A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 10. szám - Bűnügyi igazság szolgáltatásunk köréből

74 A joa nagyobb körben mozgó nyilvánossággal működő külön vizs­gáló bizottságokról. Kitérőleg legyen szabad megjegyeznem, hogy sok rész­ben érdemetlenül feledni szeretett régebbi gyakorlatunk egy­általán nem egy, igazságszolgáltatásunk fejlesztésénél is figye­lemre méltó adatot rejt magában. Nem régen lettek közölve adatok, melyek arról tanúskodnak, hogy hazánk régibb igaz­ságszolgáltatása a bizonyos esetekben való megkegyelmezés­ben már gyakorolta a feltételes elitélést, melyet modern jog­államok legújabban kezdenek alkalmazni igazságszolgáltatásuk s illetőleg büntetési rendszerük javítása érdekében és a me­lyet mi is, mint újabb intézményt kívánunk recipiálni. Nem hiába való fáradság volna ennélfogva, ha midőn bűnügyi igazságszolgáltatásunkat illető gyakorlatról szólunk, ezt a gyakorlatot nagyobb általánosságban és egyszersmind részle­teiben is nagyobb figyelemben részesítenénk. Meglehet, hogy a jegyzőkönyv vezető alkalmazása érde­kében régebbi gyakorlatunkra való fentebbi hivatkozás ellené­ben készen találom amaz érvelést, hogy régebbi gyakorla­tunkban helyén való volt a felhozott nyilvánosság, mert jó­formán ez képezte az akkori bűnügyi igazságszolgáltatás egyedüli garantiáját; a vizsgálaton nyugodott az egész bűn­per ; annak adatai alapján itélt a biró; azonban napjainkban a közvetlenség és szóbeliség attribútumaival biró nyilvános végtárgyalásokkal szemben, a hol a vizsgálat hiánya és téve­dése helyreigazitható, a vizsgálat érintett nyilvánosságára, illetőleg külön jegyzőkönyv-vezető alkalmazására semmi szük­ség, ítélkezésünknek alapját többé nem a vizsgálat, hanem a végtárgyalás adai szolgáltatják. Nem vonom kétségbe ez érvelés jogosságát, sőt el­ismerem azt és kívánnám, hogy valóban ilyen ellenérvet szol­gáltató legyen végtárgyalásunk. Azonban legyen szabad megemlíteni és ezzel bűnügyi igazságszolgáltatásunk terén egy másik, még veszélyesebb »kikampózásra« rámutatni, hogy bűnvádi eljárásunkban a nyilvánosság és közvetlenség kívá­nalmainak megfelelően fejlesztett végtárgyalásainknak épen a szóbeliség és közvetlenségben álló előnyét, az igazságszol­gáltatásnak ezekben rejlő és mindenha megvalósítani óhajtott garantiáját nagyban veszélyezteti és illetőleg paralysálja a végtárgyalás anyagának feldolgozási módja; az a körülmény, hogy míg például a polgári eljárásoknak szóbeliségre fek­tetett ágazataiban, a kisebb polgári és sommás eljárásokban megfelelő mód és biztosíték nyujtatik, hogy a tárgyalásról felvett jegyzőkönyv annak megfelelő és hű legyen, sőt az 1880. évi 2,265. sz. igazságügyministeri rendelettel szabályozott járásbíróságok előtti bűnügyi eljárásban is biztosítja azt az a rendelkezés, hogy a jegyzőkönyv a felek jelenlétében vétetik fel, addig a törvényszékek előtti bűnvádi eljárásban a jegyző­könyv felvételére vonatkozó rendelkezések, hogy annak fel­vételére, teszem fel. illetékesen csak törvényszéki jegyzők hivatottak, ki által foglalandó irásba a tanácskozás ered­ményeként kihirdetett ítélet, hogy ugy a jegyzőkönyv, mint az utóbb irásba foglalt ítélet az illető tanács előtt hitelesítendő lenne, egyáltalán hiányzanak ; gyakorlatunk e részben hiányos, elmaradott, mondhatni annyiféle, a hány törvényszék van. Az elöl felhívott 1884. évi 18,771. sz. igazságügyminis­teri rendelet tartalmaz ugyan e részben útmutatásokat, meg­jelöli különösen az időt, mely alatt a jegyzőkönyv felvendő, de egyúttal épen e részben olyan rendelkezést tesz, mely az általában követett ügybeosztás mellett csaknem kivihetetlen. Az 1884. évi 18,771 sz. igazságügyministeri rendelet mellett általánosan ismert az az eljárás, hogy a végtárgyalási jegyzőkönyvek igen sok helyütt és gyakori esetekben hónapok múlva, ezen kivül többé kevésbbé jártas aljegyző, vagy épen kezdő joggyakornokok által vétetnek fel. A tanácselnök volna ugyan hivatva kétségen kivül ennek megbízhatóan felvételét ellenőrizni, de hiszen, mint emlitém, az általános ügybeosztás mellett az illető tanácselnök, a végtárgyalásokon kívüli idejét igénybe vevő, másnemű előadmányok készítésével van elfog­lalva ; a végtárgyalás idején szóval megállapított ítélet ismét csak hónapok múlva az illető jegyző által foglaltatik rend­szeresen irásba, mert az ügy elitélésénél előadóként beirt biró, a ki ezen megjelenésénél fogva azon kényszer helyzetbe hozatik, hogy az ítélet fogalmazványát újabbi gyakorlat szerint aláírja, az ügyek beosztásánál fogva ismét másnemű ügyek feldolgozására van utalva. Alig szükséges képzelődőnek lenni, hogy ezen eljárás mellett feltételezze valaki, miként az így szerkesztett jegyző­könyv és ítélet sok esetben alig lehet hű