A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 9. szám - Mi a bíró teendője, ha ügyvédjelölti képesítéssel nem biró segéd ügyvédjelölti minőségben tárgyal s a tárgyalás befejezése után ügyvédjelölti minőségét - miután ilyennel tényleg nem bir - igazolni nem tudja?

OG. 35 jesztések ós felfolyamodások feletti határozathozatalra illetékesek lennének, de az e részben fennálló alaki szabályokat sem tartották meg : mindezek alapján a kérdéses eladás birói önkéutes árverésnek tekinthető nem volt, miből folvólag a sorrendi tárgyalás megtartására, illetve a vételár felosztására nem csupán az 1881 : LX. t.-c. SÍ abályai szerint foganatosított árveréseken eladott ingatlanok vételárának felosztására illetékes hatóság magát illetékesnek nem tartja annál is inkább, mert mint a bohányi 81. sz. tlkv. C. 28-ik létele igazolja: H. Mária külön kielégítésre jogosított hitelező javára a végrehajtási zálogjog van bekebelezve, kivel szemben a végrehajtási törvény szabályai meg nem tartatván, nincs kizárva annak lehetősége, hogy vagy árveréshez nyert jogot, vagy végrehajtási zálogjogának szabályellenes kitörlése esetén kártérítési igényt formál a szabálytalan eljárás ellen. Megjegyeztetik végül, hogy a dézuai 118. sz. tkben foglalt ingatlan eladását sem a csődválasztmány, sem a hitelezők el nem határozták, a bohányi 87. számú tkvben foglalt ingatlan ezen felül nincs T. Pál esődtömegének tulajdonául bejegvezve stb. A III. kir. Curia: (1892. január 26-áu 32./v. 892.) Néhai T. Pál csődtömegét képező, a dézuai 3. és 118. számú, továbbá a bohányi 81. és 83. számú telekjegyzőkönyvekben foglalt ingatlanokra foganatosított és az aradi kir, törvényszék mint csődbíróság által 1891. évi november 17-én 11,407. sz. a. hozott jogerős végzéssel jóváhagyott árverésen elért vételár felosztására a borosjenői kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság mondatik ki illetékesnek; mert az 1881. évi XVII. t.-cikkben foglalt csődtörvény 176. §-a határozottan azt rendeli, hogy a külön kielégítés alapjáúl szolgáló dolgok vételárának felosztása a csödt 53—58. §-ainak figyelembe vételével a törvénykezési rendtartás, tehát az ezt módosító és kiegészítő 1881. évi LX. t.-c. szabályai értelmében történik, ez utóbbi törvény 18S. §-a rendelkezéséből pedig kétségtelen, hogy az ingatlanok vételárának felosztására az illetékes telekkönyvi hatóság, a fennforgó esetben tehát a telekkönyvi hatósággal felruházott borosjenöi kir. járásbiróság van hivatva ; s mert a törvény által ekként megállapított illetőségen nem változtat a jelen esetben fenforgó az a körülmény sem, hogy az itt szóban forgó ingatlanok a törvénykezési rendtartás szabályaitól eltérő módon adattak el, mivel ez az eladás a csödtörv. 160. §. kivételes rendelkezésénél fogva az összes érdekelt felek határozata alapján a csődbíróság közbenjárása mellett történvén, ez az eladás következményeire nézve a törvénykezési rendtartás szabályainak megfelelő módon megtartott árverési eladással egyenlő hatályúnak tekintendő. A megtámadási per azon törvényszék elüli is folyamatba tehető mely a végrehajtási elrendelte. (A m. kir. Curia 1892. január hó 14-én, 1*603. sz. Bün-ügyekben. \ család eltartásáról első sorban a férj tartozik gondoskodni, ehhez képest, ha a fér] mint családfő intézkedése folytán az ellene elrendelt régrehajtás foganatosításkor lefog lalt némely tárgy élelemre felhasználtatott, még ebből neje ellen a büntető törvénykönyvnek sem a •'!<>»>. §-ában megbatározott, sem egyéb büntetendő cselekmény nem állapitható meg. A topánfalvi kir. járásbiróság (1890. évi október 27-én, 2.461. sz.) L. Vaszilie és L. Lamfira a mbtkv. 