A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 38. szám - A közjegyzői törvény egy homályos szakasza - Az ingatlan birtok-arányának megállapításáról és birtokközösség megszüntetéséről

A JOG. 331 geinek teljes igénybe vételére utalja öt a vád ellenében. Az erkölcsileg még teljesen el nem romlottat a nyilvánossággal szemben megszállja a végleg még ki nem aludt szégyenérzet­nek utolsó maradványa, a szégyenérzettöl a megbánásig pedig az út nem hosszú. Ennek példája, hogy a sokáig következetesen tagadó vádlott a nyilvánossággal szemben gyakran meglepő, mert váratlan vallomást tesz, még mielőtt az itélet bűnösségét meg­világítaná. Ne mondja senki, hogy másoknál a szégyenkezés ép ellenkező hatással van, hogy olyanok, kik talán hajlandók volnának vallomást tenni, clriasztatnak ettől a hallgatóság által, melyben régi barátokat és ismerősöket találnak, hogy ártat­lanságukat ezek még jobban erősítgetik most már. Ez igaz lehet egyes esetekben, de a biró kutató szemét nem fogja ekkor sem elkerülni, mi a tartózkodás oka és sokszor csak egy buzdító és bátorító szóra lesz szükség, hogy megtörjük azon varázst, mely a vádlottat fogva tartja. Másrészről nem lehet tagadni, hogy némely vádlott, a nyilvánossággal állva szemben, bűnös voltának és elitéltctésé­nek biztos tudatában magáról a szégyenkezés utolsó marad­ványait is szándékosan lerázni és hallatlan arcátlanságot mu­tatni iparkodik, hogy bukásában legalább a hős szerepét játszsza ezen törvényszéki dráma alkalmával. De ezen bajért a nyilvánosság felelőssé nem tehető, mert ezen gonosztevők ily olcsó dicsőségre akkor is törekednének, ha csak biráikkal, nem pedig a közönséggel is állanának szemben, sőt inkább a nyilvánosság előnyét képezi az, ha ezek az álcát, mclylyel bűnös voltukat takargatják, levetik és oly színben mutatkoz­nak, mint a milyenek. A védekezés arcátlan és szemérmet­len volta vajmi ritka esetben eredményezhette azt, hogy a bűnös megérdemelt büntetését elkerülte, rendszerint sorsa előre meg van pecsételve. Ámde nem lehet itt feladatunk a nyilvánosság e nélkül is mindenki előtt minden tekintetben teljesen ismeretes előnyeit az anyagi igazság kiderítése tekintetében magyarázgatni. Közhelyekbe tévednénk, ha jó oldalait tovább feszegetnők. Itt csak az foroghat kérdésben, vájjon — tekintetbe véve az előző fejtegetéseket — nem ment-e túlmessze a javaslat a nyilvánosság megszorítása tekinte­tében ? Nem akarunk vitatkozni a javaslattal azon tekintetben, vájjon — kivéve a nyilvánosságnak a közerkölcs tekin­tetéből történő önmagától értetődő és teljesen igazolt, minden törvényhozás által s még az angol joggyakorlatban is elfoga­dott kizárását — szükségesnek tünhetett-e a legújabb törvé­nyek mintájára a nyilvánosság kizárását a közrend szem­pontjából engedélyezni ? Tekintetbe véve mily bizonytalan a »közrend« fogalma, minden a jövő joggyakorlattól fog függni, a mely tekintetben nem tagadható, hogy képzelhetők oly esetek, melyekben e közrend oly mértékben volna megzavarva, hogy a tárgyalás szenvedélytelen, nyugodt keresztülvitele lehetetlennek látszik és erősebb kényszereszközök igénybe­vétele ezen rend biztosítására bizonyára még aggasztóbb volna, mert hisz ez nem egyéb, mint nyilvános tárgyalás nyilvános­ság nélkül. Még azon esetekben is, melyekben a javaslat a nyilvá­nosságot közérdekből kizárhatónak tartja, gondoskodik alkal­mas pótszerről bizalmi férfiak bebocsátása által, kik ketten minden vádlott, magánvádló, még a sértett fél s a károsult részérói is jelen lehetnek. Ha a jövendő joggyakorlat ezen egyének szabad kiválasztásánál a kicsinyes tartózkodást mellőzni és mindenekelőtt a vádlott szabad akaratát tisztelet­ben tartani fogja, ugy az érdekeltek részére ez által legalább a morális nyilvánosság bizonyos értelemben biztosítva lenni látszik. Miután a közönség kizáratik, minden további közlés a tárgyalás anyagáról tilos. A ki ezen tilalmat megsérti, k i­h á g á s t követ el és két hónapig terjedhető elzárással, vala­mint 300 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. A