A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 49. szám - Az elévülési és záros határidők a magyar kereskedelmi jogban. 5. r.

562 A JOGr. Büntetőtörvénykönyvünk most érintett intézkedéseinek már egyszerű összehasonlítása megadja a feleletet, hogy az utóbb érintett intézkedés mellett, a btk. 312. §-ában foglalt korlátozás sem az egyéni, sem a társadalmi jogvédelem és morál szempontjából, de a jogszolgáltatás ethikai követelményéből kiindulva sem védhető. De nem teszi azt kívánatossá a közvád érdeke sem. Alig lehetne azzal érvelni, a legpessimisticusabb nézet mellett is, hogy a 20 napon belül gyógyuló vagy a btk. 310. §-a alapján megállapítható testi sértéseknek, a sértett fél hozzájárulásával büntetlenül hagyása, a társadalmi közrendre nézve súlyos vagv veszélyes remanentiakat eredményezne. A btk. 301. és 310. §-ai alapján megállapítható testi sértés vétségeivel járó körülmények köztapasztalat szerint alig függnek össze a társadalmi renddel. így állván a dolog, elesik azok büntetéseinek közérdekből vitatott szükségessége is, avagy ha e tekintetben iskolamesteri rendszabályozásból indulunk ki, kielégíthető e felfogás az által is, ha a hivatalból üldözést a közrend és a közbiztonságra veszélyes esetekre korlátoljuk, milyen a nyilvános helyeken vagy a sértett felen kivül mások nyugalmának megzavarásával, esetleg közbotrányt okozólag elkövetett testi sérelmezés; avagy a btk. 310. §-át érintőleg szólva, ha a testi sérelmezéssel okozati összefüggésbe hozható gondatlanság, mint már előbb érintve és kifejezve lett, a közrend és közbiztonságra is átalában veszélyes lehetett volna. Alig is hozható fel a btk. 301. és 310. §-a alapján megállapítható súlyos testi sértés vétségeknek hivatalból üldözhetésére más indok, mint ez eseteknek előbb már kiemelt gyakorisága és azon jogelv, hogy a polgárok testi épségének megóvása, az az ellen súlyosabban vétők hivatalból való büntetése által is biztosítva legyen. Ez ki nem kerülhető jogelv kétségen kivül, azonban az esetek gyakorisága bizonyítja, hogy ezt, a tetteseknek a társadalom és az egyén szempontjából meríthető indok ellenére teljesített büntetésével, el nem érhetni. A gyakorlati tapasztalat bizonyítja, hógy az e nembeli bűncselekményeket nem is a bűnözési hajlam, hanem legtöbb esetben a túltengő jogérzet hozza >létre. A mennyiben pedig a testi épség elleni oltalom az az ellen vétők felelősségre vonása által is biztosítandó, a cél elérhető azzal is, ha a magánvád hiányában ezen vétségek tetteseinek hivatalból való büntetése, visszaesés fenforgására és az előbb már felhozott esetekre korlátoztatik. Börtöneink és illetőleg fog- és fegyházaink túltömöttségéről és annak orvorlásáról levén szó, azt vélem, ennek legalkalmasabb módja a btk. azon intézkedéseinek módosítása, melyek köz és magánjogi sérelmek nélkül változtathatók meg s a melyek a köz- és egyéni morál megsértése nélkül szaporítván az elitéltek számát (a kir. tszék és jb. által elitélt 77,557. között 25,781), ugyanannak veszélyeztetése nélkül eredményezhetik módosítás esetén ennek kevesbülését is. Hátra vol-.a még a btk. 31. §-ában foglalt intézkedésnek közvetlenül törvényhozási indokolásával foglalkozni. Ez indokok egy részét azonban érintve és méltatva találom a már felhozottakkal, a mi pedig azon érvet