A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 19. szám - A fegyelmi törvény köréből. (Illetékességi kérdés)

148 A J O Gr. A most még érvényben levő fegyelmi törvény az alkalmaztatás helyét rendeli kivétel nélkül s igy a fegyelmi eljárás bárminő fejleményében is az illetékesség megállapítására irányadóul. Az 1871: VIII. t.-cikk 31. §-a ugyanis azt mondja, hogy >a fegyelmi bíróságot a kir. törvényszékek területén alkalmazott bírósági hivatalnokok fölött .... az elsőfokú törvényszékek gyakorolják«. Még határozottabban mondja a 32. §. az ebben felsorolt bírákra s bírósági hivatalnokokra nézve, hogy »azon kir. itélő tábla fegyelmi bíróságának vannak alárendelve, melynek területén hivatali székhelyök létezik«. Valóban a törvény emez intézkedéseit olvasva, szinte vitán felül állónak tűnik fel a kérdés és csodálkoznunk lehet, miképen állapitható meg még is bárki ellenében az a fegyelmi bíróság illetékesnek, a melynek területén az már nincs alkalmazva s a melynek területén többé nincs hivatali székhelye. Bármily világosnak látszik is azonban igy a kérdés, az cllennézet mégis látszólag alaposan vitathatná, hogy a torvény ez illetékességet csak a fegyelmi eljárás megindítására nézve állapította meg, ellenben, ha megengedhetőnek vélte is, hogy az eljárás folyamán valaki, habár csak hason minőségben is áthelyeztessék, azt nem kívánhatta, hogy e tény folytán a már illetékes volt fegyelmi bíróság megszűnjön az lenni, helyébe egy más fegyelmi biróság lépjen és igy két különböző, bár hasonfokú fegyelmi biróság járjon el ugyanegy egyén ellen, ugyanegy ügyből kifolyólag egymást felváltva. Az ellenkező nézeten levők továbbá érvelhetnek a célszerűség elvével; hangoztathatják, hogy a fegyelmi eljárás sokkal kevesebb nehézséggel vihető keresztül ama bíróságnál, a melynél az megindittatott, ott, a hol a vizsgálat anyaga fekszik a hol a tanuk és egyéb bizonyítékok helyben vannak, vagy legalább is közelebb érhetők, mint áthelyezés esetén az új bíróságnál. Nézetünk szerint azonban a kérdés mégis akképen van helyesen megoldva, ha kivétel nélkül az a biróság jár el fegyelmi ügyekben, a melynek területén a fegyelmi birói intézkedés megtételekor az illető panaszlott, vagy vádlott alkalmazva van. A törvény idézett rendelkezése ugyanis nem tesz különbséget és igy nekünk sem szabad a törvényt az eljárás I különböző fejleményeihez képest különféleképen alkalmazni. Nem szabad feltételeznünk azt, hogy — ha a törvény a fegyelmi eljárás során a hason állásban áthelyezést nem tiltotta meg — nem számított ennek az esetnek bekövetkezhetésére; ha pedig erre számított — nézetünk szerint kellett számítania — nem lehet továbbá azt sem feltételeznünk, hogy általánosan mondott rendelkezését csak a fegyelmi eljárás megindítására akarta — áthelyezés esetén — szorítani, de ezt kifejezni elmulasztotta. Annál kevésbé szabad feltételeznünk, hogy rendelkezését arra az esetre kívánta alkalmazni, — de azt kifejezni ismét elmulasztotta — mikor nem mutatkoznék célszerűbbnek a fegyelmi eljárásnak ott keresztül vitele, hol a panaszlott, vagy vádlott volt, de nincs többé alkalmazva. Egyébiránt szó fér az ellennézet részéről vitatható célszerűséghez is. Igaz, hogy lehet eset, a melyben a korábban már illetékes volt fegyelmi biróság előtt könnyebben folytatható le s fejezhető be a fegyelmi eljárás. De ez alapon csak ugy volna — s pedig kivételesen — a korábbi alkalmaztatás helyeinek fegyelmi bírósága illetékesnek mondható, ha a törvény intézkedése ezt megengedné. Ez ellen ez esetben aligha lehetne érvelni Ha a törvényt ugy is lehetne magyarázni, miért ne követnénk a célszerűség elvével. Vitattuk, hogy a törvény nem ad teret ilyen magyarázatra. Ha azonban valaki azt vitatná, hogy a többször említett áthelyezés esetén mindig a korábbi hely bírósága az illetékes, mert ez mindig, vagy legtöbbször eélszerűbb igy, e nézet ellen már e szempontból is lehetne érvelni. Először is a fegyelmi eljárás során nincs mindig vizsgálat. Vegyük azonban, hogy legtöbbszőr van, ennek foganatosításánál megkereséssel legtöbb esetben eloszlatható a távolságból eredő nehézség. Az esetleges vizsgálatnak azonban a panaszlottat minden esetben ki kell hallgatnia; ezt — ha már más bíróság területén van — mindig megkereséssel kell foganatosítani. Ha tehát a korábbi bíróságra nézve az illetékességet követeli a célszerűség, mert különben csak megkereséssel lehetne kihallgatni a netaláni magánvádlót, vagy tanukat, ugyanígy követeli a célszerűség az új biróság illetékességét, mert különben az áthelyezett panaszlottat mindig megkeresés utján kellene kihallgatni. Ugyanez áll a fegyelmi eljárás későbbi fejleményeire is, nevezetesen a végtárgyalásra nézve is, jelesül az esetleges magánvádlónak és a vádlottnak megidéztetése tekintetében. Azzal a különbséggel mégis, hogy itt a képviseltetés lép, illetve léphet előtérbe. Mindig az adott eset körülményeitől függ tehát, hol célszerűbb a fegyelmi eljárás folytatása s befejezése áthelyezés esetén, a korábbi, vagy az utóbbi bíróságnál. Az azonban kétségtelen, hogy legalább is annyi célszerűségi ok szól az alkalmaztatás helyének illetékességére, mint az elkövetésére, r.s ennélfogva alig lehet állítani, hogy a törvény nem kívánhatta a fegyelmi biróság változását abból az okból, mert ez az intézkedése nyilván célszerűségbe ütköznék. Az ellennézet a nehézségekre is utalhatna, mik többszörös áthelyezés folytán a fegyelmi eljárásnak mindannyiszor félbeszakítása s a fegyelmi ügynek ismét áttételében előállanának. Ezeket az igazságügyi kormány egyszerűen azzal előzhetné meg, hogy a fegyelmi eljárás alatt állót, a sokszor, különösen közbotrány esetén, igen célszerűnek mutatkozó egy izbeni áthelyezés után, újabban nem helyezné át a fegyelmi eljárás befejezéséig. Ezen tehát könnyű volna segíteni. De ha ez tényleg nehézség volna is, akkor sem jöhetne figyelembe az alkotott törvény rendelkezésével szemben, legfeljebb a meghozásra váró törvény intézkedései célozhatnák annak megszüntetését. Igaz, hogy a most érvényben levő törvénynek részünkről vitatott módon alkalmazása arra vezetne, hogy egymásután két, sőt esetleg több hasonfokú fegyelmi biróság járna el ugyanegy fegyelmi ügyben, ugyanegy egyén ellen. Ez megtörténnék, igaz; de igy legalább nem volna kétséges, hogy melyik fegyelmi biróság lett az áthelyezés folytán illetékessé, mig, ha az elkövetés helye, vagy a célszerűség tekintete döntené el a kérdést, ez újabb kételyeknek nyitna teret és több visszásságra vezetne. Nem volna megoldva még ezzel például az a kérdés, hogy az esetleg megintéssel végződő fegyelmi ügyben az 1871 : VIII. t.-cikk 28. és 29. §-a esetén melyik elnök és melyik fegyelmi biróság járhatna el illetékesen ? A korábbi alkalmaztatásakor volt elnöke ? Aligha, mert a megintett ennek már nem tartoznék többé elnöki hatásköre alá. Vagy a megintést már az új elnök foganatosítaná, de folyamodás esetén az visszakerülne a régi fegyelmi bírósághoz ? Vagy ebben a fejleményben már mégis az újhoz tartoznék ; tehát igy is előállana az, hogy két hasonfokú biróság járna el egymásután ? Megannyi nyitva hagyott kérdés volna, mit egyszerűen tárgytalanná tenne, ha mindig az alkalmaztatás helye volna irányadó. Tegyük fel végre azt a könnyen előforduló esetet, hogy mielőtt a korábbi fegyelmi ügy befejeztetnék, az áthelyezett ellen újabb fegyelmi eset merülne fel. Ezt már kétségtelenül az új székhely fegyelmi bírósága bírálná el. Szerintünk a korábbi fegyelmi ügyet minden nehézség nélkül szintén ez folytatná s fejezné be. Az ellennézet szerint azonban ezt a korábbi fegyelmi biróság tartaná meg, a miből tehát az következnék, hogy az illető bírónak vagy bírósági hivatalnoknak e g y i d ő b e n két különböző fegyelmi bírósága volna. Már ezt pedig a fegyelmi törvény rendelkezésével összhangzásban levőnek éppen nem lehetne mondani. Az elsőfokú törvényszékek mint fegyelmi bíróságok között már ismételten merült fel e kérdésből illetőségi összeütközés. A törvényszék, melynek területéről távozott a fegyelmi eljárás alá helyezett — nézetünk szerint helyesen — áttette az ügyet az újabb székhelyre illetékes fegyelmi bírósághoz ; ez utóbbi azonban szintén nem találván magát illetékesnek, a kérdés már többször került a budapesti kir. itélő táblához, mint másodfokú fegyelmi bírósághoz. Ez azonban állandó gyakorlatot szintén nem követett, mert több esetben az új biróság illetékességét mondotta ki, mig egyes esetekben az elkövetés helyének illetékességét állapította meg. Az előbbi határozatokat a törvény szavaival, az utóbbiakat a célszerűség elvével indokolta. Az alkalmaztatás helyének illetékességét juttatta érvényre a budapesti kir. itélő tábla, mint elsőfokú fegyelmi biróság, midőn érdemleges határozatot hozott a marosvásárhelyi kir. itélő tábla területéről ide áthelyezett bírónak már ott megindított fegyelmi ügyében. E kérdés tehát, mit felvetettünk, tényleg vitás. Eddig a kir. Curia fegyelmi tanácsának tudtunkkal nem volt alkalma