javas­| lat indokolása a 380 és 381 lapokon ezt azzal akarja igazolni, ; hogy egyébként különösen ily tárgyalásoknak a sajtó által ' való megbeszélése folytán, a nyilvánosság kizárásának célja I nem volna elérhető. Csak az jöhet kérdésbe, hogy ilyes tila­lom jelen javaslat keretébe tartozik-e vagy nem inkább a sajtótörvénybe, vagy a bírósági szervezeti törvénybe avagy végül a büntető törvénybe ? Szigorú osztályozás alapján a javaslat — egész helyesen — a tilalom túllépését, mint vét­séget vagy kihágást a büntető törvények keretébe sorolandó­nak tartja. A mig azonban a büntetőtörvényben egy ilyen általános intézkedés helyet foglalna, technikai okokból e hiány a bűnvádi eljárás keretében pótlandó. A tilalom áthágása a kihágások legnagyobb büntetésével van büntetve. Kivételek még tudományos közlemények tekintetében sem engedtetnek, mert így a tilalom könnyen áthágható volna, miután feltűnést kelteni vágyó napilapok tudományos közle­mények keretébe burkolóznának. Azon kérdés tekintetében végül, vájjon a 276. §. elleni kihágás feletti Ítélkezés tekinte­tében a főtárgyalás bírája avagy a kihágások tekintetében hatáskörrel felruházott biró illetékes-e, a javaslat ugyan semmiféle határozmányt nem tartalmaz, az indokok azonban kétségtelenné teszik, hogy ez esetben a kihágások tekintetében illetékes biró fog ítélni. Eddig vezet a javaslat gondolatmenete. A mi véleményünket illeti, mi csak fentebbi általános megjegyzéseinkre hivatkozhatunk; nem eshetik kétség alá, hogy a javaslat feltételezéseiben tiszteletre- és figyelemre­méltó indokok által vezettette magát, ezen megoldási móddal azonban megbarátkozni még sem tudunk, mert egy ily tila­lom szükséges voltát — pedig csakis szükséges volta által volna beigazolható — kétségbe vonni kénytelenittetünk. Ugy hiszszük, hogy a javaslat önmagának és a bűnvádi eljárás magasztos feladatának károsítása nélkül lemondhatott volna e tilalomról. Azt tartjuk, hogy a bűnvádi eljárásban nincs tér, sem hely egy ily jelentékeny büntetési határozmány számára, hogy ilyes tilalom jogosultságának és terjedelmének kérdése jelenleg még nem elég érett, nyugodt törvénykönyvi megoldásra, hogy még alaposabb — és pedig a törvénynyé vált jelen javaslat alapján létrejövő — tapasztalatokra van szükség, mielőtt ezen kérdés gyökeresen megoldható volna. Ugy hiszszük. hogy ezen kérdés sokkal jobban lesz megold­ható a büntető törvény kilátásba helyezett revisiójával kap­csolatban, a büntetőjog egyik határozmányaképen és abban sem látunk veszélyt, hogy a fennálló hézag — ha ugyan egy­általában létezik ily hézag — addig is kitöltetlenül maradjon. Ugy hiszszük, magának a javaslatnak áll érdekében, hogy minden esetleges félremagyarázásnak az irányban, hogy netalán a nyilvánosság megszorítása céloztatik, elejét vegye, hogy ez által tiszteletreméltó és csak a közérdeket szem előtt tartó intézményeinek félreismerését megakadályozza. A javaslat ezen intézkedéseiben — legalább nagyban és egészben — az 1888. április 5-én kelt német biro­dalmi törvénynek a nyilvánosság kizárása mellett helyt­foglaló tárgyalásra vonatkozó rendszabályait tartotta szem­előtt. E törvény keletkezésének sajátszerű sorssal biró tör­ténete még mindenkinek élénk emlékezetében van. E törvény — mely par excellence alkalmi mű — keletkezésebizonyos köz­ismeretű feltűnést keltő eseményekre vezethető vissza, rend­kívüli és sajátszerű eseményekre, melyek a sajtónak gyakran a szükségesen és megengedetten túlmenő vitáit provocálták. E törvény, melylyel a szabad nyilatkozhatás élő szóval és a sajtóban szűk határok közé van szorítva, mindenesetre sok bosszantó visszaélést, melyet a nyilvánosság áldásai okoznak, fog megakadályozni, de véleményünk szerint nagyon túllőtt a célon és a sajtószabadság természetes fejlődése elé szem­mel látható akadályokat gördít. Erre e helyen bővebben ki nem terjeszkedhetünk, azért is elég a figyelmet arra felhív­nunk, hogy a hatásvadászó törvényszéki újdondászat bajai ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom