A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 11. szám - Tengerjogi kérdések

104 A j o a. illetőleg kapitánya által nem követelhető. Követelhetők azonban a controstalliák (németül: Ueberliegezeit, angolul: demurrage), azaz az árúknak a hajóra való felrakodásnál felmerült, a feladó által okozott veszteglési és késedelmi költségek. A tény a következő : Az olasz »Nicola« nevű benzinnel megrakott hajó a fiumei kikötőben 1886. évi szept. 23-án Nantesbe elindulásra készen állván, villámütés által felgyújtatott és elégett. Ferrary G. a hajó kapitányának kívánatára fizetendő fuvarbér harmadrészének előlegezése a fuvarszerződésben ki lett kötve és annak átvételét a kapitány a fuvarlevél aláírása által el is ismerte, de a hajó elégése előtt azt még meg nem kapta, azután pedig a feladó cég budapesti kőolaj finomító részvény-társaság megtagadta Ennélfogva a kapitány a feladó cég ellen ezen címen 5,820 arany frank iránt a fiumei kir. törvényszék, mint tengeri kereskedelmi bíróság előtt keresetet indított. A kereset ellenében alperes cég azt hozta fel, hogy a kereseti összeg fizetésére nem köteles, mert az alkalmazásban levő francia tengeri kereskedelmi törvénynek 302. §-a értelmében: »A hajótörés vagy partravetés által elveszett, kalózok által megfosztott, vagy ellenség által elvett árúkért fuvarbér nem követelhető, sőt a hajó kapitánya az előlegezett fuvarbért, ellenkező megállapodás nélkül, visszaadni köteles« ; minélfogva a kérdéses kikötött, de még ki nem fizetett előleg is, miután a szerződő felek határozottan nem állapodtak meg abban, hogy az a hajó elveszése esetében is fizetendő, nem követelhető, a mi nemcsak a fuvarbér természetéből tűnik ki, mely a fentidézett francia tengeri kereskedelmi törvény 286. §-a szerint a hajó bérdíja, hanem az általános osztrák poigári törvénykönyvnek a bérleti szerződésről szóló szabályaiból és végre az A. alatt csatolt nem kifogásolt fuvaiszerződés tartalmából is. melylyel meg van állapítva, hogy a fuvarbér a szállítás teljesítése és a rakomány átvétele után fizetendő. Felperes azt válaszolta, hogy a fiumei tengeri kereskedelmi piacon olyan szokás létezik, miszerint, ha, mint a jelen esetben, a biztosítási díjnak a fuvarelőlegből való levonása kiköttetett, a hajó és rakomány elveszése esetében, a még le nem fizetett, de kikötött fuvarelőleg követelhető, illetőleg a már felvett előleg vissza nem térítendő. A fiumei királyi törvényszék azonban, szavazatom szerint, 1887. évi dec. 3-án 5,127. sz. a. hozott ítéletével alperesi érvelést elfogadta és a keresetet elutasította, felperest pedig a perköltségek megtérítésére ítélte. A budapesti királyi itélő tábla a felperes által közbetett felebbezés folytán 1888. évi május 2-án 286. sz. a. hozott ítéletével a fiumei törvényszék Ítéletét annak indokainál fogva helybenhagyta, azt még különösen hangsúlyozván, hogy alperest a hajó elégése után, az A. alatti szerződés értelmében fizetendő és keresetileg követelt előlegnek megfizetése csak azon egy esetben terhelné, ha a szerződő felek abban állapodtak volna meg, hogy felperes a fuvarbér-előleg címén felvett összeget abban az esetben is megtarthatja, ha részéről a szerződés teljesítése lehetetlenné válnék; ilyen megállapodást az A. alatti szerződés azonban nem tartalmazván, az előleg címén tartozott összeg a fuvarbér jogi természetétől külön nem választható; már pedig a hajónak és a fuvarozásra szánt árúnak a fuvarozás megkezdése előtt történt elégése folytán, a fuvarozás lehetetlenné válván, felperes fuvarbért törvény szerint nem követelhet. A m. kir. Curia 18S8. évi október ll-én 935. sz. a. hozott határozatával felperes rendkívüli felülvizsgálati kérvényének helyt nem adott és az alsóbiróságok ítéleteit helybenhagyta, mert felperes azt, hogy a fiumei tengerészeti piacon azon általa állított, bíróságok előtt azonban ismeretlen szokás állna fenn, miszerint, ha a biztosítási díjnak a fuvarelőlegből való levonása kiköttetett, a hajó és rakomány elveszése esetében, a még le nem fizetett, de kikötött fuvarelőleg a hajótulajdonos által követelhető, illetőleg a már általa felvett előleg vissza nem térítendő, az illetékes hatóság vagy testület hivatalos bizonyítványával ki nem mutatta, a D. alatt mellékelt magán társulat (»Prima societá di mutua assicurazione della marina mercantile Austro ungarica in Fiume« — »Az első fiumei kölcsönös kereskedelmi magyar-osztrák tengerészeti biztosítótársaság) bizouyitványa pedig az olyan közhitelességi! okirat hiányát nem pótolja. A magyar kir. Curia indokaiban pedig azt adta még hozzá, hogy ennélfogva azon további, a felek által vitatott kérdés : vájjon az emiitett állítólagos