A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891 / 9. szám - A magánvád intézménye a magyar büntető törvényben
68 kedésével ezen bűncselekmény mind veszedelmesebb és veszedelmesebb mérveket ölt. A fondorlatoknak ezer és ezer módja kínálkozik e bűncselekmény gyakorlásához s a tapasztalt ember nem lehet elég óvatos, hogy megvédje magát ezen bűncselekmények ellen, a mely különben kínálkozó is, mert felette meg lehet gazdagodni általa s mert kiderítése nagy nehézségekkel jár. Csak tekintsünk egy kissé szét s látni fogjuk azt, hogy a veszedelmes, mondhatnám modern bűncselekmény majdnem mindenütt ott kisért s annál veszedelmesebb, mert olyanok által gyakoroltatik rendesen, a kik magasabb szellemi képességekkel birnak, s olyanok ellenében, a kik meg épen ezzel nem dicsekedhetnek. De mint fentebb emlitém, a gyakorlott s tapasztalt ember sincs sokszor megkímélve a veszedelemtől. Igazat adok annak, a ki nekem azt mondá egykor, hogy a tolvajoktól nem fél, azok ellenében éberséggel meg tudja védelmezni magát, de bármeny nyire éber és vigyázatos legyen — úgymond — a csalóktól nem képes magát megvédeni. A csalás közveszélyességét egyébként mi sem igazolja jobban, mint a rejtélyesség, mely azzal jár; ki ne félne jobban az orvtámadótól, mint attól, a ki nyíltan támad. A lopás nyilt támadás a vagyon ellen, söt ilyen a rablás is; a csalás orozva támadás. De közveszélyességét e bűnnek igazolja annak elterjedettsége is, a minek oka abban keresendő, hogy nehezen mutatható ki és hasznothajtó s istápoltatik határozottan a magánvád által, a mely legtöbb esetben a bűnöst kibocsájtja a törvényszék sorompói közül. Még csak azt említem meg, hogy a csaló legtöbb esetben tervszerűen és üzletszerűleg dolgozik, kárpótolja magát azoknál, a kik a csalást vagy nem tudják igazolni, vagy megelégszenek azon önelhatározással, hogy a csalót ezentúl kerülni fogják. A közérdek, a hitel, a reális ipar és kereskedés szempontjából a csalás terjedésének gátat kell építenünk szigorú közyádbeli eljárással. Majdan e szempont alá esik az ipar-védjegyhamisitás, mely nem is magánérdekű, hanem közérdekű bűncselekmény, a mennyiben nemcsak az ipar-védjegy jogos birtokosa károsittatik meg jogtalanul ez által, hanem a közönség is, mely eredeti helyett hamisított cikket kapott, így a megsértett jogrend itt sem állitható helyre az által, hogy az ipar-védjegy birtokosa kártalanittatik, mert az ipar-védjegyhamisitás nem más tulaj donképen, mint e csalásnak egy neme. Végül jogosulatlan a magánvád intézménye a btk. 126. g-ába ütköző tulajdon elleni kihágás eseteiben, mert legyen az elvitel által eszközölt jogtalan eltulajdonítás, a lopás, bármily csekély érdekű, legyen az maga valójában élvezhető avagy pusztán értékesíthető : a cél, az eredmény, a szándék, a malicia ugyanaz. A szegény embernek az a kis élelem kamrájában, az a kis termény földjén, fáján, stb. drágább, mint másoknál egy egész raktár. Ha az állam nem veszi fel a hivatalos beavatkozást s a szegény embernek magának kell utána járni, hogy a bűnös megbüntettessék, a mikor sok esetben kárának megtérítését sem remélheti, akkor ne csodálkozzunk, ha hasonló esetek csak a legritkábban kerülnek a bíróság elé s ne csodálkozzunk, ha például a gyümölcslopás a tolvajok elemi iskolája. Azt sem hagyhatom egyébként figyelem nélkül itt, hogy a válaszfal is a lopás és a tulajdon elleni kihágás között, miként a könnyű s a súlyos testi sértésnél szintén ingatag, mert ki lesz ugyanis képes biztosan meghatározni, hogy egy bizonyos mennyiségű élvezeti cikk 2 ftnyi értéket képvisel e, avagy egy pár krajcárral többet, avagy