A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 46. szám - A tengeri jelzálogról

394 ft JÖG Nem maradhatott tehát az 1890—1891. évi legújabb reform, a decentralisatio sem tetemesb költség-emelkedés nélkül. Ez a legközelebbi évek kiadását két millióval szaporítja, miután 14 millióra és 455,852 frtra előirányoztatott, mely összegben a rendes kiadások 12,694,852, az átmenetiek s beruházások 371,000 s a nyugdíjak 1,390,000 frttal szerepelnek. A reformok előtti budgetet a mostanival összehasonlítván, látjuk, mikép az igazságügyi kiadások összege majdnem megötszörösödött. És ezen átalakulásban ieltünönek kell jeleznünk azon körülményt, miszérint az eddigi reformokkal a nyugdíjazások folyton s z a p o ro d t ak; a nyugdíj-kiadások tehát évről-évre magasb fokra emelkedtek; ugy, hogy jelenleg már meglepő nagy költségösszeget képeznek. Mig ezen kiadások 1869—1870. években alig haladták meg a 300,000 frtot, 1872—1874. években már 466,000 é.s 472,000 frtra, 1875-ben pedig 505,000 frtra növekedtek. A 80-as években még nagyobb s fokozottabb lőn ezen szaporodás, 1882-ben a nyugdíj-kiadás volt 659,000 forint, 1884-ben 694,000 frt, 1885-ben 747,000 frt, 1886-ban 779,000 forint, 1887-ben 919,000 frt. Ezután pedig a nyugdíj összegek már az egy milliót is meghaladták, 1888. évben tett 1 millió 70,000 frtot, 1890-ben 1,254,431 frtot és 1891. évben teend 1,390,000 frtot. így a nyugdíj-kiadások, szemben a reformok előtti időszakkal, négyszeres összegre szaporodtak két évtized folyamán. Ugy látszik tehát, hogy a reformok létesítése szoros kapcsolatba hozatott a nyugdíjazással. Ez néhány év óta, főkép a felsőbb fórumon, rendszeresen űzetik. A felsőbb s legfelsőbb bíróság működéséből merített adatok pedig épen nem nyújtanak bizonyságot a mellett, hogy atömeges nyugdíjazás folytán itt a judicatura tökéIetesbült volna. Még a gyorsaság tekintetéből sem szerzeit érezhetőbb előnyöket. A bírói te-tületeknek fiatal erőkkel való felfrissitése — ha az nagyobb tudományos képzettséggel és érett tapasztaltsággal párosul — nem kifogásolható, sőt ajánlatos; de nálunk, a tökéletesb bíráskodás érdekében óhajtott s várhatott sikert nem állította elő ; nem különösen kellő arányban a nem ritkán a magasb birói képzettség s tapasztaltság rovására is foganatosított tömeges változásokkal. Különben annak kiemelésével, miszerint a közlött adatok szerint az 1891 évi szervezeti reform a költségvetésben sokkal kisebb emelkedést okozand, mint az 1872-iki reform, szemben az 1869-iki időszakkal, hangsúlyoznunk kell, hogy az új alakulás kapcsolatosan jár a főügyészs4g szervezésével s kiterjed a járásbíróságokra, némi tekintetben a törvényszékekre is; tehát nem szorítkozik egyedül a kir. táblák átalakítására. Azon többletből, melyet a rendes kiadások emelkedése állit elő, a nagyobb rész 205,974 frt a kir. táblák új szer- I vezésére esik ugyan ; de a főügyészségek 26,000 forintot, a járásbíróságok pedig és a törvényszékek 129,844 forintot veendnek abból igénybe. A tengeri jelzálogról. Irta : dr. FEICHTINGER ELEK, a kereskedelmi akadémia és a tengeri főiskola tanára Fiúméban.* A »Nemzetgazdasági Szemle« októberi számában »Fiume tengerészetérők cím alatt Alpha aláírással egy közlemény jelent meg, mely bírálat alá veszi amaz irányt, mely tengeri kereskedelmünk tekintetében jelenleg követtetik s rámutat azon bajokra, melyek — szerinte — orvoslást igényelnek. A ki magát illetékesnek tartja kereskedelmi politikai kérdésekhez hozzászólani, találhat talán cikkíró közleményében olyat, mit más világításba tudna helyezni; erre tehát az illető szak* A tudús szerzőtől, ki egyedül míveli hazánkban hivatásszerűen is a tengeri jog tudományát, azon Ígéretet birjuk, hogy lapunkat gyakrabban fogja szerencséltetni cikkeivel, miért is fogadja szives köszönetünket. A szerkesztőség. emberek vannak hivatva. Én ama közleménynek csak azon részére óhajtok egyetmást megjegyezni, mely a teugerjogi törvényhozásra vonatkozik. Cikkíró e tekintetben azt mondja: ^Tengerészeti köreinknek sok éves óhaja a tengeri jog kodifikálás a, miből a tengő részrendtartás már készen is van, négy év óta vár a parlamentitárgyalásra. — Főbb alapelveiben a tengeri magánjog is elő van készítve, de befejezése évek óta késik, a tengeri jelzálogtörvénynek ellenben hirenyoma sincs s e tekintetben még a kis Görögország is túlszárnyal bennünket, mely nemrég hozott ilynemű törvényt.