A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 8. szám - Jogi államvizsgálataink reformja. 3. [r.]

59 Még csak néhány szó a tulajdoni igényperek irattári jelzéséről. Az igényperek rendszerint már folyamatban lévő és a szerint, vájjon a per a végrehajtó bíróság előtt folyt, vagy a végrehajtás megkeresvény útján foganatosíttatott, a polgári peres ügyekre előirt vagy perenkiviili, helyesebben egyéb polgári ügyekre előirt jel alatt irattárilag kezelt ügyekből erednek. Sok helyen azon felette hibás gyakorlat áll fenn, hogy az igényper nem kap irattári jelt s ha II-vel jelölt ügyből ered, dacára annak, hogy az igényper kétségtelenül sommás per minőségű, a perenkiviili ügyek osztályában a régi irattári jel alatt továbbra is kezeltetik. Hogy ezen gyakorlat mennyire helytelen, már abból tűnik ki, hogy a IV. sz. minta szerint jegyzett sommás perek osszszámának az irattárban római egyessel jelölt polgári peres ügyek összszámával egyezni kell; viszont a perek befejezéséről jegyzett adatok összege a folyamatban maradt perekszámához hozzáadva, több nem lehet, mint az azon évben érkezett új, újra felvett s a mult évről folyamatban maradt perek összszáma. Az igényperek ép ugy, mint a többi sommás perek, érdemleges és makacssági ítélettel, megszüntető végzéssel és egyezséggel nyernek befejezést, ezen adatok pedig a kimutatás 10 —U. sz. rovataiba okvetlenül felveendők Hogy vágjon már most a befejezett és folyamatban maradt perek összszáma az irattárban »I«-el jelölt sommás perek összszámával egybe, ha az igém-perek a római egyessel jelölt ügyek közt külön felvéve nincsenek ? Ebből világosan kitűnik, hogy igénykereset beadása eseten az ezen beadványnyal indított sommás pernek az irattárban I. alatt külön irattári jel mellett új csomó nyitandó és ezen per a végrehajtási előiratoktól elkülönítve kezelendő. Xetaláni kételyek eloszlatása végett e mellett még azon érv is szól, hogy az igényperben a felek nem azonosok a végre hajtási ügyben szereplő felekkel, mert felperes egészen új személy, alperes a végrehajtásnál végrehajtató, végrehajtást szenvedett neve pedig az igényperben szerepet nem játszik. Jogi államvizsgálataink reformja. Irta : Dr. HORVÁTH OD< IN, dékántanir az eperjesi jogakadémián. m. A most tárgyalt kérdés után leginkább az foglalkoztatta az értekezlet tagjainak a figyelmét, hogy mily módon legyen szervezve s különösen, hogy hány részletből és milyen tantárgyakból álljon, valamint hogy mikor legyen letehető az az államvizsgálat, a mely a szigorlatok pótlására, illetve helyettesítésé, e lesz hivatva ? Mindenekelőtt ki kell emelnem azt, hogy a »Vázlaí« eredetileg csak a jogtudományi államvizsgálatnak a reformálását vette célba. Kitetszett ez nemcsak a 2. pontból, melyben »a jogtudományi államvizsgálat helyébe lépő« vizsgálatokról volt szó, hanem a 15. pontból is, a melyben az lett kimondva, hogy: »Addig is, mig az államtudományi államvizsgálat reformja, vagy annak e jogi államvizsgálattal való összeolvasztása iránt intézkedés történnék, a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883 : I t.-c 3. §-ának megfelelő módosítása utján törvényileg kimondandó volna, hogy az újonnan szervezett jogi államvizsgálat a közigazgatási szakra is képesit«. Azonban ezzel az állásponttal az értekezlet tagjainak többsége szakított, egyfelől azért, meit — bár e tekintetben merült fel ellentétes nézet is — a bifurcationak továbbra való fentartását nem tartotta helyesnek, másfelől pedig azért, mert a:r. újonnan szervezett jogi államvizsgálat melleit teljesen lehetetlennek tartotta azt, hogy az államtudományi államvizsgálat a jelenlegi szervezetben továbbra is fenmaradjon s hogy ugyanannál a tanintézetnél két különböző módon szervezett vizsgáló-bizottság osztogasson államvizsgálati bizonyítványokat és ily módon ki lett mondva az, hogy egy egységes államvizsgálatnak a rendszeresítése mutatkozik szükségesnek, a mely azoknak, a kik ezt sikerrel kiáltották, a szorosabb értelemben vett jogi és politikai pályákra való lépés tekintetében egy iránt képesítést nyújtson. A »Vázlat« három vizsgálatot tervezett az eddigi jogtudományi államvizsgálat helyébe és pedig két szóbelit és egy írásbelit; azonban különösen mikor az államvizsgálatnak egységessé tétele lett kimondva: komolyan felmerült az a kérdés, hogy vájjon — tekintetbe véve azt, hogy a bifurcationak elejtésével az államtudományi tárgyak felkarolása is szükségessé vált, — a vizsgálatoknak ez a száma elégségesnek mondható-e ? Voltak olyanok, a kik az írásbeli vizsgálattól igen keveset reméltek, vagy azt eredményeiben túlságos szigorra vezetőnek és ezért elfogadhatatlannak tartották, hanem inkább azt óhajtották volna, hogy ennek elhagyásával helyébe még egy szóbeli vizsgálat legyen