kevesebbet? S ha tehát a válaszfal ingatag, a minősítésben s a vádrendszerben is oly nagy különbséget tenni a két cselekmény között mindenesetre veszélyes. Ezek szerint tehát a magáuvád, mint visszavonhatlan, a következő cselekményekre volna fentartható, mint melyek a család benső életét mélyen érdeklők s csupán a családfő akaratától függőleg bolygattathatnának meg a közvádló által, jól megjegyezvén az e tekintetben fentebb felhozott okokat. Ugy a vádemelések, mint annak visszavonhatlanságát illetőleg.: az erőszakos nemi közösülés (btk. 232. §-a), szemérem elleni erőszak (btk. 233. §-a), megfertőztetés (btk. 2:36. §-a), vérfertőztetés (btk. 244. §-a), testvérek közötti fajtalanság (btk. 244. §-a), szemérem elleni bűntett (btk. 245. §-a), házasságtörés (btk. 216. i^-ai, családi állás elleni bűntett (btk. 255. §-a), gyermekrablás (btk. 317 — 320. §-ai), nőszemély elragadása (btk. 321. §-a), a lopásnak a btk. 342—43. §-aiban kifejtett esetei, a sikkasztásnak a btk. 358 , a hűtlen kezelésnek a btk. 361. s a jogtalan elsajátításnak a btk. 3ó9. §-a által ismertetett eseteiben ; ellenben a visszavonható magánvádia utaltatnék a rágalmazás (258 — 260.), a becsületsértés (abtk. 261— 262. §-ai) eseteiben. A levél- s távsürgönytitoknak megsértése magánszemélyek által (btk. 327. §-a). A titok tiltott felfedezése (btk. 328. §-a), a magánlak megsértésének vétsége (btk. 332. §-a), a vagyonrongálás (btk. 418., 420. és 421. § ok) eseteiben s a kbtk. 127. §-ában ismertetett vagyourongálási kihágás. Mert ezen bűncselekményeknek büntetése veszély nélkül a pénzbüntetés lehetne; egy sem bir oly kiváló jelentőséggel, hogy kisebb-nagyobb minimalis és maximalis összegek korlátai között megfelelő büntetéssel ne sújtathatnék, mi által elkerültetnék az üzérkedés veszélye. Mert e bűncselekmények egyike sem bir közveszélyes jelleggel s túlnyomó bennük a megsértett fél privát érdeke. Mert az in integrum restitutio módja is megvan valamennyinél, igy a sértés visszavonása, helyreigazítása, a megbánás, a kártalanítás, elismerése annak, hogy eljárásunk helytelen volt bocsánatkérés stb. , , , Ho°y egyebet ne mondjak, nem-e fényesebb elégtétel az, ha helyreigazítjuk abbeli kijelentésünket, hogy valaki tolvaj avagy "•azember, az által, hogy kijelentjük, miszerint a sertettet nem tartjuk ilyennek s csak korlátozhatlan felhevülésünk adta a meggondolatlan szót a szánkba, mint még, ha a bűnös megbünteti tetik is. Nem-e gondolkoznak sokan ugy, hogy fizettem, vagy be 1 voltam csukva a sértett miatt, de a mit mondtam, azt megmondtam. Nincs-e helyreállítva a megsértett jogrend, ha indulatunkban valakinek bezúzzuk az ablakát s a kár megtérítése mellett, helytelennek ismerjük eljárásunkat? Nem kaptunk-e elégtételt, ha a kíváncsiskodó megbánja, hogy titkainkat kifürkészte — hallgatást igér, s ha kárt okozott, ezt helyrepótolja? Nem lehetünk-e megelégedve azzal, ha hogy a házunkba tolakodó elismeri hibáját s igéri, hogy jövőben türtőztetni fogja szenvedélyét s hálára kötelezi magát nekünk a bocsánatért? Igen, minden fentirt esetbeu, vagy az esetek legtöbbjében kínálkozik a mód a büntetés kikerülésével is a megsértett jogrend helyreállítására, s ha pedig nem volna ez elérhető, akkor még mindig ott áll a büntető hatalom s elegendő elégtételt foghatunk kapni az esetek minőségéhez képest kisebbnagyobb pénzbüntetéssel is a sértésért, csak a biró elegendőleg mérlegelje a sértés miségét s vegye mindenkor figyelembe vádlott anyagi helyzetét; a módosabbat érzékenyebb, a szegényebbet csekélyebb pénzbüntetéssel sújtsa ugy, hogy anyagi romlás nélkül azonban, de sújtsa mindenkor a bűnöst. Felsőbíróságaink két ellentétes elvi álláspontja. Irta : SAÁRY JÓZSEF, királyi aljárásbiró Muraszombaton. A »Jog«m. é. 49. számában közlött, a muraszombati királyi járásbíróságnál előfordult köztörvényi ítélkezés során a kir. Curia, az elsőbirósági ítéletnek és indokai lényegének elfogadásával és szemben a kir. itélő tábla fejtegetéseivel, fontos jogelvet állított Tel annak kimondásában, hogy : a házastársak között létesített vagyonátruházás joghatálya nem támadható meg akkor, ha felperes mi adatot sem szolgáltat arra, miszerint követelése elsőrendű alperes (vagyonátadó férj) irányában be nem hajtható. És pedig itt — úgymond — annál kevésbé, mivel felperes azt sem bizonyította, hogy alperesek között lényegileg ajándékozási, nem pedig visszterhes jogügylet jött létre, holott e részben a bizonyítás felperest terheli, minthogy beismerése szerint másodrendű alperesnek (a nőnek) elsőrendű alperes (a férj) irányában, a hozomány címén fennálló követelése nyilvánkönyvileg korábban volt bejegyezve, mintsem elsőrendű alperes felperes javára az adóslevelet kiállította. Csak az a kérdés már most, hogy a m. kir. Curia különkülön magukban is önálló és elégséges föltételül állapitja-e meg e két rendbeli okadatolás mindegyikét, avagy csakis együtt, egymás mellett, konkrét összefüggésükben? Más szóval: miután legfőbb bíróságunk a fentirt jogelv kimondásának eme két rendbeli indokolását itt kifejezetten szétválasztja, lényegileg elkülöníti, kérdés tárgya marad: vájjon igy külön önmagában mindegyik érvelés biztos és elegendő jogalapul szolgálhat-e ama kimondott elv megállapítására vagy sem ? És itt tér el a kir. ítélő tábla felfogása is a Curiáétól, a mennyiben a Tábla az adott esetben is, ellentétben a Curiáéval, határozottan kimondja, hogy: »dacára a hozomány címén fennálló követelés nyilvánkönyvileg korábban történt bekeblezésének, ha a nő hozományát készpénzben férjének kezeibe szolgáltatta: annak visszatérítése fejében, férje ingatlanainak tulajdonát házassága fennállása alatt férje hitelezőinek sérelmére^) jogérvényesen nem igényelhette*. Tehát a másodrendű alperest az említett ingatlanokra nézve a kir. Tábla itt is férje megajándékozottjának tekintvén : ez alapon másodrendű alperest is férjével egyaránt és egyetemlegesen kötelezettnek mondotta ki a kereseti tőke és járulékai megfizetésében. Szerény véleményem szerint kir. Táblánk ezen elvi álláspontja a maga merev alkalmazásában meg nem állhat; sőt ha irányadóul elfogadtatnék : veszélyes precedenssé válhatnék következményeiben. Mert nem mond ki benne kevesebbet, mint azt, hogy a női hozomány köztörvényi úton egyáltalán sehogy sem biztositható. Éppen ugy lennénk vele, mint a sommás igényperekkel vagyunk manapság, hogy törvényileg ugyan fennáílanak és ismeretesek; a törvénykezés során azonban fegtöbbnyire (tehát annál rosszabb, hogy következetesen nem mindig) bizouyos egyoldalú, mereven alkalmazott jogelvek áldozataivá esnek azok, ha még oly szilárd jogalapon állanak és még ugy támogatva is vannak törvényszerű bizonyítékokkal. Nem fogadható el tehát igeíi tisztelt kir Táblánk fentirt álláspontja a jelen adott e s e t b e n , hol nyilvánvalólag csakugyan visszterhes jogügylet és nem ajándékozás jött létre a házastársak között. Másrészről föltétlenül meg kell hogy álljon a kir. Curia által kifejezett mindkét jogelv önmagában külön i s arra nézve, hogy felhozott esetünkben a házastársak között létesült vagyonátruházás joghatálya meg nem támadható és az elsőrendű alperes vagyonát ennek adóssága keletkezésénél korábban és megengedett modou átvett másodrendű alperes amannak tartó-