A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 18. szám - A közbirtokosság (compossessoratus). (Harmadik közlemény). 3. [r.]

156 JOG. sával cselfogás szándékoltatnék. Ellenkezőleg, ezen figyelmeztetés által első sorban felhívás intéztetik a terhelt erkölcsi öntudatához és evvel egyúttal lelkére köttetik, hogy vétkességének súlya dacára még sem tekintetik benne az igazságszeretet utolsó szikrája is elaludtnak. Es ennek az o s z t r á k bűnvádi eljárásra nézve is, — miután azon határozott intézkedésnek a törvénybe való felvételét visszautasították, hogy a terhelt feleletre nem kötelezhető s teljes szabadságában áll, vallani vagy sem, — az egyedüli eszközt kellene képeznie arra, hogy a terhelt szeme elé terjesztessék a vallomásnak mint önkéntesnek jelentősége és ennek következményei. Mfgjfgyzendőnek tartjuk még, hogy a német birodalmi bűnvádi eljárás azon intézkedésre szoritkozott (136. §.\ hogy a terhelt megkérdezendő, vájjon kiván-e a vádra valamit válaszolni. Nem tartalmaz azonban semmiféle intézkedést, melynél fogva a terhelt figyelmeztetendő volna, hogy válaszadásra nem köteles, de másfelől nem is tartalmazza ezen figyelmeztetést és a terhelt igazságszeretetére való buzdító felhívást. Saját nézetünket előre bocsátva — tényleg túlmesszire menőnek tekintjük a terheltnek határozott kitanitását rendelni azon irányban, hogy nem köteles a tett kérdésre felelni; tekintjük ezt legalább a per jelenlegi stádiumában, az elővizsgálat folyamán, de a fenti figyelmeztetést is céltalannak és szükségtelennek tartjuk. Az Austriában ez irányban tett tapasztalatok kétségkívül azt bizonyítják, hogy az ilynemű figyelmeztetés jelentősége nagyon is túlbecsültetett. Mindkét irányban kötelességünk a kérdést tárgyilagosan megvizsgálni. Egyfelől igazoltnak látszik, a terhelt kihallgatását a legmesszebbre menő, elhatározása és védekezése szabadságát biztosító, garanciákkal környezni. Itt kedvező alkalma van a törvényhozónak az örökölt hagyományokkal és inquisitorius nézetekkel szakítani, kimutatni, hogy komoly szándékában áll a terheltnek az accusatorius pernek megfeleh méltó állást átengedni. S továbbá meggondolandó, hogy bűnvádi eljárásunk dualismusával szemben, melyben még a főtárgyaláson is a terhelt részéről az elővizsgálatban tett nyilatkozatok még mindig tágabb terjedelemben, mint ez megengedhető volna, igénybe vehetők és egy ügyes elnök kezében áll, ezen nyilatkozatokat bármikor (és ebben nem ritkán a vádló által támogattatva) kedvező terhelő anyag gyanánt értékesíteni, — az elővizsgálatban történt kihallgatás tartalma és alakja döntő jelentőséggel lehet a per kimenetelére, sőt hogy a terhelt ezen, az előnyomozás alkalmával tett nyilatkozatai által, sorsát nem ritkán végleg megpecsételi. Szükséges-e a Francziaországban és más országokban ez irányban hallott hangos panaszokra emlékeztetnünk ? Hányszor állították ottan, hogy a vizsgáló bíróságok nem ritkán feláldozták hivatásukat: az igazság és törvényesség képviselői gyanánt szerepelni, hogy a vádhatóság tanulékony és néha szenvedélyes eszközeivé átidomuljanak! »Arról vádolják őket ottan,* hogy az ártatlanság bizonyítékait félreteszik és oly ügyességgel, mely nem az igazságé, oly állhatatossággal, mely nem a kizárólagos igazságszeretet, előtérbe léptetik minden terhelő mozzanatot mely a vádat támogatni képes. Avval vádolják őket, hogy gyakran homályos zavarba ejtő captiosus kérdéseket tesznek, hogy ez által a terhelt értelmét megzavarják és ellentmondó feleleteket nyerjenek, melyek később közvetett vallomásokra át lesznek idomitva«. Utalnak a bírósági harc ezen nemének veszélyeire, melyben egyfelől egy felvilágosodott, ügyes, tapasztalt, gondolatait uraló biró észlelhető, — kivel másfelől szemben áll egy ember a ki tudatlan, a bírósági apparátus alkalmazása által önuralmán kivül van helyezve, a ki még akkor is, ha ártatlan a vád esetleges kimenetelének gondolata előtt reszket. Ezen, a francia joggyakorlat terén napfényre került, bár nem egészen alaptalan, de mégis sok