A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 21. szám - Adalék az országgyűlési képviselők mentelmi jogához

íl JOG. 83 Vádlott meghallván neje figyelmeztetését, félbenhagyta munkáját s kijőve az ólból, ugy, a hogy a nyomorék lábával haladni tudott, rögtön igyekezett lakásába térni, azonban ide már nem juthatott be, részint azért, mivel neje a lakás ajtaját belülről betette, leginkább pedig azért, mert már ekkorra K. Ignác is vádlott lakása elébe ért, s mihelyt vádlotthoz annyira közeledett, hogy baltával kezében beérhette, vádlottat azzal mindjárt ugy megütötte, hogy ez az ütés következtében megtántorodva földre esett. Vádlott azonban rögtön feltápászkodott s látva, hogy K. Ignác baltáját újra ütésre emeli, ennek elháritása végett ő is felemelte az ólban teljesitett munkaközben előbb használt s az ólból kijövett nála maradt faragó fejszét s ekkor vádlott és K. Ignác egyszerre összecsaptak és egymást kölcsönösen vagdalták. Ezen vagdalkozás közben K. józsef a fejsze élével K. Ignác fejére és karjára, ez pedig a balta fokával vádlott vállára és arcára többször ütött, minek folytán a VII. és VIII. számú orvosi látlelet és vélemény szerint vádlott tizenöt napi gyógyidőt igénylő, K. Ignác pedig fején fejsze élével okozott életveszélyes sérelmet szenvedett, ugy, hogy utóbbinál heveny, majd üdült agykérlob és agytályog fejlődött ki. K. Ignác ezen betegség folytán megsérelmeztetésétöl számított öt hó elteltével 1885. évi december hó 31-én meghalt. K. Ignác hullája szakértők által felboncoltatott, az erről felvett boncjegyzőkönyv és az arra alapított orvosi vélemény által kétséget kizárólag beigazoltatott, hogy K. Ignác fején fejszevágással ejtett sérelem és a bekövetkezett halál között okozatos egybefüggés van s hogy sérült halálát az ezen sérelmezés által közvetlen előidézett kór hozta létre, minek folytán vádlott a B, T. K. 360. §-a alá eső halált okozott súlyos testi sértés büntette miatt vád alá helyeztetett. K. József ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás rendén a hit alatt kihallgatott tanuk vallomásának megfelelőleg határozottan beismerte, hogy a boncjegyzőkönyv és orvosi véleményben körülirt és sértett halálát előidézett fejsérelmet fejsze élével ö ejtette ; azonban azzal védekezik, miszerint a jelzett bántalmazást a saját személye ellen irányzott közvetlen megtámadás és további bántalmazás elháritása céljából használt jogos védelem közben követte el. A vizsgálat és végtárgyalás rendén kihallgatott K. Istvánná és özvegy K. Józsefné alább részletezett vallomásai arra látszanak némileg utalni, hogy vádlott csekménye nem tekinthető jogos védelem közben, hanem ennek kizárásával egyenes sérelmezési szándékkal elkövetettnek ; ugyanis : a K. Istvánné, kinek férje az elhalttal mostoha testvér, vallja, miszerint midőn vádlott az ól felől előjött s lakása elé ért, sértett akkor még távolabb volt, s igy vádlottnak lett volna ideje lakásába menekülni; e helyett azonban K. Ignácot lakása előtt bevárta s midőn ez közelébe ért, vádlottal egyszerre csaptak össze, egymást kölcsönösen vagdalták, a verekedés befejeztével pedig vádlott a távozó K. Ignácz után »kell-e még több« szavakat intézte. b) Özvegy K. józsefné (az elhalt neje) pedig azt adja elő, miszerint midőn K. Ignác vádlott lakása felé közeledett, utóbbi lakása előtt sértettnek azt kiáltotta : »megállj, no majd megadom én most neked«. Azonban vádlott a fentebb emiitett két tanú által vallott körülményekre nézve tagadásban van, mely terhelő körülmények a következő okokból birói figyelembe nem vétethettek; ugyanis: K. Istvánné a végtárgyaláskor maga is beismerte, hogy vádlottal igen gyakran haragban áll, vádlott pedig határozottan állította, hogy tanú neki ellensége; továbbá mert ugyanezen tanú a másodízben tartott végtárgyaláson, eltérőleg előbbi vallomásaitól, maga is ugy nyilatkozott, hogy a verekedés kezdeténél nem volt jelen, mivel megijedt s beszaladván lakásába, onnan csak akkor jött ki, midőn vádlott és az elhalt egymást vagdalták, és igy megengedi azt is, hogy sértett az alatt támadta meg s ütötte le vádlottat, mig lakásába szaladt s ott időzött. Mert ugy K. Istvánné, mint özvegy K. Józsefné, különösen az utóbbi az elhalttal igen közel rokoni, illetve vérségi összeköttetésben állottak s ezenfül özvegy K. Józsefné maga is beismerihogy midőn az idézett »no megállj, majd megadom én most ne, ked« szavakat hallotta, vádlottat nem látta s igy az sincs ellőgadhatólag igazolva, hogy azok vádlottól eredtek, de ha beigazoltnak vétethetnék is, azok vádlottra nézve a jogos védelem fenlútét ki nem zárják. Végre, mert özvegy K. Józsefné és K. Istvánné