A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 19. szám - Az intési eljárásról. 2. [r.]

A J folytatására a céget terhelöleg váltókötelezettséget vállalhasson és a céget váltókra aláírhassa s ennek bizonyítása végett alperes tagadása következtében felperes tanukra hivatkozott és szükség esetére alperest vissza nem kínálható főesküvel is megkínálta: ezen tényállás mellett felperest keresetével nem lehet elutasítani abból az okból, mert felperes sem a S. és H. cégnek a cégjegyzékbe való bevezetését, sem azt nem igazolta, hogy a társaság H. S.-nak cégvezetési meghatalmazását a cégjegyzékbe bevezetés végett az illetékes törvényszéknél bejelentette volna, mert miután a cégvezetői meghatalmazás szóval is adható, annak érvényességére, következőleg váltókötelezettség elvállalására nézve is sem a cég, sem a cégvezetői meghatalmazásnak a cégjegyzékbe bevezetését a kt. 37. §-a lényeges feltételképen nem rendeli. Ennek következtében felperesnek kereseti jogosultságára nézve felhozott fennebbi bizonyítékai mellőzhetők nem voltak s miután felperesnek a per adatai szerint egyáltalában a tanuk vallomásával sem sikerült azt bizonyitani, hogy H. S. a cég tulajdonosaitól S. V. és H. S.-nétől cégvezetői meghatalmazást nyert volna, a H. S. által elvállalt váltójogi kötelezettséget a S. és H. cég terhére elismerni nem lehetett; továbbá, miután felperesi tanuk vallomását arra nézve, hogy S. V. a maga személyében H. S -t a cég javára teendő megrendelések tekintetében váltókötelezettség elvállalására s ebből folvólag váltók aláírására megbízta volna, bizonyítéknak részint a tanuk vallomásának határozatlanságánál, részint azon körülménynél fogva, hogy a kérdéses megbízásnál két tanúnak együttes jelenléte nem igazoltatott, elfogadni nem lehetett, ezen döntő körülmény bizonyítására a felperes által alperesnek kínált s ez által elfogadott föesküt meg kellett Ítélni s a per kimenetelét annak le-vagy le nem tételétől függővé tenni. (1S90. okf 29. 8,940. sz.) Bűn-ügyekben. Házastársán elkövetett gyilkosság1, vagy szándékos emberölés ! (Btk. 279—280. §.) A beregszászi kir. törvényszék (1890. jul. 15. 5,923. sz.j: H. Ferenc vádlottat a néh. H. Ferencné irányában elkövetett és a btkv. 278. §-ába ütköző gyilkosság bűntettében bűnösnek mondja ki és ezért a btkv. 92. §-ának alkalmazásával 15 évi fegyházra itéli, stb. Indokok: A vizsgálat és bizonyítási eljárás adatai szerint vádlott H. Ferenc 18 éves korában Minajban megismerkedett nejével, Cs. Borbálával, ki akkor még második férjével élt s ezzel 5 évig viszonyt folytatott, a férj halála után pedig vádlott Cs. Borbálát nőül vette. Házaséletük azonban nem volt boldog, mert neje, ki nála 30 — 40 évvel idősebb volt, féltékenységével folyton üldözte, abból kifolyólag sokszor megszidta, megütlegelte, sőt nyilvános helyen is megszégyenítette, időközben pedig férjét el is hagyta. Ez így ment 1889. évi jul. hó 3 l-ig, mely napnak reggelén vádlott elhatározta, hogy nejét megöli s dacára annak, hogy nejével az nap is összetűzése volt, nyugodtságot színlelve, este 8 óratájban az ágya felett egy tokban elhelyezve volt s hat löveggel töltött revolverét magához vévén, nejével az Ungvár felé vezető útvonalra sétára indult, mikor azonban visszafordultak, vádlott előrántotta revolverét s nejére kétszer reá lőtt, ki legott összerogyott. Ezután vádlott a revolvert magától elhajítva, a csendőrök laktanyájára ment, hol azon előadást tette, hogy neje a sétaközben előbb reá lőtt, de nem talált, azután önmagát lőtte meg, mely alkalommal vádlott reszketve és ijedten folyton ezen szavakat mondta a csendőrsvezetőnek, hogy: »de nem én lőttem meg.« Ezen bejelentés folytán a csendőrsvezető Z. Sándor másik két csendőrrel és a községi helyettes bíróval, vádlott vezetése mellett a helyszínén megjelenvén, vádlott nejét már holtan az ut rézsűjén fejét befelé, fekvő helyzetben találták az Ungvár felé vezető uton, már ez alkalommal is a csendőrsvezetőben legott azon gyanú ébredt fel, hogy gyilkosság történt s hogy a tettes nem más, mint vádlott, mert a revolvert a hulla mellett nem találták s vádlott igen izgatott és ijedt volt. A vádlott szobájának kulcsa a hulla balkezében volt, melyet ez görcsösen szorított, a csendőrsvezető ezután a hulla kezéből kivéve a kulcsot, miután a helyettes bíró éjjelre a hulla mellé őröket rendelt, vádlottal ennek lakására mentek, ott az égve hagyott lámpát eloltották és vádlott kihallgatása végett a csendőrlaktanyára mentek. A boncvizsgálat adatai s az erre alapított orvosszakértői vélemények szerint az elhalt két lövést szenvedett, melyek közül az egyik a vállcsont és a második borda között hatolt be s átfúrta a jobb tüdőt, a másik a csecsbimbó irányában az első Iősebtől mintegy e. centiméternyi távolban hatolt a testbe s átszakította a baltüdőt és a szivburkot s megállapittatott, hogy mindkét lövés halálos. Vádlott H. Ferenc a csendörök előtt, de a vizsgálóbíró által első izben, vagyis 1889. évi aug. hó 1-én történt kihallgatása alkalmával azon beismerést tette, hogy a kérdéses nap reggelén a neje általi folytonos üldözés okozta elkeseredésében előbb a Klein-féle, azután az ezzel átellenben levő korcsmában pálinkázott s ezen állapotában határozta el, hogy nejét meg fogja ölni, este pedig, mikor sétára indultak, a revolvert magához vette s mikor a sétából visszafordultak, nejével szembeállott s kétszer reá lőtt.Vádlott később ezen beismerő vallomását a vizsgálóbíró előtt ismételte, de a megtartott végtárgyalás alkalmával visszavonta, minthogy azonban ezen vallomásának visszavonását egyáltalán nem indokolta s OGK 75 minthogy nem igazolta, de még csak nem is valószinűsitette, hogy akár a csendőrök, akár a vizsgálóbíró által vallomástételre kényszerítve lett volna : megállapítottnak volt veendő, hogy vádlottnak a vizsgálóbíró előtt első izben s ezt megelőzőleg a csendőrök előtt tett vallomása felel meg a valóságnak Hogy pedig két revolverlövéssel vádlott fosztotta meg nejét életétől, kitűnik még a következőkből is ; vádlott maga beismerte, de H^ János tanú esküvel erősített vallomásával is igazolva vau, hogy vádlott nejével együtt sétálni ment s hogy a szerencsétlenség pillanatában kívüle neje mellett senkisem volt jelen s igy kétségtelen, hogy a halált előidézte lövés mástól, mint vádlottól, nem eredhetett; nem volt figyelembe vehető vádlottnak később módosított azon védekezése, hot;y a sétára induláskor neje vette volna magához a forgópisztolyt s hogy azzal neje előbb reá tett volna lövést s ő csak azután ragadta volna ki neje kezéből a revolvert és lőtte volna meg nejét, mert az orvosszakértői vélemények, de különösen a törvényszéki orvos véleménye szerint a lövések 1 méteren felüli távolságból tétettek, mennyiben az elhalt ruháján pörkölés nyomai nem észleltettek, mig ha a lövések egy méteren belüli távolságból érték volna az elhaltat, a ruhán pörknek kellett volna lenni, a mellett meg lett döntve vádlottnak azon további állítása is, hogy midőn neje reá lőtt, ennek kezét megragadta volna, mert vádlott azt állítja, hogy a neje által reá tett lövés után ragadta ki a revolvert neje kezéből, már pedig a bizonyítási eljárás folyamán kihallgatott Z. Sándor és K. József tanuknak esküvel erősített vallomása által igazolva lett, hogy az elhalt balkezében egy kulcsot görcsösen szorított, már pedig, ha való lenne vádlott azon állítása, hogy nejétől a revolvert elvette és igy a re'volverért közte és neje között dulakodás fejlődött ki, ugy teljes lehetetlen, hogy az elhalt kezében a kulcs megmaradhatott volna. valótlannak kellett venni vádlott azon állítását is, hogy neje öngyilkos lett volna, mert a boncjegyzőkönyv