A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 13. szám - Elrendelhető-e önkéntes árverés az egész közös ingatlanra csupán egy tulajdonostárs kérésére. 4. [r.]

A .1 O Gr. 99 ai 1886: XXIX. ós 1889 : XXXVIII. t-e. által megkívánt helyhatósági bizonyítvány kiállítási diját minden egyes bizoDyityányért -'5 krbari állapította meg, »olykép azonban, hogy oly ingatlanra nézve, melyen épület nincsen és kataszteri tisztajövedelme 5 irtot meg nem halad, a bizonyítvány kiállításáért dij nem követelhető, de ha az ingatlanon épület is van, akkor ha az ingatlan tisztajövedelme 5 írtnál nem nagyobb is, a bizonyítvány díjmentesen csak akkor állitaudó ki, ha az ingatlanon levő épület után fizetett házadó 1 frtot meg nem halad.« Mellőzve a városokat s csakis a községeket — hol a tkvi betétszeikesztés leginkább folyik — véve tekintetbe, a tap sztalás azt igazolja, hogy az emiitett rendelet szerint a bizonyítványok 40—50 százaléka díjmentesen lenne kiállítandó. De figyelembe véve azt, hogy a tkvi betétszerkesztésnek tartamára a jegyző a legtöbb esetben s főleg a bizonyítványok kiállítása miatt, segédet kénytelen tartani, mi lesz hát eredménye az idézett rendeletnek ? Vagy az, hogy a jegyző ráfizet, vagy az — a mi valószínűbb s már is tapasztalt tény — hogy a jegyző a miniszteri rendeletet mibe sem véve, a bizonyítványokat továbbra is 1 frtért, vagy azon felül állítván ki, megsarcolja a közönséget. De hát hogyan készülnek ezek a bizonyítványok ? Harmadfél évi tapasztalás tanúsítja, hogy ha a betétszerkesztő bizottságot vezető biró azt akarja, miszerint a bizonyítvány csak épen azt tartalmazza, a mi feltétlenül szükséges, akkor vagy meg kell a jegyzőnek, illetve segédjének magyaráznia, hogy mily értelemben állítsa azt ki, vagy — s ez még aránylag kevesebb idövesztéssel jár — kénytelen annak tartalmát neki tollba mondani. A jegyző vagy segédje azonban, százféle elfoglaltatása miatt, nem lehet folyton a helyszínén működő bizottság mellett s igy nyilvánvaló, hogy e bizonyítványok kiállítása sok időpazarlással van egybekötve s hogy a betétszerkesztő bizottságot működésében annyira hátráltatja, mikép bízvást állitható, hogy a bizottság által a helyszínén eltöltött időnek közel egy ötödrészét e bizonyítványok emésztik fel. A gyakorlat már beigazolta, hogy a rbetétszerkesztő bizottságok eljárásának támogatásában a súlypont nem a helyhatósági bizonyítványokon, nem is a községi elöljárókon, de föllétlenül — a törvény keretébe nagyon bölcsen beleillesztett — bizalmi férfiúkon nyugszik s különösen azokon, kik a kataszteri munkálatoknál is közreműködtek s ha a bizalmi férfiak a bizottságnak kellő felvilágosítást s útbaigazítást egyes esetekben nyújtani nem képesek, azt a bizonyítványokból, vagy nem régen szolgáló községi elöljáróktól várni nem lehet, mert a bizonyítványok a legtöbb esetben csak bona fide s a bizalmi férfiak bemondása, de nem közvetlen tudomás alapján állíttatnak ki s mert azok oly kőiokiratot, mely törlési kereset, ellentmondás stb. esetén az ellenbizonyítást kizárná, különbeu sem képeznek, de mert kiállításuk a bizottság munkálatának hátráltatásával s tetemes időveszteséggel jár: azoknak teljes mellőzése s elhagyása már csak a betétszerkesztési munkálat gyorsabbá tétele miatt is egészen indokolt lenne. Az 1886 : XXIX. t.