illeti, hogy nem nézhetni el, miként a szegényebbet brutálisan bántalmazó gazdag vagyoni előnyeinek felhasználásával büntetlenül maradjon, azt hiszem ez kevéssé vonatkozik a 20 napon belül gyógyuló sértési esetekre s az érintett tekinteteknek elég tétetik azzal is, ha a testi sértéssel elkövethető bűncselekmények vétségre és bűntettre lesznek minősitendők s a btk. 330. és 332. szakaszaiban foglalt törvény hasonlóságnak megfelelően, egyedül a bűntett, a vétségeknek pedig csak a már előadottak szerint kivcendő'esetei miatt mondatik ki az eljárás hivatalból inditandónak. Különben a 20 napon belül gyógyuló testi sértések okozójának a magánvád elejtése esetén a sértett fél kártalanításával büntetlenül hagyása jogszolgáltatási szempontból nem érdemel nagj obb méltatást, mint azon körülmény, hogy a 8 napon túl, de 20 napon belül gyógyuló sérelem esetén, a sértett fél a vagyontalan vádlottal szemben saját költségén van kényszerülve a tárgyaláson megjelenni s végeredményül meg kell elégednie azzal, hogy utánjárási költségei megítéltetnek ugyan, de azt soha meg nem kapja, holott ha vádlott a kártalanítással menekülését eszközölhetné a büntetéstől, azt bármiként is eszközölné, a mi az egyénre legtöbb esetben megfelelőbb eredmény. Kzzel ugyan igaz büntetlenül maradna egy rendzavaró, de kárpótlásban részesittetnék a jogsérelem. De hát a büntetés utoljára nem végcél, hanem eszköz s a feltételes elitélés ugyanazt eredményezheti. Mindezeket egybevéve, a feltételes elitélés s a feltételes szabadságra bocsátás kötelező behozatalánál és ezzel kapcsolatban a btk. célbavett módosításánál felhozható tekintetekből kiindulva, az ezek által elérni óhajtott cél érdeké ben állónak vélem a Btk. felhozott § ainak oda módosítását hogy a testi sértés okozása, 20 napon belül gyógyuló sérelmezéseknél egyáltalán vétségnek, a 20 napon túl terjedő testi sérelmezés elkövetése pedig bűntettnek legyen minősíthető, ezzel kapcsolatban, a Btk. 312. §-ainak módosításával, a magánvádnak hatálya a vétségekre, a fentebbi értelemben megállapítandó eseteket kivéve nagyobb mérvben, tehát a Btk. 310. §-a alapján megállapítható testi sértésekre is kiterjesztessék. A btk. 310. §-ára tekintettel, egyedül oda véletnék fel a testi sértésnek 8 napon felül gyógyulására alapított megkülönböztetés. E fejtegetés során felhozott érvek egynémelyikével szemben talán azzal felelhetne valaki, hogy a btk. 343., 3!(0. és 165. §-ainak intézkedése épen most áll módosítás alatt, tehát az azokra épített indokolás is véleményem mellett elesik, ezzel szemben megemlítem, hogy a btk. egyik indokolatlan intézkedésének módosítása consequenter csak azt eredményezheti, hogy a hasonló elbírálás alá jöhető további intézkedés is módosittassék. Mindezen okokból ajánlom e felvetett kérdést az illetékes szakkörök figyelmébe. Az elévülési és záros határidők a magyar kereskedelmi jogban. Irta: dr. DOBAT GYŐZŐ, budapesti ügyvéd. (Ötödik közlemény.) De a ra. kir. államvasutak képviseletének felebbezése folytán semmivé lett téve az elsőfokú bíróság helyes törvénymagyarázata; a mennyiben a budapesti kir. ítélő tábla Ítéletének és indokainak elfogadásával a m. k i r. C u r i a 1888. febr. 22-én 101. sz. a. kelt Ítéletével kimondotta, miszerint: »A kereskedelmi törvény 390. és 410. §-aiban szabályozott