A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 10. szám - A zala-egerszegi törvényszék biráinak és járásbiróságok biráinak kérvénye a képviselőházhoz a birák javadalmazásának emelése érdekében

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a »Jog« 10. számához. Budapest, 1889. március 10-én. Köztörvényi ügyekben. Ingatlanrész birtokba bocsátása iránti kereset idöelötti, ha a meg nem határozott arányban közösen telekkönyvezett ingatlan birtok tulajdoni aránya a tulajdonostársak között itéletilog meg uem állapittatik. A szabadkai kir. törvényszék (i887. ápr. 28. 15,277/880. p. sz. a.): U. Verona felperesnek. Sz. Ignác alperes elleni a szabadkai 13,112. sz. tjkvben A 1. rsz. 10,207. hrsz. a. felvett ingatlan 2/7 részének birtokba bocsátása iránti perében itélt: alperes köteles a jelzett birtokrészt felperesnek birtokába bocsátani. Indokok: Mert felperes az A. alatt hiteles alakban felmutatott telekkönyvi kivonattal igazolta, hogy a keresetlevelében körülirt szabadkai 13,112. sz. telekkönyvben 10,2l)7. hrsz. a. felvett ingatlanság 6/7 részben az ö telekkvi tulajdonát képezi; a helyszínén megejtett szemlével s a kihallgatott tanuk vallomásaival pedig igazoltatott azon alapilag tagadott ténykörülmény is, hogy a kereseti ingatlanságot alperes birtokolja s tekintve, hogy felperest, mint telekkvi tulajdonost törvénynél fogva a birtok is feltétlenül megilleti: miután alperes annak jogos birtoklását nem igazolta, ötet a kereset értelmében marasztalni kellett. A budapesti kir. itélő tábla (1887. dec. 28. 36,759/887. p. sz. a.): Az elsöbiróság Ítéletét akként változtatja meg, hogy alperes a szabadkai 13,112. sz. tjkvben 10,207. hrsz. a. felvett ingatlannak alperes által birtokolt feléből 7/u részből 4/n-ed résznek közös birtokába köteles felperest bocsátani. Indokok: A szabadkai, felperes által A. a. becsatolt 13,112. sz. tjkvböl kitűnik, hogy ezen tjkvben 10,207. hrsz. a. felvett ingatlannak 4/7 része felperes és kiskorú gyermekei közös tulajdonát, 2/-t-ed része kizárólag felperes tulajdonát képezi, a bírói szemle alkalmával pedig ugy a szakértők véleménye, mint a tanuk vallomása által megállapittatott, hogy a kérdéses ingatlanok fele részét, t. i. 7/u-ed részt, alperes tartja birtokában. Felperest, mint tulajdonost, az emiitett ingatlanból őt illető részre nézve a birtoklás és pedig a kizárólagos birtoklás megilleti ugyan, de minthogy felperes a közösség megszüntetését nem kérelmezte és a felosztás tekintetéből szükséges térrajzot sem csatolt, felperes részére a jelzett ingatlannak alperes által birtokolt feléből, t. i. 4/14-ed részből a kereseti kérelemnek megfelelőleg V^-ed részére a közös birtoklás volt megítélendő és alperes arra kötelezendő, hogy felperest ezen 4/u rész arányában az általa, t. i. alperes által 7/14-ed részben birtokolt ingatlanság közös birtokába bocsássa, az elsöbiróság Ítélete tehát a kereset főtárgyára nézve ekként megváltoztatandó volt. A m. kir. Curia (1888. évi dec. 18. 3,714/888. p. sz. a.): Mindkét alsóbiróság Ítélete megváltoztatik s felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Jóllehet, felperes a keresetlevél mellett A. alatt csatolt telekkvi kivonattal bizonyította azt, hogy a keresetben körülirt ingatlannak ő is egyik tulajdonostársa, mindamellett felperes keresetének helyt adni nem lehetett; mert felperes keresetét nem a tulajdonjog arányában őt jogszerííleg megillető közös tulajdonjog gyakorlata érvényesítésére, a közös birtoklás tűrésére, hanem határozott átengedés végett indította; mert alperes tagadásával szemben azt, hogy az osztatlan tulajdonjog gyanánt bekebelezett kereseti ingatlan, habár telekkvön kívül, mindegyik tulajdonostárs beleegyezése mellett természetben már megosztatott volna, elfogadhatólag nem bizonyította; már pedig mindaddig, mig a tulajdonostársak közt a tulajdon arány megállapítva s a vagyonközösség annak utján megszüntetve nem lesz, a közös ingatlan egy részének természetben való kiadására irányzott keresetnek minden jogos alapja hiányzik; végül mert ha a kereseti kérelemben a közös birtokba adás, mint kisebb bent