tekintetben túlzott aggályokat a francia Code d' I. crim. reformjának 1879. évi november 27-én kelt tervezete törekedett eloszlatni, a mennyiben több * Lásd Thommen a belga parlamenti bizottság jelentésében id. h. más a terhelt érdekeit óvó intézkedés mellett azt is javasolta, hogy a terheltnek a vizsgáló biró részéről való kihallgatása . alatt az ügyész, a védő és a magánfél is jelen lehetnek. j A gyakorlati kivihetőség indokából a jelen javaslat az ily intézkedés ellen kénytelenült nyilatkozni. Különben az annyira szabadelvű belga javaslat kénytelen volt ezen eszmét, mint túlmesszire menőt elejteni, habár I kárhoztató ítéletet * is mondott ama bosszantó üzemek felől, »melyek a terhelt eszét megzavarják és azon erkölcsi kínvallatások közé tartoznak, melyek tőle kétes vallomását kicsikarni vannak hivatva«. Habár tehát a continentalis nézetek jelen állása szerint j nem nélkülözhető teljesen a nyomozási eljárásra nézve a terhelt kihallgatása (ugy a bűnös, mint az ártatlan érdekében !). ugy mégis csak a körül foroghat a dolog, hogy az egyfelől a lehető legszűkebb korlátok közé szorittassék, másfelől pedig annak az önkéntesség és minden képzelhető kényszer-eszköztől való f ü g g e 11 e n s é g jellege biztosittassék. Ezen biztosítás azonban nem található a terheltnek a vizsgáló biró részéről való abbeli figyelmeztetésében, hogy vallomásra nem köteles. A mindazonáltal tett vallomás azért ; nem viseli önmagán minden körülmények közt a teljes önkéntesség jellegét, mert bele kell gondolnunk magunkat a terhelt helyzetébe, a ki eltekintve attól, hogy miveltségi fokánál fogva az ily figyelmeztetést nem mindig fogja megérteni,— gyakran épen ezen figyelmeztetést fogja a vallomás tételére iráj nyúló bizonyos erkölcsi kényszer gyanánt érezni. A bűnös majd azt mondja önmagának, hogy hallgatásával önmagát vádolja, hogy a vizsgáló biró őt csak próbára tenni és kiséri tésbe hozni akarja; az ártatlan ellenben ezen jogával azon okból nem fog élni akarni, mert nem kevésbé áll azon aggály kényszere alatt, hogy jogának gyakorlásával a vizsgáló biró kegyét elveszthetné. Másfelől tapasztalt és körmönfont gonosztevők, kivált pedig olyanok, kik már azon helyzetben voltak j a bűnvádi eljárás menetét követhetni, makacsul fognak ragaszkodni ezen jogukhoz, mely rájuk nézve lehetővé teszi hallj gatásukat a törvény formulájával igazolhatni; kikkel szemben az ily figyelmeztetés, egyenes felhívásnak látszik arra, hogy hallgatásukkal azon díjban részesüljenek, melyet más esetben hazug vagy ellentmondó vallomásuk, vagy épen merész tagadásuk által veszélyeztetnének. A terheltnek jogállása a bűnvádi perben nem alaki, hanem tényleges garanciák által lesz biztosítva és ki tagadná, hogy végre mégis csak a vizsgáló bírónak többé-kevésbé jóakaratától függ ezen formulának a reá nézve legkedvezőbb értelmezést biztosítani. Ki volna képes az ily figyelmeztetés szószerinti szövegét, mely a vizs| gáló biró által a terhelt értelmi fokához alkalmazandó, ki j csak a hang lejtését is ellenőrizni? p< A közbirtokosság (compossessoratus). Irta : Dr. JANCSO GYÖRGY, kir. curiai tanácsjegyző és egyetemi magántanár V/ (Harmadik közlemény.*') Ez a közbirtokosság tanának legfontosabb kérdése, mert i szoros összefüggésben áll a közbirtokosság jogszerű képviseletének és a közbirtokossági vagyon felett való rendel'. kezesnek kérdéseivel. Nézetünk szerint, mely megegyez joggyakorlatunkkal,31 a közbirtokosság nem képez jogi személyt. És pedig nem képez azt semmi tekintetben sem; tehát nemcsak befelé, vagyis az egyes közbirtokosokkal szemben nem, hanem k i fe 1 é, vagyis harmadik személyekkel szemben sem, mint ezt némelyek a közbirtokosság szokásos képviseletéből kifolyólag vélik; mert jogi képtelenség, hogy a közbirtokosság jogi személy is, nem is. * Thommen a fennidézett jelentésében lásd belga büntető perjogo mat 28 lap. *' Előző közlemények a »Jog« f. évi 13. és 16. számaiban. 81 Curia mint semmitőszék 15,937/1878. sz. (1. 39. jegyz.), Curia 4,938/1883. sz. (1. 40. jegyz.).