vádlottat terhelő előbb emiitett vallomása ellentétben áll a szintén hit alatt kihallgatott, az egész verekedésnek szemtanuja volt ifj. K. Ferenc, továbbá id. K. Ferenc vallomásával. Ugyanis : Ifjabb K. Ferenc és id. K. Ferenc vallomásával is támogatva, határozottan azt állítja, hogy vádlott az ólban dolgozott s midőn onnan kijött, nem volt ideje lakásába mennie, mert sértett már ekkor odáig haladt s rögtön megtámadva K. Józsefet, ezt egy ütéssel leütötte, midőn pedig ez felkelt, mindketten egyszerre csaptak össze, ugy hogy az sem volt kivehető, hogy egyik vagy másik előbb vágta-e meg egymást. Id. K. Ignác pedig azt adja elő, hogy vádlottnak az ólban vagy a mellett kellett lennie, mivel faragcsálásáuak zaja egyenest onnét volt hallható s miután ifj. K. Ferenc ezen figyelmeztetésre : »Ignác ütötte Józsefet« a verekedők felé fordult, tisztán látta, hogy vádlott és sértett közvetlen előbbinek lakása előtt összecsaptak ; végre mivel ugy idősb, mint ifj. K. Ignác, kik a verekedés helyétől, vagyis vádlott lakásától csupán 10 lépésnyire állottak, egybehangzóan ugy vallanak, miszerint vádlott szájából sértett ellenében fenyegető szavakat sem a verekedés kezdete előtt, sem befejezte \ cl nem hallottak. Ily körülmények között tekintettel arra is, hqgy K. Istvánné a verekedés helyétől id. és ifj. K. Ferencnél saját beismerése szerint is nagyobb távolságra állott, márlegelve a kihallgatott s részben az egész verekedés, részben annak egyes részleteinél jelen volt tanú vallomását, az tűnik ki, hogy K. Istvánné és özvegy K. Józsefné, részint az elhalttal való közeli rokoni, részint az iránybani még mindig érzett kegyeleténél fogva némileg érdekelten tett vallomása az idősb és ifj. K. Ferenc, valamint K. Józsefné (vádlott neje) tanuknak a ténykörülményekkel inkább megegyező vallomásával szemben, birói figyelembe nem vétethetett. Tekintve már most, hogy utóbb nevezett, különösen pedig ifjabb és idősb K. Ferenc tanuk vallomásával elfogadhatólag beigazoltatott: 1. hogy vádlott az udvarban történt civódás után békésen munkához fogott, mig sértett baltát ragadva, bőszülten vádlott megtámadására sietett s ez útjában még ifj. K. Ferenc által sem volt feltartóztatható ; 2. hogy vádlott nyomorék lábával nem tudván gyorsan haladni, részint ez okból, részint pedig azért, mivel — mint ezt K. Józsefné és ifj. K. Ferenc is mondja — lakásának ajtaja be volt zárva, sértett támadása elől nem menekülhetett már csak azon oknál fogva sem, mert midőn vádlott lakásának ajtajáig haladt, sértett mar akkor a lakás elé ért s megtámadva vádlottat, ezt mindjárt baltával leütötte, majd midőn vádlott feltápászkodott, ugy ez, mint sértett egyszerre csaptak össze s igy valószínűséggel sem bir K. Istvánnénak azon vallomása, mintha K. József K. Ignácot lakása előtt támadásra készen várta volna be. Tekintve továbbá, miszerint arra nézve sem foroghat fenn kétség, hogy vádlott az ólból sértettnek közeledését nem láthatta, mert, mint ezt a vizsgálati iratokhoz mellékelt térrajz jelzi, azon ól előtt, hol vádlott munkálkodott, azon oldalon van vádlott lakása, mely oldalról sértett közeledett s igy a kérdéses ólból vádlott lakása miatt sértettnek közeledését észre sem vehette addig, mig erre neje által figyelmeztetve nem lett. Tekintve, miszerint azon körülmény, hogy vádlott az ólból kezében fejszével jött elő, vádlottnak támadási és bántalmazására irányult szándékát egyáltalában nem igazolhatja, mivel ezen fejszét közvetlenül megelőzőleg munkájánál használta s neje hívására sietve, az történetesen nála is maradhatott, de ezen körülményt főleg a tanuk által, ezek között K. Istvánné által is tett azon vallomás igazolja, hogy vádlott, midőn az összecsapás után K. Ignácot fején megvágta s igy további cselekvésre alkalmatlanná tette, több ütést nem mért. Tekintve végre, hogy a VIII. szám alatti orvosi látlelet s vélemény szerint vádlott is több rendbeli súlyos sérelmet szenvedett, mi által kétségtelenül igazolva van, hogy K. Ignác, miután már vádlottat előbb már leütötte s ez a földről felállt, reá ezen felül is több ütést mért, melyeket jogában állott vádlottnak a rendelkezésére álló eszközökkel és módon elhárítani. Ennélfogva, miután semmi positiv adat nem volt előállítható, mely vádlott védekezését csak némileg is megcáfolná, cselekményét büntetőjogi beszámítás alá nem eső, saját személye ellen kétségtelenül irányzott megtámadás elháritása céljából igénybe vett jogos védelemnek tekinteni s ehhez képest a terhére rótt halált okozott súlyos testi sértés bűntettének vádja s következményei alól a B. T. K. 79. §-a alapján felmenteni kellett. (1887. szeptember 2l-én, 4,198. szám.)