A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 47. szám - Az elévülési és záros határidők a magyar kereskedelmi jogban. 4. r.

348 A JOG. rendes kereskedelmi érték közt létezik, melylyel az a sérelem nélkül a kiszolgáltatás helyén birt volna«. Hogy pedig hitelesen megtudhassuk, mi képezi a megsérült árúnak eladási árát; a sérülés miatt hiányolt árú hitelesen és pedig ugyanazon módszer mellett (nyilvános árverezés utján) teendő pénzzé, mint az p. o. adás-vételi ügyleteknél, p. o. a megvásárolt árúnak megtagadott átvétele esetén támasztandó kártérítési eseteknél is történik. Megjegyzendő, miszerint a fuvarozó nem felelős a fuvarozott árúban mutatkozó sérülések és hiánylatokért, ha a kárt nem »e r őhatalom vagy az árú természetes minősége, különösen belső megrongálás, beszáradás, rendes csurgás vagy begöngyölésnek kívülről fel nem ismer he tő hiánya okozták. Drágaságokért, pénzek vagy értékpapírokért a fuvarozó csak akkor felelős, ha a tárgyak e minősége vagy értéke neki kijelentve lett«. Kiemelendő még, miszerint a valóságos káron kivül (damnum emergens) a veszett haszon (lucrum cessans) csak ugy követelhető a fuvaroson, ha ő és illetve alkalmazottjait a károkozás körül vétkes gondatlanság vagy gonosz szándék terheli. (Keresk. törv. 399. §.) A szállítmányozó (Spediteur), a mennyiben ő egyúttal fuvarozó vállalkozóként jelentkezik, szinte azon szabályok alá esik, mint maga a fuvarozó. (Keresk. törv. 402. § ) A mi pedig specialiter a vaspálya-fuvarozást illeti, itt a megbízó hátrányára egyes szigorított eltérések is vannak ; igy a keresk törv. 426. §-a szeriut az eltévedt (d e r o u t i r t) uti podgyász miatt kereseti jog csak úgy keletkezik, ha a podgyász a szabály szerinti kiszolgáltatástól számított a vaspálya vállalat által szabadon meghatározható -- de legalább három napon fixirozandó — zárhatáridő alatt reclamáltatott. E mellett »a vaspálya kikötheti, hogy az árú átvételével s a fuvardíj lefizetésével az igény oly hiány vagy megsérülés miatt is, mely az átvételkor azonnal felismerhető nem volt, elenyészik, ha az a kiszolgáltatástól számítandó bizonyos«, de legalább négy hétben megszabandó, határidő alatt bejelentve nem lett A mi pedig magának a kártérítésnek terjét illeti, kiemelendő, hogy a keresk. törv. 428. §-a a fuvarolt árúban: súly és mérték apadás (Calo), továbbá az árú teljes elveszése és a fuvaridő elmulasztása esetén előállott kárigények terjét illetőleg a keresk. törv. 429. §-a a vaspálya fuvarozási vállalatokat más fuvarokkal szemben szinte nevezetes előnyökben részelteti Ugyanez mondható a postaintézetekre vonatkozólag is. (Keresk. törv. 421. §.) Egyebekben azonban a keresk törv. 422. § a nemcsak hogy kiterjeszti a vasut-fuvarozási vállalatokra is a törvénynek a közönséges fuvarosok irányában rendelt rigorosus szabályzatait., igy többek közt a 398. §-t, de sőt azt a 424. §-ban még szigorítja is, a mennyiben a vasút-fuvarozó intézet a keresk törv. által kijelölt eseteken kivül, a keresk. törv. által meghatározott felelősségét még előleges szerződési m c g á 1 1 a p od ások kai sem csökkentheti. A mi végül magát a vaspálya fuvarintézetek ellenében >az árú teljes vagy részbeni elvesztése, megsérülése, vagy elkésett kiszolgáltatása miatt« támasztható kereseteket illeti, az elévülési határidőt a keresk. törv. 422. §. és illetve 410. és 390. §-a — ő irányukban is — egy esztendőben szabja meg. Ezen határidő az árú teljes elveszése esetén azon nappal, melyen a kiszolgáltatásnak történnie kellett volna, egyéb esetekben pedig azoa nappal veszi kezdetét, melyen az árú tényleg kiszolgáltatva lett. Ha pedig a fuvarozás végett a vaspályán feladott áruküldemény nem veszett el, hanem azt a címzett (Adressat) az okon nem kapja meg, mert az hívatlan kézhez lett kiszolgáltatva, ugy az ez okon károsultnak keresete, a kereskedelmi jog helyes alkalmazásában nálunk jóval előrehaladottabb uyugoti szomszédaink törvénykezése szerint nem a rövid kereskedelmi jogi, hanem a hosszú civiljogi elévülési határidő alatt évül csak el.1 Ezen — imént felhozott — a keresk. törvénynek megfelelő torvénymagyarázatot helyesen fogadta el egy esetben a budapesti VI. k e r. k i r. járásbíróság és pedig »v a 1 a m i« V. Zsigmondnak a m. kir. államvasutak igazgatóságával szemben.1 Die 1! a h n a n s t a ! t, welche im guteii G1 a u b e n, dass hiedurch der Adressat rascher in den Besítz des Frachtgutes gelangt, letzteres einer unberufenen Person ausfolgt, wird von der E r s a t zpflicht nicht befreit. Ein einer unberechtigten Person ausgefolgtes Frachtgut gilt bezüglich der Verjáhrung der Entschádigungsansprüche nicht als in Verlust gerathen, und gelten d a h e r bezüglich dieser Verjáhrung nicht die Vorschriften des §. 64 B. R. und Artikel 386, dann 408 H. G., sondern lediglich §. 1,489 a. b. G. B. Entschcidung des O. G. H. vom 17. Marz 1887, Z. 10,085 ex 1886. (L. Centralblatt iür Eisenbahn und Dampfschiffahrt. Berlin, 1888. No. 91.) 2 A budapesti VI. ker. kir. járásbíróság: Dr. Gold Simon ügyvéd által képviselt V. Zsigmond felperesnek, dr. Bartsch Gusztáv ügyvéd által védett m kir. államvasutak igazgatósága alperes elleni 63 frt 26 kr. s jár. iránti perében itélt: H a felperes a f ő e s k ü t arra, hogy Sp. Adolf nem volt a fenállott S. és V. cég részéről meghatalmazva arra, hogy a 2'/. alatti értesítő- és vétlev élben foglalt liqueur-árúkat nevezett cég nevében a beszterce-bányai vasútállomás főnökségétől átvehesse és a becslő esküt arra, hogy a keresethez A. alatt csatolt feladási vevény tanúságaként küldött á r úérték63frt26krttett ki, leteszi, az esetben köteles alperes a kereseti tőkét s jár. megfizetni, stb. Indokok: Felperes keresete oda irányul, hogy alperes a küldött, de címzett által ki nem váltott s ennélfogva jogtalan személynek kiszolgáltatott árú vételárának megfizetésére köteleztessék. Alperes kifogásolja felperes kereshetőségi jogát, mert az elévült, de az árút feladó cég utáni jogosultságát felperes nem igazolta. Érdemben előadja, hogy miután címzett az árút kiváltani hajlandó nem volt, intézkedés iránt felperes jogelődjét több izben felszólította; ez azonban nem rendelkezett s az árút az átadási állomás helyén felperes megbízottjaként ismert kodhatik, ha az ő pénzét az elfogadó arra használja, hogy őt a váltóbeli kötelezettség alól .felszabadítsa, vagy ha nem látta el pénzzel az elfogadót, neki az igy fizetett összeget megtéríteni tartozik. De mikép szenvedhetne az elfogadó ily esetben ? A midőn a váltót elfogadta, akkor kötelezni akarta magát a kibocsátótól már kapott vagy általa megtérítendő pénzekből azon személy kezeihez fizetni, a kinek kezeihez a kibocsátó akart pénzt juttatni. Helyzete tehát ez esetben ugyanaz lesz, mintha egy valóban^ létező rendelvényesnek vagy jogutódjának teljesítené a fizetést. És ugy hiszem, joggal lehet mondani, hogy ő a kibocsátó akaratának megfelelőleg teljesítette a fizetést, midőn a váltó bemutatójának fizetett.