A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 49. szám - Nézetek a büntetőtörvény módosítása tárgyában. 4. [r.]

412 íi JOG. forog-e fenn? Intézkedjék tehát a törvény-novella külön azon | esetről is, midőn a cselekmény egynél több ember halálát vonja maga után és nem ártana a törvényhozónak arra is gondolni, hogy egyetlen ilyes cselekmény folytán néha 50 — 100, vagy több ember ís hal meg, vagy lesz végleg nyomorékká. Hazánkban a büntetendő cselekmények közt a lopás után a testi sértés fordul elő leggyakrabban. Némely vidéken, különösen ott, hol a pálinka nagyobb fogyasztásnak örvend, brutalitások meglehetős számmal fordulnak elő; találkozunk a végtárgyalási teremben lelketlen egyénekkel, kik védtelen nőket, aggokat, gyermekeket brutális módon bántalmaztak s olyanokkal, kiknek verekedési hajlamát a többszörös büntetés sem hú'ti le. Némely, különösen verekedő hajlamú s arra phisicai erejüknél és merészségüknél fogva kiválóan képes egyének »a község réme« elnevezéssel illettetnek, kiknek néha az a végük, hogy valamely korcsmai verekedésbe vegyülve, egyik-másik korábbi legyőzött ellenfelük felhasználja az alkalmat s agyonveretnek. Bizonyára nem kívánatos a nemesis ilyes igazságszolgáltatása! A mondottakkal arra kívántam utalni, hogy lehetnek és léteznek is esetek, midőn a 302. §. 3 éves maximuma ki nem elégit annyival inkább sem, mert némelyik súlyos testi sértésnek életfogytiglan kiható következménye van, a nélkül, hogy az esetet a 303. § szerint büntethetnénk. Például 2—3 fog kiütése, egy újj levágása a fenálló gyakorlat szerint nem állapítja meg a 303. §. alkalmazását. Azt pedig határozottan állítom, hogy a testi sértés nem ritkán évekre, vagy pláne életfogytiglan terjedő utóbajokat von maga után, melyek a munkaképesség lényeges korlátolását nem idézik ugyan elő s azért a tettet nem minősíthetjük a 303. §. szerint, de a sértett egész földi életét keserítik meg és fosztják meg őt többé-kevésbé megelégedettségétől, boldogságától. A biró csak azt veheti Ítélet alapjául, a mi kellőleg bizonyítva van s ha a sértett a cselekmény után 2 év múlva megtartott végtárgyalás alkalmával panaszkodik is a sérülés utóbajaként jelentkező gyakori fejfájásról, szédülésekről, emlékezőtehetsége, ált.-.lában elmetehetsége csökkenéséről, tagjai gyengüléséről, hajtás közben szenvedett nyilallásokról stb., a biró ezen bajokat tekintetbe nem veheti, mert nem bizonyíthatók. A munkaképesség nagyobb mérvű korlátolásának kellett beállani', hogy azt a végtárgyalás alkalmával az orvos a bűnügy alapját képező sérülés következményeként constatálhassa ; a sértés történte után néhány nap alatt eszközölt vizsgálat alapján pedig nem tudhatja mindig az orvos, hogy lesz-e maradandó baj vagy nem? A testi sértésnek a 303. §-ban emiitett következményei sok esetben szerencsétlenné, boldogtalanná teszik a sértettet egész életére, sőt néha oly súlyosak, hogy majdnem a halállal érnek fel. A törvényhozónak az előfordulható és az életben tényleg elő is forduló legsúlyosabb eseteket kell szem előtt tartania a maximum megállapításánál; azt hiszem, hogy épen nem ellenkeznék az igazság követelményeivel, ha a súlyos testi sértés bűntettének maximalis büntetési tételét 3 évi börtönről 4 évre, a 303. §. esetében pedig 5 évi börtönről 8 évre emelné fel, a mi a 99. § ra való tekintettel, természetesen maga után vonná a 24. §. módosítását is. A testi sértés korántsem dehonestál annyira, mint a nyereségvágyból eredő bűncselekmények, például a lopás. Megesik az néha egy tisztességes uri emberen is, hogy valakinek példátlan arcátlansága által felingerelve, pillanatra megfeledkezik magáról s a keze ügyébe eső ütőeszközt használja. Vannak elegen a testi sértésért keservesen panaszkodók közt, kikről az esetet megbeszélő nép ugy nyilatkozik : no, ez ugyan megérdemelte, a mit kapott. A testi sértés elbírálásánál a tett indító oka különösen figyelembe veendő, azért ezen delictumnál a minimalis és maximalis tétel között nagyobb spatium szükséges. Előfordul eset, hogy a 307. §. első bekezdése szerint minősülő halált okozó súlyos testi sértésre egy havi fogház nagyon elégséges; de előfordul másrészt olyan eset is, midőn\alaki ok nélkül vagy valami aljas indokból sértetik és pedig olyannyira, hogy a szenvedett hátrány nem hasonlitható a Farkas Menyhért 480,000 írtjához. A 310. §-ra nézve még megjegyzem, hogy ebben a 303. §-bau jelzett eredményre vonatkozólag véleményem szerint súlyosabb büntetési tételt kellene megállapítani. Felette gyakran kerül hozzánk feljelentés a btk. 165. §-ába ütköző hatóság elleni erőszak büntette miatt. A panaszolt cselekményeknek több mint 90%-a a legalsó rangfokozatban levő hatósági közegek ellen követtetik el. Igen sok esetben túlszigorú a hat hónapi börtön mint minimalis tétel s fölötte kényes helyzetben vau a biró, midőn a 92. §. alkalmazását kell indokolni. Olvastam ítéleteket, melyekben a 92. §. alkalmazására más figyelembe vehető indok nem volt, mint az, hogy vádlott még büntetve nem volt. Ez pedig absurdum és sértő is volna országunkra nézve, ha valaki azt komolyan állítaná, hogy nálunk a büntetlen előélet rendkívül nyomatékos enyhitő körülményt képez. Részemről ilyen esetben a vádbeli cselekmény fölötte csekély jelentőségére való utasítással szoktam indokolni a 92. §. alkalmazását; a mi azonban nem kielégítő indokolás, mert általánosságban vau tartva s olyan állítás odavetésével történik, a melyet ismét indokolni kellene vagyis kifejteni, hogy mért hát olyan fölötte csekély jelentőségű azon cselekmény ? Kivánatos, hogy mielőbb construáljuk a hatóság elleni erőszak vétségét, akár szinte 3 évi fogház mint maximummal. Büntető törvényeink számos egyéb intézkedéseit tartom revideálandóknak, de már be kell fejeznem túlhosszura nyúlt jelen értekezésemet. Befejezésül még azon óhajtásomnak adok kifejezést, hogy inkább tegye ki magát kissé a törvényhozó a casuistica szemrehányásának, sem minthogy a minimalis büntetési téleleket eltörölje. Birói nézet és bírói nézet között a büntetés mértékének kiszabásánál igen nagy különbségek fordulnak elő ; ugyanazon bűncselekményre egyik bíróság által sokkal súlyosabb vagy enyhébb büntetés szabatnék ki, mint a másik által. Ezen állapot pedig ellentétben állana a >>fiat justitia« elvével. Ausztria és külföld. Tanulmányok a német polgári perrend köréből. I. Az egyes birósúg {Amtsgericht) szervezete. Az Ítélés functiója a kezeléstől lehetőleg leghatározottabban el lévén választva, ez utóbbit a minden bíróság mellett rendszeresített segédhivatal (Gerichtsschreiberei) látja el a perrendtartásban előirt módon. Az egyes biróság (Amtsgericht) polgári ügyekben következetesen tartja meg e jellegét és a mennyiben mellette több biró állana alkalmazásban, az mind hasonrangú, bízatván valamelyikökre egyedül a szolgálati felügyelet — az általános igazgatási teendők — az országos kormány által. Hatósági köre. Dacára annak, hogy a német perrend a jogszolgáltatást legnagyobb részben a testületi biróság (Landgericht) kezében akarná összpontosítva látni, legtávolabbról sem akarta a feleket — még a per bírája tekintetében sem — mértéken túl korlátozni, a lehető legterjedelmesebb mérvben a »prorogatio farknak helyt adván, olyannyira, hogy a felek kifejezett vagy hallgatag beleegyezése mellett, tekintet nélkül a* összegre vagy a különben a törvényben megszabott hatáskörre, az egyes biróság oly ügyekben járhat el, melyeket a törvény a társas biróság és viszont ez utóbbi olyanban, melyet az egyes biróság hatáskörébe uiasit. El nem tévesztendő, hogy ez által az ügy nemcsak első . de másod-, illetve harmadfokúlag is más felebbviteli biróság elé kerül és az elsőfokú Ítélet hozatala utáni végrehajthatóságban is változás áll be, melyre különben még visszatérünk. Az egyedüli korlát, hogy az igénynek vagyonjogi és nem valami »k i z á r ó 1 a g o s« bírósághoz utasítót tn a k kell lennie. Hazai eljárásunkkal párhuzamot vonva, talán mondható, hogy míg nálunk a felek csak az illetőség tárgyában (1868. évi LIV. 52.), hatáskör tekintetében pedig egyedül a készpénzből! követelés vagy helyettesíthető ingóság iránt indított keresetekre vonatkozólag (1881: LX. 13. §. 2. a.) és pedig egyedül a társas bírótól a sommás bíróra helyt foghat a prorogatio, viszont pedig nem (1881: LIX. 14. §.) ; addig a német perrend ugy az illetőség, mint pedig a hatáskör tekintetében respectálja a felek akaratát, természetes — mint mondáin — hogy egyedül vagyonjogi, nem tevén különbséget polgári, váltó és kereskedelmi között, és nem kizárólagos bírósághoz (ausschliesslicher Gerichtsstand) utasított igényekre vonatkozólag. Az egyes biróság törvényszabályozta hatásköre kiterjed, a mennyiben az ügy természeténél fogva a collegialis biróság elé nem tartozik: 1. Mindazon vagyonjogi igényekre, melyeknek tárgya — tekintet nélkül, vájjon személyes vagy dologi, kereskedelmi vagy