visszaad ója a tár­gyalásnak és az ítélet hozatalnál kiemelt minősítő vagy a büntetés kiszabására domináló hatással belolyó, különösen a sokszor igen subtilis eltéréseket magában foglaló megállapo­dásoknak. A minek káros hatását csak növeli az a körül­mény, hogy mig az első biró az adott körülmények között elég hiven többé vissza nem adható végtárgyalás eredménye alapján ítél, addig a II. vagy III. fokon eljáró bíróság, azután a vizsgálati vallomások kikampózásával és részben a vég­tárgyalás kellően meg nem különböztetett eltérő adatai be­vonásával előállított jegyzőkönyv tartalmából bírálja felül az ügyet és alkot magának véleményt az első fokon eljáró biró judiciuma s Ítélkezése felett. Nem akarom ezen körülmények érintésével érdemet­lenül sötét szinbe öltöztetni igazságszolgáltatásunk menetét, nem is állítom, hogy a feltételezett esetek, illetőleg a vég­tárgyalás subtilis körülményei visszaadásában előfordulható tévedések vagy eltérések gyakoriak lennének, vagy hogy az Ítélkezésekben nyilvánuló ingadozás egyáltalán a végtárgyalási jegyzőkönyvek felvételénél követett hiányos eljárásra volnának kivétel nélkül visszavezethetők, elég az különben, ha ennek csak lehetősége is megvan; a felhozottak előadásával csak rámutatni kívántam, hogy a kikampózás ezen a téren is meg van és hogy a közvetlen szóbeli végtárgyalások előnyét para­lysálja az a körülmény, miként az arról felveendett vég­tárgyalási jegyzőkönyvek kellő mód és eszközök hiányából a vizsgálati vallomások eredményére, indokolt vagy indoko­latlan irányára s illetőleg a vizsgálati adatok alapjára vissza­állítva tárják fel az ügyet. Nyilvánvaló tehát, hogy mai eljárásunkban is a vizsgálat iránya domináló hatással van a biró ítélkezésére, a minél fogva a vizsgálati eljárás tárgyi­lagosságának, részben a többször érintett jeggyzőkönyvvezető alkalmazásával nyújtható korlátolt nyilvánosságban álló külső garantiáját ez okból is megaHnunk kell. Ugy az ügy, mint egyes vizsgálóbirák mulasztása vagy hiányos eljárása után érdemetlenül általában megtámadásnak kitenni szokott vizs­gálóbirák személyi reputatiója megóvása céljából is szük­séges, hogy a külön jegyzőkönyvvezető alkalmazása által a vizsgálati vallomások az illető fél és a vizsgálóbíró négyszem közötti beszélgetésének és ily módon folytatott kérdezős­kodésének eredménye színezetéből kiemeltessenek. Félreértés kikerülése végett megemlíteni kívánom, hogy ezzel nem akarom a bírói ítélet alapját és súlypontját a vég­tárgyalás és annak eredménye helyett a vizsgálat és annak adataira állítani vissza, de nem akarok a mai vizsgálati eljárás minutiosus részletességben járó irányának pártolójául látszatni sem, mert én az ügy megítélése alapjául igenis a nyilvánosság és közvetlenség kívánalmaival biró végtárgyalások eredményét s az itt tisztázott és megállapítható adatokat fogadom el, valamint másrészről a vizsgálatot egyedül a végtárgyalás előkészítésére szolgáló eszköz és módnak tekintem, minélfogva a végletekbe menő részletes kikérdezéseket és szembesítéseket, mely által a kihallgatandó felek és tanuk tudomása, ismerete egymással kicseréltetik, azok nivellálása elősegittetik, ugy, hogy a bűnügy anyagának és bizonyító adatok összeegyeztetésében rejlő értékes mozzanatok épen az ítélő biró által megfigyelhetés elől vonatik el és semmisit­tetik meg, kiküszöbölendőnek tartom. Mindezeken, készséggel elismerem, az alkotandó bűn­ügyi perrendtartás van hivatva segíteni. Valamint elismerem azt is, hogy a lapok jelzése szerint ennek beterjesztés előtt állása immár nagyon is ephemer értékűvé teszi az ezen kér­désekkel való foglalkozást, azonban nem tagadhatni, hogy a kiemelt gyakorlati hiányokon addig is segíteni kell és lehet is. Mi sem akadályozza például, hogy a végtárgyalási jegyző­könyvek és a hozott ítéletek megfelelő szövegezésének garan­tiájáról az illetékes tényezők addig is lehetőleg gondoskod­janak, a tapasztalható hiányokat napról-napra pótolják, a vég­tárgyalási jegyzőkönyvek megbízhatóságát emeljék, az ítélet kiadmányának megfelelőbb szövegezését elősegítsék, a mi sze­rintem legmegfelelőbben ugy érhető el, különösen, ha az ügybeosztás lehetetlenné teszi a jegyzőkönyv felvételének a tanács elnöke által közvetlen ellenőrzését s az ítéletnek a biró által irásba foghatását, ha megfelelő ügybeosztással az itélő tanácsnak idő és mód adatik arra. hogy a jegyzőkönyv s a szövegezett ítélet előtte és általa hitelesíttessék. Az ügyviteli szabályok 193. §-ában foglalt intézkedés, mely polgári perekben és az írásbeli tervezettől eltérően hozott ítélet utólagosan készítendő fogalmazványa hitelesí­téséről szól, ez eljárásrra is okul és alapul használható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom