A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 41. szám - Árverés és megsemmisítési kereset

A JOG. 347 y A nyilvánosság a büntető eljárás elő­vizsgálati részében.* Irta : Dr. LUKÁCS ADOLF, jogtanár a pécsi jogakadémián. (Harmadik közlemény.) De az is kétségtelen, hogy a nyilvánosság ezt megakadá­lyozni nem képes. Először és különösen, mert a mint fenteiih kimutattuk az az ideális nyilvánosság, melyért Feuerbaeh is oly melegen lelkesül, a gyakorlatban nem létezik; nincs tehát közön­ség, mely a vizsgáló birót, ha ilyen eszközökhöz épen folyamod­nék is, eljárásában feszélyezze; ha pedig tényleg jelen is volna ilyen kifogástalan jellegű nyilvánosság, az az amolyan hajlamokkal biró vizsgálóbírót útjától elterelni képtelen, miután a helytelen eszközöket is a szakértő vizsgálóbíró a nem szakértő közönséggel szemben oly alakban alkalmazhatja, a melyről a nyilvánosság leg­feljebb azon ítéletet kockáztathatja meg, hogy »fogas biró«. Egyéb ként pedig, a mint már feljebb is említve volt, a passiv magatar­tásra és absolut hallgatásra kötelezett közönség teljesen erélytelen a mindig az igazságszolgáltatás érdekét és az ez iránti lelkiisme­retes kötelességét előtérbe toló vizsgálóbíróval szemben. így állunk tehát az általános nyilvánossággal az elővizs­gálat folyamában is. Haszna nincs, — védelmet semmi irány­ban sem nyújt, — passiv jellegénél fogva egy üres abstractio, mely gyakorlati jelentkezésében annál több, a jogrendre vonat­kozó veszélylyel össze van kötve és leggyakrabban az igazság­szolgáltatás sikeres működésének bénító akadályát képezné, mert a bizonyítékok felvételét és megszerzését meghiusítja. Az ügyfelekre szorított (kii/önös) nyilvánosság. Az eddigi fejtegetés tanúsága szerint az általános nyilvá­nosság semmi processualis jelentőséggel sem bir. 1 Könnyen kép­zelhető tehát egy, ugy a közérdek, mint az egyéni jog szempont­jából kifogástalanul működő büntető eljárás, a nélkül, hogy annak nyilvánosnak kellene lennie. Ennek oka pedig az, hogy az általá­nos nyilvánosság a büntető eljárás organicus szervezetén és igy ezen szervezetnek természetes működésén kivül esik. * Lásd elözö cikkeket a »Jog« 36. és 40. számaiban. Az utolsó köz­lemény vége a nyomda hibája folytán értelemzavarólag lett közölve és igy lett tévesen feltüntetve a cikk mint utolsó közlemény. E fölött, a valóban kitünö dolgozat érdekében csak sajnálatunkat fejezhetjük ki. A jelen cikket tehát a csonkán közlött mondattal kezdjük. A szerkesztőség. 1 Kronecker: Zeitschiift f. d. g. Strafrechtwissenschaft VII. 397. lap. — Geyer: Lehrbuch d. gem. deut. Strafgesetzes 14. lap. akaratú ártatlanok jutnak a koldulás s kóborlás sorsára, kik leg­többnyire csak nagy erkölcsi tusa után követnek el önfentartásuk miatt törvényszegést s igy nemcsak az iszákosság, hanem a hasonló körülmények között a kóborlás és koldulás is enyhítő körülmény­nek volna tekintendő a büntetés kimérésénél. Mert mint tudós szerző ur is beismeri, hogy gyakran igazságos és borzasztó vádat kell hallania a bírónak, midőn előtte a bűnös igy kiált fel: »Nem segítettek rajtam addig, míg lehetett volna, nem adták meg leg­nagyobb szükségemben az élet első kellékét, a munkát s azzal a kenyeret, bár azért unszolva könyörögtem . . . még mélyebbre kellett sülyednem !« stb. (25. 1.) Azok, kik az alkoholismusban keresik a hibát, ne feledjék el, hogy az alkoholismus ellen már fennálló törvényeink vannak, miként az 1883 : XXV. t.-c. 4. fejezete, melyek óvintézkedéseket tartalmaznak. Azok pedig, kik még szigorúbban akarnak elbánni az alkoholismus hódolóival és Norvégiára hivatkoznak, hol 3 évi kényszermunkára Ítéltetnek azok, kik az ide vonatkozó törvé­nyeket megszegik, szintén ne feledjék, hogy akkor csak a sze­mélyek lesznek felcserélve. A túltömöttség okául felvehető az is, hogy a visszaesőkről törvenykönyvünkben külön fejezet nem szól, csak a különös rész intézkedik erről és szabja meg a minősítést, a büntetés nemét és fokát, a melynek mikénti alkalmazásánál a bírák még máig sincsenek tisztában, a minthogy nem is lehetnek, mert az egyedül helyes, u. n. szorosabb értelemben vett, vagyis ugyanazon és rokonbüntettek miatti visszaesés nincsen keresztül vive büntető törvényünkben. Ilyen pl. a 338. §. a lopás minősitéséről. A »recidiva in genere« elfogadhatatlan elve helyett — már a régiek tanítása szerint is — egyedül a »recidiva in species a helyes. A szakasznak ezen szigorú kiterjesztése miatt sok visszaeső elesik a feltételesen szabadlábra helyezés kedvez­Egész más az ügyfelek nyilvánossága; ez már a büntető eljárás szervezeti és elvi kérdéseivel függ össze, mert eme nyil­vánosság olyan személyekre vonatkozik, kik nélkülözhetlen elemei a büntető pernek. Vádló és terhelt, illetőleg vádlott nélkül bün­tető per nem képzelhető; pedig épen a vádló és terhelt szem­pontjából döntendő el itt azon kérdés, hogy azon processualis birói tevékenységnél, mely az ő érdekeik tekintetében az elővizsgálat folyamában véghez vitetik, jelen lehetnek-e ők, vagy sem? ezen tevékenység mimódoni véghezvitelére gyakorolhatnak-e ők saját jelenlétökben befolyást, vagy sem ? Es e szerint vádló és terhelt, iiletőleg vádlottnak, mint a büntetőper természetes és nélkülözhetlen alanyai, vagy functionariusainak jogairól van itt szó, a mi már nem külsőség, nem dísz, hanem a büntető eljárás lényegének kérdése. Ilyen értelemben pedig az ügyfelek nyilvánosságának kérdése a büntető eljárás legfontosabb kérdéseivel függ össze, ugy, hogy azon kérdés, hogy az alkotandó bűnvádi eljárás elővizsgálatában mily mérvben érvényesüljön a nyilvánosság elve, 2 egyenlő azzal a kérdéssel, hogy az alkotandó bűnvádi eljárás elővizsgálatában mily mérvben érvényesüljön a vád- és a közvetlenség elve. Ha ezen elveket összes consequentiáikkal elfogadtuk, akkor elfogadtuk a nyilvánosság elvét is; és megfordítva, a mily mérvben megszo­rítjuk ezen elveket az elővizsgálatban, épp oly mérvben szorítjuk meg a perfelek nyilvánosságát is. Ha ugyanis elfogadjuk a vádelv azon értelmű alkalmazását, miszerint a processualis munkakör a muukamegosztás hel)es elve szerint már az elővizsgálatban a birói, vádlói és védői hármas functio szerint megosztassék és ezen megosztást következetesen keresztül is visszük ugy, hogy már az elővizsgálatban biró sohasem legyen sem vádló, sem védő; a vádló pedig sohasem halmozzon fel oly hatalmi kört, melylyel esetleg a birói, vagy különösen a védői körbe átcsap­hasson és végül a terheltet nem kényszeritjük, hogy védelmi köré­ből kilépve önönmagát vádolni kötelességének ismerje: akkor teljes értelmében megvalósítottuk a perfelek nyilvánosságát is, mert valahányszor az igazságszolgáltatás érdekében valamely vizs­gálati tevékenység véghez viendő, az mindig a semleges, későbben határozni hivatott biró előtt, a vádló initiativája és a terheltnek védelme alapján történhetik meg. Ha tehát azt akarjuk, hogy már a vizsgálóbíró is a tények igazi befolyása alatt határozhasson, ha azt akarjuk, hogy az elköve­tett delictum valódi élőképei nyomán szerezzen magának annak 2 Ezentúl a nyilvánosság alatt, itt mindig a perfelekre szo­rított nyilvánosságot kell érteni. menyétől, a mi egy nagy contingenst tart vissza a fegyházakban és börtönökben. A túltömöttséget paralizálni kívánta az 1887 : VIII. t.-c. azzal, hogy a már 2 millió frtra felszaporodott pénzbírságot nem a büntető codex 27. §-a által rendelt segélyezési célokra, hanem 3/4 részben letartóztatási intézetek felállítására rendeli fordítani. Igy épült a soproni fegyintézet az irhoni rendszer rendes keresztül­vitelére. A kir. ügyészség beavatkozása a járásbíróságnál folyó és oda illetékesen tartozó ügyekbe szintén hátrányára van a bűn­vádi eljárásnak, mert az azoktól bekért tabellaris átnézet alapján az ügyész, mint dominus litis, csupán kitöltése után, az ügyekben vagy hiába való jogorvoslattal él, vagy élve jogával, a bekövetelés által szaporítja a maga és a bíróság dolgát. Ajánljuk az ügyészi megbízottakra vonatkozó javaslat bírálóinak a »Jog« folyó évi 16. számában tett indítvány figyelembe vételét. Mint az igazság rovására történő túlhajtást, meg kell emlí­tenem, hogy a kir. ügyészség még a halálos Ítéletek kérésével is játszik; igy történt egy rejtélyes gyilkossági ügyben Hornyák Pállal, kit a pestvidéki kir. ügyészség kötél általi halálra kért ítéltetni, de az eljáró törvényszék vádlottat felmentette s az ügyészség felebbezése folytán is ugy a kir. tábla, mint a kir. Curia helybenhagyta a felmentő Ítéletet. (Budapesti Hirlap f. évi ápr. 18-iki száma.) Hasonló a miskolci törvényszéknél előfordult K. József esete, kit a nevezett törvényszék jogos önvédelem cimén fel­mentett. Ez ellen az ügyész előbb a kir. táblához és annak helybenhagyó ítélete után a kir. Curiához felebbezte az ügyet, hol vastag definitióval adták tudtára, mi a jogos önvédelem. Igy foglalkoztat egy ügyész 15 birót nézetkülönbözeteivel, miért itt lenne az ideje a felebbezés korlátozásának két egybehangzó Ítélet esetén. (»JOg« 21. SZ.) (Befejező közi. köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom