A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889 / 2. szám - Az árverésen vevő, a nyilván-könyvben és a birói árverési feltételekben bizva, útszolgalmi jogtól mentesen szerezhet-e földbirtokot?
fl. JOG 1 1 megváltási törvény javaslatának tárgyalásakor az ellen, hogy oly ügyekben, melyek túlnyomólag magánjogi természetűek, nem a bíróság, hanem a közigazgatási hatóság ítélkezzék. Nos, tehát a fegyelmi törvényjavaslat viszont azt jelentené, hogy az igazságügyi administratio egyik legfontosabb ténykedése az igazságszolgáltatás közegeire ruháztatnék át. Rövidlátó felfogás az, mely c tényben a sérelmet fel nem fedezvén, abban csak az igazságszolgáltatás és a jogi érdekek körének örvendetes kiterjesztését üdvözölné. A modern állami fejlődésnek épen az képezi egyik legfontosabb vívmányát, hogy az egyes állami közegek hatásköre tüzetesen körvonaloztatván, az állami functio különböző ágai egymástól szorosan szétválasztattak. Az igazságszolgáltatás különösen oly kizárólagos és speciális rendeltetéssel és hivatással bir. mely a közigazgatási hatalom gyakorlását, különösen annak a személyi ügyekre vonatkozó részét, eleve principialiter kizárja. Történjék ezen nélkülözhetetlen elszigeteltséggel szemben bárminemű áthágási kísérlet, akár öregbítésére, akár rovására az igazságszolgáltatás tulajdonképi körének, az mindenkor az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbáját és eredeti kizárólagosságának elenyésztét fogja eredményezni, a mi végre is az általános jogérzet elmosódására és a jogrend nagy és magasztos céljainak megsemmisülésére vezetne. Az árverésen vevő, a nyilván-könyvben és a birói árverési feltételekben bizva, útszolgalmi jogtól mentesen szerezhet-e földbirtokot? Irta: SZATHMÁRY EDE, ügyvéd Szentesen. A kir. Curia e kérdésben, ellentétesen eddig elfoglalt elvi álláspontjával, -1,407/87. sz. Ítéletében tagadólag döntött. Ezen kérdés fejtegetését, mint a .tulajdonjogszerzést és a tulajdon szabad használatát korlátozó legfelsőbb bírósági enunciatiót elég fontosnak találom arra nézve, hogy felette, egy alább következő concret eset alkalmából, szerény véleményemet elmondjam s ezzel alkalmat szolgáltassak a jogászközönségnek is netalán ellenkező, vagy helyeslő nézeteik nyilvánításához. Birói árverésen megvétetett egy földbirtok, melynek midőn a vevő birtokába lépett, arról győződött meg, hogy azon keresztül egyik birtokos szomszédja egy útat használ. Az új szerző-tulajdonos keresetet indított szomszédja ellen az úthasználat megszüntetése iránt azon alapon, mert ahoz való joga sem a nyilvánkönyvbe bejegyezve nincs, sem az árverési feltételek annak eltűrésére a vevőt nem kötelezték, ennélfogva ő a telekkönyv és az árverési feltételekben biztában tett legmagasabb ígéretet. Alperes a perben azzal védekezett, hogy a peres út használatához való szolgalmi jogot elbirtoklás által szerezte meg, s tanúkkal be is bizonyította, hogy az út több mint 30 év óta áll fenn. Egyszersmind visszkeresetileg kérte a használt útnak 4 öl szélességben kihasittatása és nyilvánkönyvi bekebelezése eltűrésére köteleztetni felperest, az osztr. polg. törvénykönyv 1,498. §-a alapján. Felperes az elbirtoklással szemben hivatkozott a közárverésen való tulajdonjog-szerzésre és ugyancsak az osztr. polg. törvénykönyv 1,500. §-ára, mely akként rendelkezik, hogy az el birtoklás által szerzett jog annak kárára nem válhatik,kia nyilvánkönyvben biztában valamely dolgot még annak bekebelezése előtt szerzett meg. Az első bíróság felperest keresetével elutasította és alperes viszkeresetének helyt adott, mert az osztr. polg. törvénykönyv 1,500. §-ában meghatározott feltétel itt hiáuyzik, miután felperes kellő figyelem mellett meggyőződhetett volna, hogy a szolgalom tényleg gyakoroltatott, jelen esetben pedig felperes a nyilvánkönyv által félre nem vezettetett és a nyilvánkönyvbe való bizalom vele semmi esetre sem hitethette el, hogy egy tényleg és láthatólag gyakorolt szolgalom nem áll fenn. Énnek támogatására hivatkozik a »Döntvénytár« u. f. IV. kötet, 100. számára és arra, hogy Zlinszky m. jog 307. lap ingadozik. A kir. ítélő tábla az első bíróság ítéletét megváltoztatta azon indokolással, mert felperes a kérdéses ingatlant köz ár verésen vásárolta meg, alperes szolgalmi joga a telekkönyvben kitüntetve nincs s igy felperes az ingatlant a nyilvánkönyvben biztában szolgalom nélkül vette meg, miből folyik, hogy az alperesi részről vitatott elbirtoklás, az e részben érvényben fennálló osztr. polg. törvénykönyv 1,500. §. értelmében felperesnek kárára nem válhatik, nem pedig annál kevésbé, mert hogy felperes tudta volna azt, hogy a kérdéses ingatlant tényleg szolgalom terheli, alperes nem bizonyította. Hasonló tapasztalatra jutottak más országokban is valahányszor a törvényhozó korlátozva a szülök jogát, nem egészítette ki egyszersmind teljes határozottsággal a gondnoksági törvényt s nem gondoskodott arról, hogy az, a kire a gyermek gondozása bízatott, a ki tehát kötelezettséget vállalt magára, egyúttal bizonyos jogokat is gyakorolhasson. Midőn 1881-ben a h o 11 a n d i törvény megszorította s bizonyos esetekben megsemmisítette a szülők jogát, az ottani emberbarátok csakhamar rájöttek a törvény hiányaira, követelték módosítását s oly intézkedés szükségességét hangoztatták, mely szerint a gondnoksági jogok gyakorlásával felruházandók nemcsak az állami intézetek, hanem az állam által elismert magán javit ó-i ntézetek igazgatóságai is, továbbá hogy ezen intézeteknek a gyermekekkel való rendelkezési joga csakis akkor szűnhet meg, ha a szülők az őket megillető kötelességeknek eleget tettek.. Azok. kik Európában a gyermekjavitás és mentés ügyére vonatkozó, a kor haladásának s a humánus törekvéseknek meg nem felelő tövények módosítását hangoztatják, vajmi gyakran az amerikai törvényhozók példájára hivatkoznak. Amerikában a javitó-intézetek jogait, ugy az elbocsátott növendékekkel szemben mint az intézeti igazgatóságnak a szülőkkel, nemkülönben a munkaadókkal kötött szerződéseit a törvény védi. Azt a Szerződést, melyet a »Iuvenile Asylum* használ, vajmi sokan e nemű szerződések mintájának tartják. Nem ismerem e szerződés szövegét, de nem hiszem, hogy nagyon eltérne attól a szerződéstől, melyet én a szászországi kir. javító-intézetekben láttam használatban. A párisi congresszus tagjait R o u s s e 1, a francia államtanács ta«ja, egy amerikai törvényre tette figyelmessé. E törvény szerini a gyermekét önként elhagyott, elhanyagolt szülő, elveszti szülő jogát s elhagyott gyermekét visszavenni, visszakövetelni attól, a ki gondját viseli, nem áll jogában. Néhány amerikai törvényhozónak a gyermekekről való rendkívüli gondoskodása még más tekintetben is kell, hogy magára vonja figyelmét mindazoknak, kik az elhanyagolt és bűnös ifjúság sorsa javításával foglalkoznak s ez azon törekvés, mely szerint a gyermek, amennyire csak lehet, megóvandó a rendes bíróság intervenciójától. Ez eszme itt-ott Európában is felmerült. Nem egy törvényhozó beleképzelve magát a gyermek lelki életébe, megmenteni óhajtja a gyermeket attól a szégyentől és azon káros s vajmi gyakran végzetes hatástól, melyet fiatal kedélyére gyakorol a büntető törvényszéknek ama termében való megjelenés, melynek levegőjét a nyomor levegője hatotta át s a melynek falait a bűn . árnya tette sötétté. Tán azt vélik sokan, hogy az ily aggályok nagyobb fokú érzékenységnek kifolyásai, vagy pedig hogy az csak játéka élénk kepzelmünknek, mely oly kinos képet rajzol az igazság székéről. Ámde az emberek, kivált pedig a gyermekek képzelőtehetséggel ellátott lények és az a leverő hatás, melyet a tárgyaj lási terembe lépéskor érezünk, nem-e szüleménye ép annak a fantáziának, mely a multak sötét képeit varázsolja lelki szemeink J elé ? Ehhez járul még a szégyen és gyalázat tudata, melylyel a ; vádlottak padján való helyfoglalás van összekötve s melyet a gyermek is érez ép ugy, mint a nagykorú. Ezen nyomós okoknak figyelembe vétele folytán nem egy törvényhozó arról kezdett gondoskodni, vájjon nem kellene-e módosítást eszközölni a törvényszéki eljárás alakiságán ? S vájjon nem lenne-e helyesebb, ha a gyermekek bűnügyei nern a törvényszéknél, hanem az e célra alakítandó gyámhatósági, gondnoksági bíróságnál nyernének elintézést? (Vége köv.)