* Ez mind igaz! . . . Ámde cikkíró nem veszi figyelembe azt, hogy mennyi idő és tanulmányozás kellett másutt is ahhoz, hogy a tengeri jogi törvények napvilágot lássanak. Még oly nemzeteknél is, melyeknek sokkal kiterjedtebb tengerpartjuk és sokkal hatalmasabb tengeri kereskedelmük van, mint nekünk, sőt a mi a legfőbb, sokkal több oly jogászuk is van, a ki a tengeri joggal tudományosan foglalkozik : még ily nemzeteknél is, mondom, sok évi tanulmány és tárgyalás szokta a tengeri jog codificatióját megelőzni. Ha ezt tekintetbe veszszük, egy cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy a mi tengeri jogunk még máig sincs codificálva. Én, a ki magamat (talán némi joggal) azok közé számithatom, a kik a tengeri joggal többé-kevésbé foglalkoznak, elisme1 rem, — talán inkább, mint bárki más — hogy a codificált törvény biztosabb jogállapotot teremt, mint az ingadozó alapokon nyugvó szokásjog, én nagyon is óhajtandónak tartom azt, hogy a tenge| részeti szolgálati rendtartásról és a tengeri magánjogról készített javaslatok a codificationalis tárgyalásoknak mielőbb alávettessenek ; mert tény az, hogy a tengerészeti szolgálati rendtartás tekintetében Mária Terézia óta hozott törvények és szabályrendeletek sok furcsaságot, sok ellenmondást tartalmaznak és ennélfogva az administrativ jogszolgáltatás terén elég bizonytalanságot szülnek és tény az is, hogy a Code Napóleonon alapuló szokásjog a mai kor kívánalmainak többé már meg nem felel. Ez utóbbi állítás mellett szól leginkább ama körülmény, hogy a Code de Commerc e-nek a tengeri magánjogra vonatkozó Il-ik könyve meghozatala óta (1807 óta) magában Franciaországban is lényeges változásokat szenvedett; sőt a mennyiben hiányos volt, a hiányok ott is már egészen új, a kor kívánalmainak megfelelő törvényekkel pótoltattak. A codificationalis munkálatokat tehát nálunk korántsem kell elhamarkodni, mert hisz az abban közreműködni hivatott tényezők nálunk igen korlátozott számban vannak és igy azokra, a kik erre hivatvák, sokkal nagyobb felelősség háramlik és sokkal nagyobb feladat vár, mint oly országokban, a hol a tengeri kereskedelem fejlődésével és fellendülésével a tengeri jog fejlődése is — mondhatnám — évszázadokon át lépést tartott. Fontolóra véve tehát a nehézségeket, melyek a tengeri jogi törvénykezés terén elénk gördülnek, mi nagy haladásnak tekint hetjük már azt is, hogy a tengerészeti szolgálati rendtartás és a tengeri magánjog terén annyira jutottunk, hogy concret javaslatokkal rendelkezünk, melyek valószínűleg rövid idő alatt parlamenti tárgyalás alá is fognak kerülni. Emiit azonban cikkíró egy fontos modern tengeri jogi intézményt, melyre nézve tudtommal csakugyan nem létezik még javaslat sem és a mely intézmény épp oly sürgős, ,ha nem sürgősebb, mint az emiitett két javaslat bármelyike. És ez a tengeri jelzálog intézménye. Egyébiránt ugy tudom, hogy a kereskedelmi minister ur éberségét ezen kérdés sem kerülte ki, sőt ha nem csalódom, már meg is indíttattak az annak megoldását célzó tárgyalások; igy tehát még ezen kérdés tekintetében sincs igen okunk szégyenkezni a fölött, hogy minket »akis Görögország is megelőzött*. Mindazonáltal nem tartom feleslegesnek az irányadó körök figyelmét egy e tárgyban nemrég megjelent korszakot alkotó munkára felhívni. Es ez az, a mivel e helyütt tüzetesebben foglalkozni szándékozom. Gonzales Revilla Lipót jogtudor, hites ügyvéd, a spanyol államtanács tagja és a madridi jogakadémia tanára »L a Hipoteca naval en E s p a n a« cím alatt egy 490 lapra terjedő munkát irt, melyben a tengeri jelzálog intézményét nemcsak a lehető legrészletesebben tárgyalja, hanem a melyben felhasználva az összes európai és amerikai törvényhozások egész apparátusát, | oly eredményekre jut, melyek egéfzen új világításban tüntetik