A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 28. szám - A külföldi cs. és kir. konzulátusoknál ügyvédek alkalmazása iránt 2. r.

iL JOG. 111 Schv. Józseftől értesítést arról, hogy alperes a neki 1887. évi október 5-én küldött 433 liter bor átvételét megtagadta az okból, mivel az a megrendeltnél nagyobb mennyiségben küldetett.* I n d okok: Alperes, Schv. József felperesi ügynökkel, mint tanúval és a felperesnek kinált föesküvel bizonyítani kívánta azt, hogy Schv. József a 2 •/. alatti 1887. évi október 9-én kelt levél következtében felperest értesítette arról, hogy alperes a neki küldött 433 liter bort el nem fogadta az okból, mert ö csak 200 litert rendelt. Schv. Józsefnek tanukénti kihallgatása elrendelhető nem volt, mert alperesnek közvetlen tudomása nem lehetett arról, hogy Schv. József az értesítést megtette és ezt felperes megkapta-e s ekkép Schv. Józsefnek vallomása még ez értesítés elküldése tekintetében sem volna alperes pótesküjével teljes bizonyítékká emelhető, az értesítés megkapására pedig e bizonyíték teljesen hiányoznék. Az értesítés vétele tekintetében ennélfogva felperesnek az általa elfogadott főeskü volt megítélendő és felperes pernyertessége vagy vesztesége annak le- vagy le nem tételétől függővé teendő. Az eskü letétele esetében ugyanis bizonyítva lévén az, hogy felperes az árú átvételének megtagadásáról kellő időben értesítést nem kapott, ez esetre alperest a mennyiségileg nem kifogásolt vételár és járulékai megfizetésére kötelezni kellett, mert oly esetben is, midőn az árú a megrendeltnél nagyobb mennyiségben küldetik, a megrendelő a kereskedői gondosságnál fogva köteles értesíteni az eladót arról, hogy az árút átvenni nem fogja ; a 6. •/. a. csatolt levélben foglalt értesítés pedig, mint már elkésett, figyelembe nem vehető. A főeskü le nem tétele esetére ellenben felperes keresetével elutasítandó volt, mert annak bizonyítását, hogy alperes 433 liter bort rendelt, meg sem kísérletté, mert alperes az egy hordóban küldött nagyobb mennyiségből a megrendeltnek beismert 2C0 litert kivenni, a többit pedig felperes rendelkezésére tartani kötelezve, de jogosítva sem volt és mert az értesítésnek a megrendelést átvett ügynök utján való eszközlését a törvény nem tiltja, az tehát, ha a főnökhöz kellő időben eljutott, ugy tekintendő, mintha közvetlenül a felek között történt volna. (1890. jan. 16-án, 1,026. sz. a.) Bün-ügyekben. Adásrerési szerződés kiállítása meghalt egyén nevének aláii\ÍNa mellett nem képez okiratliamisitást, ha az adásvevéshe a meghalt esvén örököse beleegyezett. (B. T. K. 401. §.) A békés-gyulai kir. törvényszék: P. Imrét, B. Mihályt és B. K. Mária férjezett P. Gerzsonnét a B. T. K. 401. §-a alá eső, a 92. §. alkalmazásával minősülő magánokirat-hamisítás vétségében vétkesnek mondja ki s ezért az ítélet jogerőre emelkedésétől számítva a B. T. K. 402. §. 2. pontja alapján külön-külön nyolcnyolc napi fogházbüntetés elszenvedésére és az 1887. évi VIII. t.-cikkben meghatározott célokra fordítandó, 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett fizetendő, fejenkint öt-öt forint pénzbüntetés megfizetésére, behajthatlanság esetén a B. T. K. 53. §-ának rendelkezéséhez képest külön-külön további egy-egy napi fogházbüntetés elszenvedésére itéli. Indokok: A megejtett vizsgálat és a mai napon megtartott végtárgyalás alkalmával kihallgatott B. Mihály beismerő vallomásával beigazoltatott, hogy a békési 4,050. számú telekjegyzőkönyvben foglalt ingatlanságot az iratoknál levő, Békésen 1887. évi január hó 3-án kiállított adásvételi szerződés szerint 100 frt vételárért P. Imrének eladta, jóllehet az ingatlanság fele része nejének, A. Sárának a tulajdonát is képezte, ki a szerződés kiállítása előtt 15 évvel elhalálozott; továbbá beigazoltatott P. Imrének beismerő vallomásával, hogy tudomása volt arról, miszerint az általa megvásárolt iDgatlanság fele része B. Mihály nejének A. Sárának a tulajdonát is képezi, ki rég elhalálozott; és végre I!. K. Mária beismerő vallomásával beigazoltatott, hogy az iratoknál levő adásvételi szerződésre »A. Sára« nevét ő irta. Vádlottaknak ezen cselekménye a B. T. K. 401. §-a alá eső és a 402. g. 2. pontja szerint büntetendő magánokirat-hamisítás bűntettét képezi. Figyelemmel azonban vádlottnak büntetlen előéletére, hogy kár nem származott, hogy a terhükre rótt cselekményt tudatlanságból, a törvényekben való járatlanságból követték el és hogy vádlottak a műveltség oly alacsony fokán állanak, miszerint, hogy tettük büntetendő cselekményt képez, alig tudhatták: a biróság a fen forgó túlnyomó enyhítő körülmények