A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 22. szám - Bolgár igazságügy. (Vége.) 2. [r.]

174 A JOG. F. Ábrahám képviselőjét provokált, a mint az ellenem irányuló közvetett kihívásnak tekintem azt is, hogy a pozsonyi városi árvaszéknek fegyelmi vétség elkövetését imputál, mert ügyfelem érdekében tett érvelésemet helyeseknek felismerve, állítólag az árvák hátrányára F. Ábrahám érdekeit előmozdítja. Ha ezen vétség az alaposság látszatával is birna, akkor én legalább mint bűnsegéd szerepelnék, ezen szerepet viselni pedig hajlandó nem vagyok és ab ovo az ügynek tárgyalásakor sem voltam. Az ügy érdemét illetőleg megjegyzem, hogy cikkíró ur ennek nem hű, hanem valóságos torzképét adta, a mint azt alább kimutatni fogom. Az 1882. évi október 8-án Pozsonyban végrendelet nélkül özvegye és 5 kiskorú gyermekének hátrahagyása mellett elhalt néhai S. János György volt pozsonyi lakos és bordély tulajdonos a pozsonyi városi árvaszékhez érkezett haláleseti felvétel szerint, valamint özvegyének jegyzőkönyvi vallomása és az ugyanettől beszerze tt, az árvaszék által 2,560/1882. árv. szám alatti végzéssel a bécsi lipótvárosi c s. k i r. járásbíróságnak megküldött honlevél szerint Bécs városi illetőségű osztrák állampolgár volt, következőleg az atyjuk illetőségétkövetettkiskorú gyermekek nem magyar, hanem az illetékes bécsi lipótvárosi gyámhatóság alá tartoztak. Ebből folyólag kétségtelen, hogy helyesen járt el a pozsonyi városi árvaszék, midőn a hagyatéki ügyet a nevezett osztrák gyámhatóság beavatkozása mellett letárgyalta és ezen hatóságnak a kiskorúak örökrészeit a hagyaték átadása után rendelkezésére bocsátotta. Hasonlókép rendeztetett az örökhagyónak Pozsonyban 1883. évi március 25-én elhalt S. György nevű kiskorú gyermeke után maradt hagyaték is. Nem való tehát azon állítás, hogy a városi árvaszék néhai S. György állampolgárságát nem is kutatta, hanem ellenkezöleg azt szorgos kutatás után meg is állapította. Özv. S. szül. B. Katalin pedig osztrák állampolgárságát nemcsak hogy kifejezetten fentartotta, hanem azt még kétséget kizáró módon megerősítette az által, hogy mint addig, ugy továbbra is — halála napjáig — Bécsben állandó lakást tartott, gyermekeit ott neveltette és ugyanott adót fizetett. Mint osztrák állampolgár, F. Ábrahám szintén osztrákállampolgárral az osztrák törvények szerint érvényes polgári házasságot kötött és nem hiszem, hogy széles hazánkban találkozhatnék oly hatóság, a mely a jelzett körülmények közt kölött házasságot saját törvényeink alapján érvényétől megfosztaná és épen ugy nem hiszem, hogy ha cikkíró ur ügyfele ezen ténykörülményeket a nagyméltóságú m. kir. belügyminisztérium előtt el nem hallgatja, ugy ez néhai S. György bordély tulajdonost magyar állampolgárnak bizonyára nem declarálta volna. Ezen előzmények valának mérvadók a pozsonyi városi áivaszékre nézve, midőn özv. S. Katalin utóbb férjezett F. Ábrahámné végrendelet nélkül elhalt, mely hagyatékban az árvaszék a hagyatékhatósági teendőket és a halasztást nem tűrő gyámhatósági intézkedéseket (gyám. törv. 201. §.) végezte és illetőleg végzi, mig a gyámhatóságot egészen helyesen a bécsi lipótvárosi cs. kir. járásbíróságnak átengedte, egyúttal a kiskorúak jogi képviseletével a vánsi tiszti főügyészt bízta meg ügygondnoki minőségben, mi által H 1 a t k y Fülöp ügyvéd urnák tevékenysége elejétől fogva feleslegessé vált. Midőn azután néhai F. Katalin hagyatéka tárgyalás alá került, cikkiró ur a felhozottak tudatában velem a városi főügyész hozzájárulása mellett készségesen megkötötte azt az egyezséget, melynek értelmében ügyfelemnek mint az örökhagyó férjének igényei végkielégítésére 4,500 frt kifizetendő, jól tudván, hogy jelen esetben a hagyaték feltétlenül az osztrák polgári törvénykönyv alapján rendeztetni fog és hogy ennek 757. §-a értelmében F. Ábrahámnak — egyezség nem létében — sokkal több járna. Eddig tehát a szent béke uralkodott és a városi árvaszék az egyezséget gyámhatósági jóváhagyás végett a bécsi lipótvárosi cs. kir. járásbírósághoz átküldte. Ezen idő alatt W. Gusztáv gyám neje elkövette azt a ballépést, hogy a szünidők alatt nála levő kiskorú leánygyermekeket a bordélyházba vitte, mely lépését F. Ábrahám a hozzá intézett levélben megrótta. Ezt megboszulandó a gyám és neje elhatározták, hogy ügyfelemet az egyezségileg neki járó 4,500 frttól is megfosztják, mire cikkiró ur megfelelő tanácsot adott, ugy okoskodván, hogy ha néhai S. Györgyöt sírjában magyar állampolgárrá átváltoztatja, akkor a kérdéses polgári házasság is érvénytelenné válik és F. Ábrahámnak a hagyatékra igénye nem lesz. A cikkiró által képviselt W. Gusztáv tehát a nagyméltóságú m. kir. belügyminisztériumhoz fordult és kimondatni kérte, hogy néhai S. György, a ki 10 éven át Pozsonyban lakott és itt ingatlan vagyonnal birt, magyar állampolgárnak tekintendő ; ez sikerült is, mert a legkisebb nehézséggel sem jár, a mennyiben az osztrák kormánytól könnyű volt kieszközölni oly tartalmú értesítést, hogy néhai S. György osztrák állampolgárságának fentartását kifejezetten nem kérte, de nem sikerűit volna, ha cikkiró ur a már fentebb előadott ténykörülményeket mala fide el nem hallgatja, ha az illetékes gyámhatóság, vagy csak a pozsonyi városi árvaszék mint hagyatéki hatóság utján kérvényét felterjesztette volna, mert csak fel nem tehető, hogy a magyar kormány egy bordélytulaj, donosra, a ki nejével együtt az osztrák állampolgárságot hallgatag cselekményeivel, de kifejezetten is fentartotta, a ki halála napjáig Bécsben a dót fizetett és állán dó lakást tartott, a magyar állampolgárságot akarata el Jenére r áerőszakolta volna. És az ily alattomos módon elnyert állampolgárság révén szándékozik a gyám F. Ábrahám ügyfelemet jogos igényeitől megfosztani? Igaz, hogy cikkiró ur a bécsi gyámhatóságot értesítette, hogy a létrejött egyezség jóváhagyását (tehát nem a hagyaték érdemleges elintézését, mert a hagyatéktárgyalás mai napig megejtve nincs, hanem igenis csak elrendelve) függőben tartsa; igaz az is, hogy a gyámhatóság a városi árvaszéknél ez iránt tudakozódott, de az is igaz, hogy ez utóbbinak a honosítási ügyről hivatalos tudomása nem volt és hogy ity értelemben helyesen intézte el a bécsi gyámhatóság megkeresését. Hogy az erre vonatkozó 3,004/1891. árv. sz. végzés valótlanságot tartalmazna, azt cikkírón kívül senki sem merné a pozsonyi városi árvaszékre ráfogni. A bécsi gyámhatóság erre a Fanger Ábrahámmal kötött egyezséget helybenhagyta és a gyámnak ezen helybenhagyás ellen beadott felebbezését a bécsi másodfokú bíróság elutasította. Az iratok a pozsonyi vár. árvaszékhez érkeztek és ez mint hagyatékhatóság a 4,500 frtot Fangernek kiutalványozta, a kifizetést azonban a végzés jogerőre emelkedésétől függővé tette, ez pedig mai napig jogerőre nem emelkedett. Az összes iratok egyúttal a hagyaték letárgyalása végett a kir. közjegyzőnek kiadattak. Itt tehát csak a helybenhagyott