A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 35. szám - Az "actio libera in causa" elmélete és annak alkalmazása a részegség állapotában elkövetett büncselekmények beszámításánál

302 a JOG. kikérni a konstantinápolyi cs. és kir. követségtől feltett azon kérdésre nézve : vájjon egy 1848. évben, tehát az 1879. évi L. t.-c. hatályba lépte előtt magyarrá honosított egyénnek törvényes kiskorú gyermeke elnyerte-e leszárma­zása által atyja állampolgárságát ? Ezen nagybecsű felhívásnak van szerencsém a közlemények visszaküldése mellett a következőkben megfelelni: Az 1879. évi L. t.-c. 3. §-a világosan rendeli, hogy leszármazás által a magyar állampolgár­ságot megszerzik a magyar állampolgár törvényes gyermekei akkor is, ha a születés helye külföldön van. Ebből kétségtelenül következik, hogy a magyar állampolgárnak az 1879. évi L. t.-c. hatályba lépte után született törvényes gvermekei, tekintet nélkül a korábbi törvényekre, az 1S79. évi L. t.-c. erejénél fogva magyar állampolgárok. Az, hogy az apa születésénél, illetőleg leszárma­zásánál fogva, vagy honosítás folytán magyar állampojgár, különbséget nem tesz. Azon kérdés azonban, hogy a magyar állampolgárnak, nyerte legyen ez az állampolgárságot akár leszármazás, akár honosítás folytán, 1^79. évi L. t.-c. hatályba lépte előtt született jörvényes gyermeke leszármazása, illetőleg szüle­tése által az 187 ). évi L. t.-c. hatályba lépte előtt megszerezte-e a magyar állampolgárságot, avagy pedig nem ? még sem ezen törvény, hanem az előbb hatályban volt jogszabályok szerint bírálandó meg, És itt meg kell jegyeznem, hogy irott törvényünk, mely ezt a kérdést szabályozná, Magyarországon az 1879. évi L. t.-c. hatályba lépte előtt nem volt ugyan, mégis a most idézett törvény 3. §-ába foglalt azon jogszabály, hogy a magyar állampolgárnak akár belföldön, akár külföldön született törvényes gyermeke leszármasás által meg­szerzi a magyar állampolgárságot, úgyszólván ősidők óta folytonosan hatályban volt Magyarországon úgyannyira, hogy a magyar állampolgárok (Frank Ignác tekintélyes jogtudósunk tanúsága szerint is) született magyaroknak, a haza fiainak (nativi Hungari, patriae filii) neveztettek. A magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló törvényjavaslat indokolásának részletezésé­ről szóló részében szintén az foglaltatik, hogy a törvényjavaslat 3. §-ának intézkedései, a melyek az 1879. évi L. t.-c. 3. §-ába változtatás nélkül fel­vétettek, a magyar jognak megfelelnek. Nem kétkedem ennélfogva azon nézetem­nek kifejezést adni, hogy az 1879. évi L. t.-c. hatályba lépte előtt honosított magyar állampolgárnak honosítása után akár belföldön, akár külföldön született törvényes gyermekei az 1879. évi L. t.