figyelembe vételével a B. T. K. 92. §-át alkalmazhatónak találta s igy vádlottak cselekményét vétségnek minősítette. Mindezen előadottaknál fogva a B. T. K. 401. §-a alá eső, a 92. §. alkalmazásával minősülő magánokirat-hamisits vétségében vétkeseknek kimondandók és az Ítéletben kiszabott szabadságvesztés-büntetés elszenvedésére és pénzbüntetés megfizetésére, ennek behajthatlansága esetén a pénzbüntetésnek megfelelő, a B. T. K. 58. §-ának rendelkezéséhez képest átváltoztatandó szabadságvesztés-büntetés elszenvedésére itélendők voltak. (1887. október 3l-én, 2,611. sz.) A budapesti kir. itélő tábla: Tekintve, hogy a szerződés tárgya a hiteles telekkönyvi kivonatban B. 1. és 2. alatt foglalt bejegyzések szerint közszerzemény, a hiteles családi értesítő szerint pedig néhai A. Sárának leszármazó örökösei nem maradtak; ebből folyólag tekintve, hogy a vádbeli szerződés létesítése és használata által más sérelmére valamely jogviszony-változtatás, következéskép a vádbeli közokirat-hamisítással, mint céllal egyesülve eszményi halmazat anyagát képező magánokirathamisitás nem forog fenn ; ellenben tekintve, hogy az elsőbiróság ítéletének az eljáiás eredményével egyező megállapítása szerint a vádlottak szándékos közreműködése következtében a vádbeli jogügylet lényegére nézve valótlan körülmények lettek a uyilvánkönyvbe vezetve; tekintve végül, hogy a vádlottak részéről védelmükre kiválóan hangoztatott az a mentség, mintha ők néhai Rózsa Károly ügyvéd biztatása és félrevezetése következtében cselekedtek volna, mint puszta állításaikon tul egyébként nem igazolt körülmény figyelembe nem jöhet, enyhítő hatás csakis a vádlottak beismerésének és műveltségük alantas voltának lehet tulajdonitani, ezek az enyhítő okok azonban a büntetés rendkívüli enyhítésére nem* elegendők ; ezeknél, valamint az elsőbiróság Ítéletéből nem érintett indokoknál fogva a kir. ítélőtábla a vádlottakat a magánokirat vétsége helyett a B. T. K. 400. §. 1. pontjában meghatározott közokirat-hamisítás vétségében nyilvánítja bűnösnek ; ténykedésük arányához képest P. Imre és B. Mihály fogházbüntetéseit egyenkint egy-egy hónapra, B. K. Mária fogházbüntetését pedig husz napra felemeli, a pénzbüntetéseket a fentjelölt törvényszakasz értelmében mellőzi s ezzel a változtatással a kir. törvényszék Ítéletét indokainál fogva helybenhagyatik. (188S. évi november hó 20-án, 22,360. sz.) A m. kir. Curia : Tekintve, hogy a hamis magánokirat a B. T. K. 401. §-a értelmében a felek között létrejött jogviszonyról polgári torvényeknek megfelelő, Írásba foglalt s általuk a bizonyító erő kellékeivel látszólag felruházott okiratot tételez fel, melyet azon fél, a ki a kérdéses okirat külalakja, szövege szerint valamely jognak egy másik fél irányában megállapitójául látszik, valódilag nem állapított meg, vagy pedig a másik félnek az ő irányában fennálló kötelezettséget azon okirat kiállításával sem megszűntnek, sem pedig részben törlesztettnek, sem átváltoztatottnak nem nyilvánította; tekintve, hogy az ily magánokirat készítése, illetőleg a valódi magánokirat meghamisítása csak az esetben képezi a B. T. K. 401. §-a alá eső és a 402. §. szerint büntetendő magánokirat hamisitását, ha az azon félnek jogára, esetleg kötelezettségére vonatkozólag, mely fél az okirat tartalma szerint egy másik féllel magánjogi viszonyban áll s azon jogi viszony bizonyítékául a kérdéses okirat kiállítójának látszik, kárositási szándékkal használtatott ; tekintve ezek előrebocsátása után a vizsgálat s a bizonyítási eljárás által megállapított tényállást, a mely szerint B. Mihály eladja, P. Imre pedig megveszi a békési 4,05*'. számú telekjegyzőkönyvben foglalt, de csak fele részben B. Mihály nevére, fele részben pedig annak 1872. évi április 3-án elhalálozott neje, A. Sára nevére mint tulajdonos-társakra telekkönyvezett ingatlan birtokot, a melynek azonban ezen másik fele is a nevezett nő halála után Zsófia nevű gyermekükre, ennek pedig 1875. évi május hó 5-én bekövetkezett elhalálozása után B. Mihályra örökségképen háramlott, az adásvételi szerződést 1887. évi január hó 3-án közös megegyezésükkel akként szövegezték, mintha a kérdéses ingatlan birtokot B. Mihálylyal együtt, ennek neje A. Sára is eladta volna, a kinek nevét mind a két szerződő fél tudtával B. K. Mária férj. P. Gerzsonné irta a szerződési okiratra; tekintve, hogy ezen tényállás szerint P. Imrét illetőleg, a ki ellen elkövetett hamisításról lehetne első sorban szó, ennek jogára vonatkozólag ki van zárva az okiratharaisitás az által, mert az egész okirat és az aláírás is az ő akaratának s beleegyezésének