A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 51. szám - A közigazgatási bíráskodás

ÍIJOG. 433 jesen megfelel az »elökészitö« és a »véghezviteli« cselekedet közti határvonal leghelyesebb criteriumának, mely az »egyértelmüség«ben (univocita — Eindeutigkeit) található. Valaki hamis okiratot készíthet csak azért, hogy ügyességét próbálja s abban gyönyörködjek. Dőreség volna öt ezért mint hamisítót, habár csak kisérlet miatt büntetni. Nincs jogveszélyeztetés s igy nincs kisérlet. Helyesen mondja Carrara, senkinek nincs joga arra, hogy irása ne utánoztassék, valamint nincs joga arra, hogy ö maga tudtán kivül le ne fényképeztessék. Még a pénzhamisítás se büntettetik ily címen, ha nem azon célból követtetik el, hogy a hamisítvány forgalomba tétessék. (Kbtkv. 55. szakasza.) Valaki azon célból tömi meg hamis váltókkal pénztárcáját, hogy gazdagságával dicsekedjék. Ebben sincs kisérlet, még csak büntetendő cselekmény sem. A hiúság nevetséges, de nem criminalis. Még ha ezt arra használja is fel, hogy mást vagyoni viszonyai iránt tévedésbe ejtve, magának — notabene a hamisítványok átadása nélkül — hitelezést eszközöljön ki, csalást ugyan igen, de okiratba misitást ekkor sem követ el, mert a hamisítványt csak tévedésbe ejtésre s nem arra használta, hogy az állítólagos kiállítót jogviszonyba helyezze. Az evvel ellenkező német felfogás, mely ez esetben okirathamisitást lát, mert a hamis okirat tévedésbe ejtésre használtatott, támpontot találhat talán a német btkv szövegében (Gebrauch zum Zwecke einer Táuschung) de bizonyos, hogy az okirathamisitás helyes elmélete ép ugy, mint az ezt követő magyar btkv szempontiából tarthatatlan. Ezen esetek, a melyeknek száma könynyen kigondolható esetekkel ad libitum szaporítható, azt bizonyítják, hogy a hamis okirat készitése nem involválja szükségszerűen az okirathamisitás elkövetésére irányzott szándékot ; az tehát kétértelmű cselekedet s egyáltalán nem olyan, mely minden más magyarázat lehetőségének kizárásával, kétségtelenül s egyértelműen okirathamisitás elkövetésére irányulna. Az egyértelműség ezen »rendszerinti« hiánya maga után vonja, hogy a hamis okirat készitése »rendszerint« csak előkészitő s nem véghezviteli cselekedet s igy nem kisérlet, dacára annak, hogy az által az okirathamisitás egyik objectiv tényálladéki eleme létesíttetik. De épen ebből a contrario az is következik, hogy a hamisítás előkészítő cselekedet minősége megszűnik ott, a hol az egyértelműség hiánya véget ér. Ugyanazért Carraránál határozatlanabb, de talán óvatosabb Olshausen, a ki ellentétben azokkal, kik azon kétségtelenül helyes alapból kiindulva, hogy a kisérlet fogalma nem követeli a bevégzett bűntett valamennyi tényálladéki ismérveinek megkezdetett létesítését, hanem a kísérlethez egyik tényálladéki ismérv létesítésének megkezdése is elegendő, a készítést megfelelő dolus esetében feltétlenül kísérletnek minősitik, a kisérlet fenn vagy fenn nem forgását az általános elvek alkalmazása mellett a concret viszonyoktól teszi függővé. A bírált felfogás, azt látszik feltételezni, hogy azon bűntetteknél, melyek több tényálladéki elemmel birnak, a kisérlet fenforgásához valamennyi tényálladéki elem létesítésének megkezdése szükséges. Ezen felfogás, mely a büntetendő kisérlet körének ép oly indokolatlan, mint veszélyes megszorításával, a kísérlethez szükségszerűen azt követeli, hogy a bűntettet bevégző, a consumativ cselekedet megkezdessék, ellentétben áll a magyar btkv 65. §-ának határozott rendelkezésével, mely nem a büntettet befejező cselekedetnek, hanem a bűntett véghezvitelének megkezdésétől teszi függővé a kisérlet fenforgását. Óriási különbség. A mely jelesül ép abban is nyilvánul, hogy több tényálladéki elemet feltételező bűntetteknél az egyik elem létesítésének megkezdése az egész bűntett véghezvitelének képezi a megkezdését. De ez mindeddig kétséges nem volt. Senki sem kételkedett, hogy a rablási szándékkal alkalmazott erőszak megállapítja a rablás kísérletét, habár az elvételi cselekedet még meg nem kezdetett. Ugyanez áll a szemérem elleni erőszakos merényleteknél is. Az erőszakos nemi közösülésnél ugyan a m kir. Curia, de soha sem kielégítő indokolással, a kísérletet csak a bevégző cselekedet megkezdésére szorította, de uralkodó elméletnek mégis az ellenkező elmélet mondható, a melyet egyik legújabbi Ítéletében a m. kir. Curia is elfogadott (f. évi aug. hó 8. 6,121. sz. Jogt. Közi. f. évi 36. sz. melléklete.) Hogy a hamis okirat készitése ritkábban fogja az okirathamisitás kísérletét megállapítani, mint az erőszak a rablás vagy szemérem elleni bűntett kísérletét s aránylag gyakrabban előkészületi cselekedet fog maradni, annak természetes indoka az, hogy a hamisítás aránylag ritkábban bír az »egyértelműség« azon jellegével, mely mint megérintettük, az előkészítő cselekedet és a véghezviteli cselekedet közti határvonal legbiztosabb, sőt azon egyedüli positiv eriteriumát képezi, melyet a tudománynak eddig felállítania sikerült. A Reichs-Gericht azon Ítélete ellenében, mely szerint az előkészítő s a véghezviteli cselekedet közti határvonal in abstracto s absolut érvényű meghatározása mindeddig sem a tudománynak, sem a törvényhozásnak nem sikerült, a miért a judicatura feladata a különböző delictumok különböző természetének megfelelően a véghezvitel határvonalait lehetőleg megállapítani, a törvényhozó szándékának s a jogélet szükségleteinek tekintetbevételével (1883. évi okt. 15. Rechtsprechung V. k. 610. 1) Lucchini helyesen hivatkozik az egyértelműség eriteriumára, mint a tudomány ezen gyakran nehéz kérdésben nem megvetendő vívmányára. Elismervén másrészről, hogy a concret esetek eldöntésénél lényeges a tettes cselekvési módja, a miért lehet, hogy bizonyos esetben csak előkészítő cselekedet lesz az, a mi más esetben kétségkívüli kisérlet s hogy azért a tett méltatása a biróra bizandó. (Rivista Penale XXII. k. 83. 1.) Ugyanezen ítélet, talán kissé nagyon is absolut értelemben bizonyosnak mondja, hogy kisérlet forog fenn, ha a kérdéses cselekedet által, természetesen a szükséges dolus fenforgása mellett, a bűntett vagy vétség akár csak egy tényálladéki ismérve létesíttetett. S ezen felfogás alapján a hamis okirat készitése feltétlenül kísérletnek minősíttetik. Igy egyebek közt a Reichs-Gericht 1882. évi okt. 2-ki ítélete (Rechtsprechung IV. k. 723. 1.); igy a porosz főtörvényszék 1876. évi nov. 12-ki Ítélete (Rivista Penale VI. k. 190. 1.) A birált felfogás mintha viszhangja lenne a nápolyi semmitöszék 1881. évi nov. 9-ki azon, különben elszigetelt ítéletének, mely a véghezviteli cselekedetek s igy kísérletet megállapító cselekedetek közül kiveszi s előkészítő cselekedeteknek nyilvánitja nemcsak a) azon cselekedeteket, a melyek azon hypothesissel is egyeztethetők össze, hogy a tettesnek nincs szándéka elkövetni a bűntettet, tehát a nem »egyértelmü« cselekedeteket, hanem b) azon egyértelmű cselekedeteket is, a melyek nyitva hagyják az elállás lehetőségét a célha vett jognak sérelme nélkül. (Riv. Pen. XV. k. 46. 1.) A bírálat helyesen kiemeli ezen felfogás tarthatlanságát ugy az elmélet, mint a tételes törvény szempontjából. Mert kétségtelen, hogy ezen felfogás egyértelmű a szorosabb értelemben vett kísérletnek (a nem sikerült bú'ntett, délit manqué ellentéte) bűntelenné nyilvánításával, a mely magában involválja az elállásnak lehetőségét a célba vett jog sérelme nélkül. Már pedig a találóan felhozott példák szerint, ha Titius fegyvert ragadva Cajusra rohan s a sértés csak az által akadályoztatik meg, hogy egy harmadiknak sikerül idejekorán megfogni a merénylő karját; ha Mevius Sempronius házához megtámasztott létrán felmászva, épen be akar hatolni a félig nyílt ablakon s akkor a rendőrség által elfogatik ; Titius és Mevius hiába fognak iparkodni menekülni a kisérlet miatt emelt vád alól ez alapon, hogy a célba vett jog sérelmét még nem tartalmazó cselekedeteik nem zárták ki az elállás lehetőségét. Alig szükséges különösen kiemelni ezen felfogás összeegyeztethetlenségét azon tételes törvénynyel szemben, mely az önkéntes elállásban büntetést kizáró okot lát (btkv 67. §. 1. p.). Jelen soraim tulajdonképi célját illetőleg itt letehetném a tollat. Nehogy azonban alkalmat szolgáltassak az ellenkezőnek feltevésére, szükségesnek tartom kiemelni, hogy az előkészítő, illetve a véghezviteli cselekedetekkel a büntetőjogi kisérlet fogalmát kimeritettnek nem tekintem. A »véghezvitel megkezdése« lehet a bűntetőjogi kísérletnek egyik kiválóan gyakorlati felismerési módja, de nem fogalommeghatározás. A büntetőjogikisérlet fogalma elválaszthatlan a potentialis causalitásés a veszély fogalmaitól. Ezeknek kifejtésére s a kisérlet fogalmának ez alapon construálására itt nincs alkalom. A concret esetre vonatkozólag azonban azt hiszem, hogy a szándékolt eredményre vonatkozólag szükséges feltétel jellegével biró oly cselekedetben, melynek az eredmény előidézésére szükséges többi feltételekkel összetalálkozása s igy az eredménynek is bekövetkezése csak különös s vádlottak akaratától független véletlen folytán marad el, büntetendő kísérletet nem látni, a kisérlet bármily szűk fogalommeghatározása mellett is, nehezen lenne indokolható.