A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 40. szám - Lehet-e a férjnek adósságáért nejének bejegyzett cége alatt álló üzletében levő árukat lefoglalni?

338 ÍL j o a. előtt tettek hivatali esküt, annak létszámához tartoztak s elmozdithatlanok voltak — történhetett : ebből még nem következik annak szüksége, hogy a kir. Curia illetőleg a kir. itélő tábla rendes birái a kisegítőkkel is összefoglalandók, kik nemcsak kisebb, hanem egyszersmind alsóbb fokú bírósági rangúak, külön hivatali esküt működési helyükön nem tesznek, külön tanácsokban és bizottságokban részt nem vehetnek s bármikor visszarendelhetök alsóbb fokra, hová legfelsőbb kineveztetésük s birói létszámba vezettetésüknél fogva tartoznak. Mindezek után reméljük, hogy fegyelmi feljelentés esetében ugy a kir, itélő tábla fegyelmi bírósága, valamint a kir. Curia kisebb fegyelmi tanácsa is, mint elsőfokú fegyelmi bíróságok, ki fogják mondani illetékességüket, nevezetesen előbbi a kir. itélő táblához kisegitőkül behívott kir. törvényszéki birák, utóbbi a kir. Curiához beosztott kir. táblai birák felett. A törvényhozás pedig bizonyára nem fog sietni, hogy új törvénynyel nyíltan kimondja a/.t, a mit cikkíró ur a fegyelmi törvényből kimagyarázhatónak tart, hanem inkább meg fogja szüntetni a birósági szervezetbe s ahhoz alkalmazandó fegyelmi törvény keretébe nem illő kisegítő birói intézményt, melynek ideiglenes természetét folyvást hirdeti. \/A nyilvánosság a büntető eljárás elő^ vizsgálati részében. Irta : Dr. LUKACS ADOLF, jogtanár a pécsi jogakadémián. \^ (Második, befejező közlemény.)"1* Alig hiszem/ hogy a gyakorlat szempontjából, tekintve e körülményeket, ezek érvelő súlya alatt meghajolni kénytelenek lennénk. Ugyan ki képes azt meghatározni, hogy mily mérvben hat, vagy egyáltalában hat-e a biró, közvádló és védő kötelessé^és felelősségérzetére a nyilvánosság ? Ezen hatás épen tisztán benső morális természetű, melynek semmi objectivisálát nem látjuk és ha meg is volna, nem létezik mértékegység, melylyel azt az igazságszolgáltatás külső tényeiben meghatározni képesek lennének. Minek tehát az igazságszolgáltatás jóságát oly körülménynyel érvelni, mely teljességében meghatározhatlan. Az igazságszerető s lelkiismeretes biró, közvádló és védő az marad akkor is, ha eljárását senki más sem kisérné figyelemmel; mint az »Igazság« bekötött szemei, néma eszménye, <le akkor is, ha nem egynéhányszor tiz, hanem mindjárt az egész világ tekintete csüngne rajta. És viszont a kinek szive hideg az igazság követelményei iránt, az vem törődik a nyilvánosság jelenléteivel, mert vagy indifferentismusból szokott igazságtalanul eljárni, vagy pedig oly önző érdekek motivumai alapján szolgáltat igazságot (?), a melyek útjától őt, személyes viszonyaira és jól kitervelt céljaira befolyással nem biró jelenlevők elterelni nem képesek. Ha a nyilvánosságnak valamely irányban kihatnia kellene, ugy e hatás a criminalistikai tudományos niveaunak a szakközönségre vonatkozó emelésében állhatna, tehát azon irányban, melyben az eredményt pontosan és szemmelláthatólag számba venni lehetne. De a ki a vádlás és védelem tudomány jellegű fokáról tapasztalatokat szerezni óhajt, az forduljon meg a btszéki tárgyalásokon és biztosítjuk, hogy horribilis tanokat fog a criminalistika terén hallani ott. Jól tudom én azt és felesleges is volua engem arra figyelmeztetni, hogy ugy a fővárosban, mint a vidékén a vád és védelemnek olyan representalóival is birunk, kik bármely e tekintetben kiváló európai állam parkettjének, illetőleg »b a r r e a u«-jának jeleseit képeznék, de nemcsak ezek a jelesek az igazságszolgáltatás közegei. A nagy tömeg nemes hivatásának gyakorlata közben olyan antidiluvialis tanokkal lép fel, hogy velők szemben valóban szükséges volna a politialis praeventiót alka'mazni. De hát nem is erről van most a szó, ezt csak annak illustrálásául hoztuk fel, hogy a nyilvánosság morális hatásában meghatározhatlan, tudományos niveau emelésében pedig hatálytalannak bizonyult. A mi pedig a nyilvánosság azon erejét illeti, hogy a vallomásoknak helytelen eszközökköl való kivételét megakadályozza, ez a mennyiben az elővizsgálatra vonatkozik, ott lesz tárgyalva, a mennyiben pedig a főtárgyalásra vonatkozik — teljességgel ártatlan egy akadály. Mert a modern eljárás elvi jellege azt hozza magával, hogy a biró, vádló és védő egymást a processualis tevékenység minden mozzanaiában — a törvényes formák megtartás i tekintetében — ellenőrizzék és erre nézve jogokkal, sőt köteles-égekkel birnak. Ennek folyrán akár a birói kihallgatás folyamában — a * Előző közlemény a »Jog« 36. számában. biró, akár a cross-examination folyama alatt a perfelek valamelyike azon tendentiát árulja el, hogy