-c. hatályba lépte előtt felváltott jog­szabályok szerint is leszármazásuk által megszerezték a magyar állam­polgárságot. Curiai és táblai értesítések. Az e rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjtalanul szolgáltatjuk. Az ide vonatkozó levelezést tévedések kikerülése végeit kérjük mindig Iciadóliivatálunkhoz intézni. Azon ügyeket, melyekben e rovat alatt egyszer számot adunk, ha ínég elintézetlenek, figyelemmel kisérjük mindaddig, míg azok elintéztetnek, a mikor minden további kérdezés nélkül is közöl­jük nz elintézés mikéntjét. Arad. SZ. K. Boka K. — Bárth L. és tsa érk. 32257/89 sz. a., n. e, eld. Kubicza. — Belényes. I. V. Ad 11. Kracsun K. — Hermán J. érk. 36552/89 sz. a., n. e., eld. Kiss ; ad 12. Héra A. — Csotye FI. érk. 37302/89 sz. a., n. e., eld Kiss ; ad 13. Puskás A. — Mihók í.-né, szül. Darában R. érk. 36551/89 sz. a., n. e., eld. Sey ; ad 14. Popovits S. — Pulás M. érk. 38315/89 sz. a., n. e., eld. Horváth Jenő ; ad 15. Ignatu V. — Grammá S. érk. 22029/89 sz. a., n. e., eld. Rósa. — Beregszász. K. I. A jövő számban. — Békés-Csaba. F. K. Zinner M. — Berzeg D. érk. 28677/89 sz. a., n. e., eld. Egry ; Sajber A. — Sajber J. érk. 18026/69 sz. a., n. e., eld. Pitroff; üzv. Belenka A.-né — Belenka J. érk. 31651/89 sz. a., n. e., eld. Fittler ; Bene B. — Knack E. érk. 13008/89 sz. a., n. e., eld. Szabó László ; R. Szabó S. és tsai - R. Szabó M. érk. 28617/89 sz a., n. e., eld. Sztancsek. Folytatjuk. — Érsek-Ujvár. Dr. St. Gy. Weisz S. — Pokornyi I. né érk; 6254/89 sz. a., n. e., eld. Keresztszeghy. — Gyöngyös. F. S. Ad 1. Idősb Ferencsik J. — Bordás R. ügyet nem talál­tuk a T. p. osztályán ; ad 2. Tóth S. — Fodor J. ügyet a T. jul. 3-án 14856/89 sz. a. mv. ; ad 3. Csontos J. — özv. Birkásné érk. 34223/89 sz. a., n. e., eld. Debreczenyí ; ad 4. Vahrkó Gy. — Szabó E. érk. 34224/89 sz. a., n. e„ eld. Szilágyi ; ad 5. Puskás J. — Magyar J. érk. 28875/89 sz. a., n. e-, eld. Uhlyárik. — Hajdu-Nánás. B. J. Ad 1. Székely S. ­Pajna Gy. érk. 28807/89 sz. a., n. e., eld. Debreczenyi; ad 2. Fülöp S. és neje — Timári J. és tsai érk. 16130/89 sz. a., n. e., eld. Csoók ; ad 3. N. Oláh Emiiné — D. Szabó £ érk. 37593/89 sz. a., n. e., eld. Egry ; ad 4. Nagy I. — Porkoláb Zs. érk. 60814/88 sz. a., n. e., eld. Buday ; ad 5. özv. Lente B.-né - id. és ifj. Oláh M. érk. 35675/89 sz. a., n. e., eld. Weber. Folytatjuk. — Kaposvár. Dr. St. M. Miinz R. — Schwab T. C. érk. 5293/89 sz. a., n. e , eld. Medvigy ; Kemény B. és fiai — Wilcsek R. ügyet nem találtuk a C. p. osztályán ; Hermán J. — Majszterics J. érk. 27110/89 sz. a., n. e., eld. Hajdú; Kristóf R. — Vég J. és tsai érk. 28818/89 sz. a , n. e., eld. Tiukovics ; özv. Kohn M.-né — Bozsók J. és tsai érk. 32712/89 sz. a., n. e., eld. Vági ; Strausz R. — Bischitz M. érk. 24709/89 sz. a., n. e, eld. Hnjdu ; Kristóf R. — Vég J. s tsai érk 28818/89 sz. a., n. e., eld. Piukovics — KapuTár. Dr. R. N. Ad 7. Fleischmann I. — Buthy J. érk. 26591/K9 sz. a., n e., eld. Knorr ; ad 8. Lukács R„ fér. Horváth L-né és tsa — Hegedűs R. és tsai érk. 20969/89 sz. a., n. e., eld. Tatity ; ad 9. Weintraub S. — dr. Torkos E. érk. 19559/89 sz. a., n. e., eld. Szabó György. — Kun-Félegyházu. J. D. A jövő számban. — LngOS. Dr. F. J. Ad 19. Szabó P. — Millenkovics K. érk. 5183/89 sz. a., n. e., eld. Kársa; ad 