A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / Tartalommutató

12 Szám Lap Azon körülmény, hogy a keresetnél kisebb összeg ítéltetett meg, oly esetben, mirlőn követelés csak a perben volt megállapí­tandó, a perköltség kölcsönös megszüntetésére nem szolgálhat okul 41 161 A vendégfogadósok vendéglőjükben az utazók részéről bevitt dol­gokért felelősek lévén, a törvényes joggyakorlat szerint azon kárért, mely az utasnak ily ingóiban akár eltűnés által, akár más módon okoztatik, felelősséggel tartoznak 41 101 Az ügyvéd díjjegyzékét per útján azon esetben is érvényesítheti, ha felével el nem számolt 42 165 Ha a hitelező követelése korábbi, mint a házastársak közti vagyon­átruházási ügylet, az esetben ezen ügyletnek, mint a mely nyilván a hitelező megrövidítésére irányzottnak tűnik fel, mi joghatály sem tulajdonitható 42 165 A közszerzeménynek általánosan elfogadott jogfogalmából, mely szerint a házasság alatti közszerzeménynek, a házasság tartama alatt szerzett vagyonnak, a terhek levonása után fenmaradó értéke tekintendő, önként következik, hogy annak a házas­társnak, kinek nevére a szerzés történt, a házasság tartama alatt keletkezett adóssága az összes közszerzeményi vagyont terheli 42 165 Hadmentességi es oly illetékek miatt, melyek egyedül a férjet illetik, a nő ingósága le nem foglalható . • 43 169 Habár igazolva lett is, hogy felperes árverezési vevőtől szerezte meg azon ingókat, melyeket azután végrehajtást szenvedőnek bérbe adott, tekintve azonban, hogy nem bizonyittatott, hogy felperes a megvett tárgyakat eladójától birtokba is vette, igény­keresetével elutasítandó . 43 169 A peren kívüli eljárás útján keletkezett bírói határozatoknak nincs az a hatálya, hogy az azokkal elintézett kérdés Ítélt dolgot képezne, en.iélfogva, habár a hagyaték perenkivüli örökösödési eljárás utján átadatott is, ezáltal a jogaiban sértett örökös nincs elzárva attól, hogy öröklési igényét az elévülési határidőn belül, a törvény rendes útján érvényesítse. Jóhiszemű birtokos, a kereset megindításáig eltelt időre, a haszonvételt helyettesítő kamat fizetésére nem kötelezhető 43 169 Elvont haszon csak a rosszhiszemű birtokostól követelhető ... 44 173 A hitközség, melynek nevében alperesek szerződtek, szétoszolván és felperes előimádkozói és metszői állását alperesek tényke­dése következtében el nem foglalhatván, alperesek saját sze­mélyökben is felelősséggel tartoznak és marasztalandók voltak 44 173 A haszonélvezetre adott dolgok törvényszerű cím hiánya miatt soha el nem birtokolhatok. A haszonélvezőt az ingatlan haszonélvezeti joga mindaddig megilleti, mig neki az arra fordított helyreállítási költség meg­térítve nem lesz 44 173 A lefoglalt termények szoros zár alá vétele nélkül e foglalás csupán a lefoglalt ingók felhasználásától és elidegenítésétől tiltja el a tulajdonost, de azokat ennek felügyeleti joga és kezelése alól el nem vonja. Ilv esetben a kezelési és a termények fentartása iránti kötelezettség az adóvégrehajtásban eljárt előljárósági tagokat nem terheli 44 174 A tulajdonjog fentartásával és feltételesen kötött adásvevési szerző­dések (pactum teservati dominii) érvényesek. A tulajdonjog tartalmából következik, hogy az azt átruházó fél a tulajdonjog megszerzését bizonyos feltételekhez köthesse. Igényperben az igénylő és végrehajtást szenvedő közti jog­viszony eldöntés tárgyát nem képezvén, az ítélet ki nem mond­hatja azt, hogy az ingók igénylő rendelkezése alá bocsáttatnak 45 177 Felfolyamodási határidő elmulasztása miatt a végrehajtási eljárásban igazolásnak helye nincs 45 177 Alperes javára egy telek felülépifményére a tulajdonjog lévén be­kebelezve, felperes abbeli kérelmével, hogy ezen tulajdonjogi bekebelezés azon alapon töröltessék, mivel a jelzett ház tűzvész által teljesen megsemmisült, alperest pedig csakis a felülépit­mény tulajdona illette a nélkül, hogy azon területhez, melyen a leégett ház állott, egyúttal haszonélvezeti joga lett volna, az épület elenyészése következtében tehát alperesnek a telek további használatához való joga is megszűnt, — elutasittatott, mert a telekkönyvben feltüntetett azon tulajdonjogviszonyból, '."'hogy felperes az emiitett felvétel alkalmával a telek tulajdo­' -' Trosáal/ alpei es pedig a felülépitmény tulajdonosául lett hely­színelve, okszerűen következik, hogy alperes jogosítva van a kérdás.es telken a leégett ház helyett új épületet emelni ... 40 181 A csödhíftletmény kifüggesztése napján elrendelt tlkvi előjegyzés j'űgha'tálylyal nem bir 46 181 Alkuszi dij ingatlanok adásvételi ügylete után meg nem Ítélhető, ha az alkusz az előre megállapított vételár melletti vevőt nem talált, jóllehet az adásvételi ügylet később ugyanazon felek között jött létre, melyek érdekében az alkusz közbenjárt . . 