egy évi elévülés az árú hibás kiszolgáltatása folytáni felelősségre is kiterjed, mert az árú a hibás kiszolgáltatás folytán a feladóra nézve elveszett « 3 A magas Curia idézett jogelve azonban merooen ellenkezik a keresk. törvénynek már fentebb idézett rendelkezéseivel és ezenkívül felette erőszakolt a m. kir. Curia azon — de lege Iata irányban nyilvánított — törvénymagyarázata, hogy az árú a »hibás kiszolgáltatás folytán a feladóra nézve e 1v e s z e 11«. A most idézett törvényinterpretatio nem bírhat ratióval sem grammatikai, sem pedig logikai alapon nyugvó magyarázat szerint. Mert bármiféle magyarázat mellett csak azon ingó dolgot tekinthetjük elveszettnek, a melynek holléte nem t u d a t i k ; mig a vita alatti esetben oly árúszállitmányról van szó, melynek holléte t u d a t i k. Adott esetben t. i. a fuvarozó intézet nem a címzettnek s illetve megbízottjának, hanem egy más — az árú átvételére jogosultsággal nem biró egyénnek szolgáltatta ki az árúszállitmányt; vagyis más szóval a címzett — a vaspálya-üzem * Elözö közlemények a »J o g« 42., 43., 45. és 47. számaiban. 3 A budapesti kir. i t é 1 ö tábla: Az elsöbiróság Ítéletét megváltoztatja s felperest keresetével feltétlenül elutasítja, stb. Indokok: Felperes kártérítést követel az alapon, hogy alperes a neki B. Róza címe alatt Besztercebánya állomásra fuvarozás végett átadott árút (4 csomag liqueur) nem a címzettnek, hanem bizonyos S p. Adolfnak szolgáltatta ki, a ki az árú átvételére felhatalmazva nem volt s minthogy az árú értékét felperesnek át nem szolgáltatta, felperes, illetve jogelőde 63 frt 26 kr. kárt szenvedett, melyéit alperes, mint fuvarozó, a keresk. törvény 405. §-a rendelkezésének megszegése miatt felelősséggel tartozik. A 2-/. alatti feladó vevényre vezetett elismervényböl kitetszöleg az árú 1884. évi október 25-én lett kiszolgáltatva. A keresk. törvény 390. és 410. §-a i értelmében a fuvarozó ellen az árú részbeni vagy egészben i elveszése, m e g s é r ü 1 é s e vagy e 1 k é s e t t kiszolgáltatása miatt támasztható keresetek a kiszolgáltatástól, vagy az árú teljes elvesztése esetén azon naptól fogva, melyen a kiszolgáltatásnak történni kellett volna, e g y év alatt elévülnek. A felperes keresetében emlitétt árú az állítólag hibás kiszolgáltatás folytán felperesre nézve elveszett; az ok, mely miatt felperes kárt szenvedett, különbséget nem tesz, kétségtelen tehát, hogy felperes keresetére nézve a k e r. törvénynek 390. é s 41'}. jj-a i ép ugy irányadók, mintha az árú s z á 1 1 it á s közben veszett volna el. Tekintve már most, hogy felperes, kártérítés iránti keresetét csak 1886. május 28-án indította meg alperes ellen, a B. Róza ellen lefolytatott per pedig az alperes m. kir. államvasutak irányában támasztható jogok fentartására, illetve az elévülés megszakítására nem alkalmas és tekintve, hogy felperesnek az az érvelése sem vehető figyelembe, miszerint alperes kártérítési kötelezettségéről csak a B. Róza ellen lefolytatott perben nyert tudomást, mivel az elévülés ily esélyektől nem függhet, felperest kereseti jogának elévülése miatt elutasítani kellett. ( 887. nov. 24. 1.027. szám a.) A m. kir. Curia (1888. febr. 22. 101. sz. a.): A kir. tábla Ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. [Lásd a »J o g« 1888. jul. 22. lapsz.]