355., 356.359. §-ai szerint minősítő sikkasztás vétségében vétkeseknek nyilvánítja és azért a mbtkv. 359. §-a alapján a mbtkv. 91. §-a alkalmazásával külön-külön 14 — 14 napi fogházra itéli stb. Indokok: Az 1889. évi november hó 13-án felvett foglalási jegyzőkönyv és az 1890. évi augusztus 4-én felvett árverési jegyzőkönyv által be van bizonyítva, hogy a vádlottak tárgyait bíróilag lefoglalták és hogy ezek vádlottakra voltak bizva és hogy ezek figyelmeztetve lettek, azokat büntetés terh • alatt el nem idegeníteni és hogy a kitűzött árveréskor a lefoglalt tárgyak között egy ló (15 frtj, 2 disznó (10 frt), három kalangya széna (20 frt) hiányzott. A káros hit alatti vallomása és a vádlottak beismerése által be van bizonyítva, hogy a követelésből csak 40 frt 90 krt törlesztettek más napig és így 35 frton túli összeg még fennáll. A vádlottak beismerése által be van bizonyítva az is, hogy a hiányzott tárgyak közzül 1 disznót ők öltek le a ház szükségletére az árverés előtt és 3 kalangya szénát marháikkal etették meg az árverés előtt, tehát 25 forint értékű lefoglalt tárgyakat elidegenítettek, mi által a sikkasztás vétségét követték el, azért elítélendők voltak. A büntetés kimérése, tekintve, hogy nehezitöleg semmi, enyhitöleg pedig a vádlottak büntetlen előélete, beismerése és szegénysége merülnek fel, a mbtkv. 355., 356., 359., 91. §-ai szerint indokolt. A kolozsvári kir. ítélő tábla (1891. július 22-én, 1,004. sz ) Az első bírósági ítéletnek a vádlott L. Vasziliára vonatkozó, nem felebbezett részét érintetlenül hagyja, a L. Lámfira vádlottra vonatkozó felebbezett részét pedig azzal a helyesbítéssel, hogy a büntető törvénykönyv 355. és 356. §-aira való hivatkozást vádlottak cselekményét a btk. 359. §-a szerint sikkasztásnak tekintendő : vétségnek minŐ3Íti, egyebekben az első bíróság ítéletét helybenhagyja stb. A ni. kir. Curia (1892. február 3-án, 547. sz.) Tekintve, hogy a végrehajtási jegyzőkönyv szeriut a foglalás csak az adós L. Vaszil ellen intéztetett, ekként ennek neje L. Lamfira nem volt végrehajtást szenvedő, e nélkül pedig a btk. 359. §-ában meg határozott sikkasztásnak tekintendő cselekmény ez utóbb nevezett vádlott ellen nem állapitható meg ; tekintve továbbá, hogy a család ellátásáról első sorban a férj tartozik gondoskodni, ehhez képest, ha a férj mint családfő intézkedése folytán az ellene elrendelt végrehajtás foganatosításakor lefoglalt némely tárgy élelemre felhasználtatott, még ebből neje L. Lamfira ellen a büutető törvénykönyvnek sem a 368. §-ában meghatározott, sem egyéb büutető cselekmény nem állapitható meg ; ezek szerint L. Lampira ellen büntetendő cselekmény esete nem forogván fenn, ennek felebbezése következtében ránézve az ügy az 1883. évi VI. t.-cikk 7. §-a 1. pontja alapján érdemben volt vizsgálandó, ennélfogva : mindkét alsó bíróság ítélete L. Lamfira vádlottra vonatkozó részében megváltoztattatik s ez a vádlott a vád és következményeinek terhe alól felmentetik ? Hitelesítetlen kézjegy hamisítása váltóürlapon nem esik a htk. 403. §-a alá. Ugyanazon személy nevének többszörös meghamisítása, bár egy jogügyiéiből kifolyólag, anyagi halmazatot állapit meg. Kir. ügyész indítványának hatálya. (Btk. 96., 401., 403. §§.) A szegefli kir. törvényszék : H. Mór és M. Mór, az idősb B. István, 13. Mihály, idősb J. János, L. József, F. Ferenc, Cs. István, P. Mihály s idősb V. János sérelmére elkövetett, a btk. 401. §-ába ütköző s a 403.5?. 