A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 28. szám - Az elővizsgálat kérdéséhez. 1. r.

250 A JOÖ alább is 15 ezer munkás dolgozik, csak egyetlen egy ilyen felügyelő van, a 2-ik államtitkár, ez is az uj miniszter találmánya, kényszerűségből jött rá, az első államtitkár codificatioval van elfoglalva. 15 ezer embernek egy felügyelő! annyi mint semmi. Számító, okos üzletember már 15 ember mellett felügyelőt tart, mert tudja, hogy igy a siker 30 ember munkájával felér. Ellenőrzés nélkül hagyott munka csak véletlenből vezet sikerre. Magyarországon az igazságügyi hivatalok felett gyakorlatban levő ellenőrzés, nem ellenőrzés. A járásbiró maga is napszámos, referádája van, sőt néhol egyedül a rudas: a törvényszéki elnök, központi hivatalnok, decentralistikus munkásságra képtelen, különben is tanácselnök, az ülésben van, nincs ideje a törvényszék területén levő bíróságokhoz látogatni, ott heteket tölteni, hogy embereit kiismerhesse, szóval felügyelói munkásságot nem teljesíthet, mert napszámmunkával bizták meg, a tanácsban elnököl, ítéletet csinál, kiszolgálja a közönséget és nem felügyeli a hivatalnokokat; a felső bíróság irgalmatlanul el van foglalva a hátrálékokkal, inkább elsimítja az ellenőrzés hiányából származó bajokat, csakhogy saját dolga ne szaporodjék, kénytelen a közönség számára a restanciákat napszámmunkával feldolgozni, felügyelői munkára nem érkezik és centrálisztikus szervezésénél fogva arra nem is képes. Mindezen körülményekből aztán önként következik, hogy a hivatali munkásságot nem ismeri senki és a fizetés-felemelést követeli mindenki, akár van helye annak az államszolgálati pragmatika értelmében, akár nincs. A hivatalnoki kar csak saját érdekét képviseli, de a közönség és az állam érdeke háttérbe van szorítva. Veszélyesebb elvet nem mondott valaki, mintha az á 1t a 1 á n o s fizetés-felemelést hangoztatja. Szigorú és igazságos ellenőrzéssel ki kell választani a jutalomra érdemes hivatalnokokat, ezeket fizetés-felemelésben kell részesíteni, igy tesz a társadalom is a maga hivatalnokaival, az ügyvéddel, az orvossal, a kereskedővel stb. Az a hivatali fizetés teljesen elégséges, a mit Magyarországon a hivatali kar húz. Nézze meg valaki viszonyainkat, nézze meg a gazdáknak nagy adóval terhelt és tűztől, víztől, jégtől, filloxerától stb. bizonytalan jövedelmét, nézze meg a kisipar bukását a gyári vállalatok miatt, nézze meg a gyárak pangását, rossz nemzetközi egyezségek és szabályok befolyása miatt, nézze meg a sok eléggé igyekvő, de mégis bukott existentiákat a társadalom valamennyi osztályában és aztán vegye számba a bírói fizetés állandóságát, bizonyosságát és nagyságát s akkor mondjon bírálatot az állami hivatali fizetések és a magánjövedelmek összehasonlítását tárgyazólag. Fogják mindjárt mondani, hogy a társadalom egyeseket fölemel, az érdem, fáradság mégis jutalmazva van, a mi a hivatalnoki karban lehetetlen Ez az igaz. Ezt az igazságot szeretném én bevinni az állami szolgálatba is, hogy a ki igazán becsületes munkás, igen nagy fizetésben részesüljön ; de ehhez olyan ellenőrzés és kiválasztás kell állami részről, mint a milyen a társadalomban a szabad verseny. A jog s maga az igazságkiszolgáltatás tudománya kell, hogy minél gyorsabban és minél jobban összeessék a társadalmi tudománynyal, az államszolgálati viszonyokat szabatosan soha sem rendezhetjük. Ezen ellenőrzés, melynek alapján én az igazságos kiválasztást és igy a megérdemelt hivatali fizetés-felemelését jogosnak tartom, — nemcsak akkor gyakorlandó, mikor a hivatalnok már hivatalba jutott, hanem már az előtt; és minthogy az állam erre az ellenőrzésre egyedül képtelen, segítségül kell hogy hívja a társadalmat. Tudnia kell az államnak mielőtt a hivatalnokot kinevezné, hogy kicsoda az és pedig főként szolgálati képességét illetőleg már ismernie kell előre azt a kitartást, azt a rugékonyságot, mely nélkül siker nincs, hiába mellékli folyamodásához életkorának, végzettségének bizonyítékait. Az államnak olyan emberre van szüksége, a ki már a társadalom ellenőrzését kiállotta; az állam e tekintetben félig