foglaltnak vétethetnék is, a fenforgó esetben azt itéletileg elrendelni azért nem lehetett, mivel felperes egyedül saját személyében lépvén fel, a birtoklási arányt tehát a telekkvi állapot ellenére oly módon, mint azt a másodbiróságnak ítélete tartalmazza, a telekkönyvi érdekeltek meghallgatása nélkül s a kiskorúak sérelmére megállapítani sem lehet. Fennálló jogunk szerint az öröklésből, miut érdemetlen, ki van zárva az, a ki az örökhagyónak végrendeletét eltitkolja, elrejti vagy megsemmisíti. Ehhez képest, midőn az örökhagyó özvegye eskü alatt a végrendelet felfedezésére köteleztetett, sanctiokép kimondatott nem az, hogy máskülönben a végrendeletnek az ellenfél által vitatott, de valószínűvé nem tett tartalma valónak vétessék, hanem az, hogy az esküre kötelezett személy, ha azt letenni elmulasztja, az öröklésből kizárassék. Világos azonban, hogy e kizárás nem terjed ki azon vagyoni igényekre is (pl. özvegyi jog), melyek ugyau megnyílnak az örökhagyó halálával, de öröklés tárgyát nem képezik. (Polg. törv. rendt. 238. §.) A s -a -újhelyi kir. törvényszék : Felperesek kérelmének részben hely adatván, elsőrendű alperes özvegy M. Imréné, született Z. Mária a felfedező eskü letételére köteleztetik: » . . . hogy örökhagyó n. M. Imre végrendeletét sem annak életében megbízása folytán, vagy saját elhatározásából őrizete alá nem vette, sem az örökhagyó halálával végrendelete birtokában nem maradt, az birtokában nincsen, hollétéről tudomással nem bir, s az sem általa, sem tudtával alperestársai vagy mások által meg nem semmisittetett«. Erdekében áll tehát alperesnek a részére megítélt felfedező esküt letenni, mert különben valónak fog tekintetni felperesek azon kereseti állítása, miszerint M. Imre érvényes Írásbeli végrendeletet tett s hagyott hátra maga után Indokok: . . . . Elsőrendű alperes, mint az örökhagyó hátrahagyott hitvestársa örökhagyóval lakott, betegsége alatt folytonosan körülötte volt s az örökhagyó halálánál is jelen volt, mig a többi örökösök, mint nagyobbrészt nem is helybenlakók, az örökhagyótól rendszerint távol voltak Az örökhagyó által hátrahagyottnak állított írásbeli végrendeletet illetőleg, a kihallgatott tanuk vallomása által támogattatik azon alkeresetbeli előadás, miszerint örökhagyó néhány évvel halála előtt Írásbeli végrendeletet tett s a mennyiben a fentebb felsorolt indokoknál fogva a végrendeletről s annak hollétéről csakis elsőrendű alperesnek lehet tudomása, s a mennyiben a végrendelet létezése vagy nem létezése, s illetve annak hátrahagyása más módon még inkább nem bizonyítható: a végrendeletre vonatkozólag is a felfedező eskü letételére elsőrendű alperest kötelezni kellett. Ellenben a többi alpereseket a felfedező eskü letételére a már fentebb felhozott indokokon felül azért sem lehetett kötelezni, mert a végrendelet első sorban s legközelebb elsőrendű alperest, mint hitvestársat érdekelvén, a mennyiben a végrendeletbeli intézkedéseket magára nézve hátrányosoknak tartotta, neki állott érdekében a végrendeletet a hagyatéki tömegben talált iratok közül kivenni, a mi a Wertheim-szekrény felnyitása s átvizsgálása alkalmával annál kevésbé történhetett meg, mert ott a felperestársak egyike is jelen lévén, ha egyes okmányok eltávolítását látta, a bíróság közbelépését azonnal kérelmezhette volna. (1887. évi július hó 29. 3,522. szám.) A budapesti kir. itélö tábla: A kir. itélő tábla az első biróság fenti keletű és számú végzését azon részében, mely szerint özv. M. Imréné elsőrendű alperes néhai M. Imre végrendelete tekintetében felfedező eskü letételére köteleztetett, helybenhagyja, az utóbbi résznek azon módosításával, hogy nevezett alperes arra tartozik esküt tenni: »hogy ő néhai férje M. Imre által állítólag hátrahagyott végrendelet létezéséről tudomással nem bir, ilyen végrendelet birtokában nincs, sem az tudtával meg nem semmisittetett«; egyúttal kimondja a kir. itélö tábla, hogy az eskü le nem tétele esetén nemcsak valónak fog tartatni, hogy néhai M. Imre után végrendelet maradt, de egyszersmind özvegy M. Imréné a nevezett örökhagyó utáni öröklésből kizártnak fog tekintetni.