A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 5. szám - A haszonélvezeti jog korlátozása megengedhető-e vagy nem?

A JOG juristára nézve azt a kinos vergődést látni, a melyet az anyagi igazság kiderítésének végig kell szenvednie, mig napfényre kerül. Valóságos perrendszerű felsőbb bírósági vesszőzés ez. A ki talán csak kissé is kételkedik állításunkban, olvassa el a javaslat 16., 17., 26., 28., 33., 35—37., 40., 52., 56., 57., 61—63., 73—75., 77., 82., 84., 87., 92., 91. §-ait és fogalmat alkothat magának arról, hogy a gyakorlatban mivé nőheti ki magát ez az apparátus. Azt hiszszük eleget tettünk, ha pusztán az egyes szakaszokra utalunk. Egy 51 —100 frtos per miatt ennyi ceremónia, ennyi kutatás ? ! Hisz ez nem is felebbvitel, hanem valóságos tortúra, mely kifáraszt felet és birót egyaránt. Még ott, a hol, miként Franciaországban, a 300 frankon aluli pereknél a felebbvitel egyáltalán ki van zárva, ez az eljárás talán indokolható. Ez nem jogorvoslat, nem az első bírósági eljárás és az annak alapján hozott ítélet feletti kritika gyakorlása, hanem valóságos tárgyalás s azért, ha már az igazságszolgáltatás javulását csak ezen az uton remélhetjük, degredaljuk le az első bíróságot egyeztető bírósággá, szorítsuk meg hatáskörét pusztán a makacssági ítéletek, egyezségek és perbeszüntető végzések meghozatalára s az ezen módon nem véglegesíthető ügyekre nézve kezdjük a tárgyalást, a ténykérdés fixirozását azonnal a collegialis bíróságnál. Vagy pedig mondjuk ki elv gyanánt, hogy az első bírósági ítéletek ellen csak a jogkérdésben van a íelebbvitelnek helye, akár a kir. ítélőtábla, akár a curiához, a többit pedig bízzuk a feltétlenül megengedett perújításra, melynek elbírálása a kir. törvényszékek hatásköréhez lenne utasítandó. Ennek legalább ratiója és gyakorlati haszna lenne. Ezzel a tervezett felebbvitel gyorsasága iránt támasztott kételyünket igazoltuk s azért áttérhetünk az alaposság kérdésére. (Befejező cikk kÖAetkezik") A fizetési meghagyásokról szóló törvénytervezetet — mint értesülünk — T e 1 e s z k y István államtitkár [ur átdolgozta olykép, hogy külön választotta a fizetési meghagyásokról szóló, valamint a kisebb polgári ügyekben való eljárásra vonatkozó intézkedéseket, mi által azok áttekinthetőbb alakot nyertek. A két javaslat részleteit annak idején ismertetni fogjuk. magukat harmadbiróság és másodbiróság névvel nem nevezik. h) Marasztalt fél. A marasztalt vendég kedves vendég, a marasztalt fél tehát csak kedves felet jelenthetne. Sokan komolyan állitják is azt, hogy a magyar törvénykezés az adósok védbástyája. De én nem hiszem el s ugy tudom, hogy a peres felek a törvény előtt tökéletesen egyenlők. A nevük, legalább Ítélet előtt, erre mutat. Felperes az egyik, alperes a másik. ítélet után lesz belőlük nyertes és vesztes, vagy elmarasztalt, marasztalt fél; azután végrehajtató és végrehajtást szenvedő, később árvereltető és árverést szenvedő. A vesztes félnek tehát csak két elnevezéssel birunk többet adni, a mi talán c ak annak a körülménynek a következése, hogy az adósok sokkal többen vannak, mint a hitelezők. Azután még abból az elnevezésből is rossz az egyik, mert a marasztalt fél csak azt akarja jelenteni, a mit az elmarasztalt fél. Ez az elnevezés sem közértelmü, de miután a lemarasztalt, vagyis letartóztatott, lezárt kifejezésekből fejlődöttnek tekinthető s mint jogi műszó törvénykezésünknek abból a korszakából származik, a midőn az adóst bezárták, a vesztes fél megjelölésére most is alkalmas. Csakhogy nem szabad megkurtítani, mert értelmét épen az > el« igekötő adja meg. Az 1868. évi LIV. t.-c. 111. g-a is azt rendeli, hogy »alperes elmarasztalandó«. Itt is csak következetesnek kellett volna maradni, de akkor a régi törvények minden kifejezését drága kincsnek tartottuk s igy az 1836. évi XV. t-c. 2. és 3. g-aiból, az 1840. évi XV. t.-c. 150. §-ának s az orsz. birért. 114. 115. §-ainak következetes kifejezései mellett, az elmarasztalt és marasztalt megjelölési egyenlőnek vévén, a törvénybe felvették. A kettő közül az egyik azonban csakugyan fölösleges s igy elhagyható. (Befejező közlemény következik.) A haszonélvezeti jog korlátozása megengedhető-e vagy nem? Irta : dr. KLECKNER ALAJOS, a kassai kir. jogakadémia igazgatója. Y. folyóirat folyó évi 2-ik számában, dr. Szekulits 0. Lázár nagykikindai ügyvéd ur, egy gyakorlati eset folytán, azon kérdést tette föl : Megengedhető-e a haszonélvezet korlátozása akkor, midőn valamely szülepár, vagy a fenforgó gyakorlati esethez képest, házaspár, kik tulajdonjogukat valamely ingatlanra , fogadott leányukra és vejükre ruházták által, fentartván maguknak az ingatlan vagyon felerészére a haszonélvezeti jogot haláluk bekövetkeztéiglen, egyike meghal ? És nem tekinthető-e itt a nyilvánkönyvileg kitüntetett haszonélvezeti jog egységes egésznek, mely csak mindkét haszonélvező halálával enyészik el egész terjedelmében ? A mint e kérdést a folyóirat hasábjain elolvastam, nyomban megérlelődött bennem a szándék, hogy a kérdés tekintetéből való nézetemet röviden egybefoglalom s a becses folyóirat részére közlésül elküldöm. Mindenekelőtt szükségesnek tartom előrebocsátani, hogy itt tulajdonképen nem arról van szó : egységes-e vagy nem a haszonélvezeti jogozat, hanem talán inkább arról: vájjon osztható-e vagy;oszthatatlan a haszonélvezeti jogozat? Én ugyanis akkép gondolkodom, hogy egységesnek egységes, oly értelemben, hogy például, ha abból kivétetik is, nem bánom, az elidegenítési jogozat, annak tényleges gyakorlatára núzve, ám azért az nem szűnik meg haszonélvezeti jog lenni s azt illetni, kinek részére létrehozatott, mint a mily kevéssé szűnik meg a tulajdoni jog azért, mert a tulajdonosnál nincs meg a birtok, vagy mert azt jelzáloggal terhelte, stb. A dolog itt valójában inkább a körül forog : vájjon a haszonélvezet osztható-e vagy oszthatatlan s ez alapon megszünhetik-e bizonyos okoknál fogva részben ; vagy a szüntető okok, ámbár a jognak csak egy részét illetik, erre magára talán nem érvényesíthetik az elenyésztő hatást ? De szorosan véve, mint a gyakorlati eset ezt elénk állítja, talán a haszonélvezeti jognak feloszthatatlansága, vagy feloszthatósága sem a lényeges mozzanat itten. Meggyőződésem szigorúan véve az, hogy itt arról van szó : vájjon ha többen közösen szerzik meg a tulajdonostól a haszonélvezeti jogot (közelebbről nem lévén a pars intellectualis meghatározva, vélelmezzük az eszményi részek egyenlőségét; a fenforgó esetben tehát a haszonélvezet felében Szabó Mátyásé, másik felében nejéé, Erzsébeté) s a szerzőknek egyike meghal, tekintendő-e az a jog olyan jognak, mely, mert már azon felében is, melynek alanya meghalt, még tovább is fennáll s a másik jogosított felével egyesülten kizárólagosan csak egyetlen egy személy kedvéért létezik mindaddig, mig majd ennek is elhunytával, az azon jog által korlátozott tulajdon teljesen szabaddá nem válik? Igy alakítva a kérdést, az egyszerű felelet rá, felfogásom szerint, az, hogy meghalván Szabó Mátyás, kit a haszonélvezet eszményi felerészben illetett, az által — megszűnvén a korlátozó jog — a tulajdonjog annyiban a tehertől menekült, korlátlanná lőn s Szabó Erzsébet, mint a haszonélvezeti jog másik közös alanya, igényét csakis az őt addig is megilletett eszményi hányadra tarthatja fenn jogi alapon. Nézetem szerint, ha Szabó Erzsébet, férje halála után is, még az összes haszonélvezeti előnyt ugy és oly mennyiségben venné a maga részéről igénybe, mint az nekik férjével együttesen kijárt, jogellenesen cselekszik s itt nem a haszonélvezeti jog korlátozása, hanem egyszerűen a tulajdon szabadsága, a Szabó Mátyás által élvezett hasznok terhétől való mentessége vitatandó és állapítandó meg bíróságilag. A halál Szabó Mátyás haszonélvezeti jogát megszüntetvén, a haszonélvezeti jognak más örököse, más utód itt nem lehet, mint a tulajdonos fogadott leánya és ennek férje, t. i. a meghalt Szabó Mátyásnak fogadott leányával kötött házassága folytán, ugyanannak veje. Ámbár igy a kérdést, mint hiszem, teljesen tisztába hoztam, nem mulaszthatom el röviden elmondani, hogy mit tartok jogosnak az esetre, ha az egészet most már csak a haszonélvezeti jog fel- vagy fel nem oszthatósága szempontjából tekintjük. Megjegyzem először is, hogy a jogalkotások sorában, a római jogtól kezdve a nyugateurópai törvénykönyvek mindegyike, a mint én tudom, a haszonélvezeti jogot feloszthatónak tekinti. Ennek kifolyása, hogy arról részben lemondani, az ellen részben