20. Szontag F. —Huszárek J. és Fejér (). érk. 31186/89 sz. a., n. e., eld. Kubic?a ; ad 21. Grecu Jon — Hóban C. és tsai érk. 85888/80 sz. a., n. e., eld. Marienescu ; ad 22. Klein D. — Hőchinger M. és tsai érk. 14471/89 sz. a., n. e., eld. Szerdahelyi. Foly­tatjuk. — Miskolc. Dr. H. G. A jövő számban. — Nagybánya. Dr. M. S. Fábián L. - Csiszér M. érk 4880/89 sz. a., n. e., eld. Jókuthy; Szaszarán 0. — Pap Zs. érk. 57859/88 sz. a., n. e., eld. Mérey Ottó; Schück L ­Jeney Gy. és tsa érk. 47713/88 sz. a, n. e., eld. Sarói Szabó László; ifj. Dacher A. — n.-bányai városi tptár érk. 7358/89 sz. a., n. e., eld. Seyfried ; Szaícs J.-né és tsai — Grigor M. érk. 26415/89 sz. a , n. e., eld. Pitroff. — Nagy-Kanizsa. Dr. S. Enlay Zs. és Váradi testvérek - Stauffen­berg ker. ügy érk. a C.-hoz 1017/89 sz. a, n. e, eld. Lassel ; Altstádter ­Hanke és Hoffmann érk. 977/89 sz. a., n. e., eld, Zubriczky ; Fürst I. b. ügy éik. 8515,89 sz. a., n. e., eld. Suhay; Tálasy — Rákóczy érk. 27870/89 sz. a., n. e., eld. Ádám. — Nagy-Mihály. P. G. Molnár B. jogutódai és tsai — Czapkay E.-né és tsai érk. 4144/89 sz. a., n. e., eld. Bosits. — Nagy-Rőcze. 1$. S. A jövő számban. — Nagy-Szeben. P. J. Pojana község — Doborka község érk. 5238/89 sz. a., n. e., eld. Puscariu. — Nagy-Szent-Miklós. M. 1. Ad 1. Schneider M. — özv. Meininger T. érk. 18908/89 sz. a., n. e., eld. Avarfi'y ; ad 2. Popper G. — Csobu G. és tsai érk. 32043/89 sz. a., n. e., eld. Tatity. — Ó-Becse. J. Gy. Ad 1. Blas­kovits B. b. ügyet a T. aug 27-én mv. ; ad 2. Grujits János — Angyelics G. végrehajtási ügyet (újvidéki jbságtól 5088/89 sz. a.) a T. 36781/89 sz a. aug. 6-án hh. ; más nincs. — Pécs. Sz. J. Hegedűs A.-né — Szilák R. ügy még n. e. ; Uernháid J. — ifj. Bernhárd M.-né ügyet a T. 36020/89 sz. a. aug. 13-án fo. — Pozsony. Dr. St. M. Dukesz — Prileszky ügy még n. e. — Ráckeve. M. K. Ad 1, Peintorics M. — özv. Sakrakné érk. 39967/89 sz. a., n. e , eld. Wéber ; ad 2. ifj. Sz Földvári — Bugyi I. ügy még n. j. fel; Schweiger M. — ifj. és id. Devecseri ker. ügy é k. 1104/89 sz. a , n. e., eld. Décsey. — Szabadka. Ny. S. V. Bartus T. — Gulyás A. I. érk. 37183/89 sz. a., n. e., eld. Kiss ; Szudarovits Pál - Mamuzsits, Paulits Antal, Paulits Antalné és Budincsevits és Szedlák öt rendű ügy érk. 41208, 9, 10, 11 és 12/89 sz. a., n. e., eld. Orosz. — Szeged. Dr. P. S. Auslander K.-né — Báthy I. érk. 6922/89 sz. a., n. e., eld. Nagy Samu; Ballá V. és neje — Baráth sz. Ballá A. és tsai érk. 6962/89 sz. a., n. fe, eld. Pásztély ; Lengyel L. — Grötzbach K.-né ker ügy még n j. fel; Mayer F. — dr. Pártos ker. ügyről a jövő számban. — Szegzárd. Dr. St. L. Tolnai polgári tptár — Schwarcz D. M, érk. 9991/89 sz. a., n. e., eld. Frits ; ugyanaz — Tóth Gyula ügyet nem találtuk a T. p. osztályán ; Vanyek K. b. ügyet a C. már jul. 23-án mv. — Temesvár. S. I. Ad 6. Blazs B. E. — Petruka V. érk. 6584/89 sz. a., n. e., eld. Elekes (más ily nevű ügy nincs a C.