A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 5. szám - Az elidegenitési és terhelési tilalom. (Befejező közlemény)

40 A JOG. elleni fel folyamodást engedi meg s annak hatályáról intézkedik.— A kiutaló végzés elleni jogorvoslat megengedéséről, annak minőségéről és mily záros határidő alatti beadhatásáról a végrehajtási törvény sehol sem intézkedik. Ha tehát a végrehajtató s hitelező társai az ingóságoknak az árverésen befolyt vételárából való kielégítése, esetleg az árverés befejeztével azonnal, esetleg a sorrendi végzés kihirdetésével szintén azonnal kielégitendők, szerintem, helyesen képzelni sem lehet azt, hogy a törvényhozás az 1881 : LX. t.-c. 188., 196. és 199. §-aiban megjelölt s már is hosszabb időt igénylő eljárás után, ha már a kielégítési sorrend jogérvényes lett, a jogosultaknak az ingatlanok vételárából való kielégítését még jobban nehezíteni s hosszabb időre való elodázását célozta és ha a vételárhoz jogosultaknak kifizetését rendelő kiutaló végzésnek jogerőre emelkedését bevárandónak, szükségesnek tartotta volna, az iránt a törvényben tett volna világos intézkedést; de azt sem lehet helyesen vélni, hogy az igazságügyi ministerium a törvény intézkedéseinek ellenére a jelzálogos hitelező kifizetését a hivatkozott birói letéti kezelésről szóló 17. §-ával hátráltatni akarta. Az idézett ministeri rendeletnek 17. §-a a birói árverésen befolyt s birói letétbe helyezett vételárak kiutalváuyozására nem is vonatkozik, hanem másnemű birói letétnek kiutalására. A másnemű birói letétek kiutalványozását tárgyazó végzésnek jogerőre emelkedésének bevárását elrendelni szükséges volt, mert azokra vonatkozólag gyakran merülnek fel a letét kifizetését jogosan akadályozható körülmények, van eset arra is, hogy csak a kiutalás által nyilik az alkalom a letéthez való igénynek érvényesítésére az eljárást megindítani. Azon kartársak, kik a vételár kifizetését rendelő kiutaló végzéseket jogerőre emelkedésük után küldik a kir. adóhivatalnak fizetés végett, sok esetben maguk is nehéz helyzetbe, de sokkal kellemetlenebb és nehezebb helyzetbe jutnak, sőt nyilván károsodnak is a sorrend szerinti azon jogosultak, a kik a sorrenddel is meg vannak elégedve, a kiutaló végzés ellen sem akarnak jog orvoslattal élni és a kiutalt összegre feltétlenül szükségük is van. Ily esetben mind a bíróság, mind az érdekelt felek sok zaklatásnak, fáradozásnak, sőt a bírósági székhelyen kivül lakó hitelezőknek, esetleg, ha a pénzükhöz való juthatást sürgetni érdekükben állván, még költségeknek is ki vannak téve, de sőt bekövetkezhetik oly zavar s merülhet fel a különben világos esetet bonyolulttá tevő kérdés is, melyből gyorsan kibontakozni alig lehet s évekig elodázza a hitelezők kifizetését. Például, ha a jogerejü sorrendi végzés által érdekeltek közül csak egynek vagy többnek a kiutaló végzés nem szabályszerüleg lett kézbesítve, vagy azok egyike vagy másika elhalván, a végzés épen nem kézbesíthető s ebből következik az örökösök kipuhatolása; vagy például egyik hitelező azon eredeti okiratot, melyre a fizetés teljesítendő, a sorrendi tárgyalás alkalmával az okiratát a jegyzőkönyvhöz nem csatolta és a sorrendi végzésnek meghozatala után, de annak jogerőre emelkedése előtt, avagy utána, a követelését másra ruházza át és ez bejelentetik a bíróságnál, első kérdés az, a kiutaló végzés kinek kézbesítendő, s melyiknek lett kézbesítés folytán tekinthető a kiutaló végzés