A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 6. szám - Az ügyvédségről szóló törvényjavaslatnak előadói tervezete. Folytatás

A JOG. 49 függesztése eszközöltessék. 3. A kiküldött bíróság köteles ugy a kiküldött által az 1881 . LX. t.-c. 35. §-a értelmében hozzá bemutatott, valamint a hozzá közvetlenül beadott előterjesztéseket — utóbbi esetben a végrehajtási iratokat a kiküldöttől haladéktalanul bekivánva — soron kivül és késedelem nélkül elintézni és azon kivételes eseteken kivül, a melyekben a feleknek vagy a kiküldöttnek meghallgatása a törvény szerint (1881 : LX. t.-c. 35. §-a) s/ükségesnek mutatkozik, az előterjesztés tárgyában oly időben határozni, hogy a mennyiben az előterjesztésnek hely nem adatik, az e tárgyban hozott Os haladéktalanul kiadandó határozat a kiküldöttnek az árverési határnap elérkeztéig kézbesittessék és ennek folytán az árverés a kitűzött halárnapon foganatosítható legyen. Különös gond fordítandó arra, hogy abban az eset­ben, ha az árverési hirdetmény ellen beadott előterjesztést a kiküldő bíróság elutasította ugyan, de az árverés az eredetileg kitűzött határnapon már nem volt megtartható : a kiküldöttnek az újabb árverési hirdetmény kibocsátását tárgyázó intézkedése ellen netalán újabban beadandó előterjesztés, a mennyi­ben legyőzhetlen akadályba nem ütközik, a fentebbi szabályok pontos meg­tartásával, mindenesetre haladéktalanul és oly módon intéztessek el, hogy az előterjesztés elutasítása esetére az árverés a kitűzött határnapon meg­tartható legyen. 4. Az 1&S1 : LX. t.-c. 35. §-nak azon rendelkezése folytán, mely szerint az előterjesztés vagy a bírósághoz, vagy a kiküldötthez adandó be, szükséges lévén, hogy az árverés megtartása előtt az árverési hirdet­ménynek jogerőre emelkedése, a törvény ezen rendelkezésére való tekintettel szabályszerűen megállapittassék ; tartozik a kiküldött az esetre, ha az árverési hirdetmény kézbesítésétől számított 8 nap alatt hozzá előterjesztés be nem adatik ; az általa pontosan figyelemben tartandó eme határidő elteltét köz­vetlen követe napon az ár érési hirdetmény fogalmazványára reá vezetni : »hogy a törvényes 8 napi határidő alatt az árverési hirdetmény ellen hozzá előterjesztés be nem adatott« és ennek megtörténte után az iratokat még ugyanazon napon a kiküldő bíróságnak bemutatni. A kiküldő biróság azonnal megállapítván azt, hogy hozzá előterjesztés adatott-e be, avagy pedig nem, előbbi esetben az iratokat visszatartja, utóbbi esetben pedig az árverési hirdetmény fogalmazványára azt, hogy az árverési hirdetmény jogerőre emelkedett, reá vezeti, ezt a körülményt a biióságnál levő hivatalos elő­iratokon is megjegyzi és ennek megtörténte után a kiküldött által bemuta­tott iratokat az árverés foganatosítása végett a kiküldöttnek haladéktalanul visszaadja. A kiküldött ezek folytán az árverési hirdetmény jogerőre emel­kedésének a fölebbi módon történt igazolása esetében, ha csak a kiküldő biróság az árverés foganatosítását végzés által fel nem függeszti, az árverést akkor is megtartani köteles, ha utólag akár hozzá, akár a bírósághoz el­késett és ennélfogva hivatalból visszautasítandó előterjesztés adatik be. 5. A kir. járásbíróságok vezetői kötelesek szigorúan felügyelni arra, hogy az ezen körrendeletben foglaltak ugy a birák és a segédhivatalok, mint a bírói kiküldöttek által pontosan megtartassanak és hogy az árverési hirdet­ményeknek kézbesítése haladéktalanul és szabályszerűen eszközöltessék. Budapesten, 1888. évi jan. hó £5-én. Fabiny Teofil s. k. Curiai és táblai értesítések. Arad. Dr. S. P. A f. k. 17312/87 sz. ügyben (Schelb F.