A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 9. szám - A magánvád intézménye a magyar büntető törvényben

A J OGc. kozó határozatai a külföldi szövetkezetekre is megfelelő alkalmazást nyernek, már eléggé jelzi, hogy a külföldi szövetkezeteket általában a külföldi részvénytársaságokkal egyenlő elbánásban akarja részesíteni. A Curia persze ezt kétségbe vonja és a 461. §-ból akar a 230. §. megszorító értelmezésére következtetni. A Curia szerint ez nyilvánvaló. Kétségtelen, hogy még sokkal inkább Eyilvánvalónak lehet azt az értelmezést tekinteni, a mely fordítva a 230. %-ho\, — a mely a külföldi szövetkezetek fiókintézeteiröl ex offo rendelkezik, — kiterjesztőleg interpretálja a 461. §-t. A verbális interpretatio legrosszabb esetben is csak arra az eredményre vezet, hogy a törvény szavainak értelme kétes. De mégha nem is volna kétes, a törvénymagyarázat szabályai szerint nem szabad a törvény szavainál raegállanunk. A legvilágosabb szövegezésű törvény is értelmezésre szorul, mert nem a törvén) szavai, hanem azok értelme irányadó. Igénybe kell tehát vennünk az értelmezés egyéb methodusait is. A törvény előzményei nem támogatják a Curia értelmezését. Az A p á t h y - féle tervezetben a törvény 453—462. §-ai, melyek ma a biztosítási üzletről szóló cím első fejezetében foglaltatnak, még hiányoztak. Csak a szakértekezlet határozta el 1874. április 11-iki ülésében, hogy a biztosítási ügyletnél iparrendészeti intézkedések is felveendők, egyúttal elfogadván e cím előadója Matlekovics Sándor által Schnie rerrel és a tervezet szerzőjével együtt megállapított tervezetet tárgyalási alapul (szakértjegyzők. 404. és 405. 1.) E tervezet, mely a május 2-iki ülésben tárgyaltatott, IX. cikkében a következő rendelkezést tartalmazta; »A külföldi biz. tositási vállalatok működésüket a magyar korona területére, csak az esetben terjeszthetik ki, ha magukat a jelen fejezet határozatainak alávetik, mi iránt a bejegyzés kieszközlésekor nyilatkozni tartoznak«. E szakasz tárgyalásáról az értekezlet jegyzőkönyveiben a következők foglaltatnak: »Szóba került, nem kellene-e határozottan kikötni, hogy a külföldi vállalatok a belföldön csak a viszonosság feltétele mellett bocsáttatnak be. Miután azonban a részvénytársulatoknál s a szövetkezeteknél az értekezlet már is megállapította a viszonosság szükségességét s ezen viszonosság mindenesetre olykép értelmezendő, hogy a külföldi részvényvállalatok vagy szövetkezetek csak akkor folytathatják az országban is üzleteiket, ha azon ország, melyben székhelyük van, nemcsak a részvénytársulatokra és szövetkezetekre általában, hanem különösen a biztosítási részvénytársulatok és szövetkezetekre nézve a viszonosság elvét elismeri s magyar vállalatokat működésre jutni enged; és miután egyes magánvállalkozóknak a biztosítás terén való tevékenysége, ha lehetséges is, legalább egyelőre gyakorlati jelentőséggel nem bir, a viszonosság követelményének e helyütt külön föltüntetése szükségesnek nem találtatott. Egyébiránt e cikkbe felveendőnek határoztatott, hogy a külföldi vállalatok, ha nálunk működnek, »belföldi müködésükre« nézve alávetik magukat a jelen fejezet határozatainak.« (Ért. jkv. 464., 465. 1.) A második olvasásnál e szakasz szóba nem került (ért. jkv. 48b. 1.), az értekezlet tanácskozásainak eredményét képező törvényjavaslatban azonban a 461. §. már a törvénybe is átment szöveggel szerepel. A §. előzményeiből tehát annyi kétségtelenül kitűnik, hogy a szakériekezlet a külföldi biztosítási vállalatok alatt nemcsak a részvénytársaságokat, hanem a szövetkezeteket, sőt az egyes magánvállalatokat is értette. A törvény jelenlegi szövegében a részvénytársaságokra vonatkozólag közbeszúrt mondat eredete és értelme iránt azonban az előmunkálatok nem nyújtanak felvilágosítást. Csak feltételezhetjük, hogy a szövegező csupán szabatosabbá akarta a szöveget tenni — talán figyelembe véve különösen azt, hogy az eredeti szöveg a szakértekezletnek a viszonosság iránt táplált felfogását nem tükrözte elég hiven vissza — de nem akarhatta a szövegező, legalább nem a kormány szándéka szerint, a szakértekezlet által a szövegbe fektetett értelmet megváltoztatni, mert hisz a kormány általában a szakértekezlet megállapodásait akarta törvényerőre emelni. Sokkal kétségtelenebbé teszi az itt védett értelmezést a logicai és a törvény alapgondolatából való értelmezés. A Curia ezek közül csupán csak az a contrario következtetéséhez folyamodik. A Curia szerint: mert a törvény 461. §-a hallgat a szövetkezetekről, tehát ki akarja azokat zárni. Az ellenkező végletbe menve, azt lehetne erre mondani, hogy mert a törvény a külföldi szövetkezetekről hallgat, tehát nem kívánja meg tőlük, hogy belföldi működésükre nézve magukat a biztosítási ügyletről szóló cím első fejezetében fogla t határozatoknak alá vessék. Ez utóbbi értelmezés mellett még a ker. törvény 6. §-ára is lehetne hivatkozni, a mely szerint azt, hogy a kereskedés, mint iparjogositvánv, kik által és mily feltételek mellett gyakorolható, az ipartörvény határozza meg és tovább okoskodva, hivatkozni lehetne az 1884-iki ipartörvény 1. §-ára, a mely szerint nálunk az ipartörvény korlátai között mindenki bármely iparágat szabadon űzhet, továbbá arra, hogy az 1884-iki ipartörvény 183. §-a, eltérőleg az 1872-iki ipartörvény 105. g-ától, nem veszi ki a biztosítási intézeteket az ipartörvény alól, sem pedig sehol nem korlátolja az ipar ezen ágának űzését és azután mindezekből oda lehetne concludálni, hogy ti-hát a külföldi szövetkezetek, mint biztosítási vállalatok, melyekre a Curia jelen határozata szerint a ker. törv. 230. § a sem terjed ' ki, minden korlátozás és cégbejegyzés nélkül szabadon folytathatják a magyar korona területén üzleteiket. Látszik ezekből, hogy milyen joggal figyelmeztet bennünket a törvénymagyarázat tudománya arra, hogy az a contrario okoskodással csinján kell bánni és hogy nevezetesen ezt a logicai operatiót nem szabad másként alkalmaznunk, mint ha ki tudjuk mutatni, hogy a törvénynek volt valamely különös oka, a melynél fogva intézkedését a különben hasonuemű tényálladékok közül csupán az egyikre szorította. Állion itt különben az a contrario következtetésnek még néhány elrettentő példája. A ker. törv. nem szól arról, hogy a kereskedelmi könyvek a könyvtulajdonos kereskedő ellen bizonyítanak, tehát a contrario ellene nem bizonyítanak, A ker. törv. 199. §-át, mely a részvénytársaság mérlegének felállítását szabályozza, nem terjeszti ki a szövetkezetekre, tehát a contrario, e §. a szövetkezetekre analóg sem volna alkalmazható. Ugyanez állana a 174. §-ra nézve, a mely a részvényesnek a törvény- vagy alapszabályellenes közgyűlési határozat ellen keresetig jogot ad. Ez a szövetkezetekre szintén nem volna kiterjeszthető, ellentétben a már képződött gyakorlattal. Olyan okot már most, a mely miatt a törvény a külföldi biztosítási vállalatok közül csupán a részvénytársaságokat akarhatta volna bebocsátani és minden egyéb ilyen vállalatot, úgymint: szövetkezetet, közkereseti és betéti társaságot, valamint magánosokat ki akart volna zárni, a törvényből, de máshonnan is bajos volna kitalálni. Mert azt igenis lehetne még némileg vitatni, hogy mindenféle külföldi szövetkezetek kizárassanak ebből az országból, de hogy csupán csak a kölcsönös biztosító-társaságok zárassanak ki, ennek nem lehet észszerű indoka, különösen akkor, a mikor a törvény a viszonosságot a szövetkezeteknél már különben is megkívánja. A törvény ratíója, mely a 461. §-nak alapul szolgál, egy pillanatig sem lehet kétséges. Ugyanaz a ratio ez, a melyből a 210. és következő §-ok és a 230. §. is kiindulnak, tudniillik az, hogy a külföldi biztositó vállalatok ne legyenek előnyben a hazai hasonló vállalatok felett és hogy azokkal szemben a hazai közönségnek ugyanazok a biztosítékok nyújtassanak, mint emezekkel szemben. A 461. §. súlypontja abban rejlik, hogy a külföldi vállalatoknak is alái kell vetni magukat a »jelen cím« határozatainak, azaz ki kell mutatn ok a törvényes biztositási alapot stb. Ez alapon értelmezendő a 461' §., a mely miután ubi eadem legis ratio, ibi eadem legis dispositio, minden kétséget kizárólag kiterjesztendő a külföldi szövetkezetekre és egyéb külföldi biztositási vállalatokra is. Csak mellesleg említem meg ezek után, hogy a Curia a contrario értelmezése ellen szól a ker. törv. 462. §-ának szövege is, mely egész általánosságban külföldi vállalatról és nem külföldi részvénytársaságról emlékezik meg. Végül megjegyzem, hogy a ker. törv. 461. és 230. §-ainak itt kifejtett értelmezését, különösen a Németországgal kötött és az 1878 : XXXVI. t.-cikkben foglalt kereskedelmi és vámszerződés 19. cikke, valamint a Svájccal kötött és az 1888 : XXXVII.t.-cikkben becikkelyezett kereskedelmi Vili. cikke által is elismertnek és feltételezettnek tekintem, mert e feltevés nélkül lehetetlen volna, hogy az ott emiitett »mindennemü biztositótársaságok« és illetőleg a »bármilynemű biztositási ággal foglalkozó társaságok«, tehát a kölcsönös biztosító társaságok vagyis a szövetkezetek is, az itt fennálló törvényeknek és szabályoknak megfelelve, azaz cégüket bejegyeztetve, üzletüket folytathassák, a mit pedig e törvényerejű szerződések biztosítanak. A Curia határozata tehát a ker. törv. 461. §-ának legális interpretatiójába is ütközik. A magánvád intézménye a magyar büntető törvényben. Irta: CSEBI POGÁNY VIRGIL, kii. aljárásbiró Budapesten. A magánvád intézménye hazai büntető törvénykönyvünkben már régibb idő óta képezi behatóbb megfigyelésem tárgyát s most, midőn nemcsak a büntető törvénykönyv revisiója van tervbe véve, hanem a jelzett kérdés még különös tanulmány tárgyává is tétetik, a mennyiben a magyar jogászgyülés állandó bizottsága a következő kérdést veti fel, hogy t. i. »A B. T. K. gyakorlati alkalmazása körül szerzett tapasztalatokra tekintettel, szükségesnek látszik-e a sértett fél indítványára üldözendő büntetendő cselekmények körének, illetve az indítvány visszavonása jogának megszorítása, s ha igen, mennyiben ?«; midőn tehát a kérdés fontossága ekként plausibilissé tétetik, nem késem szerény véleményemet s tapasztalataimat azoknak rendelkezésére bocsátani, a kik hivatvák e kérdéssel behatóbban foglalkozni. A kérdés érdemében : A magánvád intézménye, miként a büntető törvény javaslatának indokolásában foglaltatott, három okból vétetett fel büntető törvénykönyvünkbe és pedig : első sorban tér engedtetett a magánváclnak azért, mert bizonyos bűncselekményeknél a sértett fel érdeke elsőrendű követelmény, mig az állam érdeke csak másodrendű; másodsorban fentartotta a törvény a magánvád intézményét azért, mert nem látszott célszerűnek, bizonyos, a család erkölcsi életét közelről érdeklő bűncselekményeknél a családi életbe hivatalos tekintélylyel benyúlni: s vé°nl némely