jogérvényesnek ? A gyakorlati életben felmerülhető ily esetek további felsorolását s azokból eredhető vitás kérdések megbeszélését e helyütt feleslegesnek tartván, csak azt akarom constatálni, hogy ha a kiutaló végzésnek jogerőre emelkedése beváratik, megeshetik, hogy a jogérvényes sorrendi végzés alapján való kifizetés nemcsak hónapokig, hanem esetleg több évig is elhúzódhatnék, s lehet, hogy némely hitelező, a ki a sorrendi végzés jogérvényre lett emelkedése után, ha azonnal fizetés eszközöltetik, részben vagy egészben kielégítést nyert volna, ellenben a kiutaló végzés jogerőre emelkedését gátló körülmények lebonyolítása után pedig az előző hitelező társainak kamatkövetelésük összegének emelkedése miatt részben vagy egészben megfosztatik a kielégítéstől. Az ily eljárás az ingatlannak hitelképességére is káros befolyással van, a melyre pedig okot szolgáltatni a hivatkozott rendeletnek célja nem lehetett. Ha az eljáró telekkönyvi hatóság a vételár kifizetésére nem az adóhivatalt utasítja, hanem a fizetést saját kiküldöttje, avagy kir. közjegyző által rendeli teljesíteni, s annak teljesítésére kitűzi a határnapot, kérdem azokat, a kik a hivatkozott rendelet 17. §-a alkalmazásának hivei, vájjon ezen fizetési határnapot kitűző végzésnek is bevárandó jogérvényre emelkedése s ha bevárandónak tartják, és esetleg felfolyamodással él valamelyik, a törvény melyik §-ának alapján fogadják el azt s mint intézkednek a felfolv'amodással meg nem támadott tételek kifizetése iránt, mert a végr. törv. 199. §-át nem alkalmazhatják, mivel az kizárólag a | sorrendi végzés elleni felfolyamodás határidejéről s az ily felfolyamodás hatályáról intézkedik. Ha a végr. törv. 201. §. utolsó bekezdésében megjelölt kifizetési két eljárás szerint a jogérvényes sorrendi végzés alapján fizetés teendő, a nélkül, hogy még egy más utóbbi végzés jogerőre emelkedését bevárni kellene, az ugyanazon §. első bekezdési részében megjelölt esetben sem szükséges s nem rendeltetik a kiutaló végzésnek jogerőre emelkedésének bevárása. A kielégítési sorrendet tartalmazó végzés azon utolsó bírósági határozat, melylyel a kielégítési végrehajtás befejeztetik és a melynek jogerőre emelkedése bevárandó s ha jogerőre emelkedett, nincsen több oly bírósági végzés, mely jogorvoslattal megtámadható lenne és nincsen oly jogorvoslatnak helye, mely < a sorrendi végzés által érdekeltek mindenikének kifizetését meggátolhatná. Meggyőződésem szerint a kérdés ily megvilágítása után felfogásom helyessége kétessé nem tehető. yC Az elidegenítési és terhelési tilalom. Irta : LÁNYI BERTALAN rimaszombati kir. törvényszéki biró. (Tizennegyedik közlemény.)'*' Az, a mit a tilalom által lekötött dologra irányzott végrehajtás helyfoghatóságát vagy kizárását illetőleg elmondottunk, megfelelő alkalmazást nyer akkor is, ha azon fél ellen, a kinek terhére a tilalom fennáll, a csőd rendeltetik el. Mert a csődnyitás joghatálya a vagyonbukottnak csupán csak végrehajtás alá vonható vagyonára terjedvén ki, azok a vagyontárgyak, melyek végrehajtási alapul nem szolgálhatnak, a csődhitelezök kielégitéI sére sem fordíthatók,160 és mert másrészt a csődvagyon, különösen pedig az ingatlanok elértékesitése a törvény rendeletéhez képest107 rendszerint a törvénykezési rendtartás szabályai szerint történik.11'" * Előző közlemények a »Jog« 1887. évi 24., 25., 26., 29., 33., 37., 42., 45. 47. és a múlt évi 7., 1., 21. és 33. számaiban. Lapunk újonnan belépett t. előfizetőit értesítjük, hogy ezen nagybecsű dolgozat befejezése után külön lenyomatban fog megjelenni. A szerkesztőség. 136 1881. évi XVII. t.-c. 1. §-a. V. ö. Apáthy: Magyar csó'djog rendszere. I. köt. 68. 1. 3. jegyzet: »A különbség a közönséges végrehajtás és a csőd közt mindössze abban áll, hogy mig az első a vagyon bizonyos részére, esetleg annak egyik darabjára intéztetik, az utóbbi a közadós vagyonának összeségére irányul.« 197 1881. évi XVII. t.-c. 158. §. 163 Sajátságos e tekintetben a német polg. törvénykönyvi tervezet álláspontja. A mint fentebb jeleztük (153. jegyzet), a tervezet a szövegben megvont határok között a tilalomellenes elidegenítés körét a kényszer-végrehajtásra is kiterjeszti, egyúttal azonban kimondja, hogy a bizonyos személy érdekére szolgáló tilalom a csó'dnyitás folytán hatályát veszd. Entwurf 107. §. al. 3 és 4 : »Das nur zum Schutze des Interesses bestimmter Personen dienende Veráusserungsverbot verliert durch die Eröffnung des Concurses über das Vermögen desjenigen, welcher dem Verbote unterliegt, gegenüber den Concursglaubigern seine Wirkung. So lange das Verbot besteht, darf der Gegenstand, aut welchen es sich bezieht, im Wege der Zwangvollstreckung wegen eines persönlichen Anspruches oder auf Grund eines Rechtes, welches in Folge des Verbotes unwirksam sein würde, nicht veráussert und überwiesen u érden«. Az ezen két rendelkezés közti ellenmondást a tervezet az által véli eloszlathatni, hogy egyrészt az indokokban kiemeli, miszerint a tervezet 107. §-ának 3. kikezdése a par conditio creditorum elvénél fogva csak a személyes igények oltalmára rendelt tilalmak esetében bir jelentőséggel (M o t i v e I. 215.), s hogy másrészt mindazokban az esetekben, midőn a rendelkezési jog lekötöttségének indokát egy harmadik személynek esetleges közvetlen dologi érdeke képezi (a minek példáját egyebek közt a feltételtől vagy időtől függő jogszerzés vagy utóörökös rendelés esetében keletkezhető jogviszonyok nyújtják : 135., 142., 1828. §.), az elidegenítési jogosultság korlátozásának egy egészen külön categoriáját állítja fel, csupán csak azért, hogy a korlátozás alapját képező dologi igénynek a csőd alatti hatályban maradását biztosítsa. (V. ö. Entwurf 1829. §. Motive I. 260. és 262. lap és V. 115. és 116. 1.) Ezen, szerintünk, minden belső jogosultságot nélkülöző megkülönböztetés felállításánál a tervezet bizonyos kényszerhelyzetnek enged, melybe az átal jut hogy a tilalom által oltalmazható jogok sorába a dologi jellegű igényeken kivül a személyes jogokat is felveszi, a személyes érdeket fedező tilalmakat is dologi hatálylyal ruházza fel (^Sl. §.1, azonban ez utóbbiakat illetőleg sem a dologi hatály consequentiáit levonni, sem a személyes igénynek a lilalomellenes elidegenítés esetében a harmadik jogszerzővel szemben leendő érvényesítését szabatosan kifejteni nem képes. (L. Motive I. 214.) Mert lehetnek ugyan törvényen vagy birói intézkedésen alapuló oly tilalmak, melyek a törvény kifejezett rendeleténél fogva csupán személyi jogok oltalmára vannak rendelve (mint pl. nálunk az 1876. évi XXXVI. t.-c 8. §-ában emiitett eset); ámde az ilyen kivételes esetek éppen nem teszik szükségessé, hogy az elidegenítési tilalom fogalmából a közvetlen dologi érdeket szolgáló rendelkezési korlátozások kiválasztassanak s az elidegenítési tilalom dologi hatályának teljes érvényre jutása fogalmilag kizárassék.