényben fentartható nem lenne. Az új birói határozatnak tehát érintenie kell az alapperbeli költségeket is, akár kiterjedt erre a peres felek védekezése, akár nem és hogy a kir. tábla is elfogadta egy izbjn emez elvet, bizonyítja az általa hozott következő határozat: »T e k i n t e 11 e 1 arra, hogy az alapperben felmerült perbeli és végrehajtási költségekre alperes azon mulasz­tása, hogy az alapperbeli tárgyalásra meg nem jelent és védelmét elő nem terjesztettejtovábbá, hogy az alapperbeli Ítéletben terhére megítélt el marasztalási összeget csakis a végrehajtás elrendelése és foganatosítása után fizette ki, szolgáltatott okot a perköltség tekinteté­ben alperest újított keresetével elutasítani kellett. (1886. 5,327. szám. Btj. XIII. köt. 20. szám. 182 lap.) És a Curia a másodbiróság emez ítéletét helybenhagyta. Ezek után tehát csak a körül foroghat a vita, mily elvek és szempontok legyenek irányadók a perköltség elbírálásánál az újitott perekben ? Erre pedig megadja a feleletet az 1881. évi LIX. t.-cikk 69. §-a, melynek rendelkezéséből megállapítható, hogy a per­újításra alapot szolgáltathat: 1- ször a felek mulasztása; 2- szor új bizonyíték és 3- szor delictum fenforgása. És ha még ehez hozzáveszszük a peres felek eljárásának jó- vagy rosszhiszeműségét, ugy minden egyes esetben egész alapossággal eldönthetjük a perköltség kérdését az újitott pereknél, mely a szerint, a mint az alapperbeli perköltség fen­tartatik, vagy hatályon kivül helyeztetik, a perújitás költsége pedig megállapíttatik, vagy megszüntettetik, négyfélekép variálhat. Hogy példával éljünk. Ha felperes az alappert jóhiszeműleg tette folyamatba és alperest mulasztás terheli, pervesztesség esetén az alapperbeli per­költség hatályában feutartandó, az újitott per költségei ellenben a prts 251. s-a alapján és a per körülményei szerint lesznek elbirálandók. És viszont. Ha felperes rosszhiszeműleg indította a pert, alperes pedig mulasztást nem követett el, bizonyos, hogy az Ítéletnek a per­költségekre vonatkozó része csak ugy fog megfelelni az anyagi igazságnak pervesztesség esetén, ha felperes ugy az alapperbeli, valamint a perújitás folytán felmerült költségek viselésére köte­leztetik. És igy tovább. Mindezekkel tehát eléggé van bizonyítva egyrészt a Curia álláspontjával szemben az, hogy a perújitás hatálya az alapperbeli költségekre is kiterjed, ki kell terjednie ; de másrészt az is

Next

/
Oldalképek
Tartalom