A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 22. szám - Az aszódi javitóintézet

ilJOG. 203 ségek alatt az árverés kérvényi költségeket is értette tekintöleg, hogy ezeknek, melyek pedig külön birói megállapításnak képezik tárgyát, holott a hirdetési és foganatositási költség egyszerre s egyidejűleg egy végzésben állapíttattak meg, névszerinti felemlitést elmulasztotta volna. De a 25. sz. polgári döntvény csak nemleg oldván meg a feltett kérdést, még tisztába kell jönnünk azzal, hol sorozandó tehát az ingatlan árverés kérvényi költség, miután előnyös tételként nem sorozható. E részben osztom Kovács Lajos kartárs ur azon nézetét, hogy az ingatlan árverés kérvényi költség egyenlő elbánás alá essék a per és végrehajtás kérési költségekkel. De nem osztom nevezett kartárs ur azon felfogását, hogy az árverés kérvényi költség tartozék ál képezné a peri és végrehajtás kérvényi költs é g e k n e k. Nem tartom, szemben a 192. §. azon rendelkezésével, hogy az előnyös költségek közé nem tartozó költségek a költség-bekebelezés sorrendjében elégitendök ki, egyenlő elbánásnak azt, hogy az ingatlan árverés kérvényi költség, mely még fel nem merült akkor, midőn a végrehajtás kérvényi költség bekebeleztetett, melynek felmerülte még akkor bizonyos sem volt, a végrehajtás kérvényi költség után s azon jelzálogos hitelezők követelési t megelőző elsőbbséggel sorozta s s é k, a kik a végrehajtást elrendelő végzésnek a telekkönyvi hatósághoz való beérkezte s az árverési kérvény benyújtása közti sokszor meglehetős hosszú időszakban szereztek zálogjogot. Leghelyesebbnek tartom s a mennyire tudom, legalább vidékünkön ezt a szabályt követi a birói gyakorlat is, h o g y a 192. §-ban használt »költségbekebelezés sorrendje* kifejezést kiterjesztőleg magyarázva a telekkönyvben nem ugyan bekebelezett, de feljegyzett árverési kérvény rangsorozatában elégítjük ki az árverés kérvényi költséget. És ezzel befejeztem volna feleletemet a Kovács kartárs ur által feltett nyilt kérdésre, de ezzel kapcsolatban szóba kell hoznom egy más nézetem szerint téves eljárását bíróságainknak sőt részben kartársainknak is. Elsőben is az árfelosztási képviseletnél felmerült költségeket, ha azok az árverési tömegből ki nem kerülnek, bíróságaink, legalább tudtommal, a végrehajtást szenvedett ellen megállapítani nem szokták. Részemről ez eljárást sérelmesnek tartom a végrehajtóra, sőt az egyszerű jelzálogos hitelezőre is. Mert ugy az egyik, mint a másik nem saját jószántából jelenik meg a sorrendi tárgyaláson, hanem a 192. §. harmadik bekezdésénél fogva kénytelen megjelenni, ha csak kamatkövetelését elveszteni nem akarja. Teljesen méltányosnak tartom tehát, hogy a végrehajtást szenvedettet terheljék ezen költségek, hogy ezek, ha már sem mint előnyös költségek, sem a tőke rangsorozatában ki nem elégíttetnek, behajthatók legyenek adós egyéb vagyonából s nc nehezedjenek ok nélkül a végrehajtatóra, tekintöleg hitelezőre. Ez pedig csak ugy érhető el, ha a sorrendi végzésben ezen költségek megállapittatnak, a mit eddigelé bíróságaink tudtommal még akkor sem szoktak megtenni, ha a megállapitás a sorrendtárgyalási jkvben kifejezetten kéretett. Felsőbirósági, erre vonatkozó végzésről tudomásom nincs, én ilyen, többnyire csak néhány forintnyi különbözetét jelentő végzés ellen nem is adtam be felfolyamodást s azért nagyon lekötelezne e lap t. olvasóközönsége, ha velem tudatni szíveskednék, mily álláspontot foglalnak el erre nézve a felsőbíróságok. Ezenkívül még egy általánosan divó szokást tapasztaltam kartársaim részéről a sorrendi tárgyalásoknál, melyet helytelennek s különösen akkor, midőn egyetemlegesen lekötött ingatlanok közül csak egy vagy több, de nem valamennyi került egyidejűleg árverés alá, sérelmesnek is tartok. Ugy vettem észre ugyanis, hogy kartársaim az esetben, ha a tőke után több mint három évi kamat van hátralékban azon oknál fogva, mivel csak három évi kamat soroztatik a tőkével egyenlő elsőbbséggel, a három évnél régebbi kamatot csak akkor számítják fel, ha az az elárverezett ingatlan vételárából az összes bekebelezett tételek után még kielégítést nyer. Ezen eljárás természetes következménye, hogy a telekkönyvi hatóság, midőn a vételár kiutalása iránt intézkedik, egyúttal azon tőkére nézve, melyek vagy csak részben elégíttettek ki, vagy melyeknek csak kamatjaira kerül kielégítés, nemcsak a három évi, hanem