-né — Sándor J.) a T. jan. 27-én ms. az e. b. határozatát ; Sándor J. — Schelb F. ügyet pedig mv. — Bács-Almás. K. K. A f. k. Kovatsits Vojnits C. — Krahl J. ügyet a T. jan. 27-én hh. — Beregszász. Dr. M. A. A f. k. Neumann F. — Frölich M. ügyet a T. jan. 26-án hh. — Brassó- Dr. W. I. Wertheim — Fleissig ügyről jövő számban. — Breznóbánya. B. J. A f. k. Stassik 1. — Odelga Stulreiter J. ügyet a C. jan. 26-án hh. — Büd-Szt-Mihály. F. I. Pollák K. — özv. Zichermann L-né ügy a C.-hoz, H. Pethe G. — Gulyás I ügy pedig a T -hoz még n. j. fel. — Buziáü. N. F. A f. k. Végvidéki ösztöndíj közalap, urad — Dr. Kresztics Gy. ügyet a T. jan. 24-én hh. — Csorna. É. J. Ad 1. Jakab L. — Horváth M. érk. 49110/87 sz. a., n. e., eld. Csoók ; ad 2. özv. Szabó Gy.-né — Szabó A. érk. 26957/87 sz. a., n. e., eld. Egry; ad 3. Király J. — Király J. és tsai ügyet a T. 53092/87 sz. a. f. évi jan. 5-én fo. ; ad 4. Klein J. — Brányi L. és neje ügy a C.-hoz érk 6510/87 sz. a., n. e., eld. Ostffy. — Csurgó. L L. A f. k. Liposenszki J. — szigetvári takarékpénztár ügyet a C. jan. 26-án hh. — Debrecen. Dr. M P. Ad 1. Riekl J. Z. — Horváth M. érk 6431/87 ker. sz. a , n. e, eld. Végh ; ad 2. Vági I. — Wertheimer M érk. 8570/87 ker. sz. a., n. e., eld. Ternovszky. — Déva. 0. E. A f. k. Magda Z. — Mátyás P. ügyet * C. jan. 25-én hh. — Duna-Földvár. Sz. Gy. A f. k. Dr. Cholnoky — Nagy J. és tsai ügyet a T. jan. 24-én hh. — Duna Szerdahely. P. P. A f. k. Weisz S. és 1. — Csallóköz — szerdahelyi takptár ügyet a T. jan. 26-án hh. — Dr. Z. N. Jövő számban. — Eger. F. S. A f. k. Cseh B. — Fischer csőd ügyet a T. jan. 30-án rend. — Ad 11. Karcsay Ida — Grosz J. érk. 57147/87 sz. a., n. e., eld. Tatity; ad 12. Popovics L. ^- Miskolczy Gy. és t. érk. 58662/87 sz. a., n. e., eld. Piukovíts; ad 13. Fischer S. mint id. Fischer M. tömeggondn. — Spiegel M. érk. 29/88 sz. a., n. e., eld. Nagy; ad 14. Dresdauer Cz. — ifj. Heidelberg M. ügy még n. j. fel; ad 15. Reiner A. — Braun J. és t. érk. 6790/87 ker. sz. a., n. e., eld. Végh ; ad 16. Schmid J. — ifj. Gál L. érk 4373/87 ker. sz. a., ni e., eld. Jókuthy ; ad 17. Pilitzer J. — Grünbaum B. érk. 124/88 ker. sz. a, n. e., eld. Medvigy. — T. A. Jövő számban. — Fehértemplom. Sz. I. Ad 1. Marán P. és t. — Karagya M. és tsai ügy a T -án még n. e. ; ad 2. Bukatyes R. és t. — Albu J. és M. érk. 47347/87 sz. u., n. e., eld. Uhlyarik ; ad 3. Winkovits J. — Kohl F. érk. 58383/87 sz. a., n. e., eld. Hlavács; ad 4 és 5. Rabigya P. és t. — Gacsko A. és t. ügy es Rhomirovits Gy. — Gaja község ügy a C.-án még elintézetlen ; ad 6. Bután Gy. — Kakasdia község ügyében a C. dec. 9-én vu. a felebbe­zést; ad 7. Lupinka FI. — Bután Mária érk. 87/88 sz. a., n. e., eld. Puskariu; ad 8. Dunder Al. és t. b. ügye érk. 9385/87 sz. a., n. e., eld. Séllyey — Fél egyháza J. D. A f. k. Szabó J. — Móczár F. ügyet a T. jan. 25-én mv., Juhász I. és tsai — Sándor G. és tsai ügyet jan. 31-én hh., Palásti — Juhász ügyet szintén hh. — Ad 6. Horváth F. — Töll I. érk. 43132/87 sz. a„ n. e., eld. Asztalos; ad 7. Horváth V. — Peregi I. érk. 48373/87 sz. a., n. e., eld. Asztalos ; ad 8. Jakab I. — Pál M. és tsai érk. 51840/87 sz. a., n. c, eld. Szabó János; ad 9. Hatvani P. — Aichinger J-né érk. 44929/87 sz. a., n. c., eld. Lipthay; ad 10. és 11. özv. Kalmár J -né — Ferencsik B. kétrendbeli ügy érk. 55136/87 és 55137/87 sz. a., n. e., eld. Bernáth Elemér; ad 12. Szommer J. — Szommer F. érk. 40125/87 sz. a., n e., eld. Bernáth Elemér; ad 13. Komjáthy J. — Vakulya I. ügy a C.-hoz érk. 8494/87 sz. a., n. e., eld. Nagy Imre. — Galánta. Dr. N. M. Ad 1. Winterblich szül. Bocz V. — Albert I. és neje ügyet a T. 33431/87 sz. a. dec. 28-án hh. ; ad 2 Krecsmári Mihály hagyat, ügyét a T. jan. 18-án hh. — Galgóc/. Dr. B. B. Ad 1. Ondruska J. — Rosen­baum Á. és tsai érk. 54740/87 sz. a., n. e., eld. Hlavács; ad 2. Iwanovski M. — Adler A. érk. 57510,87 sz. a., n. e., eld. Szmrecsányi. — Göluic­bánya. B. B. A f. k Friedmann A. — Stenzinger I. ügyet a T. jan. 18-án hh., — Pelles J. — Remete város kétrendbeli ügyet pedig jan. 30-án mv., — Schneider L. — Friedmann A. ügyet a T. jan. 18 án hh. — Gyonia. Dr. K. I. Kruchio L. — Polgár H. és tsai ügy a C.-hoz érk. 7373/87 sz. a., n. e., eld. Pásztély. — Gyöngyös. B. J. A f. k. özv. Libisch F.-né — Rosenfeld E ügyet a T. jan. 26-án hh. — F. S. A f. k. Ifj. Toldy J. kincstár ügyet a T. jan. 24-én fo. — Ad 21. Klein — Mattyasovszky ügyet a T. 21093/87 sz. a. jan. 18-án fo.; ad 22. — Bezzeg — Toldi S. érk. 25252/S7 sz. a., n. e., eld. Frits; ad 23. Herrmann — Ozwárt ügyet a C. 4574/87 sz. a. dec. 22-én hh. ; ad 24. Lukács — Vernyik érk. 5978/87 sz. a , n. e, eld. Szászy ; ad 25. Póka M — Braunné érk. 524/88 sz. a., n. e., eld. Nagy Samu. - Györ. Dr. L. I. A f. k Márkus II. — liitll F. és neje ügyet a T. jan. 31-én rend — Heves. V. I. A f. k. Krausz M. — Lednitzky I. ügyet a T. jan. 30-án rmv., részben pedig ms. az e. b hatá­it. — Hód-M.-Vásárhely. F. M. A f. k. Galyas J.-né — Galyas I. és t. ü^yet a '1'. mv. — Kalocsa. Dr. W. S. A f. k. Babó L. és tsai — Schőn S. ügyet a T. jan. 31-én hh. — Kaposvár. Dr. S. M. Ad 1. Steinitz I. és fia — Weisz J. érk. 19508/87 sz. a., n. e., eld. Frits ; ad 2. Honig és Lővy cég — Inkey A. érk. 18755/87 sz. a., n. e., eld. Uhlyarik. — M. S. Ad 1. Magy. leszámítoló bank — Fratelli R. ügy még n. j. fel; ad 2. Varga J. és tsai — Tóth T. érk. 21298/87 sz. a., n. e., eld. Vaszilievits ; ad 3. özv. Körösi L-né — Körösi J. érk. 21886/87 sz. a., n. e., eld. Szeremley; ad 4. Jancsik R. — Tüttö Gy. érk. 27005/87 sz. a., n. e., eld. Burghard; ad 5. Matolcsi S. — Cseresnyés N. érk. 45858/87 sz. a., n. e., eld. Nagy. Folytatjuk. — Kassa. Dr. S. B. A f. k. Klein M. — Mandel P. ügyet a T. jan. 25-én hh. — Kecskemét. Gy. B. A f. k. Szakái J. — Szabó