-c. 42. §-ának záró pontja — tekintettel a 47,026. J. M. 1889. számú rendeletre s a törvényjavaslat 7. §-ának második bekezdésére — akként lenne módosítható, hogy az irni nem tudóknak vagy nem képeseknek neveit a jegyzőkönyvvezető irja alá. Az eljárás ezzel is — nem lényegesen ugyan, de mégis csak — gyorsabb menetet nyerne. A javaslat 8. § ában emiitett hirdetmény egy külön pontjában figyelmeztetendök lennének a felek, hogy a bizottság elé minden irataikat magukkal hozzák. Köznépünk nagy része s különösen az idősebbek, nem igen »ismerik az irást« s rendszerint a bizottság előtt már hosszas tárgyalás s fakgatás után derül ki, hogy van bizony neki otthon a »ládafiában« valami írása. Persze, hogy ezért azután haza kell mennie s mikor nagy sokára előjön, hoz egy nyaláb irást, abból kell kihéjazni az igazit, de ugyanakkor újból végig kell vele tárgyalni az egész ügyet, mert az ember a sok ügy között elfeledi, hogy miként is állanak az illetőnek 1 — 2 nappal előbb előadott körülményei. Hogy ily csekélységeknek látszó dolgok a munkálatra mily hátráltatólag hatnak, azt csak az tudhatja, ki e munkálattal foglalkozik. Lehetnek talán egyéb könnyítések is, melyeknek megbeszélése azonban nem fér egy cikk szűk keretébe és vannak olyanok, melyek nem igényelnek törvényhozási intézkedést, de kormányrendelettel is megoldhatók. Hogy azonban a munkálat gyorsabb haladásának főerneltyűje a személyzet s birói kar szaporítása lenne, az kétségtelen, mert a jelenlegi erővel, még annál a 14 tkvi hatóságnál is, hol a munkálatok ez idő szerint már folyamatban vannak, beláthatatlan azoknak befejezése, bármennyire könnyittessék is az eljárás, minthogy ily fontos anyagi érdekeket érintő munkálat csak nagy gonddal s alapossággal végezhető, a mi pedig időt is igényel. A jelek azonban biztatók s arra a reményre jogosítok, hogy a helyzet ez irányban is javíttatni fog. Egyidejűleg azonban a betétszerkesztő birák hatásköre szélesebb alapokra fektetendő s a tényleges és békés birtoklásnak még messzebb menő engedmény adandó lenne, mert az 1886 : XXIX. és 1889 : XXXVIII. t.-c. és az új törvényjavaslat által megszabott határok között, a rendezetlen tkvi viszonyoknak még mindig mintegy 20—30 százaléka rendezetlenül fog maradni s e tekintetben a legmesszebb menő liberalismus lenne óhajtandó, hogy — a kellő garantiák mellett — a munkálat áldásaiból ki-ki kivehesse részét, mert ha a rendezést igénylő birtoklap a betétszerkesztés után is rendezetlenül marad, akkor az ugy fog veszni örökre s az ilyen ingatlan — a szó szoros értelmében véve — | megszűnt a közforgalom tárgya lenni, pedig ép ennek megakadályozása kell, hogy egyik eredménye legyen a tkvi betétek szerkesztésének. Ugyanazért az 1886 : XXIX. t.-c. 18. §-a által minimumkánt megkövetelt 10 évi tényleges birtoklás öt évre, minden aggály nélkül leszállítható, úgyszintén alkalmazást nyerhetne ez a szakasz már akkor is, ha a tkvi tulajdonos két év előtt elhalt, vagy holléte két év óta nincs tudva. Az 1889 : XXXVIII. t.-c. 5. és 6. §-aiban biztosított előnyök nemcsak a leszármazó, de ilyenek nem létében a felmenő s ha ilyenek sem léteznek — bezárólag a második fokig — az oldalági törvényes örökösökkel szemben is biztositandók lennének. Hogy pedig az új betétek még az eddigieknél is tisztább képet nyújtsanak, megfelelő intézkedés lenne behozható arra nézve, hogy a tkvi betétek szerkesztésénél mindazok a zálogvisszaváltási jogok, melyekre néz?e a ver megindítása a tjkvben j feljegyezve nincs s mindazok a határidőhöz kötött s bejegyzett | jogok (pl. haszonbéri jog stb.), melyeknek határideje lejárt, még ; akkor is