annál korábbi kamatnak a mellékjelzálognál — már t. i. ha ilyen van — leendő törlését is elrendeli, s igy a három évnél régebbi kamat, bár a mellékjelzálog értékéből esetleg fedezetet nyerhetne, a hitelezőre nézve sokszor egészen indokolatlanul veszendőbe megy. Telekkönyvi bíráink pedig, ha valaki a töke rangsorozatában három évnél régebbi kamatot emlit, rögtön azzal szoktak előállani, hogy ilyennek kielégítését a törvény meg nem engedi s ez által lényegesen előmozdítják a fentérintett méltánytalanságot. Nézetem szerint, bár tudom, hogy három évnél régebbi kamat a tőkével egyenlő elsőbbségben a törvény értelmében nem sorozható, a fentemiitett sérelmen az által lehetne segíteni, ha telekkönyvi bíráink minden tehertételnél felszólítanák az illető hitelezőt, hogyösszkövetelését részletesen számítsa f e 1 s csak azután térnének át azon további kérdés megvitatására, mennyi elégítendő ki ebből a tőkével egyenlő elsőbbséggel. Igaz, hogy ez által a sorrendtárgyalási jkvek valami esekélylyel hosszabbra nyúlnának, de azt hiszem, ez nem volna nagy baj, legalább arányban nem állana azon haszonnal, mely a jelzálogos hitelezőkre, különösen akkor, midőn még el nem árverezett melnébe 2 küld, hanem el lehet ezt hinni a bemutatott szomorú példák után is. Láttunk pl. egy állami hivatalnoknak 10 éves fiát, a ki számtalan lopást követett el és pl. mikor anyja Aszódra hozta, ugy a vonaton — dacára a rövid utazásnak — három embert lopott meg. Láttunk egy 18 éves legénykét, ki 17 éves korában atyjától 5,000 forintott lopott el, mit csakhamar el is vert. De az elért eredmény mégis egészben véve igen kedvező, mert a visszaesők száma, csak 22°/o, vagyis az intézetből elbocsátott 100 növendék közül csak 22-re lehetett újabb bűntett elkövetését reá bizonyítani. E kedvező eredmény jórészt az alkalmazott kitűnő rendszernek köszönhető. Az u. n. családi rendszer van behozva, mely abból áll, hogy bizonyos számú gyeamek egy-egy osztályt, családot képez, melynek élén a családfő, egy okleveles tanitó áll, ki nevelés, oktatás és folytonos ellenőrzés, illetve a családban való élés által törekedik a gyermeket jobb útra terelni; a tanitó egyszersmind ellenőrzi a munkavezetőt, ki meg mesterségre tanítja a gyermeket, ugy hogy ha kijő ismét az életbe, mint mesterember megkereshesse kenyerét és a nyomornak, a legtöbb bűntett rugójának ne legyen kitéve. E családok azonban korántsem egyrangúak, hanem jelképezik a fokozatos haladást és javuiást. Legelőször jön a gyermek a kísérleti családba, innen a szerint, hogy 2 Hogy a javítóintézet első sorban büntetési és nem javítási feladatta] bír mégis, ezt mutatja nemcsak a birói praxis (egy évre Ítéltetik, ebből öt hónap javítóintézetben töltendő'), de implicite kimondja a khtr. 65. §-a. Számos iró is e véleményen van, igy G a u k 1 e r : »du resté l'éducation correctionelle est bien une peine au sens ordinaire du mot«. hogyan mutatja a javulás jeleit, jöhet a ll<?)-ba, innen a II^)-be> a Illa), a III ö)-be és végül a IV-be. Egyesek rövid idő alatt már a III $)-ban vannak, míg mások dacára annak, hogy máikét-három év óta itt vannak, még mindig csak a kísérleti család tagjai. Az oktatás tárgyait az irás, olvasás, hittan, földrajz, történet, rajz, számtan, nyelvtan és torna képezik, továbbá egyesek a zenében is nyernek oktatást, mit az »ls is« eljátszása által bemutattak ; mesterségek közül az asztalos, a szabó, a könyvkötő, kosárfonó, cipész mesterség tanittatik, továbbá egyesek a kertészetben is nyernek kiképezést. A gyermekek, dacára annak, hogy reggel 6-tól este 8-ig majdnem szakadatlanul az iskolában és műhelyekben vannak elfoglalva, mégis legnagyobbrészt elég jó színben vannak, mi köszönhető részint az intézet egészséges fekvésének, részint annak, hogy a gyermekek körülbelül két órát tornáznak naponkint és az ebédtől és vacsorától eltekintve, kétszer kapnak, reggel és este tejet. A nyári vasárnap az általános örömnap, mert akkor zeneszó mellett, összes (7) tanítóik felügyelete és vezetése alatt a szomszédos hegyekbe rándulnak ki. Az aszódi javító intézet, mint már e rövid és hézagos ismertetés mutatja, feladatának megfelel, de megfelelhet-e a gyermekjavitás feladatának Magyarországon két javitó-intézet, hol más országokban, körülbelül ugyanily criminalitási számarány mellett a javitó-intézetek száma 38 — 67, sőt Angliában 18 3. A felelet szerintem: korántsem.