A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 52. szám - Az álhírek terjesztésének büntethetőségéről

392 A JOG. szemben tehetetlenül áll a gondoskodás. Mert az álhírek terjesztése a fentebb emiitett szándékkal, különösen, ha ez a sajtó utján történik, számtalanok vagyonát már azon pillanatban károsítja, a midőn a hazugság keletkezik. Itt nem segít a tudakozódás Mig az igazság az álhír után biceg, addig gazdag emberek már koldusbotra jutottak. Azt hiszem, hogy nálunk egy, a »Wiener Tagblatt«-ého/. hasonló esetben a biró fenforogni látná azon törvényes követelményeket, melyektől a csalásról szóló paragrafusnak alkalmazása függővé van téve. Más szavakkal: nálunk a sajtó útján azon szándékkal terjesztett álhír, hogy egyrészt károsítson, másrészt ebből valaki vagyoni előnyt szerezzen, véleményem szerint, nem egyszerű hazugságnak, hanem ravasz fondorlatnak és ezen eljárás a csalás bűntettének tekintetnék. De ebben nem vagyok egészen biztos. És még bizonytalanabb az a kérdés, vájjon a biró nálunk a szóval terjesztett álhitt ravasz fondorlatnak tekintené-e cs elhatározhatná-e magát arra, hogy ;i hír szerzőjét a csalót megillető büntetéssel sújtsa? Ez az oka annak, hogy számos élénk kereskedelmet folytató állam, ennek védelme tekintetéből szükségesnek tartotta a törvényben a csalás mellett még egy delictum sui generist alkotni az álhírek terjesztésére vonatkozólag. Előttem fekszik az A r n o u 1 d nevű párisi zenész és ügynökre vonatkozó vádirat, kit a nancy-i esküdtszék ép egy esztendeje álhírek terjesztése és okirathamisitás miatt 4 évi fogságra itélt. A vádiratból a következő érdekes tényállás tűnik ki : 1889. évi április hó 13-án egy egyén Sagny sur Moselleben ugy a »Fournier«-féle távirati irodához, valamint D r e y f u s Camillé francia képviselőhöz és számos párisi ügynökhöz és coulissierhez »F o u r n i e r« aláírással ellátott sürgönyöket menesztett, melyek egy, a határon történt fontos eseményről, t. i. egy francia tisztnek gyilkosságáról adtak hirt, kit az annektált területen néhány puskalövéssel megöltek. Néhány órával későbben több hasonló tartalmú sürgöny Nancyban is adatott fel. Az ezen sürgönyökben hirül adott eset azonban valótlan volt és azt nem sokára dementálták is. Ezen manoeuvre-knek az volt a céljuk, hogy az értékék árfolyamát befolyásolják. A sürgöny feladóját ez esetben azonban nem lehetett kipuhatolni. De 1890. évi szeptember hó 25-én hasonló eset történt Toulban és Nancyban. E két városból t. i. a »La France« cimü napilaphoz és néhány tőzsdeügynökhöz sürgönyök menesztettek, részben »S a 1 o m o n«, részben »M ercier« aláírással ellátva, melyek azon álhirt tartalmaz'ák, hogy az avricourti rendőrbiztost Lotharingiában letartóztatták. De ez alkalommal felfedezték a tettest, egy a »Montagr.es russes« mulatóhelyen alkalmazott P e 11 e g r i n nevű zenész személyében, a ki be is vallotta tettét, de arra hivatkozott, hogy egy Arnould nevű egyén megbízásából cselekedett. Utóbbi be is ismerte, hogy Pellegrint a hamis sürgönyök feladása végett ő küldte el Nancyba és Toulba és hogy ő adta neki az ehhez szükségelt útiköltséget is. . Arnould bevallotta azt is, hogy az 1889. évi április hó 13-iki sürgönyt adta fel ő egyedül. A vádirat ezen cselekmény indokát üzérkedésben, vagy vádlottnak saját vagy ügyfelei számlájára kötött tőzsdeügyleteiben látja. Hogy vádlott a pénzpiac hátrányára jogellenes előnyét megvalósítsa, nem riadt vissza bűnös cselekedetének fölötte komoly következményeitől, Valóban, — úgymond a francia vádirat — ha a vádlott által feladott sürgönyök oly nyilvánosságra tettek volna szert, a mint a sürgönyök feladói arra