A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 37. szám - Sommás szóbeli eljárásunkhoz. (A szentesi járásbiróság köréből)

A J O Gr. 271 védelem nekem imputál s a mit a mélyen tisztelt kir. táblai biró ur mond nyilt levelében, hogy az Ítéleteknek a tárgyalás, illetve bizonyítási eljárás befejezésével ki nem hirdetési oka, vagy a bírák kötelességérzet hiányában, vagy a bírák és ügyvéd urak kényelem keresésében, avagy egyéb fogyatékosságukban rejlik. Ezzel ez ügyben mondani valómat egyszer és mindenkorra bevégeztem. Szathmáry Ede, szentesi ügyvéd. Botrány a szegedi kir. Táblán. Kötelességünknek tartván, hogy jogéletünknek minden mozzanatáról leszámoljunk, kénytelenek vagyunk közölni azon levelet is, melyet K á p 1 á n y Géza szegedi kir. táblai biró, megfoghatlan önmegfeledkezése egy pillanatában Sélley kir. táblai elnök ellenében az »Ügyvédi Lapok«-ban közzétett. Feleslegesnek tartjuk ítéletet mondani ezen levél közrebocsátása elleti. Maga a közzététel a legsúlyosabb Ítélet. Nem ez az út az, melyen orvoslást kell és lehet szerezni azon sérelmek ellen, melyek ama levélben panaszoltatnak, melyek ha valók, mit azon határozottságnál fogva, melylvel állíttatnak, el kell hinnünk, de melyek másrészt Sélley egyéniségét tekintve, csaknem hihetetleneknek tűnnek fel — az igazságügyi;kormány egész szigorát provokálják. Mi csak mély sajnálatunkat fejezhetjük ki ezen botrány felett. Következőkben közöljük magát a famozus levelet: A szegedi kir. ítélő táblánál történt a következő botrányos eset: Folyó évi augusztus hó 27-én délután 5 óra után megszólal a távbeszélő csengetyüje s csakhamar azzal állit be hivatalszobámba a hivatalszolga, hogy elnök úr ö méltósága nekem és még két más birótársamnak azt üzeni, hogy menjünk azonnal hozzá. Mindhárman ö méltósága iránti tiszteletből azonnal indultunk az egy negyed órányira fekvő elnöki palotába. A mint az elnöki terembe beléptünk, bennünket le sem ültetve, hanem mintha szolgák volnánk, állva hagyva, elnök úr ö méltósága hozzám és egyik birótársamhoz fordulva oly hangon és olyan modorban, milyen hangon és milyen modorban müveit ember cselédjével sem szokott beszélni, ingerülten reánk támadt és azt mondotta, hogy szóval utoljára figyelmeztet bennünket, hogy olyan rongy és semmi munkával többé ne álljunk elő, mert megindítja ellenünk a fegyelmi eljárást. És a midőn én bátor voltam megjegyezni, hogy az én munkám nem rongy és nem semmi: ö méltósága kijelentette, hogy nem engedi meg, hogy vele vitatkozzam. Erre nem volt mást tenni, mint magunkat némán meghajtva, sarkon fordulni s ő méltóságát magasfokű ingerültségének zsákmányúl engedni. Az elnöki szolga, a kit csak az ajtó választott el tőlünk, mindent hallhatott. Annyi bizonyos, hogy az ilyen eljárás egy cseppet sem alkalmas a biró önérzetének és munkakedvének emelésére, hanem nagyon is alkalmas tekintélyünk aláásására, bírói függetlenségünk megrenditésére Hiszen ha ö méltóságának idegessége még fokozódni fog, jöhet idő, a mikor botot ragad és elpáhol bennünket, ha neki nem tetszőén dolgozunk vagy cselekszünk. Nem mondhatja rólam senki, hogy én, ki a légynek sem vétek, soha senkit meg nem bántok s szelíd természetemnél fogva mindenki irányában udvarias és előzékeny vagyok, felebbvalóim irányában nem viseltetném tisztelettel. Ép azért megvárhatom én is fölebbvalómtól, de megköveteli azt az az előkelő állás is, melyet elfoglalni szerencsém van s a melynek díszét és tekintélyét fentartani kötelességein, hogy velem tisztességes hangon beszéljen és müveit embeihez illő módon bánjon. Joga van elnökömnek engemet Írásban meginteni, joga van fegyelmi eljárás alá vonni ; mindkét esetben szabadon kifejthetem védelmemet s jogorvoslattal élhetek. De ahhoz elnökömnek nincs joga, hogy engemet magához rendeljen, velem indulatosan beszéljen, megsértse birói önérzetemet s megtiltsa még azt is, hogy magamat nyomban igazolhassam. Huszonnégy óra eltelt a nélkül, hogy elnököm sértő szavait visszavonta, jogtalan eljárását kimentette volna. Kénytelen vagyok ennélfogva sérelmemet nyilvánosságra hozni és a müveit közönség megítélésére bizni. Az első gondolat, a mi előtérbe nyomul, az, hogy én bizonyosan igen keveset s azt is nagyon rosszúl dolgozom. A kimutatások megmutatják, hogy mai napig én nem dolgoztam oly igen keveset, hogy azt semminek lehessen nyilvánítani. A kevés és sok különben nagyon relatív fogalom. A mi az én gyönge erőmnek és csekély tehetségemnek sok: az ö méltósága testi és szellemi óriási erejének igen kevés. Ennélfogva ö méltósága azt szeretné, ha minden biráj.a úgy tudna és annyit birna dolgozni, mint ö. De hát csak egy Sélley van a világon. Arra a csodaszerü munkásságra, mikor ő biró korában 1,200 ügyet elintézett egy év alatt, más közönséges halandó nem képes ; mert ha utánozni megkísérli, belebolondul vagy belehal. Azt csak én tudom meghatározni, hogy egészségem kockáztatása és agyam megerőltetése nélkül mennyit birok el ? Már pedig az én lelkiismeretem nyugodt a felöl, hogy eme korlátok között eleget dolgozom. Ugyanis naponkint 6 órát, de sokszor 8—10 órát töltök el munkában. Igaz, hogy a 6-ik órán túl levő órákat olykor jogi könyvek és jogi lapok olvasásával, tanulással, jogirodalmi munkálkodással és »T e 1 e k k ö n y v, birtokrendezés, telekkönyvi átalakítás, betétszerkesztés» című nagy munkám második kötetének megírásával töltöm el. Más országban egy csomó könyv megírásáért én talán már fényes jutalmat kaptam, vagy legalább is miniszteri elismerésben részesültem volna. Nálunk azonban a jogirodalmi működés is csak szálka, mely szemet szúr ; mert azt tartják, hogy az alatt az idő alatt is a hátralékokat néhány számmal apasztani lehetett volna. Még megérem, hogy e miatt fegyelmi eljárás alá vonnak. De bármi történjék : a hivatalos munkásságnak 6 óránál többet megerőltetés nélkül ezentúl sem szentelhetek. Dolgoztam én már életemben rendkívül sokat. Budapesten nem volt elég a nappal, éjjel is dolgoztam. De meg is erőltettem magamat ; agynyomást kaptam. Orvosom eltiltott egy darabig minden szellemi munkától s lelkemre kötötte, hogy ha életem kedves, többé meg ne erőltessem magamat. Azóta nem dolgozom annyit, mint azelőtt; hanem csupán csak annyit, mennyit megerőltetés nélkül elbírok. Tudja ő méltósága is ; mert elmondottam neki, mikor első ízben jóakaratúlag és szép szóval figyelmeztetett arra, hogy többet dolgozzam s már akkor tiszteletteljesen megjegyeztem, hogy megerőltetés nélkül többre nem vagyok képes. Mindenkitől egyforma munkásságot követelni lehetetlenség. Az egyik biró, kinek erősebb testi szervezete, nagyobb szellemi ereje, könnyebb és gyorsabb felfogása van, avagy a ki szakmájában már nagy jártasságot szerzett : sokkal többet képes termelni, mint az a másik biró, kinek gyengébb a testi szervezete és szellemi ereje, nehézkesebb és lassúbb a felfogása, avagy a ki eddig másféle szakmában képezte ki magát. Lehet-e ezt a birót igazságosan elitélni azért, mert nem bir annyit termelni, mint az a másik ? Avagy büntethető vagyok-e én azért, hogy 22 évi terhes szolgálat után most már nem birok annyit dolgozni, mint legény koromban ? ! Hát a birót, ha megöregszik s munkaereje egy kissé csökken : mindjárt el kell lökni, mint a kifacsart citromot ? Hosszas szolgálatnak és sok évi jogirodalmi működésnek ez legyen a jutalma ? Jaj annak az országnak, a hol igy bánnak a bírákkal, mert abban az országban önérzetes, független birák helyett csak szolgalelkek fognak birói széket ülni, kikkel a hatalom azt tehet, a mi neki tetszik. De hála istennek, mi még nem jutottunk ennyire. A királyi Curia engemet azért, hogy nem birok annyit dolgozni, mint más, bizonyára nem fog elitélni. De bármi történjék velem: többet én ezután sem dolgozhatom. Családomnak, hét gyermekemnek - egyedüli kapitálisuk az én egészségem — szüksége van az én életemre, azt a kapitálist tehát nem kockáztathatom. Végtelenül sajnálom, hogy ez által elnökömnek haragját magamra vonom, de isten látja lelkemet, hogy nem tehetek másként. Kötelességem megemlíteni, hogy akkor, midőn az első izbeni figyelmeztetés ért, három ügyet jelentettem be, melyek közül kettő nehéz per volt. Ülés ulán tanácselnököm megdicsért, hogy igen szépen dolgoztam ki az ítéletet. Most hat ügyet jelentettem be, köztük egy nagy sorrendet és két kiutalási ügyet. Maga az egy sorrend, melynél 9 terjedelmes tlkkvi hiteles másolatot kellett behatóan áttanulmányoznom s a 4 kilo 50 gramm súlyú iratokat alaposan átvizsgálnom a végből, hogy meg lehessen állapítani, ha vájjon a sorrendi tárgyalásra meg lett-e és szabályszerűen lett-e idézve minden érdekelt, két egész napot veit igénybe. Csak az tudja, a ki telekkönyvi szakember, hogy olykor egy vékony telekkönyvi ügy is sok időt vesz igénybe. Nem tehetek róla, de én nem tudok sebesen, nem tudok felületesen dolgozni. Más talán nem töpreng annyit. De én nem nyugszom addig, mig tövéről hegyire mindent át nem nézek, mindent el nem olvasok s agyamban minden oldalról mindent meg nem forgatok. Végrehajtási ügyekben csak ritka esetben, telekkönyvi ügyekben pedig két egybehangzó végzés ellen egyáltalán nincs a másodbirósági határozat ellen a harmadbirósághoz felebbvitel ; ily ügyekben tehát a biró vállaira igen nagy felelősség súlyosodik, azért azokban sem szabad másként, mint szigorú pedanteriával és alapossággal dolgozni. Nem követhetem tehát ö méltóságának azt az egy izben — talár nem egészen komolyan mondott— tanácsát, hogy »ne dolgozzam oly nagyon alaposan«. Teljesen felfogom én ő méltóságának nehéz helyzetét s nem csodálkozom azon sem, hogy a hátralékoknak ijesztő mérvben való szaporodása miatt a rendelvények és feloldások boszantják. De mikor alapos munkát végezni azok nélkül nem lehet. Egy biró sem old fel szívesen s nem örömest javasol rendelvényt, mikor már az ügyet áttanulta; hiszen mikorára az ügy újra kezébe kerül, addigra azt elfelejtette s újra kell tanulnia, mig ha érdemben intézheti el, megmenekült volna tőle. Aztán a feloldás vagy rendelvény el nem fogadása esetére a bírónak mindig meg kell előre alkotni véleményét az érdemre nézve is, a feloldás és rendelvény tehát semmivel sem okoz a bírónak kevesebb dolgot, mint az érdembeni határozat. Azon sem ütközöm meg, hogy ő méltóságát a hátralékok gyors apasztására irányuló ügybuzgalma annyira elragadta, hogy az ügyeknek gyorsabb tempóban való előadhatása végett egyik ülésben azt indítványozta, hogy polgári perekben is csupán csak az elsőbirósági Ítélet olvastassék fel s az előadóhoz netalán intézendő kérdések után olvastassék fel az előadó tervezete. Az ilyen indítványt, mint a birói felelősséggel össze nem egyeztethetőt s mint olyat, mely ha elfogadtatnék, az alapos igazságszolgáltatásnak sirját ásná meg, kötelességünk tiszteletteljesen mellőzni. Még csak az a kérdés marad hátra : való-e az, hogy az én munkám rongy és semmit érő? Ezt még soha senki sem mondotta eddig rólam. Ha rongy és semmit érők volnának az én dolgozataim : nem menne legtöbb véleményem egyhangúlag keresztül ; nem kerülnének dolgozataim tanácselnököm revíziója alól oly tisztán keresztül, hogy csak igen kevésben van valami igazítás. Ha rongy és semmit érő munkát végeznék : birótársaim nem tisztelnének meg azzal, hogy telekkönyvi és végrehajtási ügyekben hol egyik, hol másik szerencséltet hivatalszobámban s véleményem felöl kérdezősködnek ; más ügyekben pedig én fordulok egész bizalommal hozzájuk. Az megtörténhetik velem, hogy valamit tévesen fogok fel, a királyi Curia ennélfogva határozatomat megváltoztatja. De azt nem mondhatja jogosan rólam senki, hogy rongy és semmit érő munkát végezek. Mert én szeretettel csüggök szakmámon ; ennélfogva teljes erővel igyekszem jól, alaposan és szépen dolgozni. Az alaposság rovására azonban sietni, kapkodni és felületeskedni sohasem fogok, ha még oly ijesztő mérvben gyűl is a restancia. Káplány Géza, szegedi kir. Ítélőtáblai biró. Vegyesek. Ny Ilii-alomba vonuló curiai birák. Kaszay Zsigmond és Nagy Samu curiai birák 40 évi közszolgálat után nyugdíjaztatásukat kérték s az meg is adatott. M a r c e g 1 i a Antal, L a c z a József és Hajdú Lajos curiai birák pedig értesülésünk szerint még ez év folyamán nyugalomba vonulnak. A XXI. német jogászgyülés folyó hó 10. és 11-én tartja XXI. közgyűlését Kölnben. Megvitatás s megoldás alá mind a magán-, mind a büntetőjog köréből több kérdés kerül. Ezek közt kiváló helyet foglal el azon bűnvádi kérdés, a mely jelenben