A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 30. szám - Elrendelhető-e a visszárverés hivatalból?

2G8 a j OG ból a közönséget kibocsátani, mikor nem kívánja bebocsátását ? A másik pedig az, hogy nem tudjuk, mit irt volna t. laptársunk mondott themáról, ha az incriminált lábnyomokat útjában nem leli ? Mert a bevezető mérges nyilaiások után hisz tisztán a mi cikkünk után indult, természetesen, mit minden hozzáértő azonnal észrevehet, szabad, feldolgozásban. A hang az Izsák hangja, de a kéz az Ézsau keze. De ha csak ezen fordult meg, higyje el a »Pesti Napló« cikkezöje. mi nem árultuk volna el olvasóinak, hogy honnan vette eszméit, ha rendben dolgozza is fel a másét. Ezsau kezében ugy is elvész az Izsák beszédje! Elrendelhető^ a visszárverés hivatalból? Irta : DEBRECZENY KÁROLY, ügyvéd Tisza-Füreden. Ezen, a mult számban Fövényessy Lajos albiró ur által felvetett kérdésre az albiró ur ugyan határozott igen-nel felel, annyira, hogy nemcsak jogává, de kötelességévé teszi a telekkönyvi hatóságnak, hogy az árverési feltételeknek eleget nem tevő fél terhére az újabb árverést hivatalból rendelje el ; azonban, hogy véleménye alappal birna és azt jogi szempontból bárki is helyesnek tarthatná, alig hiszem; azért sietek véleménye ellenében kimondani, hogy a 7,496. számú 1889. december 30-án hozott curiai döntvény, mint törvényen alapuló, helyesen hozatott és csak az a feltűnő, hogy a nyilt és világos törvény intézkedése mellett szükségessé válhatott azt döntvényileg kimondani. Hiszen az 1881. évi LX. törvénycikk 185. §-ában egész határozottan ki van mondva, hogy »ha a vevő az árverési feltételeknek eleget nem tett, az érdekelt felek bármelyikének kérelmére a telekkönyvi hatóság újabb árverést rendel«, tehát az, hogy csakis valakinek kérelmére, de nem hivatalból rendelhető az el s ezen szakaszban az ezzel ellenkező intézkedés, hogy t. i. hivatalból is elrendelendő az árverés, bármily oldalról vizsgáljuk is azt, benne foglaltnak nem állitható. Legyen bárki, bármily véleménynyel a törvény ezen intézkedésére nézve, de hogy mig az törvény, addig azzal ellenkező döntvényt hozni, bármely bíróságnak is nem kötelessége, de csak joga lehessen; azt határozottan tagadásba veszem, mert igazán szomorú következményei lehetnének és lennének is annak, ha a bíró a törvénynyel ellenkező véleményekre alapított ítéleteket hozna. Hiszen akkor nem lenne jogbiztonság, ha a nyilt s félre nem magyarázható törvényt is a bírónak ugy lehetne magyaráznia, a mint azt ő maga is belátná, hogy grammaticai magyarázat szerint — mint cikkíró mondja — megokolni nem lehet, de az ő logicája szerint ő azt magyarázni helyesnek látná, az ilyen bizonyosan félremagyarázás lenne. A felvetett kérdésre igenlő véleményét, hogy grammaticai magyarázat szerint megokolni s a 185. §-ból kihozni lehessen; azt maga cikkíró sem állítja, csak logicailag igyekszik azt kimagyarázni, de logicailag sem sikerült cikkírónak véleménye helyességét begyőzni. A végrehajtási törvény 108. §-a ctak az ecetben volna joghasonlóságnál fogva alkalmazható irányadóul az ingatlanok árverésénél, ha ott is a vételárt azonnal kifizetnie kellene, habár még ekkor sem volna meg a joghasonlatosság, mert mig az ingóknál a vételár azonnali ki nem fizetése nélkül átadott elárverezett tárgy vételárán legtöbb esetben nem lehetne biztosítani, ez az ingatlanoknál egészen másként van. Az ingatlannal nem lehet fizetés nélkül eltűnni, főként akkor, midőn csak a véteiár teljes befizetése után iratik át az ingatlan a vevő tulajdonául, különben pedig a jogosult érdekelt felek meg a 108. §. intézkedésétől is eltérhetnek, mert a hol a felek megegyeznek, az az ő törvényük. A cikkíró ur által fölhozott példa pedig olyan, hogy az elő nem fordulhat, mert a vevő saját érdekében fog utána járni annak, hogy a vett ingatlan nevére átirassék, illetve tulajdonjoga bekebeleztessék és különben is a vételárt kiutalványozó végzésben kitüntetve lévén, hogy mennyi összeg lett befizetve, ha véletlenül még valami csekély rész hiányzik, az is megemlittetvén, vevő a saját érdekében befizeti azt, ha pedig nagyobb a fizetni való összeg és talán épen nem volna módjában a vevőnek azt befizetni, akkor bizonyára akadni fog oly érdekelt fél, ki meg fogja kérni az árverést, mint érdekében állót. Ellenben pedig a végrehajtási törvény 183 §-a értelmében a vevőnek szabadságában állván a jelzálogos hitelezőkkel megegyezni abban, hogy követeléseiket a birtokon teherképen meghagyják, ha esetleg e feletti egyezkedés közben a fizetési határidő letelt, vagy esetleg az összes hitelezőkkel és másként érdekeltekkel vevő kiegyezett arra nézve, hogy a vételárt ne az árverési feltételekben kirótt 1 vagy 2 hónap