J. és tsa ügyet a T. jan. 26-án rhh., rmv., — B. Csősz K. — Szűcs J. ügyet jan. 30-án fo. — Kecel. T. S. A f. k. 22563/87 sz. polg. ügyet a T. jan. 25-én rhh., rmv. — Késmárk. H. G. A f. k. Deutschmann O. és t. — Cserni P. és tsa ügyet a T. jan. 25-én hh. — H. M. A f. k. Hochhauser S. — Kszenyák I. ügyet a T. jan. 30-án mv. — Ujabb levélre jövő számban. — Kis-KörÖS. B. A. A f. k. Maszlik M. — Fleisz M ügyet a T. jan. 25-én rhh., rmv. — Kis-Yárda. B. Gy. Jövő számban. — Kölkcd. N. J. A f. k. Klein B. — Brand J. ügyet a T. jan. 25-én rhh., rmv. — Komárom. Dr. S. A. A f. k. özv. Farkas M.-né — Rácz K. és t. ügyet a C. jan. 31-én hh. — Ad 6. Stern B. — Freund E. érk. 5302/87 ker. sz. a., n. e., eld. Végh ; ad 7. Mikle J. — Mikle A. érk. 17730/87 sz. a, n e., eld. Lipthay; ad 8. Fleischmann P. — Adler 1). érk. 22346/87 sz. a., n. e., eld. Kubicza. — Körmöcbánya. Dr. YV. A. A f. k. Hein M. — Pick H. ügyet a T. jan. 26-án hh. — Knn-Halas. S. I. Kiss L. — Péter K. ügy még n. j. fel; ifj. Figura I. — Csajkás M. érk. 43168/87 sz. a., n. e., eld. Avarfy; Berkes L. — Kulity J. ügyet a T. 40667/87 sz. a. jan. 18-án hh.; Matkó J. — Kocsi J. ügy már a C.-án is volt; Péter K. — Kiss L. ügy a C.-hoz érk. 7848/87 sz. a , n. e., eld. Halmosy; Sándor I zárgondnok — Gyenizse I. és tsa érk. 196/88 sz. a., n. e., eld. Ruby; Babó József b. ügye érk. 114/88 sz. a., n. c., eld. Zá­vody. — Léva, Cs. V. Ad 1. Gál-szecsei S. — Csáki A. és tsa ügyet a C. 5053/87 sz. a. jan. 18-án hh. ; ad 2.Laky J. — Fremmel M és tsa ügyet a C. 4667/87 sz. a. m. évi december 13-án hh. ; ad 3. Kabina J. — özv. Lipp K -né érk. 5137/87 p. sz. a., n. e., eld. Erdély.— Liptó-Ujvár. Dr. K.V. Ad 1. Bartko Gy. és neje — Bartko M. és neje ügy még n. j. fel; ad 2. Blistyan M. és tsa — Bolvanszky Zs. érk. 50223/87 sz. a., n. e., eld. Káplány ; ad 3. Balázs Sefcsik P. — Balázs Sefcsik Zs. érk. 57494/87 sz. a., n. e., eld. Bittó ; ad 4. Chladon Koska A. — Chladon Gy. ügy még n. j. fel; ad 5. Horn M. — Horn M. érk. 53Ö64/87 sz. a., n. e., eld. Kovács. Folytatjuk. — Lőcse. Dr. B. M. A f. k. Rusznák A. — Pollák A. ügyet a T. január 25-én hh. ; Engelbert J. — Millschitzky J. ügyet szintén hh. — M. Óvár. Z. J. Jövő számban. — Marcali Dr. M. I. A f. k. Frank R. — Bellag A. ügyet a C. jan. 27-én hh. — Máramaros Sziget. Dr. G. Zs. A f. k. Ráth M. — Kolyaszuk I. ügyet a T. jan. 21-én rend. — Mohács, lí. J. A f. k. Csavits Száva elleni b. ügyet a T. jan. 25-én fo.—Munkács. L. T. gróf Schönborn E. -- Kormos Gy. ügyet a T. 51533/87 sz. a. m. évi nov. 30-án ü. k., s azóta még nem jött vissza. — V. Gy. A f. k. Hubert L. — Bodnár J. ügyet a T. január 30-án fo.; Dessauer M.—Grosz I. ügyben a T. h. n. a a felebbezésnek. A. 1. Bráni A. — Fecht L-né ügy még n. j. fel; ad 2. Veingarten D. — Gerber M. érk. 177/88 sz. a., n. c, eld. Ilyasevits; ad 3. Hausman E. — Steinbach I. érk. 178/88 sz. a., n. e., eld. Horváth Kálmán; ad 4. Hubert J. — Kukri ügyet a T. 25750/87 sz. a. jan 10-én hh. ; ad 5. Feuerstein Á. — Feuerstein B. ügyet a T. 25067/S7 sz. a. jan. 7-én mv.; ad 6. Grószman Ph. — Friedman B. érk

Next

/
Oldalképek
Tartalom