-án); ad 7. Lászlóffy S. — Müller S. érk. 1682 89 sz. a., n. e., eld. Jankovics; ad 8. Susich I. — dr. Singrucu H. érk. 7051/89 sz a., n. e. ; ad 9. Gruber Gy. — Erste ungarische Kunstmühle ügyben a C. már jun. 22-én vu. a felebbezést; Keller V. b. ügy érk. 8749/89 si. A., n. e., eld. Tomcsányi ; Bordás L. fegy. ügy érk. 245/89 sz. a., n. e , eld. Ostffy. — Tiszafüred. D. K. Schwarz B. — Sós M. érk. 33628/89 sz. a, ii. e., eld. Kiszely ; Remek B.-né — Remek J. érk. 41042/89 sz a., n. e., eld. Szeghő ; Karckas J. — Klein J. ügy még n j fel a C.-ra; Schwarcz B. — Sós M. érk. 33628/89 sz. a., n. e., eld. Kiszely. — S. H. Fekete L-né — Fekete I. érk. 37288/89 sz. a., n. e., eld Fényes. — Tokaj. K. I. Kohn H. — özv. Fazekas M.-né és tsa érk. 25816/89 sz. a., n. e., eld. Klimkó ; Kardos I. — Hajdú I. ügy még n. j. fel ; Spóner T. — Bányay S. és tsai érk. 35797/89 sz. a., n. e., eld. Szloboda ; Király J.-né -- Király J érk. 36777 és 78/89 sz. a., n. e., eld. Frits ; tarcali reform, egyház — Csörge B.-né érk. 21090/89 sz. a., n. e„ eld. Harmos ; Bató B. — özv. Bató 1. -né érk. 40113/89 sz. a., n. e., eld. Klimkó; Wind I. — Micskay J. és tsa érk. 5175,89 sz a., n. e., eld. Topler; Szabó A. b. ügy még n. j. fel. — Újvidék. Sz. V. A jövő számban. — Zombor. Sz. M. Ad 6. Szabados M. — özv. Fischer H.-né érk. 23138/89 sz. a., n. e., eld. Wargha ; ad 7. Kaufmann J. — Csavnák Fischer E. érk 18308/89 sz. a., n. e., eld. Zsembery ; ad 8. Lőbl V. — Ackermann J. érk. 18309/89 sz. a., n. e., eld. Pilch; od 9. Weidinger A. és S. — Lukits Gy. és tsa érk. 2330/89 sz. a., n. e., eld Kovács Béla ; ad 10 Hermann M.-né — Neubert L. érk. 19321/89 sz. a., ii. e., eld. Asztalos. Folytatjuk. — Zsombolya. W. G. Várnay I. — Petrisov Gy., Bogyóko L. Ittingáncz J , Damjanovits Sz. és tsa Miók St. és Popovits A. és tsa hat rendbeli ügy még n. j. fel. Röviditések : f. k. = figyelemmel kisért ; T. — Tábla ; C. = Curia ; n. e. = nincs elintézve; eld. = előadó; n. j. = nem jött; p. = polgári; v. = váltó; b. — büntető; ker. — kereskedelmi; érk. = érkezeti; hb. = helybenhagyólag intézte el ; mv. == megváltoztatólag intézte el ; rhh. = részben helybenhagyólag intézte el; rmv. = részben megváltoztatólag intézte el ; fo. = föloldólag intézte el; rend. — rendelvényileg intézte el — póllás v gett vissza; ms. = megsemmisítette; vu. — visszautasította; h. n. a. == helyt nem adott; ü. k. = ülésen kivül intézte eL Az 1886. évi VII. t.-c. 2-ik esetleg 4-ik §-ában előirt minő­sitéssel biró közjegyzői jelölt a székely-udvarhelyi közjegyzőnél silknlmazást talál. — Bővebb felvilágosítást a közjegyző ad. A somorjai kir. közjegyzőnél egy a telekkönyvi ügyekben és fogalmazásban jártas segéd alkalmazást nyerbet. Bővebb értesítés a közjegyzőtől szerezhető. Goldglanz W. Ignácz kéri azon tekintetes kir. járás­Diró urakat, kik a határidő naplója tárgyában saétküldött alá­írási íveket mindeddig vissza nem küldték, azokat visszaküldeni | szíveskedjenek. Nyomatott a „Pesti könyvnyomda-réazvény-társaság"-nál. (Hold-utcza 7. szám.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom