A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 9. szám - Ifjú bűnösök elitélése. 2 r.

81 rendszert tentartó rendes perekben azok fontosságánál fogva csak 15 napi határidő van meghatározva, holott ezek fontosabb ügyek, mint a sommás bíróság előttiek, hisz ez idő is elégséges a meggondolásra, főleg azt véve tekintetbe, hogy a felebbezési fórumnál az ügyvédi képviselet kötelező. Ha tehát a javaslat soramás ügyekben az eddiginél nagyobb határidőt akar kiszabni, ugy legalább szorítkozzék a 15 napra, mert különben azon anomália támad, hogy a kevésbé fontos ügyekben több a meggondolási idő, mint a fontosabb rendes ügyekben. A javaslatnak — ha nem tévedek — az a célja, hogy a behatóbb, igazságra vezető eljárás mellett a gyorsabb is teremtessék, azt azonban határozottan kétségbe vonom, ha a javaslat 40. és 49. §-át figyelembe veszem; nem képez védfalat azon szakaszbeli intézkedés, hogy az, kinek alkalma lett volna bizonyítékait a kellő időben és módon producálni és ezt elmulasztotta, a tárgyalás költségében marasztaltassék, mert a halogató fél szívesen fogja a költségeket okozni, ha szántszándékkal teszi; helytelennek tartom, mert sok bonyodalommal jár, hogy valaki a perbehivást, ha azt az I sö fokú bíróságnál nem tette, a II. fokú bíróság előtt érvényesíthesse ; helytelen és ellentmondó, mert az ily ügyekben akkor a felebbezési fórum az I-sö fórum, ténykérdésekben — minthogy csak a jogi kérdésben lehet felülvizsgálattal élni — ez ügyekre csak egy fórum léteznék, holott ezt a törvényjavaslat maga sem akarja. Helytelennek tartom a néha kizárólagos okirati bizonyítást. A mindennapi tapasztalat igazolja, hogy népünk az okiratok fontosságát nem ismeri, hányszor megtörténik nemcsak a közönséges embernél, de még a kereskedőnél is, hogy nyugtát nem vesz, avagy adóslevelet nem állíttat ki, már most azt mondani, hogy X. azért veszítse az ügyét, mert nyugtát nem képes felmutatni, az igazsággal merően ellenkeznék. Helytelennek tartom a 85. §-t, ezt teljesen ki lehetne hagyni, mert a bíróság a kifejtett tényálláshoz képest köteles ítéletet hozni, de köteles az Ítéletet a tények, bizonyítékok és a tényekből vont okszerű következtetések alapján indokolni is, külön S-ban kitenni, hogy a bíró a józan gondolkodás és tapasztalat szabályai szerint Ítéljen, fölösleges, mert kötve van a tényekhez, de veszélyes is, mert annyit jelentene, hogy a biró ugy ítéljen, a mint meggyőződése sugalja, a mi némelykor azzá is lehet, hogy ugy itél, mint neki tetszik. A mi a határozathozatalt illeti, a 96. §-t nem tartom helyesnek, mert a per körülményei szerint a költségek kölcsönösen megszüntetendők, ha a vesztes fél az első fórumban nyertes volt, miután ekkor a roszhiszemüség egykönnyen meg nem állapitható; nem acceptálnám a 99. §-t, mert a bírói önkénynek tág kaput nyit; a 104. §-ra azt a megjegyzést teszem, hogy igen tartok attól, azon körülményt figyelembe véve, hogy a törvényszékek működési köre sokkal nagyobb lesz, mihelyt megengedtetik az ítéletnek szóbeli indokolása, egyúttal alkalom nyilik ezen szóbeli indokolást az irásbafoglalásnál váratlanul más indokokkal pótolni és igy az ügyet a felülvizsgáltató részére még bizonytalanabbá tenni. Károsnak tartom az Ítéletek kifüggesztéséről szóló szakaszt, a mennyiben az ítélet kifüggesztését magát helytelennek tartom ; igaz ugyan, hogy minden ügy nyilvános, de a nyilvánosságnak is vannak korlátai annyiban, hogy az egyesek hitelképességét alá ne ássa. De helytelen már azért is, mert mindegyik fél ügyvéd által képviseltetik, igy tehát a képviselőknek kézbesítendő az ítélet, a határidő a vesztes fél képviselőjéhez történt kézbesítése napjától számítandó, mit a vétbizonyitvány igazol. A mi a felülvizsgálati (revisionalis) eljárást illeti, ugy azt a 117. §-ának kivételével elfogadnám. E szakasz első bekezdése azonban inconsequentiát tartalmaz és helytelen. Már fentebb jeleztem, hogy örömmel fogadjuk azt, miszerint az 500 frtos, avagy azon aluli perekben lehet még egy fórumban appellálni, habár csak a jogi kérdésre vonatkozólag; már most ismét kijelenteni, hogy 2()0 frton aluli perekben épen a szegényebb ember fosztassék meg azon jogtól, a mit a gazdagabb széltiben használhat, nemcsak nem igazságos lenne, hanem azon veszélylyel járna, hogy a szegény ember azon gondolatra támadhatna, hogy csak a gazdag javára van teremtve a törvény. Hogy ez a törvény iránti tisztelet csökkentésére vezet, kétségtelen. A járásbíróságok hatáskörének a 147. §-a értelmében való kiterjesztését helyesnek