egyezség foganatosításáról, de nem átadó végzésről lehet szó. Épen úgy nem lehet szó arról sem, hogy a pozsonyi vár. árvaszék a hagyaték tárgyalásánál az osztr. ált. polg. trvk. elveit alkalmazza és a magyar törvényt háttérbe szorítja, mert az érdemleges tárgyalás még nem ejtetett meg, még csak most lett elrendelve és ennélfogva cikkiró úr állítása egyrészt merő valótlanság, másrészt célzatos rágalom. Végül még cikkiró úr ügyfelével, Wellisch Gusztáv volt gyám személyiségével kell röviden foglalkoznom, hogy ennek feldicsért »érdemeit« a kellő mértékre szállítsam. Wellisch Gusztáv ugyanis még a bécsi gyámhatóság által és a pozsonyi vár. árvaszék határozott ellenzése dacára lett gyámnak kirendelve és ezen minőségében megkötötte Fanger Ábrahámmal a szóban forgó egyezséget. Midőn a bécsi gyámhatóság ezen egyezséget helybenhagyta, a nevezett gyára, illetőleg cikkiró mint képviselője a helybenhagyó végzés ellen felebbezéssel élt, mire a bécsi gyámhatóság a pozsonyi vár. árvaszékhez oly megkereséssel fordult, hogy hallgassa ki a gyámot, mi célja van az általa elfogadott egyezség elleni jogorvoslatnak. Wellisch Gusztáv megtagadott minden nyilatkozatot és most már saját nevében, de a cikkiró irodájából került felebbezést adott be, melyben képviselőjét azzal vádolta, hogy meghatalmazását túllépte, midőn Fanger Ábrahámmal kiegyezett, habár az egyezség megkötésénél személyesen is jelen volt és az ellen nem tiltakozott. Midőn Fanger Ábrahám a gyám nejének fenti tényéből folyólag panaszszal élt, Wellisch Gusztáv elismerte az ellene felhozott vád alaposságát és egyszersmind előadta, hogy ő a Fangernek járó 4,500 frt kifizetését nem ellenzi és soha nem ellenezte ; a német anyanyelvén előtte felolvasott ezen jegyzőkönyvet sajátkezűleg aláirta, de már másnap revokálta képviselője ezen nyilatkozatot azzal, hogy megbízója nem értette, a mit aláirt. Hogy a pozsonyi vár. árvaszék, midőn a gyámhatóságot átvette, a szellemileg és jellemileg oly gyönge, sőt a mint Pozsonyban köztudomású dolog, együgyű gyámot, a ki még időközben maga is bordélyházat vett, habár azt bérbe is adta, állásában meg nem erősíthette, hogy a kiskorúak gondozását és a nagyobb vagyon kezelését reá nem bízta, azt mindenki természetesnek fogja találni, kivált akkor, ha megtudja, hogy ezen lelkiismeretes gyám mindjárt első számadásában ügyvédi költség címén oly tetemes összeget felvett, mely a kiskorúak jövedelmével, de még törzsvagy onával is távol arányban áll. Nézetem szerint az árvaszéknek hibája egyedül az, hogy cikkírónak felebbezését saját hatáskörében visszautasította, de ezen alaki hiba a visszautasító végzés elleni felebbezés folytán orvoslást nyerhet, az árvaszék érdemleges intézkedésein azonban csorbát nem ejthet. Ez az iratokból meritett tényállás és ha e miatt cikkiró a pozsonyi vár. árvaszéket hazafiatlansággal vádolja és más ahhoz hasonló epithetonnal ékesíti, ugy ezt neki nem Pozsonyban, hanem széles e hazában senki komolyan nem veszi. Dr. Protics János pozsonyi ügyvéd. Irodalom Az aszódi kir. járitú-intézet ismertetése. Közzéteszi a m. kir. igazságügyminiszterium. Budapest, 1891., továbbá A kolozsvári kir. javitó-intézet ismertetése. Közzéteszi a m. kir. igazságügyminiszterium. Igen jó szolgálatot tesz a javítóintézetek céljának és rendeltetésének az igazságügyminiszterium az országos javitó-intézetek ismertetése által. Érdekes bepillantást engednek ezen füzetek ezen intézetek beléletébe, szervezetébe,