adatai szerint a lőcsatorna a testben felülről lefelé haladó irányt vett, igazolva van, hogy vádlott nejénél egy fejjel magasabb volt, az orvosi vélemények szerint pedig lövésnek az elhalttal magasabb testalkatú embertől kellett eredni; mig az öngyilkos rendszerint a fegyvert vízszintes irányban teszi a testhez s igy a löveg is ily irányban halad a testben s mert az orvosszakértői vélemények szerint a boncjegyzőkönyvben leirt sértések bármelyike érte is előbb az elhaltat, az esetben nyomban ös-ze kellett rogynia és igy arra egyáltalán képes nem lehetett, hogy raeglövetése után a revolvert 14 méterre elbírta volna dobni magától; de ezen állítását megcáfolja az öngyilkosságnál általában tapasztalt azon tény, hogy öngyilkosság esetén a revolver rendszerint az elhalt mellett vagy közvetlen közelében szokott lenni, már pedig Z. Sándor, K. József, Cs. János és K. János tanuk hittel erősített vallomásaik szerint a revolver nem volt a hulla közelében, hanem azt csak másnap reggel hosszas keresés után a szántóföldeken, a hullától mintegy 20 méterre a földbe fúródva találták meg, mindezek után tekintettel Z. Sándor tanú azon vallomására, hogy vádlottan akkor, midőn nála az eset után azonnal jelentést tett, nagyfokú felindulást észlelt s hogy a körülmények találkozása már tanúban is azon meggyőződést keltette, hogy vádlott ölte meg nejét s tekintve, hogy Cs. János és K. János előadása szerint a forgópisztolyból, midőn azt megtalálták, csak két löveg hiányzott, a boncjegyzőkönyvben leirt és az elhalt testéből kivett golyó pedig a bizonyítási eljárás folyamán tett kísérlet szerint a bűnjelül szolgáló revolverbe teljesen beleillik; mindezek egybevetéséből kétségtelenül megállapítottnak kellett venni, hogy Cs. Borbálát vádlott fosztotta meg életétől. A cselekmény beszámithatósága tekintetében a bizonyítási eljárás folyamán előterjesztett ama védelem, hogy vádlott a tett elkövetése idejében delíriumban vagy anyjától örökölt elmezavarban szenvedett volna, figyelembe nem volt vehető, mert egyrészt a kihallgatott tanuk nagyobb részének előadása szerint vádlott ivott ugyan pálinkát és más szeszes italt, de nem oly mértékben, hogy iszákosnak lett volna mondható, másrészt a törvényszéki orvosnak a végtárgyalás folyamán a vádlottól hallott feleletekből következtetett, valamint dr. Sz. László fogházorvosnak vádlottal, ennek a fogházban való letartóztatása alatt történt érintkezése folytán szerzett tapasztalaton alapuló véleményük, ugy nemkülönben a vádlott elmebeli állapotának megfigyelését teljesítő orvosok véleménye szerint vádlott teljesen ép elméjű, tettét beszámítható állapotban követte el s megállapittatott, hogy a tett elkövetése idején sem szeszmérgezésben, sem pedig öröklött elmebajban nem szenvedett, de figyelmen kivül volt hagyandó vádlott azon védekezése is, mintha emlékezőtehetsége megromlott volna, mert lehetetlen, hogy vádlott az eseményre vonatkozó minden legkisebb mellékkörülményre is visszaemlékszik, a neje meglövetésére s az akkor történtekre pedig ne emlékeznék, sőt a kihallgatott és vádlott által felhívott mentőtanuk nagyobb részének vallomása által megállapítva lett, hogy vádlottnak ezen viselkedése és eljárása csak színlelt s a bíróság félrevezetésére irányuló volt. A cselekmény minősítését illetőleg tekintve, hogy vádlott a csendőrök s a vizsgálóbíró előtt első izben történt kihallgatása alkalmával beismerte, hogy neje rossz természetét és üldözéseit nem tűrhetvén, már a kérdéses nap reggelén elhatározta, hogy meg fogja ölni nejét; vádlottnak ezen beismerése által beigazoltnak vette a kir. törvényszék, hogy vádlott előre eltökélt és megfontolt szándékkal fosztotta meg nejét életétől, miért is vádlottat a btkv. 278. §-ába ütköző gyilkosság bűntettében bűnösnek kimondani kellett. Tekintettel azonban vádlott