találom, mert olyformán ez ügyek gyorsabban és olcsóbban vitetnek, de a jogviszonyoknak ez uton való gyorsabb tisztázása a hitelképességet is emelni fogja. Ellenben a járásbíróságnak 149. és 151. §-ain felül más irányban való kiegészítését ép e javaslat álláspontjából nem helyeslem, mert ismételten töredékesen javítani céltévesztett dolog, ha mindjárt az összhangzó eljárás a felsőbb forummai az ügyek elintézését könnyítené. A mi azon kérdést illeti, hogy e javaslat a kereskedelmi eljárás alá tartozó sommás perekben is alkalmazást nyerjen, határozott feleletem : hogy nem. A kereskedelmi törvény különleges törvény, mint ilyen Az elmondottak végkövetkezménye, hogy minden erkölcsileg elromlott, vagy -erkölcsi romlá^^'v indultifjú, de különösen azok, kiknek nevelés általi megmentésére a szülők, vagy hozzátartozóik kellő erkölcsi biztosítékot nem nyújtanak, a javitó-intézet rendelkezésealá lennének bocsátandók a nélkül, hogy behelyezésük előtt elitéltetnének. A bíróság vizsgálja meg a tényt, keresse a közbejátszott okokat, egyéb befolyásokat, a gyermek családi összeköttetéseit, környezetének erkölcsi fokát, életsorsát, vizsgáltassa meg elmebeli állapotát: de ne Ítélje el, hanem bizza ezen eljárást a javító-intézetre. Attól nem kell tartanunk, hogy ily módon szerfelett megszaporodnék a növendékek száma s hogy ez nagy anyagi áldozatot venne igénybe, mert tapasztalásunk, hogy az elitélteknek egy kisebb részét rövid idő után bátran kihelyezhetnők, míg legtöbbjét 2 — 3 évi bentartás után, midőn már számára valamely megélhetési forrást biztosítottunk s lelkét a kívánt módon átgyúrtuk, bocsátanók szárnyra s legfeljebb egy kis részét volnánk kénytelenek a meghatározott 20 éves életkor legvégső határáig visszatartani s végső esetben innen dologházba küldeni el, miről más alkalommal fogunk szólani; mig most tekintet nélkül a növendék erkölcsi hajlamaira, a 4 kr. eltolvajlásáért, bár ha ^ képes is volna, ha épen más környezetben, az erkölcsiség határai közt megmaradni, büntetése lejárta előtt nem helyezhető ki; mig a megrögzött gonosz, bár meg vagyunk győződve, hogy mihelyest visszanyerte szabadságát, első dolga lesz megszokott régi életmódjához visszatérni, a mint hogy számos esetben meg is történt már: fél év múlva kibocsátandó, mert büntetése lejárt, nem tekintve arra, hogy épen ugy megy ki, mint a mint bejött, mert a rövid fél év nem volt elegendő hibái kiirtására. Ezekre tehát a javítóintézeti nevelés kárbaveszett, e helyett ajánlatosabb volna a fegyház, mert itt legalább bűnhődnék tetteiért. Befejezésül még egy újítást is kockáztatok. Hogy a javító i ttztt azokkal szemben is kelioieg uciouiiv... í^n^^aAt kik bűnösségüket valamely lelki fogyatkozásnak tulajdonithatják, óhajtandó volna, hogy minden javit ó-intézetben egy családfő, vagy családanyával ezen lelki betegek, vagy csak gyanús növendékek képeznék főgondját; de hogy az szerzett tapasztalatainak megítéléséhez kellő képességgel is birjon, szerfelett kívánatos, hogy ezen családfő legalább egy évig az egyetemen a psichologiát és elmekórtant hallgatná, igy megfelelő készültséggel látna hozzá munkájához, mely kezdetben minden esetre csak a gyanúsnak vélt növendékek megfigyelése, tanulmányozása, a tapasztaltakról pontos jegyzék vezetéséből s természetesen nevelés általi gyógyítási kísérletekből állana. Oly vivmány volna ez az erkölcsjavitás terén, mely végeredményében bizonyosan dúsan kárpótolná azon csekély anyagi áldozatot, melylyel egy családfőt tanulmányaiban támogatnánk. S még valamit ezen álláspontunk igazolására. Ha a bűntettesek egy nagy százalékát, mint azt elismert orvosi tekintélyek állítják, azon lelki betegek képezik, kik bűnös cselekményüket valamely ellenállhatlan belső befolyásnak tulajdonithatják s ha ezen szerencsétlenekkel szemben modern korunkban humánus eljárást akarunk tanúsítani, ugy ezeket jó eleve, még a gyermek korban megfigyelni s ennek alapján a VEIÓ igazságot megállapítani, a legnagyobb szolgálatot tenné igazságszolgáltatásunknak, még azon esetre is, ha a bajt elölni nem sikerült s igy továbbra is mániája kielégítésének lévén kénytelen magát alávetni, újólag az igazságszolgáltatás elé állíttatnék. S hogy ennek jó eleve való megfigyelése s ennek alapján az ily betegekről készített napló összeállítása lehetséges, bizonyítja a lélektan, mely a lelki betegségek egy részét örökölt, egy más részét pedig a gyermekkorban gyökerező szerzett bajoknak ismeri, tehát mindkét esetben már a gyermekkorban adnak magukról életjelt.