A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 28. szám - A gyámság jogi természete. 3. r. - Kinek kézbesítendő a végrehajtás korlátozási kereset?

A JOG. 223 — a kitagad ás kifejezésébe — kapaszkodva követelte a kötelesrésznek M. M. gyermekei részére leendő megszorítás nélküli átadását, azt állítván, hogy miután M. M. k i t a g a d t a t o tt s így kötelesrészt nem kapott, leszármazói jogositvák a kötelesrésznek megszorítás nélküli kihasitását kívánni. Nem akarok itt ez álláspont helyességének vagy helytelenségének vitatásába bocsátkozni, annál kevésbbé, mivel ma már ítélt dologgal állunk szemben, de a per lefolytát meg kell ismertetnem. A helyesen eszközölt perreutasitás folytán M. M. férje, mint gyermekei törvényes képviselője és az ügygondnok inditák meg a pert felperesi minőségben az örökhagyó özvegye, a kedvezményezett leány s maga M. M. ellen, utóbbi pedig viszonkeresetet támasztott férje, mint gyermekei képviselője iránt. Kétségtelenül sajátságos per, mely az által válik érthetővé, hogy az örökhagyó özvegye s kedvezményezett leáuya a hagyatéki eljárás során elismerték M. M.-nek kötelesrészhez való jogosultságát, de annak nagyságára nézve oly összegben egyeztek meg vele, melyet sem a kiskorú gyermekek képviseletére hivatott férje, sem a gyámhatóság el nem fogadhatott. Mind a háromfokú bíróság felpereseket keresetükkel egybehangzóan elutasitá, de az alperesi viszonkeresetnek csak az elsőbíróság adott helyt, kötelezvén II. és III. r. alperest, hogy [. r. alperesnek, M. M -nek kötelesrésze czímén 36,266 forint 841/2 krt IS nap alatt fizessenek. A másod- és harmad bíróság ellenben 1 r. a 1 p e r e s n ö t M. M.-et kötelesrész iránti viszonkeresetével, mivel ez az ügygondnok ellen nem, hanem csak már meglevő gyermekeinek törvényes képviselője ellen intéztetett s igy az ügygondnok az ellen nem is védekezhetett, egybehangzólag elutasitá. így tehát az örökösödési perben voltakép csak az döntetett el, hogy sem M. M. már életbon levő, sem ugyanannak még születendő gyermekeinek kötelesrészre nagyatyjuk M. A. hagyatékából igénye nem lehet, de nem döntetett el, minthogy a másodés harmadbiróság a viszonkereset elbírálásába nem bocsátkozott, vájjon I. r. alperes M. M-nek van-e igénye korlátlanul a kötelesrészre vagy pedig csak a végrendeletben foglalt megszorítással. Felfogásom szerint tehát a hagyaték átadásának mindaddig helye nem lehet, míg vagy egy kitűzendő újabbi hagvatéki tárgyalás alkalmával M. M. kiskorú gyermekeinek törvényes képviselője és az ügygondnok bele nem egyeznek abba, hogy a kötelesrész M. M.-nek a végrendeletileg megállapított korlátozástól ir.entesen kiadassék, vagy pedig M. M. egy általa megindítandó ujabbi örökösödési perben kiskorú gyermekeit s a még születendő gyermekek ügygondnokát ennek tűrésére nem kényszeríti. Az i lető kir. törvényszék azonban más nézetben volt, átadta a végrendeletben örökösökül nevezett kiskorúak törvényes képviselője s az ügygondnok újabbi meghallgatása nélkül örökhagyó özvegyének a hagyatéki ingókat, a kedvezményezett leány ágának az ingatlanokat, M. M.