A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 29. szám - Miképen támadhatók meg a közadóssal közvetlenül contrahált személynek harmadik egyénnel kötött káros s különösen ingatlanokra vonatkozó dologbani jogügyletei

258 a JOG Mi hallottuk a jog fenségének ezt a dörgő moraját, mint mikor alkonyó nappal a síkságban az oroszlán szólal meg. De nem a mi termeinkben hallottuk. Párisban volt, a hol gyermekgyilkossággal vádolt leány állt az esküdtek előtt. A hatalmas termen a mindenség lélegzete szállt keresztül. Három biró bibortalárban fenn ült az emelvényen. Jobbra tőlük hasonló talárban a procureur général. S mikor ez felemelkedett, hogy vádat emeljen, hatalmas mozgás vonult végig esküdteken, közönségen és a fekete taláros ügyvédeken egyaránt. Kis leánykát láttunk serdülőben Rouen mellett egy faluban. Láttuk szülőit és tanítóit s szemléltük mint rakodik sejt sejt mellé a leányka erkölcsi alakulásában, miglen ifjú illatos virág állt előttünk remegőn, hajlékonyan. És azután láttuk a csábitót közeledni; hallottuk a szerelem suttogását, enyelgését, a férfiú alávalóságát. És aztán, mintha előttünk feltárult volna egy porlepte országút, melyen a szegény leány Párisba menekül; láttuk aztán itt Párisban elhagyottan, elárvultan, egy világ nyomorának és fájdalmának kiszolgáltatva, a mint végül lerohan a Szajna partjára és innen rettenetes sikoltással a gyermeket elveti magától. E pillanatban csendes zokogás rezgett át a sziveken. Mindenki meghatottan a leány felé fordult, mely kendőjét arcára szorítva, keserves zokogásba tört ki. A közönség mélyen fellélegzett. A leány meg volt mentve. Az ügyész pedig most jelentőségteljes pausát csinált, miként az orkán, mély lélegzetet vesz, mielőtt a hullámokat égnek korbácsolja. Most, mintha sötét árnyék szárnycsapását éreztük volna végig a nagy termen. Halkan, alig hallhatóan folytatá az ügyész: »Esküdt uraim! Ha ezen szegény idegen gyermek lépne most önök elé, s ha az ő kiégett száraz szemeiből esdekelne felétek a kegyelem és az elnézés: magam tolmácsolnám ezeket. De a mikor« — ezt a fordulatot nem fogom emlékezetemből kiejteni soha! Olyan volt ez a »de«, mintha magas hegyormon egyszerre meredek mélység szélén találod magad — »de a mikor . . . egy 25 éves nő, párisi leány, »avec des pieds de Paris«, a mely Páris járdáit tapossa, mely előtt semmi sem új, mely nem ismer sem meglepetést, sem csábítást, mely szeret, hogy éljen és melynek nem a maga, de a gyermekének élete van terhére, a mikor az ilyen nő áll ide önök elé, milyen ez az asszony ott . . .« S hogy festi a gyilkosság kivitelét! Láttuk, mint ereszkedik le az éj homálya a folyam partjára, hallottuk a viz éjjeli moraját; lenn álltunk a parton, mi magunk, mint szem- és fültanúi a rémes tettnek! Minő azonban nálunk a tárgyalási terem! Mi belőlünk elpárolgott a szó szépsége iránti érzék és ezzel egyetemben elpárolgott annak jelentőségének, a lorenzis művészet megmérhetlen erkölcsi erejének és nevelő kihatásának méltatása, nevelő hatásának nemcsak a tömegre, hanem magára a bírói, az ügyvédi és a védői karra kihatólag is, a melyek a lélek ezen elementáris eruptiói nélkül a mindennapi kifejtésben testre-lélekre kiszáradnak, mint kiszárad a föld vihar és eső nélkül. Színvakok vagyunk, nem látjuk, hogy igazságszolgáltatásunk sülyedése karöltve jár a barreaunak, mint az egyéni jog megőrzőjének az általánosító tendenciák ősvadonjai közepette s mint a szó- és az egyénszabadság megótalmazójának, lenézésével. Nincs érdekünk az iránt, hogy mit tesz az, mikor minden esetet a sablon prokrustes ágyára leszorítunk, holott minden eset az egyénből kihámozva Ítélendő meg, minden az egyént körülfutó és hozzátapadó sajátossággal és különösséggel együtt. Nem akarunk továbbra tömeges temetéseket, közös sírokat, melyeket, hogy az alulról jövő utólagos kellemetlenségek kényes orrunkat ne bántsák, mészszel öntenek le. Ha valakit sorsa embertársai Ítélőszéke elé vitt, joga van arra, hogy esetét, az ő esetét, minden oldalról kifürkészszék s joga van követelni bírótól ép ugy, mint közönségétől, hogy az egyénnel foglalkozzanak, nem pedig egy statistikai számtétellel. Ez természetesen csak ott lehetséges, a hol szűz földbe vetnek, mint az esküdtszékeknél, vagy a hol a paragrafusokban megdermedt és megfagyott szakbeli lelkiismeret elementáris viharok hatása által újból meg újból felvillanyoztatik és hol a védői és ügyvédi kar létezik, a mely ily hatást tógájában hordozza. Az a huszonöt esztendő, melyet fővárosi büntetőjog szolgáltatásunk egy elfeledt sarokban, messze a főváros forgalmi ereitől töltött, minden izére, rányomta a világtalanság bélyeget. A mivelt nyugot kriminalistikai tudományának hatalmas szárnycsapkodása iránti minden fogékonyság nélkül, de sőt minden hire nélkül, egészen annak a visszataszító bécsi iskolának nyűgében, a mely csakis a cs. kir. hivatalnoki aranygallér előtt hajt térdet, mig — a vádlott és ügyvédjét meztelen és nyilvános lenézéssel sújtja, a mi büntetőjogszolgúltatásunknak és utána kevés kivétellel az összes magyar kriminalistikának — annyira el kellett csontosodnia, hogy az új ház szokatlan fényárjai furcsa jelenségeket fognak megvilágítani. De ez a fény, mint minden világosság, csodákat fog mivelni. Az a korlátlan ellenőrzés, mely ezentúl el fogja önteni, egy új közönségnek, művészeknek, Íróknak és különösen a fővárosi ügyvédi kar sokaságának odaözönlése, bibizonyára új korszakot fognak megteremteni és sajátságos új követelményeket fognak a biró vállaira terelni. Ez az új vértódulás pedig első sorban védői kart fog teremteni, Néhány száz fából álló védői gárda nem maradhat soká védelmi állásban. Rövid időre támadólag fog fellépni es a mi ekkor lendületeinek, tudásának és intelligenciájának ellentállni nem fog, az el fog pusztulni, hogy ellenállóbb szervezetű elemeknek tért nyisson. Ez a darwinféle selectio és correlatio jogi alkalmazásában. És a romokból új élet fog felvirulni, és mint valami explózió fog hatni, ha majd egykoron a közönségnek igaz módjában áüand, külömbséget tenni tehetség és stréberség között, s ha rá fog jönni arra, hogy pere nem a folyósokon és kis ajtóban hanem nyilvános ülésben döntetik el, ekkor azután még egy nagy ismeretlen fogja bevonulását tartani az új házba : tisztelet a bírónak és barreaunak, tisztelet az igazságnak és a tehetségnek, és tisztelet a törvénynek ! Miképen támadhatók meg a közadóssal közvetlenül contrahált személynek hárman dik egyénnel kötött káros s különösen ingatlanokra vonatkozó dologbani jogügyletei. Irta : WALDMAN MÁRK, ügyvéd Nagyváradon. Manapság már nem ritkán fordulnak elő azon jogcselekvények, melyek a közadós és harmadik személyek közt közvetlenül s az összhitelezők károsításával kapcsolatban létrejöttek s melyek a csődhitelezők érdekében a tömeggondnok vagy a csődtörvény 26. §-a értelmében a választmány által a tömeg részére e célból kirendelt képviselő által, akár kereset, akár kifogás alakjában megtámadhatók, mert a csődhitelezőkkel szemben természetüknél fogva hatálytalanok. Tudni való, hogy a tömeggondnok kineveztetése idejében rendszerint immár jogerős vagy legalább ahhoz közeledő birói határozattal, esetleg magánjellegű, az alakszerűség szabályainak megfelelő jogügylettel állván szemben, nem vághatja útját a hitelezők kijátszására célzó birói határozatok s illetve privát jellegű cselekményeknek, miért is a közadós által tett káios jogügyié érvénytelenítése iránt megtámadással — akár kereset, akár kifogás alakjában — kell élnie. Nem nehéz az álláspontja a tömeggondnoknak, midőn hivatása egyszerűen a közadós és vele közvetlenül harmadik személyek közt ^ létrejött jogcselekmények megtámadásából áll, mert rendelkezésére áll a törvény, melynek ide vonatkozó szakaszai alkalmazásával kimutatni képes a jogügyletnek a hitelezők megkárosittatására vonatkozó káros voltát. Továbbá, mert a csődtörvény egész III. fejezetének intentiója, hogy mihelyest a közadós, habár nem is alakilag, de anya-