A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 7. szám - Magyarosodjunk! 4. r.

57 48. §. A kérelmek előterjesztése után ;i felek előadják a megtámadott Ítéletet és az ítéleteket megelőző határozatokat indokolásukkal együtt, valamint az első bíróság előtt lefolyt tárgyalás és bizonyítás felvétel eredményét, a mennyiben az a felebbezési kérelmek megérthetéséhez és a megtámadott határozat felülbirálhatásához szükséges. 488. §. Bei der mündlicheu Verhandlung habén die Partéién das durch die Berufung angefochtene Urtheil, sowie die dem Urtheile vorausgegangenen Entscheidungen, nebst den Entscheidungsgründen und den Beweisverhandlungen insoweit vorzutragen, als dies zum Verstándnisse der Berufungsantráge und zur Prüfung der Richtigkeit der angefochtenen Entscheidung erforderlich ist. 48. §. Az elnök a felek előadásának helyességére és teljességére hivatalból felügyelni és a bíróság az első bíróság előtti eljárás eredményét (?) hivatalból figyelembe venni köteles. 488. §. Im Falle der Unrichtigkeit oder Unvollst'ándigkeit des Vortrages hat der Vorsitzende dessen Berichtigung oder Vervollstándigung nöthigenfalls unter Wiedereröffnung der Verhandlung zu veranlassen. Azon szóbeli tárgyalás, mely a mi ideálunk, ugy a bíróra, mint az ügyvédre nézve a legjobb próbakő, mely legbiztosabban mutatja, mi kikinek igazi becse. A javaslat 48-ik §-a ugyancsak szerencsétlen átalakítása a német perrend 487 és 488. §-ainak. Miért? Mert az utóbbiak világosak és helyesek, mi a 48. §-ról nem állitható. A német perrene 487. §-a következőleg rendelkezik : a pervita a felebbezési bíróság előtt az indítványok által megszabott határok között újból tárgyaltatik. Ebből következik is, hogy a felebbezésnek eredménye a »novum judicium«, mely csak a kereset és a szóbeli tárgyalás alkalmával előterjesztett indítványok szabta korlátai között mozoghat (ez utóbbiak ugyancsak az első biró előttieken túl sem terjeszkedhetvén) és következik továbbá, hogy a felebbviteli tárgyalás alkalmával ugy a tény, mint a jogkérdés megvitattatik és bíróilag mérlegeltetik. A javaslat 48-ik §-át, könnyebb megérthetése céljából szembe iktatjuk a német perrend 488. §-ával. A 48. §. ezen eltéréséből kitűnik ugyancsak azon fentjelzett, a bíróság információja tárgyában kiemelt elvi ellentét, mely a javaslat és a német perrend között a szóbeliség hátrányára fenforog. Mig ugyanis az a felebbviteli bíróság és elnökének csakis olyan jogkört enged, milyennel az elsőfokú tárgyalás vezetője bir és mely a prd. 127. és 130. §-aiban van szabályozva és mig továbbá azon szempontból kiindulva, hogy a felebbviteli tanács a tárgyalás előtt az iratok tartalmát nem ismeri, az annak utáni betekintés alkalmával esetleg kitűnt szóbeli előadás helytelenségének helyreigazítására módot nyújt; addig a magyar javaslat, annak ellenkezőjét, t. i. azt tartva szem előtt, hogy a biróság a tárgyalás előtt az előiratok tartalmát ismeri, oly hivatalbóli kötelességgel terheli a fórum appellatoriumot, mely a felek szóbeli előadását, ha nem is feleslegessé, de legalább is célnélkülivé teszi. Nagyon sokat lehetne, ha e cikk már nagyon is igénybe vett keretébe férne, a 48. §. e második kikezdés értelme és érthetőségéről előadnunk, de a szűken kimért tér ismét kiindulási pontunkhoz utasit. A javaslat tervezte eljárás utján nem érvényesülhet, mint mondók, a szóbeliség, mert: a) annak 149. §-ában az első biró egészen eltérőleg a német perrendtől, már a tárgyalási jegyzőkönyvben a tényállás fixirozására köteleztetik. Ha az eddig felhozottak által az e 149. §-ban rejlő veszélyről a szives olvasót meggyőznöm nem sikerült volna, bátorkodom őt a tárgy fontosságánál fogva megkérni, szíveskednék a német javaslat (I. Entw. 450. §.) erre vonatkozó indokolásában épen a tapasztalat alapján felhozottakat, továbbá a német igazságügyi bizottság erre vonatkozó tárgyalásait (Prot. 208—213., 554., 555., 701. és 702. lapon felhozottakat) és végre maga a német perrend 470. §-ának rendelkezéseit tanulmánya tárgyává tenni. Ezen első bekezdés, mint látni, egymással meglehetősen congruens és vonatkozással a fent közölt 487. §-ra, bennünket arra tanit, hogy a peivita újbóli tárgyalása sohse történik azon módon, mintha az első bírósági ítélet az abban fixirozott tényállással és a bizonyítási eljárással nem léteznék, hanem ellenkezőleg, hogy a megtámadott ítélet, a felébb átéli tárgyalás mintegy alapját képezi. Azonban sokkal nagyobb az eltérés e §-ok második bekezdésénél, u. m. Pedig nem lehet igy érteni, hanem csak amúgy, mert az előadást, tanúvallomást, esküt teszik a jegyzőkönyvre és nem ezt azokra, s igy ezt azokról fölvenni sem lehet, hanem csakis azokat lehet a jegyzőkönyvbe venni. Az 1868. évi LIV. t.