alatt, de esetleg két annyi idő alatt fizethesse le; ezt tenniök az összes érdekelteknek nem szabad? mert egyezségük dacára az erről nem értesült bíró hivatalból ok nélkül beavatkoznék és hiába v iló költséget szerezne a jóhiszemüleg és a törvény intézkedéseit felhasználni akaró vevőnek. Ezen, az érdekelt felek akarata ellenére való hivatalbóli eljárás helyes nem lehet, de igenis helyes az és sem közérdekbe, sem magánérdekbe nem ütközik az, hogy ha az érdekelt felek közül senki sem kéri az új árverést, mert bizonyára senki sem találta azt esetleg külön egyezség folytán érdekébe ütközőnek; az arra fel nem kért biróság hivatalból nem intézkedik az árverési feltételek pontos be nem tartása miatt. Nem lévén szándékom mélyebb polémiába bocsátkozni cikkíró úrral, egyéb általa előadottakra nézve még csak azt jegyzem meg, hogy abból még, hogy a bírónak feladata eldönteni azon eseteket ís, melyekre törvény nincs, nem következtethető annak azon joga, hogy azon esetekre is csinálhat törvényt és jogszokást, a melyekre nézve már törvény van és ha ilyen esetekre is újabb intézkedést s eljárást szab, azt nem jogosan és többnyire tiem is szerencsés eredménynyel, de károsan teszi, a mint tette ezt a kir. Curia az 1883. évi december 4-én hozott 11. számú azon döntvéuyével, melylyel a telekkönyvi szabályokkal ellenkezőleg kimondotta, hogy a perfeljegyzés csak a bejegyzés érvénytelensége, vagy megszűnés okából származott kitörlén' keresetek alapján rendelhető el, mert ezt a telekkönyvi szabályok 148.§-ának téves magyarázata alapján annak 104. §-a ellenére mondotta ki. Igaz, hogy a jelzett §-ok nem oly világosan intézkednek, mint a kérdéses 185. végrehajtási törvényszakasz, mert a lOi. §. azt magyarázza, hogy milyen viszonyok és tények képezik a fel jegyzés tárgyát; többek közt azt mondja, hogy az oly viszonyok és tények is, melyek a polgári perrendtartás és jelen szabni}' határozata szerint egy bizonyos, azzal egybekapcsolt joghatály végett jegyeztetnek fel s az ezen nemű feljenyzésekhez számítja a per folyamatba tételének feljegyzését is és miután a telekkönyvi szabályok, illetve telekkönyvi rendtartás semmi más pereket nem említ, mint általa szabályozottat, csak a törlési pereket, ennélfogva más perek feljegyzésének mikéntjéről sem intézkedik, viszont a perrendtartás azt, hogy a telekkön w i bekebelezések és feljegyzések miként eszközöltessenek, nem szabályozván, a perfeljegyzésről különösen nem intézkedik, ezeknél fogva a kir. Curia kimondotta, hogy egyéb esetben nincs is perfeljegyzésnek helye, holott azt sem a 104, sem a 148. §-ból következtetve, helyesen kimondani nem lehetett, mert a törvény szelleméből önkényt következik, hogy midőn nem mondja ki, hogy a törlési per folyamatba létének feljegyzése, minden az ingatlanra vonatkozó per folyamatba lételének följegyzését érti, ez világos és kétségtelen nemcsak abból, mert a telekkönyvi szabályok, illetve rendtartás minden pontja csakis az ingatlanokról és illetve azokra vonatkozó jogokról intézkedvén, midőn a feljegyzések tárgyául a per folyamatba létének feljegyzéseit is emliti, ezen feljegyzés az ingatlanokra vonatkozó minden perre nézve szól, a mi következik egyéb törvényes intézkedésekből is, így például, midőn a végrehajtási törvény akkor, midőn valamely ingó dolognak vagy joguak birtoka vitássá válik s nem állapitható meg, hogy ki van a jogszerű birtokban, vagy kinek van joga, birói oltalomra zárlatot is enged; miért volna megtagadható az egyszerű feljegyzés akkor, midőn valamely ingatlanra, vagy ingatlanra vonatkozó jogra nézve válik vitássá az, hogy kinek van joga birói oltalomra, vagy az, hogy ki a jogszerű tulajdonos vagy birtokos?. Az ingatlanokra vonatkozó perek feljegyzésének megengedhetősége különben oly természetes és észszerű következménye a telekkönyvi törvényeknek, melyek lehetőleg az ingatlanokra vonatkozó jogoknak nyilvánossá tételére irányulnak; tehát azonnal nyilvánvalóvá tétele is helyes és törvényszerű, ha valamely ingatlanra vonatkozó jog vitássá válik, azt egyszerű feljegyzés által szükséges nyilvánvalóvá tenni. Azonban miután még mai napig is megtörténik népünk között az, hogy a telekkönyvi tulajdonos esetleg terhelt ingatlanát eladja s a terhek töröltetésére szükséges vételári összeget felveszi, de mégis a vevő egyszerre tehermentesen akarja tulajdonjogát bekebeleztetni, egymásban megbízva, belenyugszik abban, hogy midőn ez eszközölhető leend, csak akkor készítsék el a telekkönyvezéshez alkalmas írásbeli szerződést, addig pedig csak a ^ tanuk előtt létrejött szóbeli szerződés is elégnek tartatik. Időközben azonban az eladó, mert talán vagy jobb vevő jelentkezik, vagy mert már másként is segíthet magán, mást gondol,