A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 1. szám - Nyilt kérdések és feleletek. 1. [r.] Mi teendő ha az örökös a hagyatéki tárgyalásra megjelenni nem akar? (Kérdés)

4 Jl JOG. az idézett elvi kijelentésekre alapul szolgált perek, mind erdélyi bíróságoktól indulván ki, az emiitett elvi kijelentést első sorban a maros-vásárhelyi kir. itélö tábla tette. Épen ezért annál inkább kell ezt tévesnek tekintenünk. Ha a budapesti tábla területén jön forgalomba ezen felfogás, hát megmagyarázzuk azzal, hogy ott nincs magánjogi codex, s nincs egységes felfogás. De Erdélyben e felfogás nem lehet kelendő. Innen vau, hogy itt ma is naponként keletkeznek perek, hol az elévült váltó elfogadója és ennek kezese együttesen vonatnak perbe s az első bíróságok ritka egyértelműséggel marasztalják ezen alpereseket egyetemlegesen, úgy okoskodván, hogy a váltókezes a váltó elévülése folytán köztörvényi fizető kezessé változik s csupán a váltóeljárás szigorától mentesül. Ezen felfogást a váltótörvény 90. §-e nem dönti meg, már annál fogva sem, mert ezen §. a kezesekről egyáltalán nem szól, hanem csak az elfogadó, kibocsátó és forgatókról. Sőt a 90. §. maga is józanul magyarázható az erdélyi elsőbiróságok felfogása értelmében, mert ezen §. is a kibocsátó és elfogadó irányában a köztörvényi keresetnek, mint legalább bizonyos esetre gazdagodok ellen, helyet ad ; már pedig ha maguk ezen személyek ellen helye van a köztörvényi keresetnek, akkor kell hogy helye legyen azok ellen is, kik ezen személyekért kezeskedtek. Nyilván tanítja ezt az osztr. ptk. 1,363. §. ezen első mondata: »A kezes kötele zettsége arány la g az adós kötelezettségével szűnik meg«. Tehát váltókezesség addig, míg az egyenes adós obiigója váltó obligo, s köztörvényi, ha a váltó obligo megszűnik. Ezt jelenti a kötelezettség aránylagossága. Különösen szembe ötlik a Curia felfogásának sérelmessége, ha meggondoljuk, hogy a mi váltó-praxisunkban, főleg a vidéken, semmi más, mint primitiv adósságok álcázott esetei fordulnak elő. Itt a váltó valóban csak forma s a lényeg nem egyéb egy közönséges adósságos ügyletnél, mely teljesen köztörvényi egyezséget képez. Ezeknél mindig magára a materialis ügyletre a causa debendire kell tekinteni. Ha tehát a váltó elévülése be is követ kezik, megvan a matéria, a köztörvényi ügylet, s ebben a kezes helyzete ismét a keresett személyéhez van kötve. Hogy a váltó-kezes kötelezettsége köztörvényi értelemben is létezik és fennmarad, az által is általános elismertetésben részesül, hogy a mely váltón több kezes fordul elő, ha egyik fizeti a keresett összeget egészben, a másik társa vagy társaival szemben, aránylagos megtérítést követelhet köztörvényi perben. In abstracto is tarthatatlan azon felfogás, hogy a váltókezes ellen bármely esetben is a köztörvényi kereset kizárassék, mert a kezességi szerződés úgy a váltónál, mint a közpolgári eljárás és törvény szerint, mellék — járulék — természetű, önálló létezéssel nem bir, s feltétlenül kötve van azon ügylethez, melynek megerősítését képezi; korábban emennél meg nem szűnhet Ha tehát a váltó-ügylet tartalma mint köztörvényi ügylet a váltó elévülése után is fennállhat s az elfogadó vagy kibocsátó ellen kereset tárgya lehet, ugy az annak járulék ügyletét képező kezességnek is fenn kell maradnia. Ily felfogást fejezett ki a kir. Curia 1886. április 14-én 122/v. sz. a. kelt határozatában is; sőt a régebbi időkben még szélesebb alapon mozgott a Curia ez irányú felfogása, mert főleg a Döntvénytár régi folyam 12-ik kötet 164. számú határozatában 118 lapon azt mondotta, hogy a vált ó-k ibocsátó és forgató kezeseknek vélelmezmeztetnek. Ezen határozat szerint ezek egymás ellenében is élhetnek köztörvényi keresettel. A Curia mostani álláspontja e szerint teljesen meg van változva, de szerény véleményem szerint ezen változás: Reformatio in durius és nem melius. A Curia jelenlegi — általam tévesnek vélt — álláspontja, azon okoskodáson nyngszik, hogy a »a kezesség mint váltókezesség veendő tekintetbe, és szorosan a váltótörvények szerint megbírálandó ; s mivel a váltótörvény 90. §. a kezes ellen a köztörvényi kereshetőségi jogot ki nem mondja: tehát a kezes köztörvényi felelősségre nem is vonható az elévülés után. Ezen okoskodás hátterében pedig azon további érvelés is lappangna — a mint eszmecsere közben hallottam — hogy elévült váltó alapján csak gazdagodás esetében van helye köztörvényi keresetnek, mivel pedig a kezesnél a gazdagodás esete ki van zárva, tehát nem is lehet ellene köztörvényi keresetet inditani«. Ezzel ki, van merítve mind az, mivel a Curia álláspontját támogatják. En mindezek által sem vagyok capacitálva. Abban, hogy a váltótörvény 90. §-a a váltókezes ellen támasztható köztörvényi perről nem szól, érv nincs, mivel a kezesség a váltóban is járulék természetű lévén, a kezesről szólni nem is szükség, mert a mi a kibocsátó és forgatóról mondva van, áll az ezekért kezeskedett kezesekre is. A másik érv is — mely szerint csak gazdagodási keresetről lehetvén szó, mivel a kezes nem gazdagodhatik, ellene per nem is intézhető — erötelen és téves, mert a kezesség mellék természeténél fogva, arra, hogy a váltó értékét ez is külön megkapta volna, gondolni is képtelenség. Ezt a kezesség lényege kizárja. Am azért sokszor előfordul, hogy a váltókezes kézi- vagy jelzálog alakjában fedezetet kapott — mert csak ily biztosítás mellett vállalta el a kezességet — és így a köztörvényi felelősségtől való felmentés által, még a paradoxonnak látszó gazdagodás lehetősége is fenforoghatna. De én abban is paradoxonfélét látnék, hogy a köztörvényi kezesség erősebb, hosszabb tartalmú, tehát terhesebb legyen, mint a váltókezesség. Főleg azért is, mivel a váltókezes is, a vidéki praxisban előforduló elemi váltóforgalomban, rendszerint közvetlenül szerződik, tehát közvetlen köztörvényi viszonyban áll a váltóhitelezővel. A további bővebb fejtegetésektől tartózkodom, s ezek alapján már kijelentem azon véleményemet, hogy az idegen váltó elfogadója, illetve a saját váltó kibocsátójáért kezeske i dett személyek ellenében a legújabban kifejlődött curiai praxist tévesnek tartom. Reménylem, hogy a szabad véleménynyilvánítás joga legfelsőbb areopáguükkal szemben is mindenkit megillet s igy jelen | soraim a szerénytelenség vádját nem idézik fejemre. y Nyilt kérdések és feleletek. I. 31 i teendő, hu az örökös a hagyatéki tárgyalásra megjelenni nem akar? V (Kérdés.) A. örökhagyó után törvényes örökösök B. C. és D. A hagyatékot képezi 1,000 frt készpénz, mely B. és C. örökösök birtokában van. C. megindítja a hagyatéki eljárást, mely tárgyalás céljából a kir. közjegyzőnek kiadatik, ki is az örökösöket már 6 izben kitűzött tárgyalásra megidézi, a hagyaték eltárgyalása és igy a hagyatéki ügy véglegezése azonban B. teljesen vagyontalannak ismert tartózkodású örökösnek meg nem jelenése által meghiusittatik. B. most birság terhe mellett idéztetik meg, de vagyontalan lévén, ismét nem jelenik meg. Mily eljárás követendő ily esetben a hagyatéki ügy véglej gezhetése céljából ? J)r- Zs. ügyvéd Baján. III. Tartozik-e a bíróság- bíínvizsg-álat által harmadik személyeknek okozott károkat megtéríteni í (Felelet a 5Jog> 49. számában foglalt nyilt kérdésre.) (Dr. Gl. S.) Az eljárt kir. járásbíróság helyesen utasította el kérelmével, mert a bíróságok csak oly összegeket utalványozhatnak a bűnvádi általányból, melyek tekintetében a 7,626/874. sz. szabályrendelet őket felhatalmazza. A végzésben foglalt utasítással azonban nem értek egyet, hanem a kérdést következőképen vélem megoldandónak. Az ideigl. bünv. elj. szabályok 68. §-a értelmében mások lakásának vagy helyiségeinek a birlaló beleegyezése nélküli kikutatása csak az esetben eszközölhető, ha azok birlalója a kérdéses tárgyak ottléte iránt megkérdeztetvén, tagadólag válaszol és e válasza által az ellenkező iránti gyanú nem oszlat t a t i k el. Ennélfogva szükséges, hogy a vizsgálóbíró, mielőtt a kutatáshoz fog, alaposan vélelmezhesse, miszerint a kutatás folytán oly kérdéses tárgyak találtathatnak fel, melyek a tényálladék bizonyítására szolgálnak. Ha a vizsgálóbíró ily indokolt vélelem nélkül — mondjak pl. találomra — kutatott, túllépte hatáskörét és ha ezen vétkes •íondatlanságból elkövetett cselekményével kárt okozott, az 1871 : VIII. t.-c. 66. §-a értelmében, miután a kár perorvoslattal el nem hárítható, teljes kártérítéssel tartozik. Ha ellenben a vizsgálóbíró azért eszközölte a kutatást, mert egyes személyek által tett hamis vallomások, vagy egyéb módon producált bizonyítékok a kutatás sikeres voltára engedtek következtetést; az ált. magánjog elvei szerint ezek felelnek, mint kiknek dolosus vagy culposus eljárása elegendő volt arra, ho°y a vizsgálóbirót ezen sérelmes kutatás eszközlésére reá birja. Ha azonban ezen esetek egyike sem forog fenn, ha a vizsgálóbíró minden félrevezetés nélkül a felhalmozott bizonyítási anyagból okszerűen következtethetett eljárásának eredményességére : kártérítés egyáltalán nem követelhető.