« Mindezekből kiderül, hogy ha a törvény szavait eredeti értelmükben veszszük is, a törvény azon intézkedése, hogy a rendelvényes javára kiállított váltó az elfogadóval szemben is bemutatóra szólónak tekintessék, akár tudta ő a rendelvényes színlelt voltát, akár nem, még sem vezet igazságtalan vagy kereskedelmileg helytelen elvre. A második és nehezebb kérdés az, hogy a törvényben használt »szinlelt« (fictitious) szó csakugyan kizárólag képzelt személyekre vonatkoztatható-e, a kik a valóságban nem léteznek, mely esetben a váltókon kijelölt C. Petridi & Comp. cég nem nevezhető színleltnek. De ezen magyarázat ellen felhozza, hogy ily módon a »szinlelt« vagy »nem létező« kifejezés felesleges volna, mert pusztán az »a nem létező személy« kitétel ugyanannyit jelentene. Ha már elfogadjuk, hogy a váltó jogszerű birtokosa azt az elfogadóval szemben, akár tudta az a rendelvényes színleges voltát, akár nem, bemutatóra szólónak tekintheti, miért különböznék e jog a szerint, a mint a rendelvényesnek beirt név a képzelet szüleménye, avagy egy valóban létező személy nevének felel meg, holott a kibocsátó egyik esetben sem akarta, hogy a megnevezett személy fizetést kapjon és mindkét esetben maga hátirta a váltót és hozta forgalomba. A törvény észszerűen csak ugy rendelkezhetik, hogy az elfogadó mindkét esetben kötelezve vau és a kibocsátótól kártalanítást követelhet. Ez az értelmezés a törvény szavaival is megfér, mert a »szinlelt« (fictitious) szónak nemcsak az az értelme van, hogy nem létező rendelvényest jelentene, hanem az általános nyelvhasználatból kimutatni iparkodik, hogy a csak forma kedvéért odairt nevet is színleges rendelvényesnek kell tekinteni, ha a kibocsátónak nem volt célja, hogy a rendelvényesnek megnevezett személy valóban fizetést kapjon. Eddig csak olyan váltókról beszéltünk, melyeken az azokat valóban kiállító személy, mint kibocsátó alá van irva, ellenben a szóban forgó váltókat nem Vucina állította ki, a ki mint kibocsátó szerepelt, hanem Glyka hamisította az ő nevét. Ez azonban nem tesz különbséget, mert szerinte a váltók ugyanoly szempont alá esnek az elfogadóval szemben, mintha Vucina maga állította volna azokat ki és ha Vucina valódi intézvényét, a fenforgó esetben az elfogadó tartozott volna a bemutatónak kifizetni, akkor egészen természetes, hogy a szóban forgó váltókat is tartozott a bemutatónak kifizetni. Hátra van még azon kérdés, hogy kinek a javára lehet az ilyen váltókat bemutatóra szólónak tekinteni? Természetes, hogy a törvényhozó első sorban a jóhiszemű váltóbirtokost tartotta szem előtt, midőn igy intézkedett, de a törvényben egy szó sincs, mely azt csak a jóhiszemű váltóbirtokosra szorítaná. A felelet tehát a feltett kérdésre az : Az ezen pontban körülirt váltót minden személy bemutatóra szólónak tekintheti, kinek jogai vagy kötelezettségei attól függnek, hogy az rendeletre vagy bemutatóra szól-e. Az angol bank tehát joggal fizette ki a váltókat, melyeket bemutatóra szólóknak tekinthetett és ezen megoldás, bár tisztán a törvény szerkezetére és szavaira van alapítva, még sem vezet sem igazságtalan, sem az üzlet követelményeivel összeütköző eredményekre. Miután még három Lord ugyané véleményt fogadta el, szólt Lord Bramwel elsőnek a felperesek álláspontja mellett^ fejtegetéseinek eredméuyekép azon általános tételre jut, hogy »á bankár nincs jogosítva megbízóját megterhelni azon váltó öszszegével, melyet olyan személynek fizetett ki, kinek nem volt kereseti joga a megbízó ellen«. Ezen nézetet azonban, melyet fentebb a fenforgó tényállás mellett helyesnek ismertünk fel csak Lord F i e 1 d fogadta el. A többség a Lord kancellárnak azon 'indítványát, hogy az alsóbb fokú bíróságok Ítélete megváltoztassák határozattá emelte és ezzel a pernek oly megoldás adatott, mely ha a bizonyított tényállás mellett a szigorú jog szabályai szerint nem is indokolt, de a gyakorlati élet és hitelviszonyok igényeinek teljesen megfelel ; ugyanazon megoldás, mely mint fentebb láttuk, a mi kereskedelmi szokásaink mellett önként előállana.