-c. 117. §-a szerint a biró a tényállást jegyzőkönyvbe foglalja, a 141. §. szerint a pertárnok jegyzőkönyvet nyit, a 203. §. szerint a biró a vallomást jegyzőkönyvbe veszi, a 243. §. szerint a biróság az eskületételéről jegyzökönyvet visz. Egytől-egyig mind jó és értelmes kifejezések. Csak a végrehajtási eljárásról szóló szakaszokba csúszott be a fölvétetik, valószínűleg az »aufgenommen« fordítása gyanánt. És a hivatalos nyelv kikereste a legrosszabbat, elfogadta, általánossá tette. Azt mondhatni erre, hogy szükséges volt, mert a többi kifejezésekből nem lehetett minden esetre alkalmas kezdő szót alkotni a jegyzőkönyvek mintája számára. Megengedem, hogy ez igaz. De van a magyarnak az elősorolt kifejezéseken kivül még más általános kifejezése is, a melyet a hivatalos nyelv is épen ugy, sőt talán még inkább használ, csakhogy az iratok végére helyez. Ez a »Kelt«. Ha az okiratok végén nem ütközünk meg rajta, bizony nem hangzanék az rosszul igy sem. Jegyzőkönyv kelt Budapesten, a kir. tszéknél 1889. augusztus 15-én stb. Ez magyaros is, értelmes is, mert a kelt azt jelenti, hogy keletkezett, készült. A magyar az irást készíti, szerződést, végrendeletet készit és igy a jegyzőkönyvet is készíti, de föl nem veszi. Ne vegyük föl tehát mi sem, hanem keltezzük. e) Előir. L e i r. Á t i r. Mind értelmes jó magyar szavak. A ki valamit avégett ir, hogy azt más, vagy mások utána leírják, lemásolják, az előír; a ki pedig a kész Íráson keresztülir, az átir. be ezekre a jelentésekre a hivatalos nyelv nem ad semmit. Neki előir az, a ki szabályt alkot, rendeletet bocsát ki; leir az, a ki az alatta állókhoz levelet intéz, átir az, a ki a magával egyenlőnek j levelet ir. Ugyanily értelemben használja azután a belőlük képzett szavakat is. Van nekünk ezekre szükségünk? Bizony nincs. Az előírás fogalmát a szabály, az előírás szerinti-ét a szabályszerű, a leirás-ét, az álirás-ét a levél sokkal világosabban, szebben, magyarosabban fejezi ki. Igaz, hogy a levél szóból nem érteni meg a levél parancsoló vagy kérő tartalmát, de erre talán nincs is szükség nálunk, a v>ol az egyenlőség szép elvének mindenki hódol. Ezt a bör. jzést még igen sokáig lehetne folytatnom, a nélkül, hogy a hibákat kimeríthetném. Azt hiszem, hogy ez fölösleges is lenne ; mert az kitűnik már az elmondottakból is, hogy a hivatalos nyelvben nemcsak az idegen szavak értelemellenes fordításai, de a magyarnak képzett szavak se mind igazi magyarok. Célom pedig csak az volt, hogy ezt bebizonyítsam, eziránt egy kis érdeklődést, eszmecserét keltsek s a joggyakorlaton levő ifjakat figyelmeztessem, hogy azokat az okirat, kérvény és végzésmintákat, a melyeknek a kitöltésével kezdik meg jogi tanulmányaikat érvényesíteni, ne tekintsék a hivatalos Írásmód remekeinek. Vizsgálják meg azokat, hasonlítsák össze az élőnyelvvel, a magyar remekírók írásmódjával s ne higyjék azt, hogy a hivatalos nyelvnek okvetlenül olyannak kell lennie, a melynek értelmét az is csak fejtöréssel magyarázhatja meg, a ki használja. Különösen ajánlanám az ifjaknak azt, hogy az első fo'yamodású bíróságok részére a m. kir. államnyomdából szállított végzésmintákat alakítsák át magyaros mondatszerkezetüre aképen, hogy a végzést a rendelkező biróság nevével kezdjék. A most szokásos minta, a melyben a biróság neve alul van, a végzés kelte és az aláírás között, különben sem felel meg a törvényes gyakorlatnak, a melyet a felsőbb bíróságok követnek. Ugy a kir. Curia, mint a kir. Ítélőtáblák minden ítéletüket és végzésüket a törvényes »Ö Felsége a Király nevében!« előrebocsátása után a saját nevükkel kezdik és azt nem a határozat végére, nem a kelet után teszik.