A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 39. szám - Lehet-e a tanut polgári perben az eskü letételére kényszeríteni? (Felelet.)

A JOG. 285 Liszt a pénzbüntetést az alsóbb rendű bűntényeknél lehetőleg kizárólagosan, de legalább legtöbb esetben középrendű bűntényeknél a szabadságbüntetés mellett és minden bűnténynél facnltative, mint mellékbüntetést akarja alkalmaztatni, különösen a nyereségvágyból eredő bűncselekményeknél. Hogy pedig az alkalmazandó mérték igazságos legyen, figyelembe kell venni a bűnös vagyoni viszonyait, jövedelmi adóját, vagy évi jövedelmét, családi és egyéb személyes viszonyait. Bizonyos, a törvény által egyszer és mindenkorra megállapítandó egység veendő alapul, mely egység a jövedelemnek bizonyos percentjét képezze. A pénzbüntetésnél most már a bíró ezen állandó egységet sokszorozva, illetve hányadokban alkalmazza. E szerint az Ítélet nem beszélne határozott pénzösszegről, hanem egy percentalapról, mely meghatározott összeggé csak a végrehajtás stádiumában válnék. Azonkívül bizassék a pénzbüntetés behajtása az adóhivatalokra, engedtessék több fizetési határidő és legyen helye a törlesztéseknek ; végül hozassék be a kényszermunka szabadságvesztés nélkül a behajthatlanság esetén; igy érhető el azon cél, hogy a legszegényebb is lefizethesse pénzbüntetését, a nélkül, hogy fizetésképtelenség miatt elzárassék. Végül ajánlja a szónok a feltételes elitélést a pénzbüntetésekben is. A correferens több irányban ellenkezésbe jött vele. Szerinte a pénzbüntetés nehézségei a szegényebb népnél keresendők, mert itt mint főbüntetés nem éri el elrettentő hatását. Sokkal inkább megteszi e hatást a magány, a végrehajtás szigorítása és egynémely kényelem megszorítása, a kényszermunka szigorú keresztülvitele a fogságban. Norvégiában a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a kisebb delictumokra a pénzbüntetés nem alkalmas, épugy nem jó eredményekre vezetett a félszázad előtt behozott kényszermunka fogság nélkül. A Liszt-féle javaslat pedig, hogy az állami, vagy egy újonan combinálandó imaginaire jövedelmi adóra támaszkodjunk, nem oldaná meg a problémát, mert — eltekintve a becsléseknél elkerülhetlen tévedésektől — egész más a teherviselés egyenlőségének elve a pénzügyi és egész más a büntetőjogi tudományok terén. Ama rendszert, hogy az államnak kiki egyenlően tartozik áldozatot hozni az adózás által, nem lehet alkalmazni a büntetőjogra. Résztvettek még a vitában: Seuffert bonni, Zucker prágai, Pr in s brüssdi, Ham el amsterdami tanárok, stb. Általában a pénzbüntetés alkalmazásának kiterjesztése mellett nyilatkoztak és hangsúlyozták, hogy az az oldala a pénzbüntetésnek, hogy a vádlott családját is sújtja, meg van minden büntetésnél. Bizonyos bűncselekményeknél pedig kötelező mellékbüntetés gyanánt leendő behozatalát nem javasolták, mert a személyek, kiket ez esetben érint, tapasztalás szerint fizetésképtelenek. A büntetendő cselekmények egynémely neménél a pénzbüntetés az első esetben, szabadságbüntetés csak ismételt esetben alkalmazandó. Hogy a cselekmény veszélyességén kívül a bűnös vagyoni viszonyai is figyelemre méltatandók, erre nézve a vélemények megegyeztek; ezen eszme kivitele érdekében a bűnös vagyoni viszonyainak a végtárgyaláson leendő kötelező kipuhatolását hozták javaslatba. A büntetés mértékének maximuma és minimumára nézve három vélemény állott egymással szemben. Az egyik vélemény azt hangsúlyozza, hogy a büntetés alsóbb fokait kell behozni, mig a maximum felemelése az aránytalanul nagy összegekre való elitélés veszélyével járhat. A másik vélemény minden korlátozást mellőzni kiván, hogy minden vagyoni állapotot kellőkép lehessen eltalálni. Egy középvélemény átmeneti stádiumot kiván, a korlátoknak e^y fél és 50,000, vagy 100,000 márka közti meghatározása által, A kezességre nézve az lett megállapítva, hogy socialis egyenlőtlenséget hozna be azokra nézve, kik azzal nem élhetnek. Az elzárás nélküli kényszermunkára nézve nem tudtak megegyezni. A kérdés megvilágítása céljából, mivel ezt még nem eléggé érettnek mondották, egy öt tagú bizottságot alakítottak, mely bizottságba Prins, Beichman, Frank, Aschrott és dr. Simon (Amsterdam) választattak be azon megbízással, hogy a legközelebbi gyűlés alkalmával e kérdésben, általában pedig a pénzbüntetés leszolgálásáról nyilatkozzanak. Egyhangúlag a következő indítványok fogadtattak el: 1. előrebocsátva a pénzbüntetés célszerű szabályozását, ajánlatos a törvényhozásnak és jogszolgáltatásnak ezen büntetésnem tágabb alkalmazása, mint eddig azt a legtöbb államban tették és pedig: a) mint facultativ büntetés könnyebb bűneseteknél; b) mint facultativ mellékbüntetés minden bűnesetnél; 2. a pénzbüntetés kiszabásánál, az egyéb tekinteteken kívül a bűnös vagyoni viszonyai is figyelembe veendők ; 3. sürgősen ajánlatos a törvényhozásnak, hogy ^ a pénzbüntetés tényleges lefizetését részletfizetések lehetősége által megkönnyítsék; 4. a maximumot emelni, a minimumot leszállítani kell; 5. a behajthatlan pénzbüntetéseknek szabadságbüntetéssé leendő átváltoztatása kizárandó ; 6. a feltételes elitélés alapeszméje a pénzbüntetésre is alkalmazandó. (N. P.) Nyilt kérdések és feleletek. Ü I Lehet-e a tanút polgári perben az eskü letételére kényszeríteni ? (Felelet.) A »J o g« 33. számában dr. Nagy Sándor ügyvéd ur azon kérdést veti fel, vájjon lehet-e tanút polgári perben az eskü letételére kényszeríteni ? Szerény nézetem szerint tanú polgári perben eskü letételére nem kényszeríthető, mert a prts. 190. §-a értelmében csakis a világos és határozott tanúvallomás képez bizonyítékot s igy az, ki polgári perben valamely tényt tanuk által kiván bizonyítani, hivatkozzék oly tanura, a ki vallomására minden habozás nélkül az esküt is kész letenni ; ellenesetben a tanúvallomás nem tekinthető határozottnak, már pedig miért kéms/.eritené a bíróság az oly tanút az eskü letételére, a kinek vallomása az eskü letételének megtagadása folytán a határozottságot nélkülözi s igy bizonyítékul elfogadható ugy sem volna; de ettől eltekintve, oly tanú, ki vallomását esküvel 'erősíteni vonakodik, legtöbbnyire nem az igazat vallotta, s ha birói kényszer folytán az esküt mégis letenné, maga a bíróság a tanút egyenesen hamis esküre kényszerítené, másrészt pedig, ha a vallomását esküvel megerősíteni vonakodó tanú a birói kényszer folytán vallomását módosítaná s módosított vallomását esküvel megerősíteni hajlandó volna is, ugy ezen módosított vallomás annál kevésbbé vehető bizonyítékul, mivel oly tanú, ki birói kényszer folytán vallomását módosítja, elfogulatlan és megbízható tanúnak nem tekinthető s vallomása, mint nem határozott, bizonyítékul el nem fogadható. Az eskületételi kényszer tehát a prts. 206. §-ára való tekintettel nemcsak törvényellenes, de meg céltalan is, mivel kizárólag oly elfogult tanukkal szemben volna alkalmazandó, a kinek vallomása bizonyítékul amúgy sem volna elfogadható. Helyén látom a praxisomban előfordult hason esetre vonatkozó első és másodbirósági határozatokat itt közölni. 514/91. polg. Végzés. Tekintve, hogy a budapesti V. ker. kir. járásbíróságnak 87,215/1890. sz. megkeresvénye alapján itteni 5,236/1. 1890. sz. végzéssel 1891. február 12-én d. e. órára tanúkihallgatásra megidézett tanú, Krausz Samu tanúvallomást ugyan tett, azonban a vallomására ezen jgyzőkönyv tanúságaként az esküt letenni indok nélkül megtagadta; tekintve, hogy a tanú vallomása csak az esetben fogadható el perrendszerü bizonyítékul, ha a vallomására a prts. 204. §-a szerint az esküt is letette, azon tanú, ki vallomására az esküt letenni vonakodik, a prts. 206. §-a alapján vallomástételt megtagadónak vélelmezendő, ezeknél fogva Krausz Zsigmond tanú vaáli lakos 50 frt pénzbüntetésnek 8 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe melletti megfizetésében, mely behajthatatlanság esetén 10 napi fogságra átváltoztatandó, marasztaltatik. Vaálon, a kir. jbiróságnál, 1891. február 12. 13,590/p. 1891. A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság neheztelt végzését megváltoztatja, felfolyamodó Krausz Zsigmond tanút a reá kiszabott 50 frt pénzbüntetés megfizetésének terhe alól feloldja, mert az 1868 : LIV. t.-c. 204. § a arra a tanura, ki vallomást tesz, de az eskü letételét megtagadja, nem szab pénzbüntetést; ugyan e t.-c. 206. §-a értelmében pedig csak az a tanú szorítható pénzbüntetés elrendelésével vallomástételre, ki alapos ok nélkül tagadja meg a tanuvallomástételt, de meg a pénzbüntetés is csak előrebocsátott figyelmeztetés után bekövetkezett vonakodás esetében rendelhető el stb. stb. Budapesten, 1891. március 31-én. ^ Drechsler Mór, vaáli ügyvéd. II. A perújítás kérdéséhez. (Kérdés.) A főesküköteles felperes a másodbirósági ítélet vétele után beadja az esküre jelentkezési kérvényt, de mivel alperes azon Ítéletet később vette, felebbezéssel él s igy az eskü iránti kérvény a harmadbirósági Ítélet leérkeztéig elintézetlenül marad. A harmadbiróság meghagyja a másodbiróság Ítéletét s annak folytán az esküre határidő tűzetik, de addig az esküköteles elhal. Az eskü letettnek kell, hogy vétessék, de egyszersmind az ügy eskü által eldöntöttnek is tekintendő, mely perújítást nem engedélyez. S ekkor alperes feltalálja az ő és felperes közötti számazkodást, melyben utóbbi beismeri, hogy azon követeléséből, melynek fennállására az eskü megítéltetett, csak egy kis részlet áll fenn. Meglehet-e ezen pert újítani? s„.p b.-szerdahelyi ügyvéd. S é r e 1 e m* Igazságügyi fukarkodás a hatvani kir. járásbíróságnál. Igazságügyi mizériák rovatukban kérem az alábbiakat becses lapjukban közzétenni: * Ezen rovatban, programmunkhoz híven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó.