A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 34. szám - Ellentétes felsőbirósági joggyakorlat

A J O Gr. fel és onnan terjedt el a fővárosba. Miután a fiatal jogásznemzedékhez tartozom, a 12 — 20 év előtti gyakorlathoz hozzászólani nem tudok. De látom és tudom azt, hogy az ügyforgalom az ország valamennyi bíróságánál évről évre rohamosan és óriási mértékben növekszik és ezzel szemben látom és tudom azt, hogy a birói és fogalmazói személyzet létszáma aránytalanul csekély mértékben szaporittatik. 1 la összehasonlítjuk a húsz év előtti arányt a maival, ugy kitűnik, hogy a mai bírónak — mindhárom fokon — 2 — 3-szorannyi teendő nehezedik a vállaira mint akkor Ez engem gondolkodóba ejtett és ennél ,a világitásnál vizsgáltam a Nagyságod által kárhoztatott abusust. És gyökeret vert bennem az a meggyőződés, hogy ezt az abusust a valódi életszükséglet vagy jobban mondva a végszükség hozta létre és hogy a jogi élet ebben a formában is igyekszik segíteni a tarthatatlan állapotokon; máskülönben képtelenség lett volna az, hogy rohamosan terjedjen el az egész országban, dacolva minden tilalommal. Hogy bárminő szigorral kiirtani lehessen: a mai viszonyok között kétlem. De mondjuk, hogy megtörtént. Mi lesz az eredmény? Országos éhínség esetén e.yes vidékeken a nép korpából és zabszalmából készített kenyeret. Vájjon mi történt volna, ha az országos közegészségügyi tanács constatálja, hogy ez a kenyér az egészségre káros és conliskálja a nélkül, hogy mást, jobbat adott volna helyette ? Mind nagyon szép az, a mi a perrendtartásban megírva van. Hogy a biró tartozik személyesen kihallgatni a feleket. Hogy tartozik nyomban Ítéletet hirdetni. De hát ha nem lehet. 1 la ö is csak egy ember és egyszerre csak egy ügyet tárgyalhat, holott hármat tárgyalni muszáj. Mert ne higyje Nagyságod, hogy az alatt, a míg »az ügyvédek formaszerü jegyzőkönyvi tárgyalást folytatnak;', addig a biró »az Íróasztala mellett ül és végzi currens Írásbeli munkájáU. Teljesen tévesen van Nagyságod informálva. Az a biró az alatt maga is tárgyal, még pedig a tárgyalások nehezebb részét végzi. A személyesen megjelent feleket és a tanukat hallgatja ki, esküket vesz be, közbe pedig vérmérsékletéhez képest — phlegmaticus, cholericus, sanguinicus vagy más módon csitítja a várakozó többi feleket, a kiknek 19 évi állami bíráskodás dacára sem fér a fejükbe, hogy miért idézik őket 8 órára, holott fél 12-kor sem kerül még a sor reájuk. A ki tudja, hogy mennyi vesződséggel és fáradsággal jár egy tényállás kipuhatolása akkor, a mikor félművelt és egészen műveletlen emberekből áll a személyesen megjelenő felek túlnyomó többsége, az bizony nem illeti a bírót azzal a váddal, hogy kényelemszeretetből engedi meg egyes esetekben az ügyvédeknek a tárgyalási jegyzőkönyvek megírását. Nagyságod felszólalása arra a hiedelemre is enged következtetni, mintha minden járásbíróságnál, minden ügy, a hol a felek ügyvédet vallottak, ily módon nyerne elintézést. Erre részben már fennebb reflectáltam, é helyen csak azt kívánom megjegyezni, hogy a mely bíróságoknál dívik is ez a »kínövés«, ott is az ügyvédek által képviselt ügyeknek csak a kisebbik része lesz irásbelileg tárgyalva. Azzal kezdettem válaszomat, hogy az abusust nem menteni, hanem annak okaira reámutatni akarok. Mellőztem ez okon azt, hogy nem ritkán fordulnak elő oly sommás perek, a melyekben egész számcsoportokkal, rovatokkal és egyéb oly tényálladéki elemekkel kell bajlódni, a melyek a szóbeli előadásra