47 185 Nem szakittatik félbe az elévülés illetéktelen bíróság előtt indított keresettel 47 185 A gyermekeknek, ha az anyjuk életben van, nagyatyjuk utáni köteles részhez nincs joguk és ez részükre csak azon esetben volna megítélhető', ha bebizonyíttatnék, hogy anyjuk az örök­hagyó nagyatya által az örökségből kitagadtatott. Szám Lap A végrendelet azon kitétele, hogy örökhagyó leányát akként tagadja ki, hogy a köteles részt elhalálozása napján életben lévő gyermekeinek hagyja, leányának csak az életfogytiglani haszonélvezetet juttatván, nem képez kitagadást, hanem inkább korlátozást. A gyermek köteles része törvényeink szerint nem korlá­tozható. A végrendelet azon kifejezése alatt, hogy a köteles rész a/ örökhagyó leányának elhalálozásakor életben lévő gyermekeire szálljon, nemcsak azon gyermekek értetnek, kik az örökhagyó kimúlása idejében életben voltak, hanem azok is, kik az örök­hagyó halála után leányától még • születhetnek A végrendelet érvénytelenítésére irányuló per mindazon sze­mélyek ellen intézendő, kik az által érdekelve vannak, tehát a születendő gyermekekre nézve kinevezett ügygondnok ellen is. 4s I 39 Az élvezett lakásnak egyenértéke külön kikötés hiányában nem kamat, hanem tőke apasztására fordítottnak tekintendő. Mi adat sem szolgáltatván arra nézve, hogy felperes köve­telése I. r. alperes irányában be nem hajtható, az alperesek között létesített átruházás sikerrel meg nem támadható ... 49 193 Az a körülmény, hogy az árverés n.ár jogerőre emelkedett, csakis azt vonhatja maga után, hogy felperes az elárverezett ingat­lanokat még keresetének alapossága esetében sem fogja ter­mészetben visszanyerhetni, de az azok vételárára vonatkozó igény el nem enyészett s így felperes keresetét, alaposságának érdemleges megbirálása nélkül, iicztán a>>ből az indokból, mert az igényelt ingatlanok már jogerejűleg elárvereztettek, elutasí­tani nem lehet 50 197 A gyermek tartása első sorban az atya kötelezettségét képezi ugyan, mindazonáltal ha az anya törvényszerű ok nélkül a férj házától gyermekével együtt eltávozik, a tartás megtérítését férjétől, a gyermek atyjától, jogosan nem követelheti . 50 197 A kereset megindítására külön törvény által meghatározott határidő' elmulasztása igazolással nem orvosolható 50 197 Lakásból való kimozditás iránti kereset idöelőttisége kölcsönös el­számolás esetében 51 201 Félbeszakittatik illetéktelen bíróság előtt indított kereset által az elévülés? . 51 201 Az örökhagyó jogai és kötelezettségei az örökhagyó halálával szállnak át az örökösre, a ki jogosítva van a hagyatéki vagyonnal annak birói átadása előtt a törvény által meghatá­rozott korlátok között szabadon rendelkezni és arra vonatkozó igényeit per utján is érvényesíteni 51 202 Viznyerési szolgalom és telekkönyvi bejegyzésének kellékei ... 52 '205 A falnak rossz anyagból való felverése alperes hibáját képezvén, jóllehet felperest az anyag alkalmatlan voltára figyelmeztette de a munka folyama alatt a jobb anyag szállítását nem szorgal­mazta, a fal összeomlása folytán beállott kár megtérítésében kötelezendő volt • . . . . 52 205 A felperesnél tanoncként alkalmazott kiskoiú fiu nem állván atyja felügyelete alatt, az fiának netaláni mulasztásáért s az abtól származott kárért vagyonával felelni nem tartozik ... 52 206 Kereskedelmi, csőd- és váltóügyekben. Mennyiben felelős a vasúti • társaság az üzletszabályzatban (67. §. 8. pont) kikötött l°/o-ot meghaladó súlyhiányért ? Bizonyítási teher a súlyhiány tárgyában 1 2 A vevő tartozik a megrendelés folytán kapott árúkat azonnal meg­vizsgálni és rendelkezésre bocsátani a ker. törv. 346. §-a értel­mében, ellenkező esetben a vételárt megfizetni tartozik, még akkor is, ha neki a megrendelttől eltérő más fajú árú számla nélkül küldetett 2 6 Ha a megvett árú minősége csak próba utján állapitható meg, az árú a vevő által jogi értelemben átvettnek csak akkor tekint­hető, ha vagy a vevő ez irányban határozott nyilatkozatot tesz, vagy az általa kézhez vett árú megpróbálása tekintetében késedelembe esik. Csak ez esetekben kötelezhető tehát a vevő a vételár kifizetésére 2 5 Adalék a cégbitorlás fogalmához. Cégbitorlás esetén a cég hasz­nálatát megtiltó határozat hírlapi közzététele csak akkor ren­delendő el, ha a céget használó nyilvánvaló roszhiszemííséggel járt el. A cég jogosulatlan használata folytán állítólag beállt kár fönforgása és mennyisége valószínűvé teendő, mert különben a kár mennyiségének szakértők általi megállapítására az alap hiányzik 3 ]Q A kereskedelmi árúcikkekre alkalmazott szoros zár feloldásának eljárási költségei nem a végrehajtatót, hanem a feloldást ké­relmezőt terhelik 3 \1 Az üzlet vezetésén kivül álló közkereseti társasági tagnak elhalá­lozása után, de a felszámolás elrendelése előtt annak örökösei és a társasági cég ellen támasztott kölcsönkövetelés valódisá­. gának bebizonyítására az üzletvezetéssel megbízott volt cégtag beismerése az elhalt cégtagnak tagadásban lévő örököseivel szemben egymagában nem elegendő 4 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom