A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 8. szám - Első folyamodású pénzügyi biróságokról (A jogorvoslatok rendszere)

64 A JOG. ügye felelevenítését, panaszát, felebbezését, folyamodását és ismételt felfolyamodását sem formákhoz, sem határidőkhöz ne'm kötötte és a fél azt addig és annyiszor sürgethette és feszegethette, a mig a legcsekélyebb sikerre is bármily halvány csillami reményt táplált, :— egy szigorú formákhoz és határidőkhöz kötött rendszerbe. Minden bélyegadóbeli vagy jogilletékbeli tartozással terhelt adózó igyekszik magának az ez által a szigorított keret által biztosított jogot megtartani és ha már most számba veszszük. hogy a fizetési meghagyás kézbesítése után 30 nap alatt benyújtott felebbezés folytán minden körülmények közt azt éri el az illeték fizetésére kötelezett fél, hogy ellene legalább is a másodfokú határozat hozataláig semmiféle végrehajtási lépés nem alkalmazható, nem szenvedhet kétséget, hogy a felek mintegy felbátorittatnak arra, hogy az ellenük követelésbe vett bélyegadót vagy jogilletéket gyakran a legalaptalanabb felebbezésekkel megtámadják, csakhogy a kívánt tartozás befizetését egyelőre elodázhassák. Ez által nem- i csak a behajtás felettébb lassittatik és nehezíttetik, hanem a feles- j leges és indokolatlan felebbezések száma is mód nélkül szaporittatik. E visszás állapot megszüntetésének, vagy legalább ellen- I súlyozásának, a birtokon belüli felebbezés megtartása mellett, leg- j természetesebb és legegyszerűbb módja kétségkívül az volna, hogy a benyújtott felebbezések legott elintézés alá vétessenek és I hogy ez által amaz akadály is elhárittassék, mely a birtokon belül benyújtott felebbezés felytán a behajtás ellen gördül. De lehetetlen el nem ismerni, hogy a tapasztalt bajok ily értelemben való orvoslása csakis a munkaerőnek lényeges és az ország jelen péi zügyi helyzetében kerülendő költségtöbblettel járó szaporításával volna csak elérhető, mert az illető pénzügyi hatóságoknál ez időszerint rendszeresített személyzet minden igyekezete dacára nem képes a tömeges felebbezések beérkezése folytán előálló munkahalmazt legyőzni. Már pedig a pénzügyministernek elodázhatatlan kötelessége : egyrészt az administratio nehézkessége ellen felmerült panaszokat a lehetőségig gyökeresen orvosolni, másrészt a törvényszerű illetéknek pontos és gyors behajtását legalább annyira biztosítani, hogy azok komoly számbavétele ne legyen függővé téve oly akadályoktól, illetve nehézségektől, melyek elhárítása a jelenlegi felebbezési rendszer fentartása mellett módjában nem állna. Az 1881 : XXXIV. t.-cikknek a kincstár érdekeit hátrányosan érintő második intézkedése az, mely a korlátlan felebb e z é s t, azaz a felebbezést a felebbezési hatóság bármiféle határozata ellen megengedi. Nem akarok itt ama számtalan jogi elméletekre és azok alkalmazásának jogosultságára kiterjeszkedni, melyek a jogászvilágban a felebbezésekről egyáltalában és különösen a felebbezések korlátozásáról forronganak, a nélkül, hogy eddig általánosan elfogadott és minden viszonyokra alkalmazható megoldást nyerhettek volna. Nézetem szerint ezek az abstrakt jogi elméletek teljes, bármi módon leszűrt tisztaságukban, minden konkrét viszonyokra alkalmazhatók nem lesznek, hanem a belőlök folyó általános elveket minden országnak sajátlagos szükségleteihez és viszonyaihoz mérten kell alkalmazni, különösen pénzügyi törvények alkotásánál, hol nem mindig a jogi szempont a döntő, hanem az ország pénzügyi helyzete által rákényszeritett oportunizmus is. Ha már hazai jogszolgáltatási rendszerünk még a polgári peres ügyekben is, a melyek mégis csak más elbírálási szempont alá esnek, mint a pénzügyi vitás ügyek, korlátok közé szorítja a felebbezési jogot, a mi pénzügyi helyzetünk a bélyegadóbeli és jogilletéki ügyekben a korlátlan felebbezési joggal való élésnek nem is a vitázó felekre, hanem egyenesen és csakis kizárólag a kincstárra háramló költség súlyát el nem viselheti. Az 1883 : XLIII. t.-c. 1. §-ának 3. pontja bélyegadó és jogilletéki vitás ügyek elbírálására második és utolsó felebbezési fórum gyanánt, a pénzügyi közigazgatási bíróságot rendelte. Ezt a bíróságot 1884-ben 6 bíróval állították fel, a bírák számát már 1885-ben 9-re, 1886-ban pedig 12-re kellé szaporítani, az ott felszaporodott roppant és az időnkint rendelkezésre álló munkaerő által le nem győzhetett munkahalmaz miatt. Ezt a munkahalmazt pedig nem az egyenes adóbeli ügyek szolgáltatják, mert annak a két adókivetési cyklusnak (1884/6 —1887/9), mely alatt már ez a bíróság működik, ideje alatt befolyt egyenes adóbeli ügyek mennyisége csaknem egyenlő, t. i. az 1884/6. kivetési időszakban 4,206 felebbezés, az 1887/9. kivetési időszakban 4,353. felebbezés. A munkának e bíróságnál észlelhető mértéktelen szaporodását csakis a bélyeg- és jogilletéki ügyekben előforduló felebbezések okozzák. Befolyt ugyanis ott: 1884-ben . . 3,966, 1885-ben . . 8,781 1886-ban . . 10,262, 1887-ben. 10,113, 1888-ban,;. .10,604 felebbezés, mely mennyiség az 18S4-iki felebbezések számát csaknem megháromszorozza, mig ellenben a pénzügyi közigazgatási bíróság működéséről, a mennyiben az elvi határozatai és döntvényei által számos kétes eseteket megvilágított és megoldásra juttatott, éppen az ellenkező hatást lehete joggal reményleni, amely reménység, hogy nem valósult, annak okát főleg az első felebbezési forutn előtt folyó ténykedés iránt táplált bizalmatlanságban, továbbá a pénzügyi közigazgatási biróságról szóló törvény (1883 : XLIII. t.-c.) 21. §-ában és végre az államkincstár képviseletének az egész további felebbezési processusban érezhető hiányában kell keresni. Az adózó fél, midőn az illetékkiszabási hivataltól kapott fizetési meghagyást, az illető pénzügyigazgatós-ághoz megfelebbezi, annak várható határozata elé n^m tekint azzal a teljes bizalommal, a mely képes a nyert határozatban megnyugvást költeni. A pénzügyigazgatóságoknak ismeretes — mert közkézen forgó szervezeti szabályaiból tudja, hogy az illetékkiszabási hivatal a jpénzügyigazgatóság fegyelmi hatósága alá rendelt közeg, hogy az a pénzügyigazgatóság eme szabályok szerint jogosítva, sőt bizonyos fontosdbb és bonyodalmasabb kiszabási esetekben kötelezve van, az illetékkiszabási hivatalok működésére elhatározó befolyást gyakorolni. Már most mily bizalommal, mily megnyugvással várhat az a fél, szerinte pártatlan megoldást, midőn tudja, vagy legalább azt hiszi, hogy ezt a kiszabást, melyet ő sérelmesnek tart, éppen az a pénzügyigazgatóság vagy annak az illetéki ügyekkel foglalkozó közege rendelte el, melyhez ő ügyét felebbezte és a mely még felebbálló, a pénzügyministerium illetékügyi számvevőségének felülbíráló ellenőrködése alatt állván, az elhatározásnak teljes szabadságával — az emberi természetben rejlő gyarlóság folytán — nem is rendelkezhetik! Ha a pénzügyigazgatóság az illetékkiszabási hivatal kiszabását helybenhagyta, ennek a bizalmatlanságnak nyomása alatt ügyét bizonyára tovább viszi, a mig egy pártatlan bíróság határozatát, melyre törvényes igénye van, ki nem nyeri. Abban az esetben pedig, ha a pénzügyigazgatóság az illetékkiszabási hivatal kiszabását a fél előnyére meg is változtatta, a fél az örökös bizalmatlanságnál fogva továbbra is azt hiszi, hogy ez, a szerinte nem pártatlan hatóság, nem szolgáltatott neki teljes igizságot, melynek fenforgását — legalább részben — már a leszállító határozatból bizonyítva látja. Azt is tudja, hogy a pénzügyi közigazgatási bíróság, az idézett törvény §. szerint a pénzügyigazgatóság határozatát ö rá nézve hátrányosabbra nem változtathatja meg, mert az emiitett bíróság Ítélete a felek kérelmén túl nem terjedhet,* felebbéző léi pedig csak ő maga, mert a pénzügyigazgatóság saját határozatát csak nem felebbezheti meg ! Ebben a sajátlagos helyzetben és az alsó forumokban folyó felebbezési ügyvitel formátlanságában fekszik a legfőbb inger arra, hogy a pénzugyigazgatóságok határozatai a pénzügyi közigazgatási bírósághoz oly túlságos mérvben megfelebbeztetnek. A fél csak nyerhet, de ellenkező fél hiányában, a mely az ügyet más szempontból kiindulva, megfelebbezhetné, soha semveszthet; a csekély felebbezési bélyeg (15 vagy 36 kr.) a nyerhető nagy előnynyel szemben, számba sem jöhetvén. Nem is szólva arról a visszásságról és az egész felebbezési processus össze-vissza való kúszáltságáról, a mely abból ered, hogy a legfelsőbb felebbezési fórum bírósági formák közt jogi lelkiismeret által fegyelmezett felfogással itél egy oly második felebbezési fórum határozatai fölött, mely semmi bírósági formákhoz, de az igazságszolgáltatás legelementarisabb követelményeihez sincs kötve és a mely visszásságok folytán a pénzügyi közigazgatási bíróság évente ezrével kénytelen a pénzügyigazgatóságok határozatait megsemmisíteni, mára fennebb emiitett ethikai momentumok és az ország pénzügyi helyzete, mely a pénzügyi közigazgatási bíróság személyzetének folyton való szaporításának költségeit el nem viselheti, elegendő indok arra nézve, hogy a felebbezési rendszernek gyökeres átalakítása, ;i felebbezésnek már az első felebi bezési fórumban független, szakértő biróságok által leendő elbiráI lása, de egyszersmind a felebbezéseknek méltányos, de mégis érezhető módon való megszorítása hozassék javaslatba. Ez a javaslat a kincstár és adózó felek közt az eddigi rend! szer folytán megoszlott előnyöket egyenlően kompenzálja. Az j adózó elveszti korlátlan felebbezési jogát, de nyer független bíróságot. A kincstár elveszti közvetlen befolyását az illetéki felebbezések fölött való határozathozatalra, de egyrészről a felebbezések korlátolása által a bélyegadóból és jogilletékből folyó jövedelmét | gyorsabban és biztosabban megkapja, másrészt a második feleb-