renasi-eresitve; azonban az értekezlet többsége a »Vázlat« álláspontját tette magáévá. Kétségtelenül a legegyszerűbb lett volna a vizsgálat tárgyainak megállapításánál az az eljárás, ha alapul a jelenlegi két államvizsgálatnak összes tárgyai lettek volna véve s ezek a még esetleg szükségesnek mutatkozó tárgyak felkarolásával szaporítva lettek volna. Sajnos, azonban ez nem így történt! Az értekezlet tagjainak nagyobb része nem látta szükségesnek az államvizsgálatok összes tárgyainak egybefoglalását, főképen azért, mert a vizsgálatok számát szaporítani nem akarta s mert el akarta kerülni azt, hogy a tárgyak sokaságánál és nagy terjedelménél fogva az új államvizsgálat is olyan valóságos monstrum legyen, mint a jelenlegiek. És lehetetlen be nem vallanunk azt, hogy ez a határozat az államtudományi tárgyak rovására lett hozva, a mennyiben a mindenki ellen egvformán megilleti a védekezési jog de sőt kötelesség is környezetünk irányábau, de mert a becsület egyforma mindenkinél épen ugy, mint az élet, egyformának kell lenni a védekezés módjának is, a becsület alapja mindig a közbeesülés és ez leginkább hasonlítható az aranyhoz, mit súlya mellett csak feldolgozás, vagyis nevelés, értelem, munkaképesség által lehet értékesebbé tenni, a lelhely nem határoz, de a feldolgozás nemesiti s e részben mindenki saját becsületének ötvöse. A mondva csinált becsület, melyet társadalmi foglalkozás szerint követelnek maguknak némelyek, csak hiú majmolás s csak azt árulja el, hogy valaki társadalmi állása, vagy egyenruhája után maga akarja megszabni becsületének értékét, ez pedig hiú törekvés, mert a becsület, mint egyéni tulajdonság, a társadalomban olyan forgalmi érték, melynek kényszer-árfolyamot szerezni még a hatalom sem képes, a közbecsülés feltétlenül legszemélyhezkötöttebb nyereménye mindenkinek, melyet mással, még ha akarja sem oszthat meg, ennek pedig egyetlenegy szakértője van, a közmeggyőződés, a közlelkiismeret s az ennek nyilvános ellenőrzése alatt álló és működő bíróság, mely részrehajlás nélkül annak ad igazat, a kit az megillet, mert az csak természetes, hogy mindkét félnek igaza nem lehet, mint a hogy ezt a párbaj rendesen szolgáltatja. Ma a becsületkeresök jellemzőleg kerülik a nyilvánosságot, bármily nyilvánosan történt is a sértés, megelégszenek egy búvóhelylyel, hol mint az állatok, egymásnak mennek öklelőzni s ezután segédeik, a bűnrészesek kiadják részükre a becsületlevelet, hogy most már a lovagiasságnak eleget tettek, az állatokból ismét emberekké váltak, mintha az elkövetett erőszak durvaságát a küzdtéren hagyták volna. E szemfényvesztés oktalansága azoknak, kik elkövetik s szégyene azoknak, kik mint segédek a társadalom jogrendjében nem bizva, kényszerhelyzet nélkül elősegítik, ilyesmit önbecsérzettel biró embernek tenni szabad nem volna, s ilyen hamis bizonyitványnyal a társadalomban megtűrni senkit sem kellene, mert az már mégis csak ellenkezik minden józan gondolkozással, hogy az ország törvényhozása a cselekményt bűnösnek ismeri fel és törvényben eltiltja, az államfő letett esküjére ígéri, hogy a törvényi, tehát az abban foglalt tilalmat mind maga megtartja, mind másokkal megtartatja, a végrehajtó hatalomnak kötelességévé tétetik, hogy a tilalom ellen cselekvőket megbüntesse és a társadalom előtt mégis az legyen a becsületes ember, a ki a tilalmat áthágja, nem pedig az, a ki megtartja: hogy a törvénynek minden eskü és igéret dacára érvénye ne legyen, ne tudja megfenyíteni a bűnös erőszakoskodót és megvédeni a rákényszeritett bűntelent, hogy ugyanegy államban legyen testület, melynek kötelessége legyen párbajjal erőszakolni ki becsületét olyan ellen, kinek azt a törvény tiltja, hogy azt megdicsérjék, ezt megbüntessék ugyanazon cselekmény miatt. Angliában a törvény olyan rendelkezés, melyet az országban meg kell tartani kivétel nélkül mindenkinek és nincs párbaj, pedig van olyan finom becsületérzés — gentelmanlike — melyet más nemzet saját nyelvén hiven kifejezni sem tud és a geutleman meg tudja óvni becsületét a törvény előtt, mi azonban nem. Alig mult száz éve, hogy Marivaux francia udvaronc, midőn már mindenki kerülte és kifogyott a legotrombább esztelenségekk 1 előidézett kihívások minden neméből, egy cartellt (kihivó levelet) dobott a levegőbe, melyet egy hozzá hasonló hóbortos de Marolles lovag talált meg, becsületbeli kötelességének találta tehát ismeretlen ellenfelét azonnal felkeresni, kiállottak s Marivaux holtan maradt a küzdelem színhelyén. A történelem megőrizte e két nagy eszelős emlékét, melyhez hasonló eset akkoriban a becsület hóbortosaitól ellepett Francia országban nem egy történt. Talán ezeket az állapotokat óhajtjuk ! Akkor azonban ne nevezzük maguukat társadalomnak, hanem csordának.