kereskedelmi szokás mennyiben derogál a tengerészeti törvény erejével biró tételes jogszabályoknak? — tárgytalanná vált. Ugy a kir. Curia a kérdést megoldatlanul hagyta. De igénytelen nézetem szerint, az alperes által állított szokás, ha igazolva lett volna is, a per elintézésénél döntő befolyással nem bírt volna, mert csak usus praeter legem et non contra legem megengedhető és minden szokás a törvénynyel szemben csak kiegészítő, nem pedig derogáló erejével birhat. (Lásd a keresk. törv. 1. §-át.) Azt hiszem tehát, hogy a kérdésben levő, még ki nem fizetett fuvarelőleg az alkalmazásban levő francia tengeri keresk. tábla élére jutottam. Volt már előbb is ez az állás üresedésben, a mikor Szabó Miklós 14 évi pályája után elhagyta az elnöki széket; engem, az akkori alelnököt szántak sokan helyére; de az akkori igazságügyminiszter erre nem tartott érdemesnek. Mi sem volt volna könnyebb, mint osztani a már nyilvánult bizalmatlanságot. Fabiny szakított ezzel s jóakaratát ekkor is csak ugy tanúsította irányomban, mint tette azt a múltban és mindig. Ismét egy körünkben levő biró, egy barátom az, kinek az említett időszakban sokat köszönhettem, ki munkámat a büntetőjog járatlan terén nagyon megkönnyítette. Akkor Fabiny, a főnök éles látásával érezte, hogy jó mintákat kell elém helyeznie; egy olyan vizsgáló biró dolgozatait, ki feladatát mintaszerűen oldotta meg. így vettem át L i p t h a y Kornél összes vizsgálatait; azok nyomán indultam el és boldogultam pályámnak új terén is. Egyébként, hogy milyen nehézséggel küzdöttem akkor, arra nézve egy másik, körünkben levő bíróra : B e 11 a á g h István barátomra is hivatkozhatom, ki mint akkori államügyészhelyettes, az én kontárkodásaimat baráti figyelmeztetéssel, jóakaratával javítgatta. Ezzel a nehézségek még nem voltak kimerítve. Az akkori igazságügyi kormány igyekezett alkalmazottait az akkori rendszernek nevelni. Nekem is, ki a magyar ügyvédi vizsgát már 1815-ben kiállottam, feladatommá tette, hogy egy esztendő lefolyása alatt a birói vizsgát is letegyem. Újra tanuláshoz, vizsgára készüléshez kellett fognom. Növelte helyzetemnek nehézségét, hogy katonai pályám eredményéül messze vidékről hoztam magamnak feleséget, a ki a meg nem szokott új körben súlyosan megbetegedett. Kályha mellett, a gyertya pislogó fényénél kellett tanulnom az osztrák törvényeket s e közben beteg feleségemet ápolnom. Anyagi viszonyaim nem engedték, hogy a beteghez hires tanárokat hívjak. Helyzetem kétségbeejtő volt. De ekkor is megsegített Istenem, hozzám juttatva egy emberszerető orvost, a ki nem kímélte a fáradságot és sok órát töltött betegem ágyánál, engem is vigasztalólag gyámolitva búmban, bánatomban, aggodalmaimban. A kerületi orvos volt, a szegények orvosa. Nem pénzért értékesítette ő tudományát; áldott jó szive ösztönözte jónak tevésére. Meghalt már régen. De abban a szerencsében részesít sorsom, hogy fiával szemben róhatom le hálás megemlékezésemet, ki a kir. itélő tábla polgári osztályának egyik jeles bírája : K1 i m k ó István. Végre sikerült a birói vizsga letétele is. Nyitottnak látszott a pálya, titkárból törvényszéki tanácsos lettem. Azt hihettem, hogy sok fordulattal bővelkedő életem most már nyugvó ponthoz jutott. Csalódtam ekkor is. Csakhamar új válság állott elő. Az országbírói értekezlet eredménye, az ideiglenes törvénykezési szabályok léptek életbe. Bizonytalanság előtt állottam újra. Csakhamar ismét akadtak férfiak, kik nem engedtek elmerülni. Ezeknek sorában elsőnek kell említenem R á t h Györgyöt, kit most itt, mint tanács elnököt tisztelhetek. Jóságának és az általa sugalmazott A p p o n y i György ő excellentiájának köszönhetem, hogy már 1861. május l-jén, a törvényszéki tanácsost szolgálattételre berendelték az újon visszaállított kir. itélő táblához titkári minőségben. Nyugvó ponthoz jutottam ismét. Tudtam most már, hogy hová tartozom. A kilátások azonban ekkor sem voltak kecsegtetők. A titkári állás nem szolgáltatott módot és alkalmat képesség és tevékenység kifejtésére. Annak néztem hasonsorsú társaimmal elébe, hogy hosszas szolgálat eredményéül megnyerem végre a kir. tanácsosi címet és nyugdíjaznak. Hogy ez nem így történt: azt a szeretve tisztelt akkori királyi személynöknek : M e 1 c z e r Istvánnak és jóakaratának köszönhetem. ő eszközölte ki, hogy a táblánál a titkári teendőkön felül, mint kisegítő biró is kezdhettem működést, még pedig nemcsak az akkori kir. táblánál, hanem a hétszemélyes táblánál is. Módot nyertem ezzel arra, hogy nehéz feladatok megoldására vállalkozhattam. Tettem örömmel és egész odaadással, annál szivesebben, mivel tapasztalhattam, hogy e közben igen jeles férfiak támogat-