mellőzhetők legyenek, ha azokra nézve a jogosítottak a bizottság előtt nem nyilatkoztak, vagy nem nyilatkozhattak, mert pl. elhaltak, vagy ismeretien tartózkodásúak, a mi a leggyakoribb eset. Ezek lennének vázlatosan azok a szempontok, melyek még a törvényjavaslat tárgyalása közben is figyelembe vehetők s melyek helyes megoldása a betétek szerkesztésére nézve szintén eredményes lehetne. Tapasztalati tény, hogy népünk olyan érdeklődést s buzgalmat, mint a betétszerkesztés iránt, talán még soha egy törvény s annak rendelkezései iránt sem tanúsított s törvényes eljárás iránt oly odaadó bizalommal még soha sem viseltetett, ebben J pedig a törvények méltányos intézkedései mellett jó része van a betétszerkesztésnél alkalmazott s teljes odaadással működő birói karnak. Hogy azonban a betétszerkesztés utján rendezett s rendezendő hitel- s birtokviszonyok a régi kerékvágásba vissza ne zökkenhessenek, annak csak az az egy óvószere van — a mitől I pedig irányadó köreink még mindig idegenkednek — behozni mielőbb a telekkönyvi és hagyatéki kényszert, mert hát nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy keleti faj vagyunk. Mellékesen még egyet: Illetékes helyről oly megjegyzés hangzott, hogy újabban a . tkvi betétszerkesztési kir. albirói állásokért alkalmas egyének nem I pályáznak. Ennek magyarázata pedig nagyon egyszerű, mert a betétszerkesztési biró függetlensége, az elmozdithatatlanság felfüggesztésével, alapjában meg van támadva; nem kérdezik, hová s melyik vidékre óhajt menni, de oda reudelik, hová legkevésbé vágyik, oly nép közé, melynek sem nyelvét, sem észjárását, sem szokásait nem ismeri, hová pedig valamelyik kartársa szívesen I elmenne; mert továbbá működése s foglalkozása egyoldalú, j vesződséges, nagyon terhes, fárasztó, sőt a gyakori lég- és viz| változás miatt is egészséget veszélyeztető; mert élete nagyon költséges, zaklatott, a világtól gyakran elszigetelt s kiszámíthatatlan sók kellemetlenséggel egybekötött valóságos nomád-élet, mert még azt sem tudhatja, hol tölti a következő hónapot, hetet, vagy napot; javadalmazása pedig elégtelen, előléptetésre való kilátásai bizonytalanok, szolgálati viszonyai még szabályozatlanok : s kellő képességgel és képzettséggel biró egyén ezekért bizony nem szívesen áldozza fel a könnyebb megélhetést, a nyugalmas munkát s rendszeres életet, a csöndes otthont, a társadalmi élet előnyeit s a békés családi élet örömeit. S van-e a helyzet közeli javulására kilátás .... Ki tudná megmondani ? i — Elrendelhető-e önkéntes árverés az egész közös ingatlanra, csupán egy tulajdonostárs kérésére. I. A »Jog« f. évi 4-ik és 8-ik számaiban. G a á 1 Gyula kartársam a dr. Z á g o n i Mózes ügyvéd ur ezen kérdés felvetésével azon nézetüknek adtak kifejezést, hogy a végrehajtási törvény 156. §-a az önkéntes árveréseknél is alkalmazást talál s nem téve különbséget még a között sem, hogy az árverés a jelzálogos hitelezők irányában végrehajtási árverés joghatályával birjon-e vagy sem ? Nevezett kartársara a méltányosságra s a törvényhozó intenciójára alapveti nézetét, dr. Zágoni Mózes ügyvéd ur pedig még tovább megyén s a törvényben világosan kifejezettnek deklarálja ezen szabályt. Nézeteik támogatására mindketten nyomatékos indokokat hoznak fel, ámde az éremnek csak az egyik felét vizsgálják s azt fényesnek találván, ugyanannak másik felére nem is kíváncsiak s igy nem láthatták azt, hogy az érem másik fele homályos s hogy a fénynek árnyéka is van.