sem lát, félig sem hall, ugy, mint a társadalom ; az állam kényszerülve van azon tapasztalatokat elfogadni, melyeket a társadalom kinál számára, ha el nem fogadja, botorul cselekszik és kárát vallja. Angliában senki sem lehet biró, mig előbb legalább hét évig ügyvéd nem volt, a mig t. i. be nem mutatta azon rugékonyságot, azt a kitartó erőt, melytől függ a siker. Az angol állam rossz bírákat alkalmazni nem akar, de alapos megvizsgálását sem eszközölhetvén, előlegesen rá bizza a társadalomra ezt a nehéz feladatot, mely a szabad versenyben rejlő hathatós eszközök segítségével szigorúan megrostálja emberei képességét. Ez által a társadalom segítségére jön az államnak, illetve az állam igénybe veszi a társadalom látását és hallását, hogy saját fejletlen érzékeinek hiányát pótolhassa. Magyarországon minden megfordítva áll még mind a mai napig. Ki mondja meg, mit bizonyít az a jelenség, hogy az ügyvéd 4 — 500 frtos fizetésre fiatal embert keres és nem kap, vagy csak nagyon szorult helyzetben lévőt és az állami hivatalok ajtaja előtt százával várakozik még az ingyenes hivatalokra is eleinte ? ? Nem azt jelenti-e, hogy ezek a vára: kozók ki akarják kerülni a társadalom szemes ellenőrzését és az állam félvak, félsiket érzékeinek gyámoltalanságában bízva | biztos és állandó fizetéshez akarnak jutni munkásságuk meg! erőltetése nélkül ? Bizony azt jelenti! Régen kevés volt a végzett szakember, az állam onnan l vette hivatalnokait, a hol kapta ; ma már válogathat az emberekben, de a kitűnő szolgálatot jól meg kell hogy fizesse, mert az ilyet a társadalom is megfizeti. Legyen azért hivatali fizetés és aztán legyen s z o 1. gála ti fizetés is az államhivatalokban. Hivatali fizetést kapjon egyformán mindenki, a ki a társadalom kritikáját már kiállotta és bírói állásba helyeztetett az állam által; kapjon külön ezen felül szolgálati fizetést minden olyan bíró, a ki a reformálandó hivatali ellenőrzés alapján jutalomra vagy fizetésfelemelésre lesz méltatva. Most igy — megfelelő reformok beállítása előtt — senki sem tudja jóhiszeműleg és igazságosan megmondani, hogy ki érdemli meg a fizetés-felemelést. Az ide vonatkozó reformok beállításáig — melyeket alkalmilag kifogok fejteni — bátran napi rendre lehet térni a bírák fizetésének felemelését tárgyazó kérdéssel. Az elővizsgálat kérdéséhez. Irta : dr. HEIL FAUSZTIN, fiumei kir. ügyész. A büntetőpernek két szaka, az előkészítő és a főeljárás között az utóbbi az, mely mindeddig kiválóan képezte a tudományos kutatásoknak tárgyát; mig az előbbi többé-kevésbé elhanyagoltatott. Elég itt helyütt annak egyszerű konstatálása, a nélkül, hogy kutatnók ennek okait, melyek között talán nem utolsó helyen áll az, hogy a főeljárás a maga nyilvánosságával, az esküdtszékkel az evvel szükségszerűen járó nagyobb, ha nem is mondjuk theatralis ünnepélyességével az érdekesebb, s az, melyben az activ szereplők kiválóan nyilvánosan érvényesülhetnek. Azon, aránylag legalább mostoha bánásmód hatása, melyben az előkészítő eljárás eddig a főeljárással szemben a tudomány részéről részesült, a modern positiv büntetőperekben is észlelhető. Az öntudatos következetes irányhatározottságnak a részletekben is visszatükröződő elvi álláspontnak azon mértékét, melyet a főeljárás szabályozása körül észlelhetünk, az előkészítő eljárás kérdésében hiába keressük. S ép ugy bizonyos, hogy ez csak részben tulajdonítandó annak, hogy az előkészítő eljárás még fokozattabb mérvben áll az egyéni és társadalmi érdek közti ellentét s igy a folytonos compromissum szükség domináló hatása alatt; a habozásnak, az ingadozásnak jó részben az oka a tudomány aránylagos készületlensége. A mi iránt most már, mondhatni nézeteltérés, legalább komoly számbavehető nézeteltérés nincs s a mi kisebb-nagyobb terjedelemben a modern büntetőperekben is elismertetik, az az, hogy a régi hagyományokra épített inquisitio ideje lejárt; hogy azon elv, mely szerint a terhelt a büntetőpernek nem tárgya, objectuma, hanem »ügyfél«, az előkészítő eljárásban is elismerendő, s az előkészítő eljárás szabályozásának is alapját kell, hogy képezze.