számítottak is, akkor ezek igen könnyen az egész országban a legnagyobb nyugtalanságot idézhették volna elő és veszélyes izgatottságot kelthettek volna mindenütt. A »Fournier«féle távirati iroda ezen kivül még okirathamisitás miatt is emelt vádat Arnould ellen. Azt már előbb említettem, hogy Arnouldot vétkesnek mondták és hogy elitélték. Franciaországban különben ritkán alkalmazták ezen paragrafust, mert pl. az 1886. évről szóló legutóbb közzétett kriminálstatisztikai adatok között egyetlen ily eset sem említtetik. A fődolog azonban mégis csak az, hogy a francia büntetőtörvénykönyv egyáltalában gondoskodott ez esetről. Hogy a külföldi törvényhozás mily jelentőséget tulajdonit az ilynemű cselekményeknek és hogy mily súlyos büntetésekkel sújtják másutt az álhírek terjesztését, az akkor fog kitűnni, ha egy kissé körültekintünk a külföldön. Mindenek előtt e tekintetben a francia büntető codex vonja magára figyelmünket, melynek ide vonatkozó határozata a következőképen hangzik: »Mindazok, kik ravasz fondorlattal az élelmi cikkeknek, vagy az árúknak, vagy az értékpapíroknak és az állampapíroknak árát azon árak fölé vagy alá telszöktetik vagy leszállítják, melyeket a kereskedelemnek természetes és szabad versenye megállapított volna, egy hótól egy évig terjedhető fogházzal és 500 francstól 10,000 francsig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendők. Ezenkívül a vétkesek határozatilag vagy itéletileg 2 — 5 évig a felsőbb rendőrség fölügyelete alá helyeztethetnek.« [Code pénal art. 419.] (Violation des réglements relatifs aux manufacturs, au commerce et aux arts.) Hasonlóan rendelkezik a belga büntetőtörvénykönyv is melynek 311. szakasza a következőket tartalmazza : »Azon személyek, kik ravasz fondorlattal az élelmi szereknek, vagy az árúknak, vagy az értékpapíroknak és az állampapíroknak árát felszöktetik vagy leszállítják, egy hótól két évig terjedhető fogházzal és 300—10,000 francsig terjedhető pénzbün° tetéssel büntetendők.« A belga törvényhozásnak erre vonatkozó tárgyalásait lásd: J. S. G. Nypels: Législation criminelle de la Befgique ou commentaire et complément du code pénal belge, Bruxelles, 1872. II. köt. LXXXVII. lap s köv. Ugyanezen büntetendő cselekményeket találhatjuk az összes eddigi olasz törvényhozásban is. Stephan azt jegyzi meg erre vonatkozólag: »Es sind italíenisch, um nicht zu sagen romanischrechtliche Specialitáten«. A Code Napoléon (a francia büntető codexnek) rendelkezése átment a legtöbb olasz büntetőtörvényköuyvbe, igy a toscanaiba (201. §.), a szardíniáiba (389. §.), a parmaiba (484. §.), stb. (I. Stephan: Strafgesetzbuch (ür das Königreich Itali'en, Berlin. 1890. XIX. és 130. I.), noha C h a u v e a u-H e 1 i c, a két kitűnő -jogtudós hires munkájában »Théorie du code p4nal« (ötödik kiadás, Páris, 1872. V. köt. 553. 1. s köv.) a francia törvényre vonatkozólag a következő éles megjegyzéssel találkozunk : hogy » ennek tág értelmű és felette határozatlan kifejezései számos commentárt tettek szükségessé és hogy fölötte nehéz ennek valódi értelmét megállapitani«, Az 1889. évi uj olasz büntető törvénykönyv, mely mult évi január 1-én lépett hatályba, a következő intézkedést tartalmazza erre vonatkozólag : »A ki álhírek terjesztése által vagy egyéb ravasz módon a nyilvános piacon, vagy a kereskedelmi tőzsdéken a munkabéreknek, az eladás tárgyát képező dolgoknak, oly árúknak vagy címleteknek, melyek a nyilvános piacon adás-vétel tárgyát képezik, vagy melyek a tőzsdén jegyeztetni szoktak, emelkedését vagy esését előidézi, az 3 —30 hónapig terjedhető elzárással és 500 — 3,000 lireig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ha a bűntettet nyilvános ügynökök vagy váltóügynökök követték el, ezek büntetése 1-5 évi elzárás és ideiglenes hivatalvesztés, mely a foglalkozás gyakorlásának eltiltására kiterjed, és 1,000 lirenál nagyobb összegű pénzbüntetésben állapítandó meg.« (294. §. VI. cím : bűntettek a nyilvános hűség ellen ; V. fejezet: a kereskedelemre, az iparra és az árverésekre vonatkozó csalások.) * Még New-York államnak büntető törvénye is bünteti az álhírek terjesztőit. A törvény következőképen hangzik : »A ki azon szándékkal, hogy ezen államnak, vagy az Egyesült-Államoknak, vagy ezek valamely államának vagy területének, vagy egy idegen országnak, vagy egy idegen kormánynak nyilvános adósságleveleinek, vagy testületek vagy társaságok részvényeinek, kötelezvényeinek vagy más adósleveleinek, vagy az aranyvagy ezüst-pénznek vagy rudaknak, vagy bárminemű árúknak vagy javaknak piaci árát befolyásolja, tudva valótlan állítást, egy álhirt, vagy valamely hamis tudósítást terjeszt, az 5,000 dollárig terjedhető pénzbüntetéssel, vagy három évig terjedhető elzárással, külön-külön, vagv mindkét büntetéssel együttesen büntetendő. (New-York államának büntetőtörvénykönyve 1881. évi július hó 26-ról, 435. §. — A nyilvános adósságlevelekre vonatkozó álhírek stb.) Az 1881. évi h o 1 l a n d i bünletőtörvénykönyvnek következő rendelkezésével fejezem be ezen nemzetközi szemlét: »A ki azon szándékkal, hogy magának vagy másnak jogtalan vagyoni előnyt szerezzen, hazug hír terjesztése által az árúknak, a pénznek, vagy a pénzzel egyenlőnek tekintendő papíroknak árát felszökteti, vagy ennek esését előidézi, az 2 évig terjedhető fogházzal büntetendő.« (334. §. XXV cím: Csalás.) Az eddig emiitettekbői kitűuik, hogy a legpolgáriasultabb nemzetek szükségesnek tartották azt, hozy hatékony módon megvédjék a pénzpiacnak biztonságát a hazugok káros merényletei ellen. Az erre nézve a törvényben megállapított szabadságbüntetés : Ausztriában 8 naptól 3 hóig, Franciaországban 1 hótól 1 évig és 500 — 10.000 francs pénzbüntetés, Belgiumban 1 hótól 2 évig és 300—10,000 francs pénzbüntetés, Olaszországban 3 hótól 30 hóig és 500 — 3,000 lireig pénzbüntetés, ügynököknél 1—5 évig és 1,000 lirenál magasabb pénzbüntetés, New-Yorkban legfeljebb 3 év és 5,000 dollárig terjedhető pénzbüntetés és Hollandban legfeljebb 2 évig terjedhető szabadságvesztés Angliában is gyakran fordul elő, hogy a pénzpiac hazug híresztelések által megingattatik. Ha ott ezen cselekmény egy egyénnek tevékenységére vezethető vissza, akkor ez esetben csakis a polgári és nem a büntető bíróság előtt lehetne panaszt emelni és az anyagi kártérítésre vagy csupán pénzbirságra irányulna. De ha a kereskedelemnél előforduló eme csalások »két vagy több személy szövetkezéséből erednek, akkor az augol biró ezt »conspiracy« (az összeesküvés vétségének) tekintené, mely cselekmény kevésbé súlyos büntetéssel, t. i. két évig terjedhető fogházzal és pénzbüntetéssel büntetendő. Angliában különben a gyakorlati életben az képezi rendszerint a szabályt: »Caveat emtork James Fitzjames S t e p h e n**, hivatkozással a törvények közül '3 Edw. 1., c. 34.-re, a következőket írja: »Every one commits a misdemeanor who cites or publishes auy falsé news or tales whereby discord or occasion of discord or slander may grow between the Queen and her people or the great raen of * Az olasz törvény anyaggyüjteményére vonatkozólag lásd az olasz büntetőtörvényjavaslat indokainak II. k. 192. 1. és a bizottság jelentésének 246. lapját. — A törvény 293. cikke megfelel a javaslat 282. czikkének. ** A digest of the criminal law (erimes and punisments), fourth edition, London, 1887. 67. 1.