az eljárási szabálynak meg nem felelő módon valamely vallomást kivenni törekszik, a többinek jogában és kötelességében áll e törekvést a szabály határai közzé — esetleg a jogorvoslat segélyével szorítani. Ha pedig erre kifejezett szabály nincs, vagy a discretionalis hatalom i; őrében nyilatkozik ama törekvés, lehet-e komolynak venni azt az állítást, hogy a nyilvánosság jelenlevő, passiv magatartásra kötelezett tagjainak akármiféle útjok-módjuk volna a szóban forgó törekvést megakadályozni? De ha tényleg az általános nyilvánosságnak meg is volna az a hatása, hogy a vallomásoknak meg nem felelő eszközökkel való kivételét megakadályozza, ennek a kétes természetű fényoldalnak meg van az az árnyoldala, a melyei pedig a gyakorlati élet ezer példáival kétségtelenné ( tesz, hogy a hű, igaz és őszinte vallomásoknak nem kedvező. 0 Es az természetes is ; mert ugy a terhelt, illetőleg vádlottra, valamint a tanura nézve számtalan belső és külső ok működik közre, hogy a concrét eset ténykörülményei tekintetében — az általános nyilvánossággal szemben — valamit elhallgasson. A még jólelkületü — kezdő bűntettes a benne még csillámló szégyenérzetnél fogva, a romlott lelkű pedig, kinek igazság- és szégyenérzetét az állati önzés vad szenvedélye homályosítja el és a ki a nagy társadalomban, tehát az ennek részét képező nyilvánosságban is csak nyers ösztöneinek természetes ellenségeit látja, azon küzdelemérzetnél fogva, hogy a bűntett útján alkalmazott és jövőben is alkalmazni szándékolt fegyvereit köztudomásra ne hozza. A mi az általános nyilvánosság mellett, mint alapos érv felhozható, az egyedül azon gyakorlati lehetőségben áll, hogy a nyilvánosság új bizonyítékok napfényre hozatalát előmozdítja. Azonban ez is. a mennyiben az elővizsgálatra vonatkozik, annak majdnem tényleges lehetetlenségét ott fogjuk kimutatni, a mennyiben pedig a főtárgyalásra vonatkozik, annak jelentősége leszáll azon körülmény következtében, hogy a continentalis eljárásokban, az elővizsgálat részint törvényes intézkedések szelleme, részint rosz szokás folytán oly kimerítő szokott lenni, hogy e szinte túltengésben szenvedő elővizsgálat után, illetőleg ezen kimerítő elővizsgálaton kívül még új bizonyítékok felszínre kerülése majdnem lehetetlenségnek tekintendő, vagy legjobb esetben gyakorlati s a n c t i o nélküli lehetőségnek veendő. Ily körülmények között vájjon nem volna-e okszerű a nyilvánosságot, mely — tekintettel arra, hogy gonosz elemek részéről való kihasználhatása és tényleges kihasználása folytán 7 a jogrendre vonatkozólag sokkal nagyobb veszélyt rejt magában, mint a mennyi előnynyel — az igazságszolgáltatás hatályosítása tekintetéből — bir, olyan korlátok közzé szorítani, a melyek mellett a nyilvánosságot veszélyes irányban kihasználó elem a tárgyalási termekből ki volua zárva ? Hogy mily módon volna ez érvényesítendő, annak további fejtegetésébe itt nem bocsátkozhatom, annál kevésbé, mert az általános nyilvánosságra vonatkozó eddigi fejtegetés is csak azon okból történt, hogy az e között és az ügyfelekre szorított különös nyilvánosság közötti különbség annál szembetűnőbb legyen és másodszor, hogy evidens legyen, miszerint a jogászgyülés állandó bizottsága által véleményezés végett formulázott fentebbi tételben csakis a perfelekre szorított nyilvánosságot (Parteienöffentlichkeit) kell értenünk. Ha ugyanis az általános nyilvánosság egyáltalában semmi előnyökkel összekötve nincs, ugy nem lehet az az elővizsgálat folyamában sem. Sőt az elővizsgálat folyamában alkalmazva, határozottan oly positiv hátrányokkal jár, melyek pl. a végtárgyalásnál alkalmazott általános nyilvánosságnál nem is fordulhatnak elő. így az ártatlanul terheltre nézve, a mint azt már feljebb is említettük, az elővizsgálat a'atti általános nyilvánosság alap nélküli oly megbélyegzéssel jár, mely igazságtalan következményei alul a terhelt épen akkor legkevésbé képes megszabadulni, ha csakugyan ártatlan. Mert a mennyiben az elővizsgálat ártatlanságát kideríti, az arra vonatkozó határozat korántsem bir az elégtételnek azon megnyugtató hatásával, a mint a végtárgyalás folyamában hozott Ítélet. Epen a mi elővizsgálataink szokásos terjedelmessége és hosszúsága — a mi különösen akkor fordul elő, ha a vizsgáló bíráknak a bűnösség kiderítésére vonatkozó — közmondásossá vált tervszerűsége — a gyanúba vett terheltnek ártatlansága folytán hajótörésnek néz elébe — a vizsgálat folytán ártatlannak kiderült terheltnek 8 Heinze: Erörterungen 44. lap. »Dass die Anwesenheit Unbethciligter der Ablegung von Gestándnissen duicli den Keschuldigten nicht günstig ist, wiid im Allgemeinen zugegeben werden«. 7 Lásd Berliner Verbrechenwelt : Zeitschrift für gesammte Strafie<-htwissenschaft.