A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 50. szám - Nagy feltűnést keltő per. (Bűnügyi visszaemlékezés.)

370 A JOG. hogy irányadó köreinket a tényleg megkezdődött nagy reform-aera folyamán további igazságügyi törvényalkotásaink körül is, a jelen tervezetekből kivilágló helyes gyakorlati érzék fogja vezérelni. Az öröklési eljárás reformjára vonatkozó tervezetnek azt a részét értjük, azt mondjuk itt olyannak, mely az adott viszonyokból folyó, helyesen felismert szükségszerűségnek megfelel és a mely ennélfogva kiváló gyakorlati érzékről tanúskodik, a melyben a hivatalból megindítandó örökösödési eljárás esetei egygyel megszaporittatnak s ez az, hogy mindazon esetekben, melyekben a hagyatékhoz ingatlanok is tartoznak, az örökösödési eljárás bizonyos idő multával hivatalból megindítandó és befejezendő; továbbá azt, mely szerint az örökösödési eljárás megindításának kérelmezésére bizonyos feltételek mellett ugy a hagyományos, mint az örökhagyó vagy örökös hitelezője feljogosittatnak. Ezen intézkedések helyessége, szükségszerűsége, nagy hordereje, jogbiztonsági és nemzetgazdasági előnyei mindenki előtt, ki a gyakorlati, különösen pedig a vidéki jogéletet ismeri, első pillanatra annyira szembeötlők, hogy annak további indokolása merőben felesleges, kárbaveszett munka és fáradság volna. Az élet és ennek szomorú tapasztalatai bőven megtanítottak mindannyiunkat arra, miszerint az az abnormis állapot, hogy ingatlanokra vonatkozó, az ipso jure öröklési jognál fogva az öröklés megnyílta pillanatával megszerzett tulajdon vagy egyéb dologi jognak a nyilvánkönyvbe való bevezetése az érdekelt felek kérelmétől tétessék függővé, hogy az a felek tetszésére, jó-, illetve sok esetben rosszakaratára, indolentiájára bizassék, fontos köz- és magánérdekek veszélyeztetése, sőt egyenes sérelme nélkül továbbra fenn nem tartható. A legégetőbb szükség parancsolja, hogy e tarthatatlan állapot mihamarább megszüntettessék. Az intézkedés különben jogéletünkben nem áll praecedens nélkül. E tarthatatlan állapot megszüntetésére megtörtént már az első lépés az 1881. évi XL. t.-cikk 138. §-ába felvett törvényes intézkedésben, melyet e részben bátran úttörőnek merünk nevezni, de a mely kóros állapotnak teljes megszüntetése, az ebből származó bajok gyökeres kiirtása csakis a most készülő törvénytervezetek intézkedései által lesz teljes mértékben elérhető. Mily kár, hogy ez a második lépés megtétele egy teljes évtizedig váratott magára. Midőn azonban az éremnek ragyogó oldalát a fentebbiekben felmutattuk, kötelességünknek ismerjük annak másik, kevésbé csillogó oldalát is feltüntetni. Tudjuk s bizonyára legjobban tudja maga az igazságügyi magas kormány is azt, mily következményeket von maga után a contemplált intézkedések törvénybe iktatása. Kétséget nem szenved ugyanis, hogy a tervezett intézkedések életbeléptetése következtében a bírósági elintézés alá kerülő hagyatékoknak száma, népünk eddig tapasztalt viselkedését, indolentiáját véve tekintetbe, legalább is 300°/o-kal meg fog szaporodni, minek következtében el kell készülve lennie az igazságügyi kormánynak arra, hogy ily óriási munkaszaporulat mellett a személyzet aránylagos szaporításának szüksége is be fog következni. Mindamellett életbeléptetendőnek tartjuk a tervezett intézkedéseket a fentebb említett általános okokon kivül még azért is. mert ez intézkedések kétségtelenül a legalkalmasabb mód és eszköz arra, hogy telekjegyzőkönyveink a tényleges állapotnak megfelelő hű tükreivé legyenek és különösen, hogy oly n^gy költséggel és fáradsággal szerkesztett és szerkesztendő telekkönyvi betéteink abba a szánalmas, sőt valóban megdöbbentő chaotikus állapotba, melyben ez idő szerinti telekkönyveink léteznek, vissza ne sülyedjenek, el ne posványosodjanak, hanem ellenkezőleg tisztáztassanak, illetve visszanyert tisztaságukban megtartassanak ; továbbá, hogy az eddig szinte érvényesithetlen jogok a jövőben érvényesíthetők legyenek s a törvény fonáksága által felállított legyőzhetlen jogi akadályokba ne ütközzenek. Tudjuk, hogy e változtatás, mint minden reform, áldozatokat kíván, újabb, állandó terheket ró az államra; de épen ez okból annál dicsérendőbbnek tartjuk az elhatározást, mely az áldozatok meghozatalától sem riad vissza ott, a hol azokat a jól felfogott köz- és magánérdek sürgősen megkövetelik, a hol azokra égető szükség van. Különben ha kissé behatóbban szemügyre veszszük a kérdést, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a tervezett reform pénzügyi szempontból sem támadható meg helyesen, mert az ez által felmerülendő több kiadás kétségtelenül meg fog térülni directe, részben a bélyeg-, részben pedig azokban az eddig eltitkolt vagy be nem hajtható kincstári jogilletékekben és egyéb kincstári követelésekben, melyek a tervezett intézkedés következtében a kincstár bevételeit szaporítani fogják, illetve behajthatókká lesznek; másrészről pedig annak a tőkének kamataiban, melyeket nagy költséggel elkészített telekkönyvi betéteinknek a telekjegyzőkőnyvek mostani állapotába való visszaesése folytán 20—30 év múlva foganatba veendő újra szerkesztése igényelne ; indirecte pedig a közhitel fellendülése és a jogbiztonság megszilárdulása által elérendő abban a nagy nemzetgazdasági haszonban, mely a tervezett intézkedésből a földbirtokos és tőkepénzes nagy közönségre háruland. II. Fentebb emiitettük, hogy telekjegyzőkönyveink ez idő szerint valóban megdöbbentő, szinte hihetlen állapotban vannak. Nekem, ki a magas kormány megtisztelő bizalma folytán abban a szerencsében részesültem, hogy erőmet és tehetségemet e sajnos állapotok megszüntetésére érvényesíthetem, naponta nyilik alkalmam azokról meggyőződést szerezni. Nem kívánok itt eseteket felsorolni, bár e részben ezerekre menő különböző példákkal rendelkezem, csupán azt a jóformán köztudomású tényt legyen szabad megemlítenem TÁRCA. Nagy feltűnést keltő per. (liűnügyi visszaemlékezés.) — A »Jog« tárcája. — (M. E.) Történt pedig mult nyáron, a midőn én két útitárssal, kik között Themis egyik tanítványa is volt, azon nagyszerű országúton haladtam fölfelé, mely Prádból merész kanyarulatokban a stilfsi jármon át vezet, mely nemcsak a legmagasabb átmenet az alpokon, hanem a legnagyszerűbb is. Körülbelül félúton, Trafói és Franzenshöhe közt, e fenséges havasi világ közepette, jéggel födött havasok vadságábau, jogásztársunk az úgynevezett »Kalk\vendung« hetedik kanyarulatánál megállott és egy az úton álló fekete cölöpkeresztre mutatva, azt mondta: »Itt a hely, hol 1876. évi július 16-án T o u r v i 11 e Henrik szerencsétlen feleségét a meredeken letaszította és meggyilkolta.« E szörnyű tettnek harmadik nem volt tanuja, jegyeztem meg és maga Tourville is — tudomásom szerint — mai napig ártatlannak mondja magát. A bozeni esküdtek őt azonban ennek dacára 1877. július hó 2-án, 11 szavazattal egy ellenében, hitestársának orgyilkosságában bűnösnek mondták ki és ha valaha bűnösség bűnjelekkel elegendően be lett igazolva, ez volt az eset bizonyára ama feltűnést keltő perben, válaszolá a jogász és menésközben behatókig magyarázta az elitélésre döntő mozzanatokat. Élénken visszaemlékeztem ezen társalgásra, midőn rövid idővel ezután a táviró szétvitte a hirt, hogy Tourville a Grác mellett fekvő karlaui fegyházban meghalt. Pere 12 év előtt az egész civilizált világban a legnagyobb feltűnést keltette és joggal, mert annak egye=; részletei érdekfeszítőbbek és fantasztikusabbak voltak, mint a legfurcsább angol regény, mindennek dacára gyorsan élő időnkben talán csak kevesen fognak pontosan visszaemlékezhetni a per egyes mozzanataira és ezért meg fogják engedni, hogy azt emlékükben felfrissítsem. 1876. június 15-én este a spondinizi vendéglőbe, a hol a stilfsi járom-út a Vintschgaun keresztül vezető postaúttól elágazik, egy idegen érkezett feleségével és annak komornájával; Tourvillenek mondta magát, Londonból és törött németséggel könnyű kocsit rendelt, hogy azón másnap délelőtt a stilfsi járom magaslatára mehessen. Másnap reggel a komornának meghagyta, hogy maradjon vissza és kilenc órakor délelőtt Spondinizban kocsira ült, ő láthatólag türelmetlenül és izgatottan, felesége pétiig, ki erős, ékszerekkel felcicomázott nő volt, a legvidámabb hangulatban. Féltizenkettőkor a kocsi Trafóira ért (1,548 méter a tenger szine fölött), a hol a vendégek reggeliztek. Két órakor »Franzenshöhe«-re érkeztek, hogy onnét »Ferdinandshöhe«-re, a járom legmagasabb pontjára menjenek. Az úgynevezett »Casetta«-nál Tourville azonban azt mondta, hogy már késő van egész a »Ferdinandshöhe«-ig menüi, miért is a kocsi megfordult és 3 óra 15 perckor ismét Franzenshöhe-be érkezett. Itt Tourville ur megparancsolta a kocsisnak, hogy a lovakat fogja ki és egy óráig etesse, mely idő alatt ő feleségével előre megy. A kocsis pedig azt mondta, hogy miután az abrak Trafóiban van, ő inkább előre megy kocsijával, mibe Tourville beleegyezett. Most Tourville feleségével egészen egyedül volt az útou, mely ott igen meredek kanyarulatokban lefelé húzódik a Madatsch alpesek sziklái, havasai és rétéi közepett. Fél ötkor a kocsis szekerével Trafóiba megérkezett; több mint fél óra mult el azóta, a midőn Tourville egyedül, kényelmesen sétálva és hóna alatt fogantyú nélküli napernyőt vive, szintén megjött. A postaházban először egy pohár bort kért és azután több embert, hogy feleségeért menjenek, a ki lezuhant,