1. pontja szerint minősülő nyolc rendbeli magánokirathamisitás bűntettében, azonkívül a D. István sérelmére elkövetett^ btk. 401. §-ába ütköző s a 402. §. szerint minősülő egy rendbeli magánokirathamisitás vétsége miatt a 70. §. alapján mint tettes társakat bűnösöknek kimondja. Indokok: A bizonyítási eljárás adatai szerint vádlottak, mint a »l'hönix« biztositó-társaság utazó ügynökei 1885. év nov. hó 10. és 11. napjain Kis-Királyhegyesen tüzkár-biztositási ügyletek kötése végett megjelenvén, ebbeli működésüket akkép végezték, hogy N. Pál községi kisbirónak kalauzolása mellett a házakat sorba vették s mindenüvé betértek, a hol még nem volt kifüggesztve biztosítási táblácska. Kitűnt azonban, hogy a kiskirályhegyesi lakosok legtöbbje, a kik a »Phönix« biztosító-társaságtól fizetési felhívást is kaptak, ilyen biztosítási ügyletet egyáltalán nem kötöttek, hanem azon bevallási ívekbe, a melyeket vádlottak — saját beismerésük szerint is — az ottani vendéglőben közös közreműködés mellett utólagosan elkészítettek, álügyleteket vezettek be, s úgy ezen felvételi ívekben, valamint a vonatkozó díjkötvényeken és váltókon előforduló névaláírásokat meghamisították. A tanuminőségben kihallgatott B. István, E. Mihály, idősb J. János, L. József, F. Ferenc, Cs. István, özv. P. Mihályné, D. István és idősb V. János határozottan azt vallják, hogy az ő nevükben bemutatott tűzkárbiztositások álügyleteket képeznek, mert azok létesítéséhez és a bemuta'.ott okmányokon előforduló névaláírások megtételéhez ők nem járultak hozzá, a mely vallomásukat a végtárgyalás során esküvel is megerősítették; de ugyancsak hit alatt bizonyították az ő hozzátartozóik is. hogy a házaknál többnyire a gazdák távollétében megjelent ügynökök felszólítására tagadó választ adtak s nem is bocsátkoztak ilyen ügyletek megkötésébe. Ha már most figyelembe vétetik különösen N. Pál kisbirónak szintén esküvel megerősített azon terhelő vallomása, hogy a már megnevezett kiskirály hegy esi lakosok házánál biztosítási ügyletek csakugyan nem jöttek létre, hanem vádlottak megelégedtek azzal, hogy a házi gazda nevét és a ház számát mindenütt feljegyezték; ha figyelembe vétetik, hogy N. Pál tanúnak vallomása teljesen egybevág a házinép ama kimondásával, hogy minő körülmények között történt a vádlott ügynököknek az elutasítása, ha figyelembe vétetik, hogy a szakértőknek is az a határozott véleménye, mikép a nyolc előző esetben a bevallási íveken díj kötvényeken és váltókon a kötelezettek névaláírását H. Mór kézírásától, idősb V. János névaláírásai pedig M. Mór kézírásától származtak, miként ez utóbbi körülményt M. Mór az előző végtárgyalás alkalmával is beismerte, most azonban e beismerő vallomását indokolatlanul visszavonja, ha figyelembe vétetik, hogy vádlottak ezen okiratokat, a melyek alapján közbenjárási dijaikat a biztosító-társaságtól meg is kapták, arra használták fel, hogy az ügyletekből kifolyólag a felek kötelezettségének létezése, tehát az okirat szerinti jogviszony bizonyittassék, a mely okiratok már alakjuknál fogva is alkalmas bizonyítási eszközt képezvén, azoknak ilynemű használatát a felekhez intézett fizetési felhívások kétségtelen módon tanúsítják; mindezekből a vádlottaknak a fent körülirt okirathamisitásbau va'ó bűnössége és tettestársi minősége is kellően igazolva van. A büntetés kiszabásánál a lenforgó bűnhalmazattal szemben is túlnyomó enyhítő körülményül szolgált vádlottaknak büntetlen előélete és hogy az okiratokat csak igen csekély összegről hamisították. Végül H. Mór vádlott ellenében az összbüntetés kiszabása a btk. 104. §-án alapszik, miután az előzőleg elkövetett okirathamisítás büntette miatt jogerősen már hat havi börtönre van elitélve. (1890. október 29 én 11,944. sz.) A szegedi kir. itélö tábla: A kir. törvényszék ítélete indokaiból helybenhagyatik azzal, hogy H. Mór büntetése az 1890. december 10-től, mint a jogerejüleg megállapított büntetés végrehajtása napjától számíttatik. (1891. június 10-én 1,332. sz í