A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 40. szám - Váltó-óvás nem telepített váltónál, ha telepes van kitéve

4 A JOG. ért egyet. Haugsulyozza az állami kezelést az indítványozóval szemben, ki raagánkezelést óhajt állami felügyelet mellett. Elnök felteszi a kérdést. Először az elhalasztás, illetőleg a napirendre térés felett szavaznak. A többség ezt elveti. Majd szavazás utján a szakosztály elfogadja az előadó indítványát, az utolsó pont kivételével, a mennyiben az állami felelősség mellett való magán kezelést emelte határozattá. A III-ik szakosztály ülése. Szeptember 30. A szakosztály délután 3 órakor kezdte meg tanácskozásait, elnökéül Sárkány Ferenc kir. táblai alelnököt, másodelnökül dr. Friedmann Bernát budapesti ügyvédet, jegyzőkül Balogh Jenő és B e r k i c s Ignác ügyvédeket választotta meg. Elnök megnyitván az ülést, a kérdés felett Székács Ferenc budapesti kir. törvényszéki alelnök foglalja el az előadói széket s előrebocsátja dr. Varga Ferenc békésgyulai kir. ügyész következő indítványát : Mondja ki a magyar jogászgyülés, tekintettel az alkotandó bűnvádi eljárásra, hogy : 1. Az elővizsgálat a nyilvánosság alapelveire fektetendő, miből folyólag: 2. A jelenlétei joga kivétel nélkül minden vizsgálati cselekményre megilleti: a közvádlót, sértettet, terheltet és ennek védőjét. 3. Ezen jogból folyólag a most emiitett személyeket megilleti a vizsgálati cselekményekben való közvetlen részvétel joga (aktivitás). 4. Ellenben a tágabb értelemben vett nyilvánosság (népnyilvánosság, Volksöffentlichkeit) az elővizsgálat jellegével összeegyeztethető nem lévén, ez okból az az alkotandó bűnvádi eljárásban mellőzendő lenne. Székács Ferenc kir. törvényszéki alelnök erre vonatkozó előadásának eszmemenete a következő: Az ókor főelve az állameszme volt, a középkorban a társadalmi osztályok kiváltságai lettek az irányadó elvek, az újkornak volt fentartva, hogy bár véres küzdelmek árán, a társadalom főelvévé a jogegyenlőség eszméjét emelje fel. A jégkorszakban született a homo, az újkorban a humanizmus. A humanizmus fogadja ölébe az apátlan, anyátlan talált gyermeket, ez neveli fel az apátlan árvát, ez siet segítségül a tűzvész vagy rögtöni veszély esetén, a humanizmus veres keresztje jár háborítatlanul a csaták mezején, ez ápolja a betegeket, ez kutatja fel a szemérmes szegényt, ez gondoskodik, nehogy a gyári és bányamunkások ereje túlfeszittessék, egészségük ok nélkül kockáztassák, ez hatol be a börtön udvarokba, hogy az ember mindenütt emberi bánásmódban részesüljön; a humanizmus jelenik meg a végtárgyaló teremben, hogy a nyilvánosság világánál megóvja embertársát a birói önkény ellen, szóval a humanizmus minden ajtót kopogtatás nélkül kinyithat, szabadon átlép minden küszöböt, a szeretet napsugarát bebocsátja a legelrejtettebb sötét pincébe, de van egy hely, hova semmikép be nem juthat, sez: a vizsgálóbíró hivatalos szobája, hacsak a vizsgálóbíró szivébe be nem lopózott. — A felvetett kérdés tehát nem csupán processzuális jelentőségű, hanem sokkal magasztosabb, egyenrangú a civilizáció nagy kérdéseivel. Gyilkosság történt, a lapok elmondják részletesen az esetet, a kíváncsi közönség jogérzete feltámad s várja a vizsgálat eredményét. A rendőrség megtesz mindent, de hiába. Atteszik az ügyet a bírósághoz, az ügyészséghez. Itt folytatják a vizsgálatot. Hiába. A lapok zugoiódni kezdenek s a vizsgálóbíró, a ki most már reputációját félti, elhatározza, hogy belemarkol a dologba. Letartóztat valakit. Az elfogott persze tagad. Tanú nincs, tehát másokat is belevonnak a vizsgálatba. Többen kerülnek fogságba, de kézzelfogható bizonyíték még mindig nincs. A rabok türelmetlenkednek, a fogházőr biztatja őket, hogy valljanak, akkor talán szabadon eresztik őket, beszélhetnek ügyvédeikkel; rabtársaik is megmagyarázzák, milyen ajánlatos a beismerés. S ekkor a vádlott maga kérezkedik a vizsgálóbíróhoz, vall mások ellen, a tényállást ismeri, újságokból, rabtársaitól. S a vizsgálóbíró megfelelt feladatának, legalább látszólag. S olyan eset nem a mult században történt, hanem nemrég itt Budapesten. Hogy ilyesmi ne történhessék, a nyomozás a birói funkció köréből kizárandó. Teljesítse ezt a vádló és a rendőrség, a vizsgálóbíró pedig Ítéljen a nyomozati anyag felett. így a vizsgálóbíró nem fogja az egyéni szabadságot megsérteni, hanem ha kell, védeni fogja ezt a nyomozó hatóság túlkapásai ellen. A vizsgálóbíró a nyomozás után akcióba lép, tanukat, szakértőket, terhelteket kihallgat, az elővizsgálatot elrendeli, az összes szükséges anyagot összegyűjti. A kérdés már most, vájjon minden támogatás és ellenőrzés nélkül megfelelhet-e ama feladatának? A felelet csak az lehet, hogy nem. Szükséges tehát, hogy garanciákat szerezzünk, hogy a vizsgálóbíró megfelelhessen feladatának: támogatni kell a vizsgálóbírót és működését ellenőrzés alá kell venni. Ez elérhető az által, ha minden elővizsgálati cselekménynél a vád és védelem egyenlő befolyást vesz, a kihallgatásoknál kérdezési, a tárgyi adatok egybegyűjtésénél észrevételezési, a vizsgálat irányának meghatározásánál és a hiányzó adatok egybe gyűjtésének eszközlésénél inditványozási jogot gyakorol, a vizsgálóbíró határozatai ellen miudkettő jogorvoslattal élhet. Ezenkívül szükséges, hogy az elővizsgálat során a vádlottnak a védőjével való szabad érintkezés joga megadassák. A nyilvánosság az elővizsgálatnál lehet korlátlan vagy korlátozott. A korlátlan nyilvánosságnak csak egy előnye leune, az, hogy az ártatlanul bevádolt érdekében a tanuk önkéntes jelentkezésére adna alkalmat. De ez az előny maga is nagyon kétes, hátrányai pedig oly nagy számúak, hogy csakis a korlátozott nyilvánosságról lehet szó. A nyilvánosság a perfelekre legyen szorítva, jelen lehessenek: a közvádló, a magánvádló, a vádlott, s mindenik félnek ügyvédje. Ez a korlátozott nyilvánosság lehet teljes vagy nem teljes. A vádlott kihallgatásánál lehessenek jelen a felek a humanitás szempontjából, nehogy a bíró a vádlottat faggassa, a kimerülésig zaklassa, hogy önvallomásra birja. Hanem azért kötelezni nem lehet a feleket a kihallgatáshoz való megjelenésre, mert ez nagyon sok gyakorlati akadályba ütközik. Az elővizsgálatnak nyilvánossága legyen tehát: a perfelekre korlátozva, aktiv, teljes és fakultatív. A terhelt-társak azonban ne lehessenek jelen a társaik kihallgatásán. A gyakorlat emberei ellenvetése rendszerint az szokott lenni, hogy »m indez igen szépen hangzik az elméletben, de gyakorlatilag kivihetetlen, vagy legalább is nehézkes*. Távol van tőlem azt állítani, hogy a vizsgálat nyilvánossága mellett, felmentő ítéletek hozatala — mi egyenlő jelentőségű hiába végzett munkával s a felek céltalan zaklatásával — egyátalán ki lesz zárva, de kézen fekszik az, hogy felesleges munkával a bíróságok ily tetemes mérvben terheltetni nem fognak. A legkomolyabb gyakorlati ellenvetés az, hogy ha több vádlottal állunk szemben s különösen, ha ezek nem már a vizsgálat kezdetén ismeretesek, hanem a vizsgálat folyamán egyik a másik után vonatnék be a vizsgálatba : akkor a már teljesített vizsgálati cselekményeket külön-külön mindenik vádlott kedvéért ismételnünk kellene. Ezen gyakorlati nehézség elöl, nézetem szerint, ki nem térhetünk, azonban azt hiszem, hogy e miatt a vizsgálat nyilvános ságát el nem vethetjük. Itt más megoldás nem képzelhető, mint az, hogy csak oly vizsgálati cselekményeket fogunk részben ismételni, a melyeket a később terheltként vizsgálat alá vett egyén alaposan kifogásolni képes. A tárgyi adatok beszerzése s a tanúkihallgatások, szakértői véleményezések a nyilvános eljárás mellett lehető pontossággal lévén eszközlendők, alig képzelhető, hogy ezek ellen valami alapos kifogások felhozhatók lehessenek. A tanuk ujabb berendelése is csak igen szűkkörű leend s gyakorlatilag csak azokra fog szorítkozni, a kiknek vallomása alapján az utóbb vizsgálat alá vett egyénre a vizsgálat kiterjesztetett. A megoldás tehát, ha nehézségekbe ütközik is, nem lehetetlen. Mondja ki a jogászgyülés, tekintettel az alkotandó bűnvádi eljárásra, hogy 1. Az elővizsgálat a nyilvánosság alapelveire fektetendő. Ebből folyólag: 2. A jelenlétei joga általában minden vizsgálati eredményre megilleti: a közvádlót, magánvádlót vagy sértettet és ezek képviselőit, terheltet és védőjét. 3. Ezen jogból folyólag a most említett személyeket megilleti a vizsgálati cselekményekben való közvetlen részvétel joga (activitás). 4. Ellenben a tágabb értelemben vett nyilvánosság (népnyilvánosság) az elővizsgálatból kizárandó. 5. A terheltek terhelt társuk kihallgatásánál a jelenléttől eltiltandók. Dr. Sik Sándor: Szónok, mint a közszabadságok egyik jogászi őre, örömmel üdvözli azon tényt, hogy Varga az ügyész s Székács a biró az ügyfél nyilvánosság mellett foglaltak állást.