-nek a korlátozástól ment kötelesrészt s ezzel azon elvet szentesité : Hogy nemcsak az értekezésem elején emiitett három esetben, hanem akkor is helye van a hagyaték átadásának, ha sem az összeshagyatéki igénylők közt egyezség nem létesült, sem pedig az összes igények felett az örökösödési per bírája Ítéletet nem mondott. Természetes, hogy ezen végzés ellen felfolyamodás adatott be, melynek eredményét annak idején közleni fogom »A J o g« j hasábjain, de addig is, míg az illetékes kir. ítélőtábla az ügy felett határozna, minthogy én jelen esetben a hagyaték átadását kétségtelenül helytelennek s idöelőttinek tartom, felkérem tisztelt jogásztársaimat, miszerint az esethez hozzászólni s engem felvilágosítani szíveskedjenek, helyes-e az említett törvényszéki végzés s ha igen, minő indokból? A gyámság jogi természete " Irta . SOMOGYI JÓZSEF, árvaszéki jegyző Szombathelyen. A gyámság ezen közköteles jellege elsőbben is abban nyilvánul, hogy mindenki, a ki arra a hatóság által törvény szerint kirendeltetett, azt elfogadni tartozik ; másodszor pedig azt hozza magával, hogy a gyámtól gyámságra való különös képesség ne követeltessék. A különös gyámi képesítés szükségtelen és fölösleges ; elég, ha a kirendelendő gyám általános cselekvési és józan vagyonkezelési képességgel bír, ha legalább Í3 olyan vagyonnal, vagy jövedelmi forrással rendelkezik, mely mellett gyámi teendőit teljesíteni képes és ha a gyámolt lak- vagy tartózkodási helyéhez és 1 vagyonához oly közel lakik, hogy azzal a szükséghez képest közvetlen érintkezhetik és vagyonának kezelését szabadon eszközölheti. Ezen szempontokból a gyámság viselésére képtelenek : 1. mindazok, a kik maguk is gyámságra vagy gondnokságra szorulnak, mint pl. a teljes kort el nem ért és elaggott egyének, őrültek, tékozlók stb.; 2. megbízhatatlan jellemű személyek, kik többszöri lopásért * Előző közleményt lásd a »J o g« 24. és 26. számaiban. vagy sikkasztásért, csalásért és haszonlesésből eredő bűntett vagy vétség miatt jogerűleg elitéltettek; 3. földhöz ragadt szegények, koldusok; 4. a hadsereg tagjai és távollevők ; 5. a kik erkölcstelen életet élnek. A nők azonban, kikben a képesség arra nézve, hogy gyámságot vállalhassanak, a tapasztalat szerint legkevésbé seri hiányzik, a gyámságra képteleneknek nem mondhatók. Különös akadályul szolgálhat egyébként a gyámolt és a gyámul kirendelendő személy között esetleg fennálló peres vagy személyes állásukat és vagyonukat érintő vitás viszony, mely körülmény azonban hozzátartozóikra nézve már csak azért sem alkalmazható, mert ez által ép ugy, mint valamely magasabb gyámi képesség kimondása által alkalmas ürügy nyújtatnék arra, hogy sokan a terhes gyámi tiszt kötelezettsége alól meneküljenek. Pedig a gyámság közhivatali jellege, mint kiemeltük, megköveteli, hogy mindenki, a ki a hatóság által törvény szerint gyámul kirendeltetett, azt tartozik is elvállalni. Rendszerint tehát felmentvény még a hatóság által sem adható ; kivéve oly fontos okokat, melyek miatt például az illetők saját, vagy hivatalos ügyeik és teendőik ellátásában helyrehozhatlanul gátoltatnának. Ezen okok megvizsgálása és megállapítása azonban minden esetben az illetékes gyámhatóságok által eszközlendő. Közhivatali állás egyébként magában véve ily felmentvény alapjául már azért sem szolgálhat, mert hivatali állás az általános természetű polgári kötelezettségek alól elvileg senkit fel nem menthet és azokkal nem ellenkezik, mert a gyámság nem olyan természetű, hogy a mellett a hivatali kötelességek teljesíthetők nem volnának és mert a hivatal kiváltságos állást jogállamban senkinek nem biztosithat. Megjegyzem különben, hogy a felmentési okokat ez értelemben taxatíve felsorolni helyesnek egyáltalában nem tartanám. A gyámság eddig vázolt természetéből következik végre, hogy gyámot csak a hatóság van jogosítva kirendelni; más szóval az államgyámsági rendszer alapelvének megfelelőleg a gyámság csak egy neme létezhetik, t. i. a hatósági gyámság. És ha ennek dacára a történeti fejlődés mégis másra tanít bennünket, ezt részint idegen tényezők hatásának köszönhetjük, részint könnyen elfogadható, opportunus okokkal támogathatjuk. Ertem tudniillik a végrendeleti gyámság intézményét, mely a középkorban sokáig ismeretlen volt, melyet azonban a római jog receptiója általános érvényre emelt. A végrendeleti gyámság igazolásául azon természetes körülmény szolgál, hogy miután lehetetlen tagadnunk, hogy a szülő a legjobb akarattal kész gyermeke jólétéről és érdekeiről gondoskodni és a szülői szeretet a leggondosabb módon képes megtalálni a helyes utat ezen cél elérésére : fel kell tennünk egyúttal, hogy a végrendelkező szülő — akár az atya, akár az anya — csakugyan a legalkalmasabb egyént választotta ki gyermeke gyámolitójául és védőjéül is. Ebben áll tehát a végrendeleti gyámság igazolása; ennek folytán a szülő nemcsak gyámot nevezhet meg végrendeletileg, hanem viszont bárkit abból ki is tagadhat, de olyan személy, ki törvény szerint a gyámság viselésére képtelen, annak még végrendelet alapján sem rendelhető ki. A végrendeleti gyámság azonban, mint már kiemeltem, a gyámság közhivatali jellegével ellenkezik s ép ezért a mai gyakorlat szerint végrendeleti gyámkirendelésnél is elkerülhetlenül szükséges a hatósági megerősítés, mely nélkül a végrendeleti gyám sem jogokat nem gyakorolhat, sem felelősségre nem vonható. Tekintetbe véve pedig a fentebb mondott okokat, a végrendeleti gyámság eszméjének annyiban csakugyan hely engedhető, hogy a végrendelkező akarata a gyámkirendeiésnél első sorban vétessék figyelembe s ha egyéb fontos okok nem szólnak ellene, az általa nevezett gyám hatóságilag is kirendeltessék. Ugyanezen megítélésben részesítendő az úgynevezett »törvényes gyámság« is; mert a vérségi köteléket és az ebből folyó érdekközösséget, mely a rokonokat jótékony hatással egymásra utalja, én sem tartom egészen figyelmen kívül hagyhatónak; de a gyámság, minthogy általános polgári kötelezettségen alapul, meg nem osztható, annál kevésbé képzelhető annak egy »törvényes« neme, a nélkül, hogy minden egyéb nemét törvénytelennek tartanunk nem kellene ! Szolgálhat-e végül a gyámság jogcíméül valamely szerződés ? Törvényeink ez iránt nem intézkednek és bár hazai jogászaink némelyike ezt határozottan megengedhetőnek tartja, szerintem a szerződési theoria a gyámság természetével homlokegyenest ellenkezik és ez okból a leghatározottabb módon elvetendő. Igaz, hogy a gyámságból magánkötelmek is keletkezhetnek, de maga a gyámság a magánkötelmek színezetével a legtávolabbról sem bir; szerződés tehát egyáltalában nem is szolgálhat alapjául. Az alapot mindenkor a kinyilatkoztatott állami akarat képezi teljesen függetlenül mind a gyámolt, mind a gyámul hivatott személy akaratától! (Folyt, köv.) Nyilt kérdések és feleletek. Kinek kézbesítendő a végrehajtás korlátozási kereset ? (Felelet.) A »J o g«-nak folyó évi 26-ik számában, »Nyilt kérdések és feleletek« rovatában dr. Hilbert István szegszárdi ügyvéd ur által fölvetett fenti kérdésre következőkben fejtem ki nézetemet: Az 1863. évi LIV. t.-c. 259. §-a világosan intézkedik arra nézve, hogy mely végzések kézbesítendők alperesnek magának és melyek a felek megbizottainak.