sokkal kevésbé alkalmasak, mint az írásbelire. Az ily természetű sommás perek rendszerint irásbelileg tárgyaltatnak és itt már beismerem azt, hogy az alaposság mellett a kényelem szempontja is szerepet játszik. Ámde az ily perek száma oly csekély, hogy azok relatiójáu maga az abusus országszerte el nem terjedhetett volna. Hogy a szokás megvan, az tény, Kétségtelenül abusus, magam is hozzájárulok ahhoz a nézethez, hogy kiirtandó. De mint az élettel és a felekkel közvetlenül érintkező ügyvéd, előbb felvetem azt a kérdést, ha vájjon ez az abusus oly káros következményekkel jár-e, hogy azt mai viszonyaink között is á tout prix kiküszöbölni, tüzzel-vassal irtani kell, a nélkül, hogy helyébe valami jobbat állítani lehetne. Azt hiszem, nem. Először is jogsérelem egyik félen sem történik. Másodszor pedig, ha törvény szerint előírva van az ügyvéd részére az, hogy a legfontosabb rendes pereket írásban köteles tárgyalni, akkor talán képesnek lehet őt tartani arra is, hogy egy sommás pert jegyzőkönyvileg elvégezzen. Mert azt csak nem sorolta fel Nagyságod a legfőbb érv gyanánt, hogy íveket irnak össze és személyeskednek ? Hiszem, hogy fordulnak elő ilyen esetek is, de azt vélem, egyetértőleg vallhatjuk, hogy ezek a ritka kivételek. Tehát igenis kiküszöbölendőnek tartom, de csak ugy, hogy egyúttal helyébe jobb jöjjön, a mely a törvény követelményeinek és a jogkereső közönség érdekeinek egyaránt megfelelErre a jobbra Nagyságod is utal, a midőn a szóbeliség és közvetlenség általános behozatalát említi. Én is ezt tartom a legjobb orvosságnak. Azonban megvallom, hogy a sokat dicsért és még többet emlegetett szóbeliséggel szemben nekem nagy aggályaim vannak. Nagyon félek tőle, hogy annak behozatala által igazságszolgáltatásunk még sokkal veszedelmesebb kátyúba fog jutni, mint a milyenben most van. Igyekeztem fennebb kimutatni azt, hogy a megrótt kinövés valódi oka a bírósági személyzet számszerű elégtelenségében rejlik. Ez lesz a teljes szóbeliségnek is a megölő betűje. Mert minálunk az igazságügyi politika 23 év óta olyan, hogy azt másnak, mint krajcáros 1 politikának nevezni nem tudom. Ugy a múltban, mint a l jelenben, minden igazságügyi intézkedésnek, legyen az nagy ! avagy kicsiny, alap- és sarktétele az, hogy semmibe se kerüljön, i vagy legalább is jó olcsó legyen. Elkezdve a bírósági hivatalnokok ' fizetésén, folytatva azon a rongy papíron, a melyre nemzedékekre kiható jogokat szabályozó Ítéletek iratnak és végezve a hírhedt bírósági tintán, a mely inkább viz mint gumi arabicum: mindenütt jelszó az olcsó. A mikor törvényszéki könyvtárakról van szo: akkor megspórolják azt az irodai általányból, a mikor pedig a kir. táblák szétosztásáról, akkor licitálást hirdetnek a városok között. Már pedig hol lehet jobban spórolni, mint a személyzet létszámában ? Ez az irány fennáll és virágzik máig is, bizonyíték reá a kir. ítélő táblák szétosztásáról szóló törvény és a kir. itélő táblai bírák létszáma. Bizonyíték reá az az emberfeletti küzdelem, a melyet felsőbíróságaink a hátralékokkal szemben sikertelenül folytatnak és a mely küzdelem épen ugy fo]y az elsőfolyamodású bíróságoknál is. Ezzelt a múlttal, ezzel a jelennel szemben én nem merem hinni és remélni azt, hogy a jövőben — legalább a közeljövőben gyökeres változás essék. Már pedig a szóbeliség behozatala jelentékenyen több személyzetet igényel a mainál, a mai létszám mellett a hátralékok nem hogy apadni, de szaporodni fognak. Ezzel a rendszerrel, ezzel a politikával kell szakítani, mert nézetem szerint ennek képezi egy kicsinyke oldalhajtását az is, a melyet Nagyságod megrótt. Meg vagyok győződve róla, hogy a mely percben a bíróság létszáma országszerte a kellő mértékre felemeltetik, a mely percben az igazságügyi központi vezetés nem fog a bírótól többet követelni, mint a mennyit emberileg teljesíteni lehetséges : abban a percben meg fog szűnni ez az abusus is, sok minden mással egyetemben. Addig azonban alig hiszem, hogy bármily felügyelet is kellő eredményt szüljön és attól tartok, hogy ha sikerül elnyomni a mostani praxist, a mely sem nem veszélyes, sem nem káros, keletkezni fog valami más, a mely rosszabb eredményekre vezet. Mert a jogélet követelményeit: az ügyek ellátását nem elnyomni, hanem kielégíteni kell. Nagyságodnak Kolozsvárt, 1891. augusztus hó 10-én alázatos szolgája Dr. Tuisek Sándor, ügyvéd. Ellentétes felsőbirósági joggyakorlat. Irta ; UJSZÁSZY GYULA, kir. aljárásbiró Gyöngyösön. Az 1877. évi XXII. t.-cikk 11. §-ának 1. pontja szerint pénzköveteléseket tárgyazó keresetek, melyek összege a járulékokon kivül 50 frtot meg nem halad, kis. polg. peres útra tartoznak. A gyakorlat elsőben a pénzköveteléseket ugy értelmezte, hogy csak akkor van helye a kisebb polgári perútnak, ha a per alapja, illetve jogcíme pénzadásból keletkezik s minden más című perek, habár 50 frton alul vannak is, nem tartoznak a kp. perútra, igy kár — bér — stb. iránti keresetek a sommás bírósághoz lettek beadva. A gyakorlat utóbb az irányban fejlődött, hogy ez esetben a fenti törvénycikk hivatkozott 1. pontja illuzióriussá válnék — általában az 50 frt értéket meg nem haladó bármi jogalapú keresetek csak kp. perúton érvényesithetők — a mennyiben más ügybirósághoz utalva nincsenek. E cikk írójához W. L. felperes 23 frt 50 kr. iránti kártérítési sommás pere került, melyben az Ítélet érdemileg meghozatott azért, mert a kár regalecsonkitásból származott s annak meghatározása végett felperes rendes bírósághoz utasíttatott s az erre alapul szolgáló miniszteri rendelet régibb az 1877 : XXII. t.-cikknél. (4,130/1888. curiai végzés ügyvédi díjak végett.) A bpesti tek. kir. itélő tábla azonban 36,099/1889. sz. végzésével az elsőbíróságnak ítéletét, az előző eljárással együtt hivatalból megsemmisítette azon indokból, mert felperes keresete 23 frt 50 kr. készpénzbeli követelésre irányul. Az 50 frtot meg nem haladó készpénzbeli követelést tárgyazó keresetek az 1877. évi XXII. törvénycikkben szabályozott eljárásra tartoznak, a mely eljárástól eltérésnek helye nincs, miből kifolyólag az elsőbíróság az 1881. évi LIX. t.-c. 39. §-a c) pontjába ütköző és hivatalból figyelembe veendő semmiségi okot szolgáltatott. Ezen II-odbirósági végzés a 6,006/1890. számú III-adbirósági végzéssel indokolásánál fogva helybenhagyatott. Teljes megnyugtatására szolgált tehát cikkírónak, hogy jövőben az eljárás szabályozottnak tekinthető és nem lesz kétség. így, midőn lS90-ik évben W. L. 8 frt kártérités iránt keresetét a sommás bírósághoz adta be, cikkíró teljes biztonságérzetében az illetékességet leszállította, mely végzés ellen felfolyamodás adatván be, a budapesti kir. itélő tábla a 11,098/p. 1891. számú végzéssel az elsőbiróság végzését megváltoztatja, a kir. járásbíróság illetőségét megállapítja és az ügy érdemében további szabályszerű eljárásra utasítja. Indokok: meg kellett állapítani a kir. járásbíróság illetőségét, mert a fennálló törvén y e s g y a k o r 1 a t é s a törvény szelleme szerint