A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 19. szám - Észrevételek a bűnvádi eljárási javaslatnak a tanuk kizárása s mentességére vonatkozó intézkedéseire

164 A JOG. bályszerü menetéről meggyőződni, s a tapasztaltakhoz képest intézkedni. Az igazgatónak jogot kellene adni arra is, hogy a hanyag, vagy tudatlan, vagy egyébként kifogás alá eső eljáró biró, működő-, vagy hitelesítő mérnök működését azonnal felfüggeszthesse és helyette mást rendelhessen ki ; abban az esetben pedig, ha egyúttal fegyelmi eset, bűntett vagy vétség jelenségei mutatkoznak, ahhoz a törvényszékhez, melynek területén az illető felfüggesztett működik, a fegyelmi illetőleg bűnfenyitő eljárás megindithatása végett köteles legyen az. igazgató haladéktalanul följelentést tenni. 5. A működő és a hitelesítő mérnökök épen ugy, mint, az eljáró birák, rendes fizetéssel, szálláspénzzel, utazási és napidíj-átalánynyal ellátott állami tisztviselők legyenek. 6. Mindenik község tartozzék az ott működő eljáró biró és esetleg tollvivője, a működő mérnök és segédei és a hitelesítő mérnök, valamint a szakértők részére működésük tartama alatt iroda- és lakásul alkalmas helyiségeket kiszolgáltatni, azoknak fűtéséről és világításáról, valamint az eljárás közben a község határán belül szükséges fuvarozásról gondoskodni. 7. Az osztályozást és becslést egyszermindenkorra kinevezett állandó szakértők teljesítsék, a kik hitelesítő mérnöki kerületek szerint nevezendők ki. Közülök esetről-esetre az eljáró biró hármat hívjon meg, kikhez az illető Jközseg két póttagot válaszszon. 8. Mielőtt valamely községben a munkálat megkezdetnék : hivatalból költségelőirányzat szerkesztendő s az a birtokrendezési igazgató véleményes jelentésével az igazságügyin inisterhez fölterjesztendő. 9. A jóváhagyott költségelőirányzatban megállapított összeg az érdekelt felektől 10 év alatt egyenlő részletekben az állami adóval együtt az ennek behajtására kötelezett közegek által hajtandó be. 10. A kinevezett s székhelyhez nem kötött eljáró birák a midőn birtokrendezési munkálatokra többé igénybe nem vétetnek, vagy az igazgató által ezekre a munkálatokra nem alkalmasoknak jelentetnek ki, a kir. törvényszékek vagy kir. járásbíróságokhoz megfelelő minőségben lennének beosztandók; a működő és hitelesítő mérnökök pedig, a mennyiben állami hivatalra nem volnának alkalmazhatók, nyugdíjban, illetőleg végkielégítésben részesüljenek. 11. A sok legelő-, erdő- és nádas elkülönítési s arányositási pernek egyszerre végét lehetne szakítani az által, ha törvény alkottatnék, mely kimondaná, hogy minden ingatlan (legyen az bár eddig közös használatban volt legelő, erdő, nádas, szántó, rét vagy kaszáló), mely a község telekjegyzőkönyvében van felvéve, a községnek, mint erkölcsi testületnek képezi kizárólagos és teljes (szolgalommentes) tulajdonát és sem elkülönítésnek, sem arányosításnak nem tárgya. 12. Arra az esetre azonban, ha a fennebbi, a községek gyors felvirágozását nagyban előmozdítani igen alkalmas javaslatom el nem fogadtatnék: ajánlom az »Erdélyi Birtokrendezési Eljárás« című, 1883-ik évben külön lenyomatban megjelent munkám 10—19. lapjain előterjesztett javaslataim figyelembe-vételét. Meg vagyok róla győződve, hogy e 12. pontban foglalt alapelvek szerint kidolgozandó törvényt egész Erdély ujjongó örömmel fogadná. Csakhogy az üdvös, a jó törvény magában véve még nem elég. Biztosítani kell annak szigorúan lelkiismeretes és pontos végrehajtását. Ez pedig csak ugy történhetik meg, ha a legkitűnőbb, a legalkalmasabb szakerőket válogatják meg s kérlelhetetlen szigorral száműznek minden protekciót. Az igazgató személye lesz pedig a legelső biztosíték a siker iránt; mert ennek fog kelleni kiválogatni az olyan szakérőket, a kiket kiváló szakértelem, elméleti és gyakorlati alapos készültség, fedhetlen előélet, jellem és kellő műveltség leginkább képesítenek arra a nagy, nehéz és rendkívül vesződséges munkára, melynek sikerétől függ a községeknek és lakosaiknak egész jövője; s mert az igazgatónak lelkiismeretes és odaadó ügybuzgalommal párosult tevékenysége minden párt- és magánérdektől ment szigorúan igazságos és erélyes felügyelete s tapintatos bánásmódja nagyban emelni fogja a felügyelete alatt levők munkakedvét s meg fogja nyerni — az ügynek véghetetlen előnyére ! — a községek és lakosaik bizalmát. Észrevételek a bűnvádi eljárási javaslat s/nak a tanuk kizárása s mentességére vonatkozó intézkedéseire. Irta : dr. TASSY PÁL, kir. alügyész Kecskeméten. Az igazságszolgáltatásnak ugy a polgári, mint a bűnvádi eljárásban mellőzhetlen kelléke lévén a tanúvallomás, ennek természetes folyománya : az általános tanuzási kötelezettség, a melynek értelmében mindenki tanúskodni köteles, azaz köteles idézés esetén a bíróság előtt megjelenni s igaz tanúságot letenni. Minden törvényhozás azonban számolni tartozik azon életkörülményekkel és viszonyokkal, a melyek az esetleg vallomásra kényszeritett tanú bemondását megfoszthatják ama jelentőség és súlytól, a mely a tanú vallomásának, a bizonyítási eljárás során tulajdonítandó. így az általános tanuzási kötelezettség megállapítása mellett a tanúvallomás igazságának biztosítékairól kell gondoskodni és pedig akként, hogy ne legyenek kényszerítve tanúságtételre azok egyrészről, a kik fontos egyházi vagy közhivatali kötelességeikkel jönnek összeütközésbe, ha vallomást tennének, másrészről azok, a kik benső érzelmük, családi szentélyük vagy önfentartásuk érdekeivel való harcban tehetnének pusztán vallomást. Ha azok is tanuságtételre volnának bocsáthatók, a kik egyházi vagy közhivatali kötelességük megsértésével tehetnének pusztán vallomást, ugy ezzel a törvényhozás rést ütne magán a kötelességen s sanctionálná a kötelességnek megsértését, a mi pedig ellentétben állana az állam ethikai céljaival, de sokszor magával az állam magasabb érdekeivel is. De éppen az a körülmény, hogy a tanú esetleg egyházi avagy közhivatali kötelességeivel jöhet összeütközésbe, ha tanúságot tenne, arra vezet, hogy ne is bizza az állam az illetőnek tetszésére: vájjon akar-e vallomást tenni avagy sem, mert vagy komolyan vétetik az a kötelesség, a melylyel esetleg összeütközésbe jöhet az egyházi vagy közhivatalban szolgáló egyén, midőn vallomást tesz, vagy nem, s ha igen, akkor éppen az állam ethikai céljai is tiltják, hogy ily egyének tanuzásra bocsáttassanak, még akkor is, ha egyébként tanúskodni akarnának is. A javaslat 135. §-ában erre vonatkozólag ekként intézkedik: Tanuságtételre a kihallgatás semmiségének terhe mellett nem bocsáthatók : 1. A lelkész arra nézve, a mi vele a gyónásban vagy a titoktartás egyházi kötelessége alatt közöltetett; 2. A hivatalban levő vagy abból kilépett közhivatalnok, ha a tanúságtétel, a hivatali titoktartás kötelességét megsértené és ezen kötelesség alól illetékes felettes hatósága által fel nem mentetett. A lelkészek tehát el vannak föltétlenül zárva a javaslat szerint a tanuságtételtől azokra nézve, a mik velük a gyónásban vagy a titoktartás kötelessége alatt közöltettek s hogy ez miért szabályoztatott igy, a javaslat indokolásában bőven ki van fejtve. A hivatalban levő vagy abból kilépett közhivatalnokok azonban nem feltétlenül vannak kizárva a tanuságtételtől. Nem azért, mert a titoktartásra a mint kötelezve vannak, ugy e kötelesség alól illetékes felettes hatóságuk által fel is menthetők. A midőn tehát a törvényjavaslat a 135. §-ában a tanúságtétel akadályait meghatározza, föltételes akadályokat ismert el. Föltétlent a lelkészekre vonatkozólag azok tekintetében, a mik velük a gyónás avagy a titoktartás egyházi kötelessége alatt közöltettek s igy ezekre vonatkozottan nincs a tanú akaratához kötve, hogy akar-e tanúskodni avagy nem, s igy a tanuságtételre egyátalán nem bocsáthatók. Ellenben a hivatalban levő vagy volt közhivatalnokokra nézve, a kizárás nem absolut, mert ha illetékes felettes hatóságuk által esetleg a titoktartás kötelessége alól felmentetnek, tanúskodásra nemcsak bocsáthatók, de tanúságot tenni kötelességük is. A törvényjavaslat, a midőn a tanúságtétel akadályait ekként megállapította, teljesen helyes alapelvekből indult ki, de az indo-